Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, október 15, 2017


Sorozat: A Vétkes 2.



    

Kapcsolódó bejegyzés:

Az első részről írt értékelésem



Cecelia Ahern duológiájának második kötete nem sokat várt arra, hogy előkapjam. Az első rész bár tartalmazott némi negatív jellemzőt, a főszereplő lány bátorsága és erőssége miatt mindent megbocsátottam neki. Nem is vártam kevesebbet A Tökéletestől és hogy megütötte-e a várakozásaimat?

Íme, A Tökéletes értékelése:
- Első mondat -
,,TÖKÉLETES: Minden szükséges, illetve elvárt tulajdonságnak a lehető legteljesebb mértékben a birtokában van.
A két rész külföldi formái, szépek.
Forrás
Celestine a nagyapjánál húzza meg magát, ahol dolgozik és szomorúan gondol elvesztett életére. Félelemben telnek napjai, mert az Őrszemek bármikor rátalálhatnak, élükön a rideg Mary May-jel. Crevan mintha tudná, hogy a lány ott van, folyamatosan, előre bejelentett őrjáratok zavarják meg a nyugalmukat, míg egy nap az Őrszemek váratlanul érkeznek a tanyára.

Az alábbi, előző kötetben is bemutatott gondolat pedig újfent előtérbe kerül:
,,A Vizsgálóbizottság, ahogy magukat nevezik a Tökéletesség védelmezői, igazából szélesre tárt kapu a haszonlesők és ártó szándékúak számára."
Ideje hát megbuktatni! Vajon sikerülni fog?


Igyekeztem, hogy minél kevesebb információt mondjak el a kis bevezetőmben (amúgy sem szokásom olyan nagy részletezni a cselekményt, mert nem újraírnom akarom a regényt, hanem véleményezni) és úgy érzem, hogy tökéletesen sikerült a rövidséget tartani. Na, körülbelül a könyv is csekély hosszúságúnak érződött az izgalmassága és a pörgős tempója miatt. Egy gyors rávezető jelenet után - amikor Celeste kesereg egy kicsit az elveszett jövője miatt, ami egyébként tökéletesen belefér a műbe, egyáltalán nem tűnik idegesítőnek - máris indul a mandula és a kötet végéig meg sem állunk a nagy izgalmakkal. Az előző regény bennem lecsapódó, a mű feléig tartó sokkjára nagyon is jól emlékszem és a könyv eleje nem volt számomra olyan erős, mint anno, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb lenne. Erős jelenetekben viszont bőven volt részem, bele tudtam helyezkedni az egyes történetekbe (ahogy az ,,égetésnél" éreztem nagyapa kétségbeesését) például, de ha azt nézem, számomra két esetben volt ütős a történet: az elején (valamennyire a kezdő soroktól nem messze) és a végén, Maynél. Mostanában egyik könyv sem tudott ennyire lélekbevágó lenni számomra, úgyhogy ez egy jó pont Ahernnek! Ezek után szívesen meg fogok próbálkozni a romantikusaival.

Kapcsolódó zene:

Azért is működött számomra ez a mű, mert sikerült ignorálnom a YA jellemzőket, például az útközbeni szerelmi évődéseket, egyszerűen Celért minden ilyesmit meg lehet bocsátani. Szóval a szerelemmel nem foglalkoztam és most sem fogok, teljesen hidegen hagyott meg nem is igazán érdekel, mert számomra nem ez a mű erőssége. 
,,Az ember soha nem egyetlen személy. Az vagy, akinek tartod magad, másrészt az, aki valójában vagy. Én már egyikről sem tudom, kicsoda."
Az izgalmas kezdet még egy régóta várt szereplő felbukkanását is tartogatja: Carrick egész hamar feltűnik, ahhoz képest, hogy későbbre vártam. Rá voltam a legkíváncsibb és szerencsére nem következett be az, amitől féltem, mert Carrick nem egy kirakatbaba Cel mellett. Sőt! Sokáig úgy tűnt, hogy ő mozgatja a lányt a tervei felé (de persze úgy, hogy jót akar a társának) és valamennyire Cel elvárta, hogy egy ,,jó" Disney moziban legyenek, vagyis a srác legyen az ő támasztéka, míg rá nem döbben arra, hogy neki is lépnie kell. Addig eléggé tetszett a mű, de utána, ahogy ez az egész átfordul benne, nagyon megszerettem a regényt, onnantól kezdve lett ő is Szereplő, nemcsak egy sakkbábu a táblán. A lányra jellemző maradt az első részben megismert bátorsága és bár ugye az elején a ,,fogalmam sincs hol vagyok én csak önmagam adom" és ,,nem tudom mi történik körülöttem csak sodródom az árral help" átvált egy teljesen tudatos útra, tetszik benne az, ahogyan végül megtanul a szabályok szerint játszani az elég okos húzásaival, még az is lehet, hogy az év női főszereplője lesz a decemberi összesítőmben... Egyébként nem emlékszem arra, hogy bármikor is hülyén döntött volna, csak a jó és nemes kiállása maradt meg bennem nagyon illetve az, hogy állandóan a biztonságot keresi. Némely mondata furcsának és önzőnek tűnhet, de a lány sokszor csak az érzéseiből beszél, és nekem teljesen átjön a talajvesztettsége és a szomorúsága a gyökértelensége miatt. Egyébként van a főhősben valami szimpatikus vonás, a kiállásában, ami miatt csak a pozitív vonásaira emlékszem: önmagát adja végig, nem érzek benne semmi hamisságot. Ezért hiszem el, hogy ez megmozgathat tömegeket.

Ó de térjünk vissza Carrickre egy kicsit! Ő lenne a lázadás alakja, sokkal inkább társítom hozzá ezt a címet, mint a lányhoz, aki a folyton elégedetlen, a két lábbal a földön álló, Celt sokszor megmentő és folyamatosan a feladatra emlékeztető srác; és míg én Celestine-t szomorúnak és sokszor passzívnak látom, a srác a lány ellentéte a tüzes természetével ami fura, mert időnként ez megfordul és Cel lesz az érzelmi töltet, Carrick pedig a józan gondolkodás. Szerencsére a szerző megmenti a fiút a sablonná válástól, azzal, hogy megmutatja egy olyan oldalát a családján keresztül, amit egyébként nem látnánk. Úgyhogy igen, végre egy fiúkarakter, aki nemcsak hasi kockákból és helyes arcélből, sármból, na meg fenyegetően néző szürke/kék/bármilyen (*insert a color*) színű szemből áll!

Akadnak bravúros részek a műben, közrejátszik benne a kedvenc mellékszereplőm, a kicsit flúgos Raphael, akinek a mondataiért oda voltam és vissza, hihetetlenül pofátlan és okos fazon, Ahern az ő részeivel nagyon is feldobta a művet. És a többiekkel mi a helyzet? Artot továbbra sem igazán bírom, jó a vége felé valamennyire kibékültem az ő szerepével, de még mindig inkább csak idegesít, Craven meg egy üldözési mániás főgonosz lett, de ha már a negatív személyeket nézzük fontos megemlíteni Mary May szálát, ami hatalmasat üt! Túlságosan nagy a szánalom bennem, de csitt, erről elég ennyi, már csak ezért megérte végigolvasnom a művet. Enya, az egyik frakció vezetője pedig inkább távol maradt, őt nem igazán tudtam megítélni (ezt sajnáltam), mert Cel gyanakvása elnyomta a jelenetek azon részét, ahol az én ítélkezőképességemnek kellett volna lennie. Kár érte.

Azért ennek még van szerepe.
Forrás
Cel nem merül el a politika mély bugyraiban, foglalkozik vele az tény, de nem annyit amennyit kéne és itt van az ok, amiért azt kell írjam, hogy a mű egyszerű. Az tetszik viszont, ahogy fentebb írtam, hogy a lány alkalmazkodik a szabályaihoz, úgyhogy ez az elem - bár jobban örültem volna egy kicsivel több aktivitásnak - teljesen rendben van. Ami ezzel szemben nem annyira jött be - amit az előző részből hiányoltam - most sem került elő: nem tágul tovább a világ. Bár ez nem hibapont nekem (csak hiányzott na) az, hogy akkor mi történik a bűnözőkkel és hogy miért ennyire drasztikus a büntetés rendszere (teóriám volt rá), de ez nem nyert megerősítést, így tartom magam a korábban leírtakhoz: ez az elrettentés eszköze.
Bár igazán nincs időnk nagyon szétnézni ebben a kemény világban, azért valamennyire sikerül, mégis a regény egy versenyfutás az idővel, nem igazán van lehetőségünk megállni és szájtátva szétnézni. Valamennyire azért tágult a világ, megmutatja a szerző, hogyan lehet egy embertelen világban segíteni a bajbajutott Vétkeseken akár tömeges, akár egyéni szinten. Illetve hogyan fog ez a csoport össze és egy kis közösségnek, milyen szokásai lehetnek és a nagy bajban mennyire összetartóak lehetnek egyesek... nem mindenki. A többségnek szüksége van egy csoportra, egy olyan társaságra, ahova tartozhat és megvédi a külső hatásoktól. (Nem is csodálkozom, hogy ez a vágy erősen él a főszereplőnkben, ez szerintem teljesen alap emberi vonás.)
,,Nem tudták megérteni, el sem tudták képzelni, hogy valaki önzetlenül segítsen egy Vétkesen egy másodrendű állampolgáron."
A szerző és az első könyv példányai (wow).
Forrás
Ezért ez a mű számomra inkább a problémákkal való szembenézésről szólt, na meg továbbviszi az első üzenetét: a hibából tanulni kell, nem büntetni azt, illetve a szabadság kérdését is megvitatja a szereplőin keresztül.

Ajánlom annak, aki olvasta az első részt és szereti az ifjúsági disztópiát. Aki nem szereti a YA műfaj idegesítő jellemzőit, óvatosan bánjon vele, de én akkor is ajánlom, mert a szereplő kiállásáért és bátorságáért megérdemli a bizalmat. Jó, nem egy bonyolult összetettségű drámát kapunk, de éppen ezért olvasható könnyen, az pedig, hogy a szereplő az önző dolgai ellenére mégis jól választ, megérdemli a szeretetet.


Tetszik ez az idézet:

,,Gyógyulófélben van, igyekszik hegedni, megtalálni a helyét a fiú testén [a seb]."


Ítéletem:
Nagyon tetszett




Erősségek:

- ahogy Celestine megtanulja a ,,nagyok" szabályait
- itt-ott erős érzelmi töltet

Gyengeségek:

-talán egy kicsit az egyszerűsége

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:
(Líránál 20%-os kedvezmény)


A regény az Athenaeum kiadó jóvoltából látott napvilágot 2017-ban egy duológia második részeként.

Az írónő további, magyarul megjelent kötetei:



- Egyéb -




A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod.

Angol (2 db) és lengyel

Meglepő, de kevesebb kiadása van a második résznek, mint az elsőnek... 

A két angol között óriási a különbség, de az közös, hogy semmitmondóak. Talán a második még utalgathat valamire, de nem látom át a koncepciót. A lengyelnek szerintem nem sok köze van a könyvhöz, főleg, hogy Cel számomra inkább a békés tüntetés útja, nem az erőszakosé, ez egyáltalán nem tetszik nekem.

Német, spanyol és szerb

Nem jobb a helyzet a német, spanyol és szerb szekcióban sem, a képek túlságosan semmitmondóak, egyszerűek. A szerbnél talán a halmazok uniója mutatja, hogy a képen Cel látható, aki ki akar törni ezekből az előítéletekből, bár erről a borítóról egy diszkó hamarabb jut eszembe, mint A Tökéletes története. Illetve ezek a billogok is lehetnek, na ezzel viszont tökéletesen egyetértek, a szimbólum illik a regényhez.

Török és magyar

A magyar koncepciót itt most sajna nem értem, pedig szeretem az Athenaeum fedőket, általában figyelnek arra, hogy milyen képpel jelenjenek meg a regények és társítanak hozzá egy-egy sztorit, megoldandó rejtélyt, mondjuk jó pont, hogy a szimbólum megjelenik itt. A török a ,,nem látok" jelet mutatja, ami nem igaz az egész műre, úgyhogy ezt sem tartom jónak.

Egyik sem tetszik igazán.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.
A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?
Szerző: Cecelia Ahern
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: A Vétkes
Eredeti cím: Perfect
Eredeti megjelenés: 2017
Műfaj: ifjúsági, disztópia
Fordító: Bottka Sándor Mátyás
Oldalszám: 384 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2017
Ár: 3.499 Ft





Jelölések:

2017 - legjobb disztópia
2017 - legjobb főszereplő
2017 - legjobb mellékszereplő (Raphael)


A regény az alábbi címkékhez tartozik:


Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -