Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans csütörtök, március 12, 2015


Sorozat: -

,,Éltek hajdanán legendás királyok, akik boldogságot hagytak a léptük nyomán, és voltak palackba zárt meg másmilyen jó szellemek, akik egyetlen határozott mozdulattal elhessentették a balsorsot, de az nem a Sentier utca környékén történt."
Mosolyogva ültem le értékelést írni, mert nagyon jó volt ez a szerdai nap egy elég hosszú mélyrepülés után. Másrészt pedig azért, mert a kötet a szívem csücske lett és most, mikor értékelés közben ránéztem az asztalon heverő Salamon király szorongra, eszembe jutott az a sok humoros pillanat, amit köszönhetek neki. Ilyen például a jegyzetreptetéses jelenet, meg az utána következő bizonyos son of a bitch. Hehe, imádom ezt a könyvet! Ám nemcsak vicces sztorikból áll a regény, mert sajnos ennyi tulajdonság már nem elég, hogy az egyre kényesebbé váló ízlésemnek tökéletesen megfeleljen.
,,Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom meg a beledöglök közt."
A Salamont, most már csak így fogom emlegetni mert hosszú mindig kiírni, a címében szereplő szorong miatt szerettem volna olvasni. Szorong Szűk helyre összezsúfolva, nehezen fér el. vagy Nyomasztó félelmet érez. Pontosan a szórólöveg és a szorongat közé ékelődött be, de hát nekem csak egy kis kéziszótáram van és mit gondoltam én, hogy egy Általános kislexikonban -ahol először kerestem - megtalálom a definíciót amely elveszi a szavak élét, de ezek szerint nem általános a szorongás? Szó - mert ezt is felkutattam - bizony hosszabb jelentéssel bír, mintha mindenre elég lenne és mindent megmagyarázna, pedig néha kevés van belőle és akkor már csak a hiány ordít. Kár, hogy nincs nekem egy Chuckom (a szavak embere), aki a Sorbonne-on szerzett tudásával, vagy autodidakta módon elsajátított saját értékrendjével nem elemez ki az utolsó sejtemig és nem mondja meg, hogy milyen is vagyok valójában.

De abbahagyom, mert úgysem sikerül visszaadni a szerző stílusát, ami a kötet legjobbja és egyik legerősebb része. Imádtam a karakter (Jean, vagy Jeannot nyuszi) humorát, a cinizmusát és azt, ahogyan hozzááll ahhoz a szerencsétlen portáshoz, Touloc úrhoz. Néha szakadtam a nevetéstől, néha pedig szorongtam, mert én is elkaptam a szereplőknél általános hangulatot, vagy ez már korábban kezdődött, mint ahogy szépreményű színészjelöltünk, Jean esetében is (megsúgom: korábban, igen) és rájöttem, hogy én ugyanabban a betegségben szenvedek, mint a főszereplő. A baj a szorongás és talán, ha újraolvasom a gyógyírt is meglelem benne, de most tényleg nem rólam van szó, pedig milyen könnyű elkalandozni, ha egy regény olyat ad, amitől megrészegül az ember és csak össze-vissza fecseg. Megrészegül Részeg lesz. Élménytől megmámorosodik. Ezek szerint, én most rendesen bebasztam.
,,A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."
Amennyire mámoros vagyok a kötettől, annyira felejtettem el az elmúlt pár percben hogy nekem van egy jegyzetem is, amiben leírtam a fő jellemzőket. Legszívesebben csak annyit írnék, hogy jó regény, minden olvasó vegye kézbe a Salamont, vagy akármelyik Romain Gary könyvet, én is ezt fogom tenni! Bár főleg a regény humora az, ami az értékelés írása közben hajtja a belső motorom, a műnek nemcsak ennyi pozitívuma van, hanem minden tökéletes és jól elhelyezett, a szerző érdekes és színes karakterekkel, egyáltalán nem sablonos történettel és egy olyan perspektívával dolgozik, amivel nem igazán találkoztam még, maximum csak Örkénynél (Macskajáték). Az író nem a magyar elődre jellemző grosztekségre törekedett és ami a hazai műben furcsának és kényelmetlennek tűnt, itt nem volt az, pedig az alap majdnem ugyanaz, csak a szemlélet más az öregség kérdéséről. Az irodalomban sem éppen gyakori központi téma, a propaganda majdnem olyan erős gátat teremt, mint ami Glukhovsky könyvében található, ahol a Halhatatlanságukat elvesztetett öregek elszigetelődnek. Ám nem szabad azt hinni, hogy a könyvbeli Salomon (84) ilyen lenne, mert Ő köszöni szépen jól van. Történetünk kezdetén találkozik a huszonöt éves taxisofőrrel, Jean-nal és már az első találkozásukkor kifizeti a férfi tartozásának összegét, majd megkéri, hogy álljon be az általa vezetett Jóbarát S.O.S.-hez, ahol több együttérzésre képes ember is a telefonnál ül és várják azon elkeseredett személyek hívásait, akik szoronganak és nem bírják elviselni az életet, ezért szükségük van olyan valakikre, akik meghallgatják őket. Salomon emellett másokon segít és bélyegeket gyűjt, na meg képeslapokat, hogy emlékezzen a korábban eltávozottakra.

A fülszöveg nem éppen jó ilyen téren, mert sokat elárul a történetről, bár az tény, hogy ennyi cselekmény van benne, a lényeg itt Jean fejében és mondataiban található és az érdekesség a karakterek lelkében fészkel. Jean fenomenális, imádtam az összes kis furcsaságát, főleg a cinizmusát és a világlátását, egyáltalán nem sablonos figura és benne mégis az a legszebb, hogy csont nélkül képes lapokon keresztül mondani a magáét, vagyis a narrációja bőbeszédű. Azért nyúl a kéziszótárhoz olyan módon, ahogy én fentebb megrészegültem, hogy a szorongását enyhítse, lehet én is kipróbálom ezt a módszert. A másik kedvencem Chuck volt, na ő az, akinek be nem áll a szája, csak mondja a kis lélektani elemzéseit és folyamatosan reagál a környezete ingereire, teóriákban. Másokról. A harmadik kedvencem Salomon úr, akinek alakja a kötet legnagyobb rejtélye, mert sajnos hajlamos vagyok nem hinni a szereplők véleményeinek és így jártam a kedélyes öregúrral. Róla végül egy nagyon részletes kép bontakozott ki és Salomon egy egészen új oldalát mutatta meg, amely a regény egyik nagy mondanivalójával kapcsolódik össze szorosan, méghozzá azzal, hogy az öregség nem lehet gát, élhet valaki teljes értékű életet 84 évesen is és hogy
,,Az ifjú emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad."
Érdekes utazás volt ez a regény, mert nem volt ám mindig ilyen felhőtlen a kedvem, mint most, hiszen nem véletlenül írtam, hogy átragadt rám is a szereplők szorongása, kényelmetlen volt nekem ez az egész helyzet. Eleget gondolok a halálra, szorongok a napi butaságaim miatt és küzdök, minek kell nekem ezzel az irodalomban szembenézni? Ezért is volt a kötet keserédes, mert Jean humora az, ami természetes és oldja a feszültséget és a szorongást, de közben pedig ott van ő maga is, aki fél a haláltól és félti azokat, akiket szeret. Állandóan csak erre gondol és közben kényszere támad arra, hogy megmentse a környezetét, akár egy madarat, amely csapdába esett, akár egy közelében lévő asszonyt, aki szenved a magánytól, vagyis Cora kisasszonyt. Ám a szerző Jean által azt is megmutatta, hogy mekkora a szakadék életkor és életkor között, hogy a fiatalabbaknak milyen gondolataik vannak idősebb társaikról.

Szörnyű gondolkodásmód az, hogy ha az ember mindenhol hátsó szándékot lát főleg akkor amikor embertársunk segít ott ahol tud. A gyanú egy rossz fertőzés és a fertőzött csak a rosszat látja, azt, hogy valaki csak azért segít embertársain, mert érdeke fűződik hozzá és bevallom, én is kerestem arra a választ, hogy miért segít Salomon az embereken? Mi az oka ennek? Persze a segítség egy másik formája is megjelenik a kötetben, méghozzá az a tényleges példa, hogy azért segít valakin egy személy, hogy neki jobb legyen a közérzete (ld lentebbi idézet) (bár ez éppen többjelentésű, én most a pozitívabbra gondolok, tehát a megnyugvásra, hogy segített valakin, vagy hogy az ad neki pluszt, ha segít másokon) és felvetődött bennem a kérdés: ez olyan nagy bűn? Ha azért segít valaki valakin, mert mondjuk ettől jobb lesz a közérzete vagy tudomisén? A lényeg az eredmény. Valahogy mindig az jön ki az egész szituációból, minden egyes igazi esetben, hogy valami oka van a segítségnek és nem igazán létezik olyasmi, hogy teljesen önzetlen felebaráti támogatás... vagy talán belekódolták ebbe a cselekedetbe a kölcsönösség elvét? Vagy csak én is fertőzött vagyok, hogy nem hiszek a tiszta gondolatokban? Sőt továbbmegyek: nem hiszem, hogy bűn lenne a kölcsönösség elve.
Salomonra visszatérve én először azt hittem, hogy fájdalmat takar ez az egész, de még Chuck pszichoanalízisére is hajlok, hogy a cél az, hogy a fenti istenség egy kicsit kapja össze magát a jótékonykodás terén.
,,...csak azért gondolok másokra, hogy ne kelljen magamra gondolnom, mert ha van valami a világon, amitől félek, hát ez az."
Érdekelt még az S.O.S. működése is, szerencsére kaptam ezekből a részekből, méghozzá pont annyit, amennyi szükséges az egyensúlyhoz és a szimmetriámhoz. Emellett meg kell említeni a végét, ami miatt összetört a szívem, ahányszor csak ránéztem arra a mondatra, arra az egyre ott a végén és fucking shit, alig bírom visszatartani a könnyeket, de már legalább nem szorongok, de akkor is ezek a fránya könnyek... csak befelé peregnek.

Nem szabadna azt mondani, hogy ez vagy az az ember nem ért el semmit az életében, mert élt és szeretett és akár ilyen könyveket olvasott, amitől sokkal több lett és lehet, hogy megpróbálta az életet máshogy nézni, úgy, ahogyan egy 84 éves öregúr képes, aki még jósnőhöz is elmegy, csakhogy tudja mit tartogat még számára az élet.
,,...és egyszer csak bekövetkezik az idő, mint például Cora kiasszonynál, amikor kezded érezni, hogy késő, lassan betelik a számlád, és az élet csak elvesz, de adni nem ad, és akkor jön a szorongás. Salamon király szorong, ezt szoktuk mondani az S.O.S.ben."

Elfogytak a szavaim. Olvassa el mindenki! 

10 / 10 pont

A Salamont a Park Kiadó jelentette meg 2014-ben, szép kiadásban, keménykötésben, igényesen. Kérek még a szerzőtől, kíváncsi vagyok rá! Előttem még az Előttem az élet!
,,Nagyon szemétláda az idő, elevenen megnyúzza az embert..."
És még egy idézet:
,,Szerintem rossz taktika, ha valaki inkább beledöglik, de juszt se lesz boldog."

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

„A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét.
Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget.
Veszélyeztetett egyed például Madame Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek.
Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Madame Corát, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul…
Szerző: Émile Ajar (Romain Gary)
Sorozatcím: -
Cím: Salamon király szorong
Eredeti cím: L'angoisse du roi Salomon
Eredeti megjelenés: 1979
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Bognár Róbert
Oldalszám: 316 oldal
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 3.500 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb humor
2015 - év könyve

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -