Csábítás Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Lux
Posted by : Liliane Evans szombat, augusztus 24, 2013

Fülszöveg:

Picratt's egy kis éjszakai klub Párizsban, ami hajnali négykor zár be. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve Arlette-et, az egyik táncosnőt, aki a körzeti rendőrőrsre indul, hogy bejelentsen egy tervezett gyilkosságot. Állítása szerint két férfi arról beszélgetett a mulatóban, hogy másnap megölnek egy grófnőt. Bár az elmondottak részletei meglehetősen ködösek, reggel a bűnügyi rendőrségen Maigret felügyelő és kollégái kihallgatják a lányt, aki viszont visszavonja a bejelentést arra hivatkozva, hogy előző éjjel részeg mámorában nem is tudta, mit beszél. Maigret-nek azonban bogarat ültet a fülébe a történet, majd délelőtt befut egy telefonhívás; gyilkosság történt, de az áldozat nem az, akire számítottak…

Georges Simenon 1950 decemberében fejezte be a Maigret és az éjszaka örömei című művét, ami az egyik legismertebb Maigret-regénnyé vált: mind a francia, mind az angol televízióban számos feldolgozás készült belőle.

Figyelem! A kötet a Maigret-sorozat harminchatodik része! (Forrás: goodreads)
Magyar megjelenés szerint a negyedik!

Már régóta tart az Agatha Christie mániám, párommal folyamatosan gyűjtjük a könyveit és elég tekintélyes mennyiséget olvastam az írónőtől, szeretem a krimijeit. Régebben nem voltam ilyen nagy bolondja a műfajnak, a barátom szoktatott rá. Igazából engem untatott az a sok nyomozás, az a rengeteg beszélgetés Poirot részéről, ám a lelkesedés ragadós és mára felfedeztem a műfaj szépségeit és hiszem, hogy Agatha igencsak jól ismerte az emberi jellemeket, sőt még ironikusan le is vetítette őket egy falu népességére. Úgy gondoltam, hogy ideje más krimiírók műveit is olvasnom és mikor megtudtam, hogy Simenon népszerű és keresett író és folyamatosan találkoztam különböző művekben az utalásokkal, elhatároztam, hogy elolvasok egy Maigret könyvet és először az Agave Könyvek beharangozójánál ötlött fel úgy a gondolat, hogy az tettlegességig fajult. Igaz, hogy a goodreads szerint ez a harminchatodik rész a sorozatból, de sosem zavart a sorrend felrúgása a sorozatok esetében, plusz ez volt elérhető. Akkor, amikor megláttam, nem is figyeltem a címre, a borító nyűgözött le és a könyv alakja, annyira tetszik az összhatás! Akkor néztem meg tüzetesebben és láttam meg, hogy hoppá ez Agavés és egy Simenon krimi.

Utólag még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. Egyszerűen nem tudom, olyan semleges nekem a regény, hogy azért krimirajongó lévén, valamit hatnia kellett volna... vagy mégsem?
A könyv olvasása közben nem tudtam elvonatkoztatni a Poirot-féle történetektől a mostani regény kárára. Meglepődtem, nem ezt vártam. Az a baj, hogy annyit hallottam erről a sorozatról, annyiszor szembejött velem, hogy a tényleges találkozásunk csalódással végződött. Egyúttal pedig a regény önmagában nem állja meg a helyét, rengeteget unatkoztam, a karakterek nem kidolgozottak, a cselekmény érdekes, de nem elég hogy elvigye a hátán a történetet és a világkidolgozás nem teljes, több is lehetett volna.

A fenti megállapítások nem állják meg a helyüket érvelés nélkül, tehát lássuk miből élünk. Először is, ez egy sorozatrész. Nem vagyok szőrszálhasogató ilyen téren, tehát figyelembe veszem, hogy ez egy krimisorozat sokadik darabja, ezért nem lehet minden részben kifejtett karakterjellemző, világkép, stb. Ezeket szépen lassan ismerjük meg, lassan szeretjük meg a karaktereket és ez így jó, ebbe nem is tudok belekötni, mert felesleges. Viszont a regény önmagában valami borzasztóan kevés és a lentebb látható közepes értékelésem a kettőnek egyvelege, hiszen adok esélyt a többi résznek is, de ha egyedülállónak veszem, akkor ez rosszabb lenne... AC Poirot-ja stílusos, megvan benne az a nagyképűséggel társuló intelligencia és kisugárzás, ami szerethetővé teszi őt. Ezzel szemben Maigretről annyit tudok meg, hogy iszákos és kutyaharapást szőrivel gyógyít.
Jöhetne a kérdés: akkor miért nem adok öt pontot neki, ha ennyire bízok a sorozatban? Azért, mert én a regényt értékelem és nem az összbenyomást írom le és azért nem, mert nem ismerem a sorozatot. A legközelebbi értékelésben már elfelejtem Christie-t, legalábbis remélem így teszek majd!

A bűntényt nem éreztem erősnek, ne haragudjatok, de már megint vissza kell nyúlnom az általam ismertebb írónőhöz, hogy ezt meg tudjam magyarázni. Szóval Christie-nek kétféle regénye van, szerintem: a logikus, jól átgondolt és levezetett alkotás és van a másik ,,se füle, se farka, fogalmam sincs, hogy ez hogy a fenébe kapcsolódik össze szálból levezetett, logikusnak logikus, csak éppen nem hiteles mű". Simenon könyve inkább az utóbbinak tűnik, de mégsem az. Annak gondoltam, mert az ilyen egymástól távol eső bűntények összehozása nagyon nehezen megoldható, mármint hogy hiteles is legyen, viszont az író megoldotta. Ezt így jónak érzem, de böki a csőröm és ez már inkább az én hibám, mint a szerzőé. Megint eszembe jutott AC és olyan érzésem volt és jogtalanul, mint amikor AC A fogorvos székénél elkezdett kilométerekkel arrébb indulni a tervezett helytől - pont mint a terepgyakomon - és nem értettem minek és ezt úgy kell érteni, hogy két teljesen messze lévő bűntényt próbált összehozni és csak a végén derült ki, hogy mégis mi közük van egymáshoz, de azt már erőltetettnek éreztem és nagyon nem tetszett. Itt viszont van kapcsolódási pont, a táncosnő bejelentése és nem sikerült izzadságszagúra.

Igazából Maigret teljesen átlagos. Ennek a szériának ez lesz a legnagyobb vonzereje szerintem, hogy mégiscsak egy egyszerű rendőrőrsről van szó, a felügyelő pedig csapatjátékos Poirot-val szemben. Ő mozgatja az embereit és ez tetszett, viszont kíváncsi vagyok a bővebb kapcsolati bemutatásra is, ez így kevés volt, mármint hogy érdemileg is megtudjunk valamit a társai és a közte lévő interakciókról. Lapointe az, aki egy kicsit többet szerepel és Lognon a másik rendőr, akivel többet érintkezik, de róluk sem tudunk meg sokat.

Az utolsó mondat nagyon tetszett, jót nevettem rajta. Kicsit olyan érzésem volt, hogy Simenon itt engedett fel és addig csak görcsösen írt és írt, hogy minél hamarabb kész legyen. Természetesen nem azt írom, hogy összecsapta, mert amire szánták, azt teljes mértékben hozza és ez a szórakoztatás.

És ki a gyilkos? Na hát ez szerintem így nem jó, legalábbis ha viszonyítva nézzük. Egyszerűen annyira hidegen hagy az egész és ez egy kriminél ez szörnyű kritikának számít. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvashasd!) Nem ismerjük a gyilkost. Miért nem? Ez szerintem nagyon nem jó, így az a maradék érzelmi töltet is elveszik, amit ez a szál jelenthetett volna a számunkra. Hol marad így a találgatás, a gyanúsítgatás? Már Christinél is zavart volna, ha így zár le valamit. Tessék ezt elfelejteni, tudom késő bánat, már nem lehet változtatni rajta. SPOILER VÉGE
A nyomozás közben nem éreztem azt a mindent elsöprő izgalmat, amit mondjuk más sorozatoknál szoktam, ez így nagyon kevés sajnos.

Ebben a regényben kevés a leírás és a bemutatás ahhoz, hogy igazi hangulatról és atmoszféráról lehessen beszélni. Sajnos sokszor csak untam és vártam, hogy mikor lesz végre érdekesebb. A társadalom bemutatása egy szűk rétegre koncentrál és abban sem merülünk el, gondolok itt a drogos szálra vagy éppen a lebujok hangulatára és közönségére. Egyszerűen nem éreztem, azt a füstös, fülledt atmoszférát aminek ott kellett volna lennie. 

Simenon sajátossága a tömör és félbeharapott stílus. A könyv rövid, minden zsúfolt és lényegében pár nap alatt megoldják a bűntényt. Észrevettem, hogy amikor kérdeznek valamit, sokszor nincs válasz és egyből ugrunk a következő részre, ez pedig olyan összecsapottnak hat szerintem. Ez viszont nem teljesen van így, mert ha az egészet nézzük, egyáltalán nem jellemző rá a kapkodás.

Viszont én csak szerettem ezt a regényt és igaz, hogy nem tudom egyelőre hova tenni a munkásságát, de eszemben sincs rosszul ítélni. Több könyvét is el fogom olvasni az biztos és meglátjuk mi sül ki belőle, sikerül-e teljesen megszeretnem Simenon krimijeit.

Az író rengeteg könyvet írt, hazánkban az Agave Könyvek adja ki a legtöbbet (régi kiadásúak is vannak), a legújabb magyar Az elátkozott hajó (vö. Tíz kicsi néger2013. augusztus 22-én jelent meg.

Értékeljünk!











Átlagos önmagában, kíváncsi vagyok mennyire fog módosulni az ítéletem a többi könyv elolvasása után. Egy rész az egészben és ez így roppant kevés.

Hasonló könyvek:
Agatha Christie: A link az írónő molyos profiljára visz, a Tíz kicsi négert ajánlom elsőre.
Az elátkozott hajót pedig azért ajánlom, mert én is azt fogom előkapni a következő körben.

Köszönöm, hogy elolvastad!



Eredeti megjelenés: 1951
Eredeti cím: Maigret au Picratt's
Magyar megjelenés: 2012
Kiadja: Agave Könyvek
Fordította: Sóvári Judit
Illusztrálta: Kuszkó Rajmund
Oldalszám: 160 oldal
Ár: 2280 Ft

{ 2 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Látom ezzel kezdted a Magiret-vel való ismerkedést. :) Nem kell ám szigorúan venni a sorozatrészeket, az Agave most azokat adogatja ki sorban, amiket előtte még sosem adtak ki magyarul. Igazából annyit kell tudni elöljáróban, hogy Maigret az Orfévres rakparton főfelügyelő, sokat iszogat munka közben, betér a bárokba, és kollégái közül Janvier felügyelő és Lognon, a balfácán felügyelő térnek vissza a regényekben. De végülis ez kb annyi, mint hogy Poirot hastings kapitánnyal nyomoz, a jellemekre jellemző párbeszédeik mindig megvannak. :)

    A krimijei közül inkább a Maigret és a flamand lányt ajánlom, az nekem nagyon tetszett, bár ott sem szabad nagy durranást várni a bűntéyntől, sodró, de inkább lélektanilag kell figyelni, meg a szép fogalmazásra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kommentet és az ajánlást! :D

      Felírom. Igazából szerintem nem ezzel kezdtem volna, de tényleg ez a könyv jött velem szembe.

      Törlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -