Könyvtárból jöttek 2


És igen, levizsgáztam már csak kettő maradt! Ha a mai sikerül, tegyük hozzá. Ennek örömére, mivel tegnap már elegem volt az egészből, kikértem őket az egyetemi könyvtárból, ma pedig már örömmel mehettem értük. Igen, a tavak hozzanak Nektek is szerencsét! (Jegyzet: ez volt az a téma amit kaptam és tudtam is. )

Gyorsan megírom és rohanok vissza tanulni. Ma még jönni fog A hónap borítója poszt is...





Úgy néz ki most a Ciceró-Gabo párosé a hónap mert A beavatott, Baljós csillagok és a Mindenem tőlük származik. A könyvekről hallottam jót és rosszat is, kíváncsi vagyok nálam mi lesz a helyzet.

Az egy darab Ad Astrára büszke vagyok, ritkán lehet kivenni a kiadótól bármit is. Érdekes módon most sikerült, fülig ér a szám, bár elég ramaty állapotban van szegény. Miért nem lehet rá vigyázni? Értékelésként jön majd a Kvantumtolvaj!

A Könyvmolyképző áll a második helyen két könyvvel, az Édes élettel és a Szívritmuszavarral. Igazából a Szívritmuszavar már böki a csőröm egy ideje, az írónő hozzáállása és a negatív értékelések miatt. Persze olvasás közben ezek nem lesznek elől, de ezek járultak hozzá ahhoz hogy kíváncsi legyek számomra milyen lesz az élmény. Az Édes élet pedig azért jött már velem másodjára ebben a félévben mert kíváncsi vagyok az írónőre, az előző regénye nagyon jó volt.

A királynő olvas c. könyvnél puskáznom kell hogy melyik kiadó jelentette meg (amúgy Magvető) de nem ez a lényeg, hanem az hogy ő is másodjára jön ide, először nem sikerült elolvasni és Amadea bejegyzése miatt nekem el kell! Hát ezért.

A Lélektolvajok egy hatalmas jajj, nem sikerült befejezni az utazót és továbbküldtem szegényt. Negyedig olvastam de a főszereplőt tuti hogy megpaskoltam volna egy ásóval. Kíváncsi vagyok hogy a végére változik-e, jajj és köszi a spoilert goodreads-en...

Lesd meg őket is!

1 megjegyzés

  1. Szia,
    Szeretettel odaítélem neked ezt a csodás díjat :)

    http://szennycimlap.blogspot.hu/2013/07/dijat-kaptam-es-tovabb-is-adom.html

    VálaszTörlés