Forrás

,,Ha hozol neki [pénzt], elveszi, ha kérsz, elfordul, ha elveszel, megüt téged, őt pedig a guta."

Szerintem Csaba Forrás

Már az első oldalakon lazán köszönt minket Csabai Márk és a könyv végéig elkísér minket ugyanez a lepacsizós hangvétel, ami túl laza na meg szlenges és bevallom kettős érzéseket keltett bennem. Olyan időszakában vagyok az életemnek, hogy ez a vonás az inkább nem zavar kategóriába esik, de mi van akkor, ha egy idegeskedősebb, hisztisebb intervallumban találkozom ezzel? Jó nem kerülgetem tovább a forró kását, leírom: értem ez alatt azt, hogy Csaba mindig atomlaza (cöcc cöcc) akár a legnagyobb szarban is és amikor valaki a halál torkában nem tudja a poénkodást és a beszólogatást abbahagyni, akkor az a személy, vagy nagyon hülye vagy pontosan tudja, hogy mit csinál, esetleg mázlista (ha túléli a dolgot), na hát ilyen a szereplőnk és döntsek a fenti három jellemző közül, bár a vége felé inkább hajlottam arra, hogy ő egy idióta mázlista aki csak néha tudja, hogy mit csinál és még akkor sem. Illetve még egy gondolat formálódott meg bennem: ha a szereplőnek nem lenne olyan nagy szája, feleannyi bajba és fájdalomba kerülne...

Szóval ez az állandóan poénkodunk vonást nem bírtam, viszont úgy az egész könyv során kellemes volt Csabai Márk sorait olvasni, kikapcsolt a szereplő duruzsolása az életéről. Ez a része tetszett is, meg nem is, mert bizony ettől függetlenül a könyvben túl lett tolva a sok személyes infó és kaland na meg az olvasókra való kikacsintás és oldalba bökés, hogy ,,te, ugye figyeltél, ugye?".

Ami erőssége, pont az a gyengesége a sztorinak. A kevesebb itt most több lett volna, mert minden feszültséget ütött ez a hangnem.

,,Tanuld meg egy életre! Sosem jelent jót egy szorult helyzetben, ha valaki kimondja a neved."

A történet ezért nagyon lassan halad, mert bármikor amikor indulna valami új dolog, a szereplő elkezdi félrevinni illetve mellékinfókkal traktálni az olvasóit és ezért időnként Csaba iszonyat fárasztó tud lenni. Már az első snittig nagyon nehezen jutunk el (értem ez alatt azt a szituációt, amelyben Bobrov megtudakolja a főhősünktől, hogy jól érzi-e magát a padlón összeverve), mert annyifele kalandozunk, hogy mire odáig jutunk, már nem féltem a szereplőt (plusz közrejátszik a lazasága, illetve egyszerű logikai tényezők). Innentől pedig elkezdődik Csaba túlélési futama, ahol csak rajta múlik, hogy mit és hogyan visel el. Erről nem szeretnék többet regélni, de még ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az eleje - mint ki lehetett venni a fenti jellemzőből - nem igazán tetszett.

Na de! És itt jön a lényeg, van a regénynek egy második része, ahol már bejön egy új szereplő, Alaa. Az ő felbukkanásáig (az kb tényleg a fél könyv), egy nagyon hosszú bevezetőnek tűnik a kötet, de amint megjelenik, onnantól fogva már alig lehet lerakni a művet, és ezen a ponton úgy éreztem, mintha két különálló részt olvastam volna.

A második jó pont az, hogy a szerző ügyesen rejtette el a kirakós darabjait. Ezt lefordítom: vagyis olyan lyukat beszélt szerencsétlen Csaba a hasunkba, hogy nem igazán figyeltem a részletekre és amikor a szerző összerakta őket, csak pislogtam nagyokat, hogy jééé tényleg. Ez pedig a regény végi nagy csavarban teljesedik ki, amit viszont mesterinek tartok, utoljára nem is tudom mikor ültem ennyire fájdalmasan szék mellé, mint amikor az utolsó pár lapnál jártam és ha belegondolok, hogy erre én is rájöhettem volna... az a legrosszabb benne, úgyhogy ezért respect meg ilyen dolgok járnak, nagyon is tetszett ez a része.

,,Mindig semmiségeken csúszik meg az ember. Mindig."

A könyv első része a gengsztervilág bizonyos mértékű bemutatása, ez mondjuk érdekelt nagyon. Arra kaptam a választ, hogy Csaba alacsony szintjén milyen ez az életforma, hogy milyen kilátásaik lehetnek és milyen egy ilyen nagyhatalmú embernek dolgozni. Mellékesen azt is megmutatja, milyen ha utálod a főnököd fiát és ha ő sem szeret téged, na meg ez miért rossz akkor ha gyanúba kerülsz és általában milyen feladatai vannak a srácnak. Engem inkább az fogott meg, hogy bármikor jöhetnek érted, elég egy rossz húzás és azonnal mész betonnal a folyó aljára. Úgyhogy a bemutatott világ kegyetlen, de baromira izgalmas.

,,Bár tény, az alvilágban gyakori az idiótábbnál idiótább becenevek használata. Az alkalmazott jelzők, mint például a ,,sánta, tolvaj, bökős, cigány, cinege" mind a tulajdonosuk valamilyen különleges sajátosságát hivatottak jelezni. A sánta bicegett. A tolvaj lopott még az anyjától is. A bökős rendszerint szúrósabb kedvében volt, mint a vécében terjengő szagok. A cigány pedig csak cigány volt, minden rasszizmus nélkül. A cinege meg folyton-folyvást csak ugrált és be nem fogta azt a kicseszett csőrét, és ennek köszönhetően annyit sem ért élve, mint holtan."

Alaa megjelenésével az addigi gengsztersztoriból egy még nagyobb volumenű történetbe fordul át a regény cselekménye és magára kapja a jelenkorunk egyik nehéz politikai kérdésének súlyát: a migránsokét. Van egy összeesküvés elmélet jellege ennek az egésznek, na az ilyeneket imádom és itt is izgatottan olvastam a sorokat és nagyon kíváncsi voltam, hogy mire akar a szerző kilyukadni. Erről jó volt olvasni és az egészből nekem ez volt a kedvencem.

Így képzeltem el a fiatal Bobrovot. Jó, megint nem úgy, ahogy a szerző akarta, hogy elképzeljem. Forrás

A főhősünk Bobrovéknak dolgozik, na de milyen emberek ők voltaképpen? Az öreggel semmi baja nincs Csabának, így nem is szerepel a monológjaiban sokat, elvan vele. Na de a fiatallal már más a helyzet, ki nem állhatja őt és erről a jellemzése is árulkodik:

,,Maxim abszolút bio volt. Olyan természetesen nyers és elviselhetetlen, hogy hozzá képest egy varacskosdisznó igazi kultúrlény és meghitt társ egy életen át a délután öt órai teázásokhoz. Az ő szépsége az apja pénzében gyökerezett. Talán ezért is hívhatták macikámnak a büdös disznó helyett."

Agnessa Forrás

Van még egy Agnessa a kalapban, róla eléggé keveset tudtam meg, khm azt hogy szexi, khm és... ennyi. Párszor még szerepel és kifújt, bár nem írhatom azt, hogy nincs fontos szerepe... na jó, inkább csak közvetve, viszont nekem bejött az, hogy a szerző így szőtte bele a lány fontosságát a sztoriba.

Ennyit a Bobrovokról, akik megnehezítik Csaba életét...

Na de a főszereplő sem semmi, mert én egyszerre tudnám ütni és megdicsérni szerencsétlent. Egyrészt halálra idegesített a lazasága, valahogy tényleg olyannak tűnt, mint az, amilyennek az egyik karakter jellemezte az ő fajtáját: aranyásónak, akik hagyják, hogy mások elvégezzék a piszkos munkát helyettük és abból profitálnak. Mellette szól viszont az, hogy a srác találékony, okos (de vakmerően idióta, bár ez nem pozitív jellemző) és megvannak a maga gondolatai a világról, amelyek érdekesek na meg az értékei, úgy mint a barátság előtérbe helyezése.

A regény elején nem bírtam Csabát, viszont egyre inkább megismertem és egyre jobban bejött az ahogy a srác végiggondolja a dolgokat, már ez alapján tesz na meg vesz. Amit nem bírtam benne, az az, hogy sokszor bizonyult megbízhatatlan narrátornak, viszont nem lövöm le, hogy itt pontosan mire gondolok, én nem szerettem ezt és ezért szerintem jobb lett volna ha kimarad... viszont lehet, hogy másnak bejövős lesz. Még nála meg kell említenem, hogy egy kicsit fanyar mosollyal, hogy általában a hazai művekből árad a melankólia és ez legjobban ott jött ki, amikor a gyermekkori élményeiről mesélt - ekkor a Vadnarancsok mű valósága jutott megint eszembe, ott voltak hasonló gyermekkorok.

A többi szereplő nem olyan lényeges, Csaba mindenkiről elmondja, hogy mit gondol, ezek néha érdekesek, néha csak leütném őt, hogy hagyja már abba. Külön kiemelném Alaa-t, én őt nagyon kedveltem és ő az szála szerencsére a megfelelő reflektort kapta, na meg tőlem az együttérzésem.

,,Szerintem meg az nem normális, hogy a világ ezen a részén az emberek szuperhősökben szeretnének hinni, nem pedig magukban. Ami pedig a kényszert illeti, azt nem a vallás teszi. A vallás jó és igazságos."

Szóval inkább szerettem ezt a könyvet olvasni, bár azért nehezen haladtam vele, viszont egy kis vágás, kevesebb oldalszám nem ártott volna. Az utalások nagyon ügyesen elrejtettek és a végén lévő csavar egyszerűen zseniális! Úgyhogy tetszett, annak ajánlom, aki szereti a nagydumás főhősöket és nem ijed meg a vértől vagy a felnőtt tartalomtól, durva kifejezésektől, illetve érdekli egy gengsztereket tartalmazó krimi.


Fájdalmas igazság:

,,Sorainkban tudunk olyat is, akinek nem a tehetségén, hanem csak a pénzen múlott a világraszóló sportkarriere".

Egy csibész naplója // Nem tündérmese // A hatlövetű // Az Áfi Ramón meló // Rossz úton // A bosszú kötelez

A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod.

Nem is tudtam, hogy Csabai Márk Ulpiusos szerző volt egyszer régen... mindegy is már igazából, ezt csak azért jegyeztem meg, mert tetszik a kiadó elképzelése a Csibész szériához, az Athenaeumé (A hatlövetű) pedig egy picit beleillik ebbe a koncepcióba. A felső sor szép, viszont az alatta lévő, Mark Wander néven kiadott művek hagynak némi kivetnivalót, ők a régebbiek.

Köszönöm, hogy elolvastad!