Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux

Archive for augusztus 2017

Várólistám képekben #10, avagy hosszú lista, fájdalmasan rövid idő






Figyelem! Iszonyúan hosszú poszt, ami mindent tartalmaz, ami mostanában érdekel. Rovatelválasztások a szokásos módon történnek (pontozott vonallal).

Még egy dolog: ha fent vagy molyon és szeretsz listázni, nyugodtan jelöld be a listámon, hogy mit olvastál a felsorolt könyveim közül: itt találod az összes eddigi címet.

Az előző bejegyzéshez képest hamarabb jelentkezem ezzel a rovattal és extrán hosszú kivitelben, de kénytelen vagyok, mert most rendezgetem a várómat illetve a mappáimat a gépen, amiben találtam egy csomó címet, amiket még nem osztottam meg itt. Szomorú dolog, mert ugye most az egyetlen hivatalos várólistám az, amit a blogon vezetek, a molyos dolgokat már nem veszem élőnek (főleg hogy régóta nem is frissítettem), legalábbis addig, amíg el nem rendezek itt mindent, mert utána az következik. Sajnálom, imádom a listákat és muszáj rendszereznem, emiatt jobban érzem magam.

Szóval jöjjön a következő kupac, őket szeretném olvasni a közeljövőben:

- Júliusi címek -


Erdei Lilla: A vendég 
Ezt a kisregényt már elolvastam (csak lassú vagyok az írásban sorry), hamarosan írok róla bővebben, egyébként anno ajándékba kaptam és már itt volt az ideje, hogy kivégezzem. A reneszánsz korában játszódik és a középpontjában egy fiú áll, akinek megrendül az addigi világa, kellett ez most nekem úgy érzem.

Leila Sales: This song will save your life - Éld az életed!
Amikor mindenhonnan ezt a könyvet látod és elolvasva a fülszövegét rájössz, hogy enélkül nem érdemes tovább folytatni az életet, akkor úgy érzed, hogy muszáj várólistára rakni és nekiállni, amilyen gyorsan csak tudsz.

Kae Westa: Napsötét
Igazából Kae Westa miatt szeretném megkaparintani a regényt, na meg a fülszöveg is tesz hozzá: egy kicsit olyan, mint egy elég kuszán megfogalmazott mitológiai sztori, úgyhogy nem tudom mit várjak, de kíváncsi vagyok.

J. Goldenlane: Papírtigris
Elolvasva a fülszöveget nekem eskü, hogy Vavyan Fable Álmok tengeréje jutott eszembe, amit nagyon szerettem na meg vicces is volt... Veszíts el egy hercegnőt egy idegen nagyvárosban majd dobj be mellé egy csomó furcsa és oda nem illő szereplőt. Ebből csak jó sülhet ki, nem?


T. S. Thomas: Eldorádó királya
Csendben jelent meg a Londinium hercegének folytatása, az első kötet nagyobb visszhangot kapott, mint a kettes, pedig ennek a története jobban tetszik. Tartom a spoilermentességet, de egyet azért írok, elég sötétnek érzem ahhoz, hogy olvasni akarjam.

Nathaniel Hawthorne - SunKeno Lee: The Scarlet Letter
Nem olyan meglepő, hogy szeretem a mangákat és ha megtetszik az egyik rajzolása, olvasni szeretném. Nos ilyen a The Scarlet Letter, amely a klasszikus mű lerajzolt változata, amit alig várok, hogy olvashassak és majd szeptemberben megpróbálom befalni. Alapból sem ismerem az eredetit, maximum hallottam róla, jó lesz kedvcsinálónak mielőtt nekiesem az alap műnek.

Linsey Miller: Mask of Shadows
Fantasy, ami egy Az üvegtrónhoz és Árnyék és csont mixhez hasonló történetet ígér egy tolvajjal a főszerepben. Szeretem az ilyen fantasyt, de majd meglátjuk, hogy mikor támad hozzá nagyon nagy kedvem.

Haruhi Kato: Vidia and the Fairy Crown
Egy újabb manga, kész elvesztem, ide nekem! Úgy látom, hogy Csingilingékről szól, de hát meglátjuk mi a helyzet. Olvastam, hamarosan írok róla.


Thomas Cullinan: Csábítás
Ezt már akkor tudtam, hogy olvasni akarom, mikor megláttam a borítót, mert a filmnél már találkoztam az alappal és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog a férfi kikecmeregni a csapdából na meg amúgy is, izgalmasan hangzik! Elolvastam és wow! Az értékelésem már kint van az bejegyzések között.

Alice Hoffman: The Rules of Magic
Ez az Átkozott boszorkák előzménykötete és bár olvastam az elsőt meg láttam a filmet is, az utóbbi jobban tetszett. Anno. Hogy most hogy állnék vele? Fogalmam sincs, szerintem sokkal jobban, na de majd kiderül.

Neal Stephenson: Seveneves - A hét Éva
Csodálkozom, hogy nincs fent még ezen a listán, mert már elkezdtem olvasni, csak nem folytattam, mert nem volt hozzá nagy kedvem. Na de a lényeg: felrobban a Hold és a szerző megmutatja, hogy hogyan képzeli el a jövőnket. Valamilyen szinten ijesztő, legalábbis számomra, simán el tudom képzelni, hogy ez legyen a végünk...

Joss Stirling: Angel
Ó a szívem csücske Lélektársak sorozat ötödik része! Imádom az egészet úgy ahogy van, úgyhogy ez is hamarosan sorra kerül, nem spoilerezek ezzel kapcsolatban semmit, úgyhogy nem írhatok többet! Tuti jó lesz!


Joss Stirling: Summer
Ezt a regényt már olvastam és nagyon szerettem, bár bővebben úgyis bejegyzés keretein belül fogok róla értekezni megtörtént, check this out. A Lélektársak sorozat utolsó részéről van szó egyébként és jó lezárás lett.

Claire Belton: Pusheen - A színező
Imádom a színezőket és hogy is maradhatna ki ebből a Pusheenről szóló felnőttszínező? Elkezdtem "olvasni", a képek szépek és aranyosak, nagyon szeretem színezni. 

Alice Hoffman: Faithful
Ez nem is kérdés miért: mindent el akarok olvasni, amit ez a nő írt és az angol nyelvű kötetei sem kivételek ez alól.

Ted Chiano: Érkezés - Életed története és más novellák
Nagyon ráfüggtem az Agave sci-fikre és ez egész jól hangzik, emiatt főleg:
,,Egy bábeli torony összeköti a Földet az égbolttal. A miénkhez nagyon hasonlító világban az angyali látogatások a mindennapi élet rémisztő és egyben csodálatos történései. Tudósok felfedeznek egy nem e világi nyelvet, ami alapjaiban változtatja meg a gondolkodásunkat és érzékelésünket az időről és a valóságról. Az idegi áramkörökben végzett apró módosítással eltörlődik a testi szépség alapján történő megkülönböztetés."

Assassin's Creed - Hivatalos színező
Szeretek színezni és a közeli jövőben szeretnék foglalkozni az Assassin's Creed szériával, úgyhogy ez a könyv szintén sorra fog kerülni.

Scott Sigler: Feltámadás
Kicsit Útvesztős a fülszövege, de azt sem ismerem nagyon, úgyhogy csak a két ismertető közötti hasonlóságot tudom felhozni. A lényeg, hogy olvasni szeretném, mutatok egy kis ízelítőt:
,,Fiatalok csoportja ébred egy titokzatos, zárt térben, mit sem tudva arról, hogyan kerültek oda. Nem emlékeznek arra, kicsodák, csak arra, hogy születésnapjuk van. Kiszabadulva egy folyosóra jutnak, amelyben egy régen dúlt háború maradványaira bukkannak, és amely látszólag a végtelenbe tart… és egy félelmet nem ismerő fiatal lánynak kell az élükre állnia, hogy válaszokat és kiutat találjon."
Charle N. Holmberg: A papírmágus
Imádok minden mágusos témát, úgyhogy ez is jöhet. A papírmágia pedig az egyik kedvelt animémre emlékeztet, ahol a könyvmoly mágusok képesek voltak támadni ezzel az anyaggal, úgyhogy nagyon sokat várok tőle, de sajnos az értékelések nem sok jóról számolnak be.

Georges Simenon: Az elátkozott hajó
Ez lenne a negyedik Simenon regényem és azt hiszem, hogy hamarosan sorra kerítem. Megszoktam a szerző stílusát és egyszerűen nem akarom kitalálni, hogy ki a tettes, csak élvezem az utat, amíg kiderül minden. Meg amúgy is: elátkozott hajó? Simán jöhet!


Natalia Jaster: Touch
Mitológia téma, az meg jöhet minden mennyiségben! A szerelem istennőjéről szól, aki nem átall azt állítani, hogy Erósz története hazugság, az övé viszont nem...

Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst!
Ez volt a hívómondatom: ,,Megpróbálják elrejteni előle a világ valódi arcát. Egy olyan világét, ahol az emberek mellett különleges lények őrködnek. Kíváncsi vagyok, hogy mi a világ valódi arca a könyv szerint. Ez a regény a nagyon közeli várón meg (a következő kettővel együtt), akár holnap is kedvet kaphatok hozzájuk. Úgyhogy nem tudom a fülszöveg sejtelmes, nagyon nem árul el sokat csak sablonos cuccokat, remélem, hogy a könyv nem ilyen! 

Kae Westa: Karvalyszárnyon
,,Miféle sors várhat egy grófkisasszonyra, akinek felbontották az eljegyzését, kardélre hányták a városát, és maga is csupán az utolsó pillanatban tudott elmenekülni?Ennyi. Kell és kész.

William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Fülszöveg: Terrortámadás éri az Amerikai Egyesült Államokat, mégpedig az egyik legrettegettebb módon, az elektromágneses hullámot (EMP) gerjesztő, pusztító fegyverrel. 
Egy háború, melyet egyetlen másodperc alatt elveszít Amerika, egy háború, mely a középkorba robbantja vissza a világ legerősebb országát. Nincs áram, nincs kommunikáció, leállt a közlekedés, fogyóban a gyógyszerek, őrjöngő bandák uralják az országot, az emberek éheznek és a túlélésért küzdenek. Mit tehet ebben a helyzetben egy volt katona, aki meg akarja menteni a családját, a hazáját, ha úgy tetszik, a modern civilizációt?
Az amerikai Kongresszus folyosóin már megjelenése előtt úgy emlegették a regényt, mint az apokaliptikus thrillert, melyet minden amerikainak el kell olvasnia. A történetet a Pentagonban is reálisnak nevezték, a fegyvert pedig úgy tartják számon, mint amely egyetlen pillanat alatt térdre kényszerítheti az Egyesült Államokat.
Itt nagyon megtetszett az alapötlet, vagyis, hogy Amerika visszataszítódik a középkorba. Nagyon érdekel az a teória, hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben. Az az igazság, hogy egyszer már elkezdtem ezt a könyvet, de nem tetszett a stílus elsőre... na jó fogalmazzunk úgy, hogy hisztis picsa voltam és anno semmi sem volt jó, így inkább leraktam, mint hogy lehúzzam a saját hülyeségem miatt. Most viszont úgy érzem, hogy megértem a kötethez. GL HF (Good luck, have fun) nekem.



Kathy Reichs: Virals
Fülszöveg: Tory Brennan vérében pezseg a kalandvágy. Nem csoda, hiszen a világhírű törvényszéki antropológus, Temperance Brennan unokahúga.
Tory és tudóspalánta barátai, Ben, Hi és Shelton Dél-Karolina egyik félreeső szigetén élnek, de szabadidejükben a Loggerhead-sziget mocsaraiban és a LIRI Kutatóintézet épülete körül ólálkodnak.
Amikor az intézet titkos laboratóriumából kiszabadítanak egy tudományos kísérletekre használt farkaskutyakölyköt, megfertőződnek a kutya-parvovírus egy kísérleti törzsével.
A titokzatos fertőzés örökre megváltoztatja a négy fiatal DNS-ét és életét. Már nem csak barátok – egy falkába tartoznak. Veszélyesek. Fertőzöttek. A fiatalok tudományos kíváncsiságukat és újdonsült adottságaikat felhasználva egy hidegvérű gyilkos nyomába erednek. A kérdés csak az, hogy képesek-e addig életben maradni, amíg elkapják a kegyetlen ismeretlent.
Hú ez a könyv régi várólistásom és már nagyon régóta várja türelmesen sorát, remélem, hogy hamarosan lekapom a polcról. Egyébként Kathy Reichsről csak jót hallottam, úgyhogy bizakodó vagyok, hogy nekem is tetszeni fog. (Meg Fumaxos, az sem hátrány!)

Millie Marotta: Vad szavannák
Fülszöveg: A sikerlistákat vezető Állatok királysága szerzőjének új könyve!Fedezzük fel Millie Marotta Vad szavannák című könyvének csodálatos, ringó fűtengerét; keltsük életre ragyogó színekkel a benne élő vadakat és madarakat! Millie jellegzetes illusztrációi arra buzdítanak, hogy ceruzát ragadjunk, és színezzünk legyen az egy csapat gnú, zebra vagy épp egy káprázatos galléros gyík.
Mindössze pár színes ceruzára, tollra és egy cseppnyi képzeletre van szükségünk, és máris útnak indulhatunk a szavannák világába.
Színező, imádom a színezőket, ide az összeset! De most komolyan, mi másért akarnám a sokadik ilyen könyvecskémet, ha nem szeretném őket?

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Fülszöveg: Noah életében különleges szerepet tölt be nagyapja, akivel nagyon hasonlítanak egymásra, és akivel minden beszélgetés egy új kalanddal ér fel. Nagyapó már rettentően öreg. Olyan öreg, hogy a dolgok kezdenek elmosódni a fejében. Szeretett számjegyei, remek ötletei, egy sátor a szigeten, a képek a fiáról, az unokájáról, nagyanyó emléke. Mindezek gyönyörűséges, szívszorító képekben kavarognak agyának egyre fáradó tekervényeiben. Olyan, mint egy kihunyóban lévő csillag. Vagy egy különleges táj, amely lassan eltűnik a vastag hótakaró alatt.
Ez a kötet az emlékekről és az elengedésről szól. Azért született, hogy az írója megértsen bizonyos dolgokat. És mi, az olvasói is megérthetünk általa valamit. Valami fontosat a búcsúzásról. Mert ez a könyv búcsú és találkozás egyszerre.
Úgy érzem, hogy ez a könyv össze fogja törni a szívem (khm a cím khm), de emellett azt is sejtem, hogy nekem ezt olvasnom kell. Amúgy is szeretem az ilyen típusú bölcsességátadós regényeket és ha már csak egy kicsit olyan, mint a Salamon király szorong, megéri!



Megan Abbott: Majd megismersz
Fülszöveg: Meddig mennél el, hogy megvalósítsd az álmod?Katie és Eric Knox az egész életüket 15 éves lányuknak, Devonnak szentelték, aki ragyogó tornásztehetség, esélyes az olimpiára. Azonban néhány héttel az egyik legfontosabb verseny előtt egy erőszakos haláleset rázza meg szűk tornászközösségüket, és veszélybe sodorja mindazt, amiért olyan keményen küzdöttek.
Ahogy a szülők közt a pletyka szárnyra kel, és titkos szövetségekre derül fény, Katie megszállottan igyekszik összetartani a családját, miközben a bűntény ellenállhatatlanul magába vonja. Amire fényt derít – a lánya félelmei, a saját házassága és önmaga kapcsán –, döntés elé állítja. Vajon van-e olyan ár, amit nem adna meg Devon álmának megvalósításáért?
Az Edgar-díjas Megan Abbott letehetetlenül izgalmas, feszültséggel teli és fordulatos regényt írt a szülői áldozatvállalásról, családi titkokról és a becsvágy mindent elsöprő erejéről.
Én totális képzavarban voltam ezzel a könyvvel kapcsolatban, hát még a szerzővel! Először azt hittem, de nem tudom miért, hogy ő írta a Nem enged a mélységet, majd tüzetesebb vizsgálat után rájöttem, hogy ő nem ennek a könyvnek a szerzője, hanem a Riválisoknak, ami az egyik kedvencem. Úgyhogy még több kedvvel fogom levenni a polcról. Úgy látszik, hogy Abbott nem tud elszakadni a sport témától, mert míg anno a pompomlányok életét mutatta be, most a tornászokra helyezi a hangsúlyt. Mindegy, hamarosan sorra kerítem!

Laurie Forest: The Black Witch
Fülszöveg: Elloren ​Gardner is the granddaughter of the last prophesied Black Witch, Carnissa Gardner, who drove back the enemy forces and saved the Gardnerian people during the Realm War. But while she is the absolute spitting image of her famous grandmother, Elloren is utterly devoid of power in a society that prizes magical ability above all else.When she is granted the opportunity to pursue her lifelong dream of becoming an apothecary, Elloren joins her brothers at the prestigious Verpax University to embrace a destiny of her own, free from the shadow of her grandmother's legacy. But she soon realizes that the university, which admits all manner of people—including the fire-wielding, winged Icarals, the sworn enemies of all Gardnerians—is a treacherous place for the granddaughter of the Black Witch.
As evil looms on the horizon and the pressure to live up to her heritage builds, everything Elloren thought she knew will be challenged and torn away. Her best hope of survival may be among the most unlikely band of misfits…if only she can find the courage to trust those she's been taught to hate and fear.
YA és boszorkányos, ez utóbbi a hívószavam, úgyhogy körülbelül így voltam vele, amikor megláttam a címet:


Anna Banks: Nemezis
Fülszöveg: Serubeli Sepora hercegnő az utolsó Kovács az öt királyságban. A spektórium, amit alkot, mindenkinek energiát ad, de apja most módot lelt rá, hogy fegyverré tegye, és mivel feltett szándéka, hogy háborúba kezd, a lánynak menekülnie kell előle. Az ellenséges vonalakon át Theoria királyságába menekül, de terve, hogy rejtőzködik, kudarcba fullad, amikor elfogják és az ifjú király szolgálatába kerül.

Tarik csak most vette át Theoria irányítását. és szembe kell néznie az országában dúló pestissel, ami polgárait tizedeli. Egy akadékoskodó szolgára van legkevésbé szüksége, aki a figyelmét szeretné felhívni magára. De Sepora hercegnőt nem lehet levegőnek nézni. Amikor ők ketten végre szemtől-szembe találkoznak, valószínűtlen kapocs alakul ki köztük, ami úgy bonyolítja meg az életüket, ahogy azt egyikük sem képzelte volna. 

Sepora képessége megmentheti Tarik királyságát a csendes pestistől. De megbízhat nemezise iránt érzett erősödő érzéseiben, vagy minden áron rejtse el, mire képes?
Bevallom eléggé szkeptikus vagyok ezzel a regénnyel, nem bízom abban, hogy nekem tetszeni fog, ezért is vettem le az angol nyelvű listámról. Több olyan blogger is szerette, akinek a véleménye általában az enyém ellentéte, úgyhogy inkább kiveszem könyvtárból és elszórakozom vele. Fura az alapsztori is, eléggé nem tudom ezt elképzelni, de maradjon a várómon, majd meglátom mi sül ki belőle.

Soman Chainani: The Ever Never Handbook
Fülszöveg: Every four years, two Reader children are kidnapped and brought to the School for Good and Evil to be trained for a life in a fairy tale. There, Evers and Nevers take courses in Animal Communication and Uglification, among others. The highest ranked students become the heroes and villains of the fairy tales — while the lowest, well, we don’t want to talk about what becomes of them.

This handbook contains the scoop students need in order to get to the top of their class — the fairy tales you need to know, the myths it’s dangerous not to know, spells you won’t live without, Who’s Who and What’s What, and much more. And of course, it’s all in glorious color because in the School for Good and Evil, nothing is black and white.
A Jók és Rosszak iskolája sorozat kézikönyve, nem vicc, ez kell!


Elizabeth Richards: A sötétség városa
Fülszöveg: Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!
Szegénykém ez is olyan régi várólistadarab, hogy muszáj most már olvasnom! Nem tudom mit várjak, ez egy vámpírkönyv vagy mit jelent a Sötétfajzat kifejezés? Ezt kell kiderítenem! 

Georges Simenon: Maigret és az egyes számú zsilip
Fülszöveg: Két férfit halásznak ki a Szajnából: az öreg tengerész Gassint, aki véletlenül esett a vízbe, mivel szokás szerint részeg volt, és egy gazdag kereskedőt, Émile Ducraut, akire késsel támadtak rá a parton, de ő váltig állítja, hogy nem ismerte fel a tettest. Másnap a sebesült a helyszínre küldött Maigret segítségét kéri a támadó felkutatásához. Maigret hamar megkedveli a keménykötésű, nyers modorú férfit, és elhatározza, hogy utánajár az ügynek.
Amikor Ducrau fiát holtan találják egy levéllel, amelyben bevallja, hogy ő támadt rá apjára, a felügyelő érzi, hogy másfelé kell keresnie az igazságot. Szokás szerint alaposan bejárja a helyszínt a nyomozás során, és Lucas segítségével próbálja kibogozni az ügy szálait az uszályok kikötőjének zárt világában.
Ezt a könyvet már olvastam, hamarosan értékelem is. Elöljáróban nem szeretnék többet írni róla, csak annyit, hogy kezdem megszokni a szerző stílusát és alig várom a következő Maigret regényt!

Anthony Ryan: A vér éneke
Fülszöveg: Vaelin ​Al Sorna apja legfőbb hadúr az Egységes Királyság uralkodójának szolgálatában. Mindössze tízéves fiát magára hagyja a Hatodik Rend kolostorának vasrácsos kapujánál. A Rendben árva gyermek módjára nevelkedő és jogos örökségétől megfosztott fiú meggyűlöli apját.A rendtestvérek Vaelint és társait kegyetlen kiképzésnek vetik alá, ahol a sikertelenség következménye sokszor a halál. Megtanulnak viszont lovakkal bánni, kardpengét kovácsolni, életben maradni a vadonban, és nem utolsósorban embert ölni. Társául egy taszító küllemű, ám annál vérszomjasabb kutya és egy meglehetősen szeszélyes természetű ló szegődik, aki hősünket tűri meg legkevésbé a hátán.
Ekkor kezd el munkálni benne a vér éneke, egyfajta különleges képesség, amely segíti és vezérli útja során.
Miután kiképzése véget ér, a hírnevet és rengeteg sebet szerzett fiú a király befolyásának hálójába kerül, Hite és lelkiismerete ellenére, képességei végső határát feszegetve. Az őrült vagy lángész Janus király által kirobbantott igazságtalan háborúban tipródva Vaelin próbál az őt övező gyűlölet ellenére minél többeket megóvni, függetlenül attól, melyik oldalon állnak. Uralkodója hódítani küldte, de számol-e a háttérben munkálkodó erőkkel és Vaelin igazi céljaival?
Húha az egyik féltégla könyvem került elő, valamikor bizony szeretném folytatni, mert már elkezdtem és sokáig eljutottam. Szeretném tesztelni még azt, hogy mennyire szeretem a high fantasy világát, de időnként azt hiszem, hogy ez nem az én asztalom. Meglátjuk újfent.

Philip K. Dick: A végső igazság
Fülszöveg: Ez a harc lesz a végső? 
Az emberiség zárt földalatti bunkerekben él, és fegyvereket gyárt ahhoz a háborúhoz, ami elől elmenekültek. Tizenöt éve naponta sugározzák nekik a felvételeket a véget nem érő pusztításról, elhiszik a hazafias propagandát, hogy csak a Védelmezőben bízhatnak, és mind azt a napot várják, amikor a háború végre véget ér, és újra felmehetnek a napfénybe. Ám amikor az egyik bunker vezetője a tiltás ellenére a felszínre merészkedik, sokkoló igazsággal szembesül: Kelet és Nyugat békét kötött. Az egész bolygót egy kisszámú elit lakja, akik mindent megtesznek, hogy megőrizzék kivételezett helyzetüket.
Erre a könyvre igazából az érdekes fülszöveg miatt figyeltem fel, amúgy is szeretem az ilyen analógia alapján épült sztorikat: egy nagy élethazugság és egy lázadó alkat, aki rájön mindenre. Nice.



Jordi Leobregat: Vesalius titka
Fülszöveg: Barcelona, ​1888 májusa. Alig néhány héttel az ország első világkiállításának megnyitója előtt több fiatal lány borzalmasan megcsonkított holttestére bukkannak. Sebeik egy feledés homályába merült, régi átkot idéznek. 
A könyörtelen gyilkos utáni hajszába három civil is belekeveredik. Daniel Amat, az Oxfordban élő fiatal tanár, aki különös körülmények között meghalt édesapja miatt tér vissza Barcelonába. Bernat Fleixa, aki újságíróként dolgozik a Correo de Barcelonánál, és leghőbb vágya egy olyan esetről írni, amely végre híressé teszi. Az orvostanhallgató Pau Gilbert, akinek minden lépését súlyos titkok övezik. A gyilkos kézre kerítése érdekében ők hárman egy olyan 16. századi anatómiai kézirat nyomába erednek, amely merőben megváltoztathatja a tudomány állását. 
Jordi Llobregat 2015-ös regénye az egyik legváratlanabb és legnagyobb sikert arató történelmi krimi volt Spanyolországban. A megjelenését követően több mint tizenöt országban keltek el a kiadás jogai, többek között az Egyesült Államokban is.
Jó kis krimi vagy thriller az olvasás során majd eldől, meg nyomozás, ez kell nekem! Igazából most a halálok körülményei keltettek fel az érdeklődésem, arra lennék kíváncsi, hogy mi lesz a közös pont és milyen régi átkot idéznek fel a sebeik.

Anthony Capella: A jégkirálynő
Fülszöveg: A Napkirály fényűző udvarában különös terv készül. XIV. Lajos mind nagyobb hatalomra vágyik, az angolokat szeretné szövetségesének. A cél érdekében semmitől nem riad vissza. A hagyományos diplomáciai eszközökön túl, beveti két „titkos fegyverét”: Carlot, a jégdesszerek mesterét és Louis de Keroulle kisasszonyt, az ellenállhatatlan kurtizánt. Mindketten pontosan tudják, mi a feladatuk II. Károly udvarában… 

De mindezeken túl, mi köze lehet majd egymáshoz az első fagylaltkészítő mesternek és a híres szépségnek? És az hogyan lehetséges, hogy az olaszok nevéhez fűződő fagylalt először Angliában bukkan fel?

Anthony Capella újabb történelmi regénye, az írótól már megszokott szellemességgel, mesterien és szórakoztatóan fűzi össze a 17. század történelmi eseményeit a romantikus kalandokkal. Miközben szemünk előtt alakul át Európa történelme azt is megtudhatjuk: hogyan is kezdődött a jeges édesség utáni olthatatlan vágyunk…
Ez is régóta várólistás és igazából azért tettem fel a váróra, mert a Madam Tussaud nagyon tetszett és arra gondoltam, ha kb egy időben jött ki a kettő a Geopennél, akkor ez is tetszhet (logika lvl 99). Mindenesetre szeretem a történelmi könyveket és ilyen sztorit még nem olvastam, úgyhogy majd fogom.

Lori M. Lee: Gates of thread and stone
Fülszöveg: In ​the Labyrinth, we had a saying: keep silent, keep still, keep safe.In a city of walls and secrets, where only one man is supposed to possess magic, seventeen-year-old Kai struggles to keep hidden her own secret—she can manipulate the threads of time. When Kai was eight, she was found by Reev on the riverbank, and her “brother” has taken care of her ever since. Kai doesn’t know where her ability comes from—or where she came from. All that matters is that she and Reev stay together, and maybe one day move out of the freight container they call home, away from the metal walls of the Labyrinth. Kai’s only friend is Avan, the shopkeeper’s son with the scandalous reputation that both frightens and intrigues her.
Then Reev disappears. When keeping silent and safe means losing him forever, Kai vows to do whatever it takes to find him. She will leave the only home she’s ever known and risk getting caught up in a revolution centuries in the making. But to save Reev, Kai must unravel the threads of her past and face shocking truths about her brother, her friendship with Avan, and her unique power.
Szeretek az idővel kapcsolatos mágiákról olvasni, úgyhogy ez is a várómra került (na meg tetszik a borítója...).

Teal Swan: A teljessé válás folyamata
Fülszöveg: Kevesen ​tapasztalunk meg olyan mértékű szenvedést, amelyet Teal Swannak kellett elviselnie, amikor tizenhárom évnyi rituális bántalmazást élt át egy szekta fogságában, mégis valamilyen módon mindannyiunk személyiségét széthasította valamilyen trauma. Van, akinél látható, testi sérülésként is megmutatkoznak a sebek, másoknál szorongás, depresszió vagy PTSD formájában jelentkeznek. És olyan is van, akit valamilyen általa érthetetlen dolog kínoz.
A jó hír az, hogy te magad is begyógyíthatod a sebeidet. A teljessé válás folyamata sorsfordító utazásra hív, amelyen felderíted önmagadat, és visszaszerzed elveszett részeidet annak érdekében, hogy ismét örömteli életet élhess. Többé nem nyomorít meg a múlt, és nem rémít meg a jövő.
Különleges képességeire – tisztánlátására, tisztán érzésére és tisztán hallására – támaszkodva Teal egy forradalmian új, tizennyolc lépéses folyamatot kínál a múlt sebeinek begyógyítására és a jelen problémáinak megoldására. A könyvből megtanulhatod, hogyan
– hozhatsz létre egy menedékhelyet az elmédben, amelyben biztonságosan újraélhetsz kellemetlen emlékeket; 
– adhatsz hangot fájdalmas érzelmeidnek; 
– mozdíthatod az érzéseidet a megkönnyebbülés irányába; 
– zárhatod le egy trauma emlékét, és kezdhetsz „új életet.”
Mindez nem csupán gyógyítómunka, hanem egyben a megvilágosodás felé vezető módszer is. Értékesebbnek fogod érezni magadat tőle, és reményekkel telve újra bízhatsz az élet szépségében.
Nagyon érdekelnek az önsegítő könyvek, azon belül is a szorongással foglalkozók előnyt élveznek. Egyszerűen bízom a Fumax csapat (tudom, hogy Gemini, de ugyanaz) munkájában és ízlésében, ezért adok egy esélyt ennek a könyvnek, hamarosan kezdem.



Jane Asuten - Stacy King - Po Tse: Pride and prejudice
Fülszöveg: Beloved by millions the world over, Pride & Prejudice is delightfully transformed in this bold, new manga adaptation. All of the joy, heartache, and romance of Jane Austen's original, perfectly illuminated by the sumptuous art of manga-ka Po Tse, and faithfully adapted by Stacy E. King.
Büszkeség és balítélet mangában? Ide vele!

C. S. Lewis: Narnia krónikái - Színezőkönyv
Fülszöveg: Lépj be a szekrénybe, és színezd ki Narnia csodálatos világát, a faunok, a beszélő állatok és Aslan, a Nagy Oroszlán országát! Szegődj Peter, Susan, Edmund és Lucy nyomába, ahogy megküzdenek a Fehér Boszorkánnyal, átszelik a hatalmas keleti óceánt, és utolsó csatájukat vívják Narnia megmentéséért!

Ez a lenyűgöző színezőkönyv a sorozat eredeti illusztrátorának, Pauline Baynesnek a képeit felhasználva rengeteg térkép, tekervényes minta, jól ismert idézet és illusztráció segítségével nyújt betekintést C. S. Lewis klasszikus és kedvelt sorozatának mind a hét kötetébe.

Vedd elő a színes ceruzáidat, engedd szabadon a fantáziádat, és éld át újra minden idők egyik legszeretettebb történetét!
Szeretem Narniát és a színezőket, ezért is kapom majd elő valamikor, hogy újra elmerüljek Aslanék világában a saját módomon.

Nathan Filer: A zuhanás sokkja
Fülszöveg: A ​történetet Matthew meséli el, aki imádott bátyja halála óta küzd a skizofréniával. Matthew sorsát gyerekkorától a húszas évei elejéig követhetjük nyomon. Megtudhatjuk, miként süllyedt tudathasadásos állapotba Down-kóros testvére elvesztése után, miért és milyen mértékben okolja magát a tragédia miatt, mi okból hagyja ott a valóságot, s miért menekül képzelete világába. Filert a regény megírásához saját tapasztalatai vezették: tíz éven át dolgozott ápolóként pszichiátriai intézetben. A fiatal korosztálynál tapasztalható elmebetegségek egyre súlyosabb gondot jelentenek napjaink társadalmában e mű gondolkodásra késztet, és talán kinyitja a szívünket a lelki betegségekkel nap mint napos harcot vívók felé. E rövid leírás alapján szomorú, drámai történetet képzelhetünk el ám a fiatal angol író oly páratlanul viccesen, szórakoztatóan, annyi szeretettel és megértéssel adja elő e szívszorító történetet, hogy a kötet az angliai megjelenés után rögtön a sikerlisták élére került, az olvasók kedvencévé vált, s megnyerte Nagy Britannia legismertebb közönségdíját, a Costa cég által alapított Costa-díjat.
Nem lesz egy egyszerű olvasmány lévén, hogy a skizofréniáról van szó benne, de úgy érzem, hogy muszáj elolvasnom. Nem tudom mikor kerítem sorra, lehet, hogy most ősszel, majd meglátom.

Olivia Evans: Flutter
Fülszöveg: Dylan Walker has spent six years trying to move on from the loss of his girlfriend, Presley Cooper. Motivated by grief and the desire to do for others what he couldn’t do for her, he burns the candle at both ends to make it through medical school. After graduation he moves west, putting as much distance as possible between his past and his present.
Or so he thought.
Unknowingly, Dylan has been set on a path that will destroy everything he thought he knew. All the pain, all the grief, was all for nothing. With the help of an unexpected ally, Dylan must find the answers and save the girl he loves before it’s too late.
Deceit.
Betrayal.
Revenge.
A second chance at love.
But first, he must find a way to make her remember her past. Remember him. Remember everything.
Most legyek nagyon felszínes? Tényleg? Oké! Tetszett a borító és a szerző névbeli rokonom... ennyi. Azon kívül volt egy megérzésem ezzel kapcsolatban és már csak annyit tudok írni, hogy remélem, hogy jól döntöttem, amikor felraktam váróra.


Julia Ember Tiger's Watch
Fülszöveg: Sixteen-year-old Tashi has spent their life training as a inhabitor, a soldier who spies and kills using a bonded animal. When the capital falls after a brutal siege, Tashi flees to a remote monastery to hide. But the invading army turns the monastery into a hospital, and Tashi catches the eye of Xian, the regiment’s fearless young commander.
Tashi spies on Xian’s every move. In front of his men, Xian seems dangerous, even sadistic, but Tashi discovers a more vulnerable side of the enemy commander—a side that draws them to Xian.
When their spying unveils that everything they’ve been taught is a lie, Tashi faces an impossible choice: save their country or the boy they’re growing to love. Though Tashi grapples with their decision, their volatile bonded tiger doesn't question her allegiances. Katala slaughters Xian’s soldiers, leading the enemy to hunt her. But an inhabitor’s bond to their animal is for life—if Katala dies, so will Tashi.
Elég érdekes a fülszöveg, valamire illetve valamelyik világra emlékeztet, de nem tudnám megmondani mikor olvastam ilyen regényt és azt sem, hogy mi volt az. Mindenesetre érdekel... ennek az indoklásnak aztán volt értelme, díjat nekem!

Claudette Melanson: Rising Tide: Dark Innocence
Fülszöveg: Could Maura's life get any worse? ...turns out it most certainly can.
Isolated and sheltered by her lonely mother, Maura's never been able to make friends. She seems to drive her classmates away—except for the odd times they pay enough attention to torture her—but she doesn’t understand why. Maura considers herself to be a freak of nature, with her unusually pale skin and an aversion to the sun that renders her violently nauseous. Her belief is only worsened by the fact that almost everyone around her keeps their distance.
Even her own father deserted her before she was born, leaving Maura alone with her emotionally distant mother, Caelyn. Even though Maura is desperate for answers about her unknown parent, Caelyn remains heartbroken and her daughter can’t bring herself to reopen her mother’s wounds. Or is there a more sinister reason Caelyn refuses to utter a word about her long-lost love?
When a cruel prank nearly claims Maura’s life, one of her classmates, Ron, rushes to her rescue. Darkly handsome & mysteriously accepting, Ron doesn’t seem to want to stay away, but Maura is reluctant to get too close, since her mother has announced she’s moving the two of them to Vancouver…nearly 3,000 miles away from their hometown of Indiana, Pennsylvania.
If life wasn’t already challenging enough, Maura begins to experience bizarre, physical changes her mother seems hell bent on ignoring, compelling Maura to fear for her own life. Vicious nightmares, blood cravings, failing health and the heart-shattering loss of Ron—as well as the discovery of a tangled web of her own mother's lies—become obstacles in Maura's desperate quest for the unfathomable truth she was never prepared to uncover.
Elég érdekes családi kapcsolatról szól ez a regény, meg úgy látom van benne paranormális jelenség bőven, de ezzel együtt nem tudom mit gondoljak. Majd egyszer sorra kerül, bár nem igazán van elöl a listán.

David Almand: A Song for Ella Grey
Fülszöveg: „I'm the one who's left behind. I'm the one to tell the tale. I knew them both…knew how they lived and how they died.”
Claire is Ella Grey's best friend. She's there when the whirlwind arrives on the scene: catapulted into a North East landscape of gutted shipyards; of high arched bridges and ancient collapsed mines. She witnesses a love so dramatic it is as if her best friend has been captured and taken from her. But the loss of her friend to the arms of Orpheus is nothing compared to the loss she feels when Ella is taken from the world. This is her story – as she bears witness to a love so complete; so sure, that not even death can prove final.
Hú de régóta listás, azt hiszem ideje lenne előkapni. Igazából a borító miatt raktam fel a várómra, mert egyfajta sötét hangulatot áraszt és arra vagyok kíváncsi, hogy mennyiben tudja visszaadni a könyv ezt.

Jennifer Donnelly: Deep Blue
Fülszöveg: The ​first in a series of four epic tales set in the depths of the ocean, where six mermaids seek to protect and save their hidden world.Deep in the ocean, in a world not so different from our own, live the merpeople. Their communities are spread throughout the oceans, seas, and freshwaters all over the globe.
When Serafina, a mermaid of the Mediterranean Sea, awakens on the morning of her betrothal, her biggest worry should be winning the love of handsome Prince Mahdi. And yet Sera finds herself haunted by strange dreams that foretell the return of an ancient evil. Her dark premonitions are confirmed when an assassin's arrow poisons Sera's mother. Now, Serafina must embark on a quest to find the assassin's master and prevent a war between the Mer nations. Led only by her shadowy dreams, Sera searches for five other mermaid heroines who are scattered across the six seas. Together, they will form an unbreakable bond of sisterhood and uncover a conspiracy that threatens their world's very existence.
Sellős! Ennyi elég volt nekem, hogy váróra kerüljön.


Stresszoldó ​firkáló
Fülszöveg: Firkálj, ​színezz, tedd harmonikusabbá napjaidat miközben megtervezed tennivalóidat is!

Zentangle avagy rajzmeditációs határidőnaplónkban az év minden hónapjára egy új motívumot ajánlunk, amelyet saját ízlésed, kedved, lelki állapotod szerint színezhetsz ki! Napi tervezésed, feladatait jegyzetelése közben pedig kisebb mintákat színezhetsz, rajzolhatsz, alakíthatsz tovább. A Zentangle rajzstílus igazán napjainkban vált népszerűvé. A zen annyit jelent: befelé fordulás, önmagunkba mélyedés. A tangle jelentése: összevisszaság. A zentangle pedig egyfajta rajzolási technika, amikor a vonalak bizonyos sorrendben újra és újra ismétlődnek, s ez által összetett minták alakulnak ki. 

Ebben a rajzmeditációs, stresszoldó határidőnaplóban kész rajzokat kínálunk, neked amelyeket csak ki kell színezned úgy, ahogyan a pillanatnyi hangulatod diktálja. Ezzel a kreatív firkálással oldhatod a mindennapokban felgyülemlett feszültséget, növelheted a koncentrációs képességedet, a kreativitásodat és relaxálhatsz alkotás közben. A végeredmény, az elkészült saját alkotás pedig nagyon jó hatással lehet a lelki kiegyensúlyozottságodra, növelheti az önbizalmadat.

Vidd magaddal a munkamegbeszélésekre, értekezletekre, pár színes ceruzával, filccel együtt. Miközben a munkafeladatokat egyeztetitek, színezz! Figyeld meg, hogy sokkal jobban elsajátítod majd az ott elhangzó ismereteket, jobban tudsz koncentrálni a lényegre. Nyugodtabban fogadod az új ötleteket, alkotó erőre teszel szert, amellyel energikusan kezdhetsz hozzá napi feladatait megvalósításához.

Lelki útravalóként pedig minden hónapban egy idézetet és egy mottót olvashatsz, amelynek bölcsességei segítenek abban, hogy világosabban lásd életed értékeit, kitűzött céljaid.

Kellemes színezést és ellazító firkálást kívánunk!
Imádom a noteszeket és a naptárakat gyűjteni, ezért került a tulajdonomba ez a könyvecske, viszont mivel nem használtam, ezért kicsit késői lenne naptárként elkezdeni. Úgy döntöttem, hogy blogos füzetként fogom használni, annak tuti jó még!

Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója
Fülszöveg: Célestine, a szobalány mesél tucatnyi tisztes polgárcsaládnál töltött szolgálatának éveiről, a nevetséges és elviselhetetlen emberi alávalóságról.
Nem vitték túlzásba a fülszöveget az tény, de körülbelül én is pont ezért akarom olvasni: egy szobalány mesél a munkában töltött éveiről.

Johanna Basford: Kincses óceán
Fülszöveg: Johanna Basford kreatív és meditatív színezőkönyveivel mesés világokat teremtett. Hatására számos országban több millióan felfedezhetik fel az alkotás és az időtöltés ezen új módját. A TITKOS KERT és a BŰVÖS ERDŐ után új színezője is megérkezett hozzánk.
A KINCSES ÓCEÁN a vizek mélyére kalauzolja el a természet és a színezés szerelmeseit.
Kalandozásaid során megismerheted a tengerek és óceánok különleges állatait, növényeit és lényeit. A gyönyörű rajzok arra várnak, hogy megtöltsd őket színekkel! Ajánljuk alkotni vágyó felnőtteknek és ügyes kezű gyerekeknek 10-től 99 éves korig mindenkinek, akik tartalmas és pihentető kikapcsolódásra vágyik a mindennapokban.
Újabb színező! Tudnék-e ennél többet írni indokként? Nem hiszem, hogy kellene.


Johanna Basford: Mágikus dzsungel
Fülszöveg: Johanna Basford kreatív és meditatív színezőkönyveivel mesés világokat teremtett. Hatására számos országában több millióan fedezhetik fel az alkotás és az időtöltés ezen új módját. A TITKOS KERT, a BŰVÖS ERDŐ és a KINCSES ÓCEÁN után új színezője is megérkezett hozzánk, és a MÁGIKUS DZSUNGELbe kalauzolja a természet és a színezés szerelmeseit. 

A csodálatos rajzok arra csábítanak, hogy megtöltsük őket színekkel, és életre keltsük a titokzatos rengeteg aprócska, vagy éppen óriási lakóit. Merüljünk el a sűrű és sejtelmes dzsungel világában! Ajánljuk alkotni vágyó felnőtteknek és ügyes kezű gyerekeknek 10-től 99 éves korig mindenkinek, akik tartalmas és pihentető kikapcsolódásra vágyik a mindennapokban.
Ugyanaz, mint az eddigi indokaim Johanna Basford műveinél: színező és kell.

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma
Fülszöveg: Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét?
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen.
A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra.
Emlékszem még nagyon régen először a borító fogott meg (és szereztem dedikált kartont is az alkotótól a könyvhéten juhú), majd a téma, a biológia terrorizmus szó, meg úgy kíváncsi vagyok. Amúgy is ez régi Ad Astra, azokat meg nagyon szerettem.

Jodi Picoult - Samantha Van Leer: Sorok között
Fülszöveg: Mi ​történik olyankor, ha mégsem élnek boldogan, amíg meg nem halnak?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre. 
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet. 
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.
Egyrészt Jodi Picoult, másrészt pedig a fülszöveg fogott meg; ez inkább egy mese és most nagyon nagy kedvet kaptam hozzá.


Ian McDonald: Luna - Újhold
Fülszöveg: A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért. És Adriana Corta pontosan ezt tette.
A Hold legfiatalabb uralkodócsaládjának fejeként Adriana kicsavarta a Hold hélium-3 iparát a Mackenzie vállalat kezéből, és új státuszt vívott ki a családjának. Élete alkonyán azonban Adriana vállalatát számos ellenség támadja, akiket üstökösszerű felemelkedése során szerzett. A Corta család csak úgy maradhat fent, ha Adriana öt gyermeke megvédi az anyjuk birodalmát a támadóktól… és egymástól is.
A Hold is érdekel, meg hogy mit lehet ott csinálni, de itt most a szerző személye vonzott nagyon. Már megvettem ezt a könyvet, hamarosan olvasni fogom.

Neil Gaiman - Michael Reaves - Mallory Reaves: Ezüst álom
Fülszöveg: A ​tizenhat éves Joey Harker az imént mentette meg az Altiverzumot – azt a dimenziót, amelyben az összes lehetséges Föld megtalálható – a teljes pusztulástól. Miután sikerült elsajátítania a dimenziók közötti átjárás képességét, társaival, a Köztesvilág szabadságharcosaival küldetésre indul, hogy közös erővel fenntartsák az egymással versengő mágia és a természettudomány egyensúlyát, melyek képviselői az összes világ felett át akarják venni a hatalmat.
Amikor egy Acacia nevű idegen lány Joey után lopakodik a Köztesvilág bázisára, minden a feje tetejére áll. Senki nem tudja, ki ez a különös idegen, és honnan származik, valamint azt sem, hogy honnan tud ilyen sokat a Köztesvilágról. Hőseink veszélyes pillanatok elé néznek, és Joey szokás szerint nem számíthat másra, csak a saját találékonyságára – és végső esetben, de tényleg csak a legvégső esetben, talán Acaciára is.
Az Ezüst Álom csupa izgalmas dimenzióközi csata és szemkápráztató utazás a világok között, mely minden egyes fejezetben újabb és újabb fordulatot tartogat. Igazi letehetetlen kaland az időben és a térben.
Kíváncsi vagyok mi történik Joeyékkal a második részben, ezért is került fel a várólistámra és az is érdekel, hogy a világot bővítették-e vagy nem, mert az elsőben pont ez volt izgalmas, na meg ott van a Neil Gaiman kihívásom, amikoris az összes művét szeretném legalább egyszer hosszabban tanulmányozni.

Richard Kadrey: A végítélet kis doboza
Fülszöveg: Kb. ​i. e. 4000: A fenséges angyal egy hegytetőn állt, és magába itta a látványt. Először járt a Földön, így aztán minden új és izgalmas volt. Főleg a pusztítás. Egy egész bolygó vízbe fúlt, az özönvíz városokat, embereket és állatokat sodort el és terített szét. És most, hogy az eső elállt, az egésznek kezdett elég, hogy is mondják, érett szaga lenni. De ez nem az ő gondja. Isten mozgásba lendítette a dolgokat, ő meg intézi a többit. 
Belenyúlt a pókhálófinom köntösébe… majd a másik kezével a másik zsebbe. Végigtapogatta magát, aztán benézett az övén lógó selyemerszénybe. Üres volt. Az angyal körbe forgott, a földet pásztázta. 
– Mmm. 
A tárgy eltűnt. Az angyal lenézett a hegyről. 
Az emberiség egyre jobban mászott szét a Föld színén. 
– A picsába.
2015: Coop, a mágikus tárgyak eltulajdonítására szakosodott tolvaj ellop egy kis dobozt, és leszállítja rejtélyes megbízójának. Nincs tisztában vele, hogy ez a munka akár az életébe is kerülhet, sőt, az egész világot végveszélybe sodorhatja. Hirtelen ugyanis a Különleges Tudomány osztály emberei közt találja magát, akik közlik vele, hogy nem csupán egy természetfeletti erővel rendelkező tárgyat lopott el, hanem a végítélet kis dobozát. Amit nem ártana visszalopnia, ha még élni akar. De nem lesz könnyű, ugyanis a környék minden pokoli ereje már tudomást szerzett róla, és magának akarja.

A végítélet kis doboza egy szüntelenül pörgő és végtelenül vicces sorozat első része a többszörös New York Times-bestseller szerző Richard Kadreytől, ami sokszor Christopher Moore csípős, egyedi humora előtt tiszteleg.
Nekem inkább az Elveszett próféciák ugrott be erről a könyvről, mindenesetre kíváncsi vagyok rá, azt hiszem már rám fér egy ilyen mű.  

Veres Attila: Odakint sötétebb
Fülszöveg: 1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.
Hazai horror? Ó hogyne, ide vele, köszönöm! Igazából egy kicsit az Expedícióra hasonlít a leírás, másrészt pedig ezek az állatok érdekelnek nagyon.



Dan Wells: Szellemváros
Fülszöveg: Dan Wells hazánkban is óriási sikert aratott a később hatkötetesre bővült Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógiával, mely John Wayne Cleaver, egy potenciálisan sorozatgyilkos tini rendkívül egyedi hangulatú története.A szerző újabb, felnőtteknek szóló thrillere is merőben más és újszerű hangon szólal meg.
Michael Shipman paranoid skizofréniában szenved. Különböző tévképzetek és hallucinációk kínozzák, elméje hol borzalmas kínzásoknak veti alá, hol őrült üldözésekbe taszítja. Ha ez még nem lenne elég, egy kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait, és az első számú gyanúsított maga Michael.
Mit tennél, ha az általad látott szörnyetegekről egyszerre kiderül: néhányuk nagyon is valóságos? Kiben bízhatsz, ha a saját elméd sem elég megbízható, és úgy érzed az egész világ ellened fordult?
Igazából Dan Wells miatt került a várómra, na meg azért, mert thriller, valószínűleg a javából.

Ilona Andrews: Clean Sweep
Fülszöveg: On ​the outside, Dina Demille is the epitome of normal. She runs a quaint Victorian Bed and Breakfast in a small Texas town, owns a Shih Tzu named Beast, and is a perfect neighbor, whose biggest problem should be what to serve her guests for breakfast. But Dina is…different: Her broom is a deadly weapon; her Inn is magic and thinks for itself. Meant to be a lodging for otherworldly visitors, the only permanent guest is a retired Galactic aristocrat who can’t leave the grounds because she’s responsible for the deaths of millions and someone might shoot her on sight. Under the circumstances, „normal” is a bit of a stretch for Dina.

And now, something with wicked claws and deepwater teeth has begun to hunt at night….Feeling responsible for her neighbors, Dina decides to get involved. Before long, she has to juggle dealing with the annoyingly attractive, ex-military, new neighbor, Sean Evans—an alpha-strain werewolf—and the equally arresting cosmic vampire soldier, Arland, while trying to keep her inn and its guests safe. But the enemy she’s facing is unlike anything she’s ever encountered before. It’s smart, vicious, and lethal, and putting herself between this creature and her neighbors might just cost her everything.
Vicky értékelte anno, nekem pedig megtetszett, alapból is szeretem a mágikus fogadókat.

Shrabani Basu: Viktória királynő és Abdul
Fülszöveg: Szeptemberben ​Judi Dench főszereplésével, Stephen Frears rendezésében a filmvásznon is találkozhatunk a történettel.
„Oly nagyon kedvelem őt – írta Viktória 1888-ban. – Jó, gyengéd és megértő… igazi megnyugvás számomra."
A magas és jóvágású Abdul alig huszonnégy évesen érkezett Agrából Angliába, hogy az aranyjubileumát ünneplő Viktória királynő asztalánál szolgáljon fel. Az indiai ifjú alig egy év leforgása alatt az udvar befolyásos személyisége lett. 
Így kezdődött Viktória királynő hosszú uralkodásának talán legbotrányosabb évtizede. Az uralkodó mérhetetlen örömet és megnyugvást talált munsijában. Abdul mindeközben megosztotta az indiai szubkontinenssel kapcsolatos szerteágazó tudását India császárnőjével, aki soha nem jutott el az egzotikus országba. A királyi udvar megvetéssel tekintett a bizalmas kapcsolatra, amely egészen a királynő 1901. január 22-én bekövetkezett haláláig kitartott. 
Shrabani Basu eredeti dokumentumok alapján eleveníti fel Viktória és Abdul páratlan kapcsolatát, és vele a késő tizenkilencedik század Brit Birodalmának életét.
Ismerem a film trailerét és nagyon megtetszett a királynő és Abdul kapcsolata, de itt most arra leszek nagyon kíváncsi, hogy milyen beszélgetéseik vannak az életről, meg úgy általában mindenről.

Catherynne M. Valente: The Refrigerator Monologues
Fülszöveg: The lives of six female superheroes and the girlfriends of superheroes. A ferocious riff on women in superhero comics
From the New York Times bestselling author Catherynne Valente comes a series of linked stories from the points of view of the wives and girlfriends of superheroes, female heroes, and anyone who’s ever been “refrigerated”: comic book women who are killed, raped, brainwashed, driven mad, disabled, or had their powers taken so that a male superhero’s storyline will progress.
In an entirely new and original superhero universe, Valente subversively explores these ideas and themes in the superhero genre, treating them with the same love, gravity, and humor as her fairy tales. After all, superheroes are our new fairy tales and these six women have their own stories to share.
Abstractelf értékelte, nekem meg megtetszett. Alapból is szeretem a különleges nézőpontú regényeket, ez pedig annak ígérkezik.


Marie Rutkoski: The Winner's Curse - A nyertes átka
Fülszöveg: Megfizethetsz-e ​a szerelemért?
Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… Mi mindenért kell fizetni?
„Lélegzetelállító, tragikus, igaz.” – Kirkus Reviews
„Gazdagon megírt, lenyűgöző olvasmány a szabadságról, és hogy meddig mehet el az ember, hogy megszerezze azt.” – Miss Print, amazon
„Nagyon ajánlom mindenkinek. Minden benne van, amit imádok. Okos hősnő, régebbi kor(hoz hasonlóan berendezkedett világ), és természetesen a FIÚ. Alig várom a folytatást! :)” – GinaGiles, moly.hu
„Óóó, A nyertes átka! Bárcsak el tudnám mondani, miért imádlak és miért vágyom még többre belőled! Nincs rá szó, milyen élénkítő és csodás volt olvasni ezt a történetet!” – Alicia, amazon.com
Kinek az élete ér többet?
Tavaly vettem a kirándulásom alatt és azóta is csak itt áll és vár a sorára. Miért tetszett meg? Talán a borító miatt, na meg azért, mert egyfajta tiltott szerelmet ábrázol és kíváncsi vagyok, hogy hogyan kezeli a szerző ezt az alapot, ami a fülszövegben van.

Jane Anders: Minden madár az égen
Fülszöveg: Több ​sci-fi díjat nyert írónk Charlie Jane Anders regénye az életről, a szerelemről, a világvégéről – és a jövőnk kezdetéről szól. Patricia és Laurence gyerekkori barátok, akik nem gondolták volna, hogy valaha is újra találkoznak, miután a középiskolában rejtélyes körülmények között váltak el útjaik. Patricia varázserői és Laurence kétmásodperces időgépe kicsit sem mondható a fiatalság általános életéhez tartozónak
A cselekmény a nem túl távoli jövőben játszódik. Az egymástól távol töltött idő alatt mindketten felnőttek és San Francisco divat fellegvárában élnek, miközben a bolygó lassan szétesik körülöttük és nem is sejtik, hogy mindketten azon dolgoznak, hogy saját képességeiket felhasználva ezt megakadályozzák.
Laurence egy mérnökzseni, aki szélsőséges csapatával azon dolgozik, hogy technológiájukkal beavatkozzanak a világ változó éghajlatába és ezzel meggátolják a katasztrofális ökológiai összeomlást. Patricia az Eltisley Maze misztikus iskola diplomása, amely a világ tehetséges varázslóinak titkos akadémiája, és egy kis csoportnyi mágussal azon fáradozik, hogy titokban begyógyítsa a világ egyre növekvő sebeit. A két főhősnek fogalma sincs arról, hogy valami rajtuk túlmutató kezdődött évekkel ezelőtt, aminek szánt szándéka, hogy a köztük lévő megmagyarázhatatlan kötelék jegyében erőik egyesítésével együtt megmentsék meg a világot, vagy egy újabb sötét korszakba taszítsák azt.
Igazából ez a mágia vs tudomány szembenállás ötlete tetszett meg nagyon, még ha nem is eredeti, de mindegy. A lényeg, hogy főleg emiatt akarom olvasni.

John Irving: Garp szerint a világ
Fülszöveg: Jenny ​Fields, a cipőkirály leánya ápolónőként dolgozik egy bostoni kórházban. Férjhez menni nem akar, gyereket viszont igen, ezért egy haldokló háborús sebesülttel ejteti magát teherbe. Ily módon egyszer s mindenkorra végzett a férfinemmel, a továbbiakban a gyermek nevelésének szenteli életét – elszegődik egy iskolába ápolónőnek hogy fia, Garp fejlődésének menetelét, választott tantárgyait, tanárait is ellenőrizni tudja. Kész csoda hogy ezek után Garpból normális ember lesz, hogy a világban – annak minden borzalmával: erőszak, gyilkosság, megbecstelenítés, autóbaleset, csonkítás – mégis megállja helyét. Garp írónak készül. Minő véletlen, ekkor már az anyja is. Bécsben töltött tanulmányútjuk s az ott létrejött alkotások eredményeképpen Jenny tesz szert nagyobb hírnévre, akaratlanul egy feminista mozgalom élére kerül, emiatt később híressége jutalmául erőszak áldozata. De első művével Garp is pályadíjat nyer – szerelme kezét, aki csakis híres, de legalábbis a hírnév irányába mutató íróhoz hajlandó feleségül menni. Boldog házaséletüket egy ideig nem árnyékolják be házasságon kívüli kapcsolataik – a nem várt borzalmak épp ezért annál elemibb erővel érik az érdekelteket s az olvasót. John Irving groteszk, posztmodern rémmeséje jelentős mű, az elmúlt évtized amerikai irodalmában kevés a hozzá fogható maradandó érdekességű újdonság.
A szépirodalmi kihívásra választottam és a fülszöveg eléggé kusza meg spoileres, azért érdekel egy ilyen élet meséje.



Stephenie Meyer: A vegyész
Fülszöveg: Letehetetlenül ​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.
Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.
Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.
Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.
Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna.
Stephenie Meyer a Twilight saga és A burok óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója.

„Meyer mesterien teszi kiváncsivá olvasóját, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek nem csak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni.” 

Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzője

„Meyer ragyogó tisztasággal ír, soha nem áll az olvasó és az átélhető élmény közé. Igazi tehetség.” 

Orson Scott Card, Az Ender-saga szerzője

„Meyert sokkal jobban érdeklik az emberi kapcsolatok, mint a zsáner megszokott szabályai… Amit az életről mond, az mindig lenyűgöző.” 

Jeff Giles, Entertainment Weekly

„Egy Stephenie Meyer-regényt nem egyszerűen csak elolvas az ember, hanem vele él, az ellenállhatatlan és hús-vér szereplőkkel együtt. Meyer mindig tudja, hogyan ábrázolja őket ahhoz, hogy az olvasót érdekelje a sorsuk, és aggódjon értük.” 

Ridley Pearson
Elsősorban Meyer miatt, kíváncsi vagyok hogyan tud kilépni az eddigi regényei árnyékából. 

Julia Heaberlin: Véres margaréták
Fülszöveg: A ​16 éves Tessa Cartwrightra egy texasi mezőn találnak rá egy félig kiásott sírban. Éppen hogy életben van, mellette egy másik fiatal lány holtteste hever. Később sem emlékszik rá, hogy hogyan került oda, és az események után már csak úgy emlegeti a média, mint az egyetlen életben maradt Margaréta. A gyilkos ugyanis mindig nagy margarétamezőkön szabadult meg az áldozataitól, akit Tessa megtalálása után sikerült elfogni. Vagy legalábbis mindenki ezt hitte.
18 év telt el a brutális gyilkosságok után. Az elítélt gyilkos kivégzésre vár, de továbbra is ártatlannak vallja magát. Egy csoport mindenre elszánt texasi ügyvéd felkarolja az ügyet, újra meg akarják vizsgálni a bizonyítékokat, és nem sokkal később csatlakozik hozzájuk egy elismert törvényszéki elemző is. Az ügyvédek Tessa segítségét kérik, hogy vesse alá magát hipnózisnak, hátha felszínre kerülnek a múlt borzalmas emlékei.
Azt azonban senki sem tudja, hogy Tessa fájdalmas titkot rejteget: valaki már évek óta margarétákat ültet a kertjébe. Vajon az igazi gyilkos űz kegyetlen játékot vele?
Véres margaréták egy rendkívül eredeti és sokkoló pszichológiai thriller, amely mesterien adagolja a feszültséget, miközben a jelen és a múlt eseményei között egyensúlyoz. Egy nő története, aki az idővel versenyt futva próbálja megfejteni saját rémisztő emlékeit, mielőtt a gyilkos újra lecsapna rá.
Thriller, az meg jöhet zsákszámra. Itt inkább a margarétamező miatt vagyok kíváncsi (miért pont ott?), plusz arra is, hogy megtalálják-e a tettest vagy nem.

Richard Morgan: A holtak szava
Fülszöveg: Csak ​néhány kiválasztott tarthatja magát Gil barátjának. Az egyikük, Sárkányvész Egar könyörtelen majak harcos, aki testvéreként tiszteli. A másik pedig Archeth, a rejtélyes kiriath nép utolsó megmaradt leánya, akik egykor fejlett technológiájuk segítségével megmentették a világot az aldrainok sötét mágiájától, majd épp olyan rejtélyesen távoztak, mint ahogy megérkeztek. Csakhogy Egar és Archeth megtanulták rettegni a barátjukat komor árnyékként kísérő végzetet – akár egy haragos isten átkát. Most a kiriathok egyik titokzatos intelligens szerkezete bolygóközi pályájáról letérve lezuhant, méghozzá azzal az üzenettel, hogy az emberiségre új – vagy inkább ősi – veszély leselkedik, mégpedig Fattyú Ilwrack személyében, akit a szürke helyek kísérteties vidékén, az aldrainok hazájában neveltek férfivá. Hiába ember, sajátjukként bántak vele – és egyesek szerint egyik legendás harcosuk szeretője lett –, amíg végül a legendák ködébe vesző régmúltban legyőzték. Most mágikus álomba merülve szunnyad egy szigeten, amely az emberek világa és a szürke helyek közt sodródik. Ébredése után hozzá sereglik majd az aldrainok népe, hogy erejük teljében térjenek vissza – és az emberiség ezúttal már a kiriathok segítségére sem számíthat. Expedíció indul, hogy a hosszú és veszélyekkel teli hajóút végén megleljék a Fattyú Ilwrack szigetét. Gil, Egar és Archeth mind részt vesznek benne: mindegyikük maga mögött akarja hagyni sötét múltját, és megváltást találni a jövőre. De a megváltás nem olcsó mulatság. Ahogy a túlélés sem. Legyen szó akár Ringil Eskiathról, akár istenről vagy halandóról, aki bábuként akarja őt használni.
Igazából itt csak a szerző miatt került fel várólistára, de előbb úgyis Az acél emléke kerül sorra, egy próbát teszek még párszor a high fantasyval, de ha nagyon nyögve nyelős lesz, akkor érzékeny búcsút fogok venni a fantasy ezen ágától.

Moira Fowley-Doyle: Spellbook of the Lost and Found
Fülszöveg: One stormy summer night, Olive and her best friend, Rose, begin to lose things. It starts with simple items like hair clips and jewellery, but soon it’s clear that Rose has lost something bigger; something she won’t talk about.
Then Olive meets three wild, mysterious strangers: Ivy, Hazel and Rowan. Like Rose, they’re mourning losses - and holding tight to secrets.
When they discover the ancient spellbook, full of hand-inked charms to conjure back lost things, they realise it might be their chance to set everything right. Unless it’s leading them towards secrets that were never meant to be found . . .
Egy varázskönyv, ami az elvesztett dolgokat segít megtalálni... ez nagyon különlegesnek hangzik, kíváncsivá tett! Nikinél láttam a könyvet egyébként.


Katharine McGee: The Thousandth Floor
Fülszöveg: New ​York City as you’ve never seen it before. A thousand-story tower stretching into the sky. A glittering vision of the future, where anything is possible—if you want it enough.

Welcome to Manhattan, 2118.

A hundred years in the future, New York is a city of innovation and dreams. But people never change: everyone here wants something…and everyone has something to lose.
Leda Cole’s flawless exterior belies a secret addiction—to a drug she never should have tried and a boy she never should have touched.
Eris Dodd-Radson’s beautiful, carefree life falls to pieces when a heartbreaking betrayal tears her family apart.
Rylin Myers’s job on one of the highest floors sweeps her into a world—and a romance—she never imagined…but will her new life cost Rylin her old one?
Watt Bakradi is a tech genius with a secret: he knows everything about everyone. But when he’s hired to spy by an upper-floor girl, he finds himself caught up in a complicated web of lies.
And living above everyone else on the thousandth floor is Avery Fuller, the girl genetically designed to be perfect. The girl who seems to have it all—yet is tormented by the one thing she can never have.
Debut author Katharine McGee has created a breathtakingly original series filled with high-tech luxury and futuristic glamour, where the impossible feels just within reach. But in this world, the higher you go, the farther there is to fall….
Tudom, hogy megjelent magyarul, de egyelőre ezt angolul szeretném olvasni. Mindig is szerettem az ellentétek ábrázolását a regényekben és itt az, hogy minden szint más vagyoni osztályt képvisel, kíváncsivá tett.

Alma Katsu: Halhatatlan
Fülszöveg: Amikor ​Dr. Luke Findley éjszakai műszakba érkezik a St. Andrew nevű kisváros kórházába, csak egy újabb apró sérülésekkel és családon belüli erőszakkal terhes éjszakára számít. Ehelyett találkozik Lanore McIlvrae-vel, aki örökre megváltoztatja az életét. Mert Lannynek múltja van…Lanny McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, ami örökkévaló, kivéve, ha Lanny démonai végre nyugalmat találnának. A kétszáz év alatt, amit a Földön töltött, úgy tűnik, mind a dekadencia, mind pedig az erőszak megkísértette, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig.
Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó könyve felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de ugyanakkor el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti, hiszen a saját megváltásunkhoz vezető út megtalálásáért kizárólag mi magunk vagyunk felelősek.
Ezt a könyvet már olvastam valameddig, csak az életem egyik nehéz állomása volt akkor és bevallom, le kellett tennem, mert nem bírtam tovább, de nem azért mert a mű rossz lenne. Elég nehéz atmoszférája van egyébként, úgyhogy körültekintően választom meg a helyet és időt a következő próbálkozásomnál.

Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul
Az utazás kötelező, de valódiak a szenzációi.
Nemes Nagy Ágnes számos külföldi utazása során vezetett naplót, készített hosszabb-rövidebb fel-jegyzéseket arról, hogy hol járt, mit látott, kikkel találkozott. Ezek a kéziratos útinaplók a halála után, hagyatékából kerültek elő és jelentek meg az elmúlt két évtizedben. Volt, amelyik önálló kiadásban, némelyikük gyűjteményes prózakötetébe is bekerült, azonban együtt kötetben összegyűjtve sosem jelentek meg.
Nemes Nagy Ágnes a külföldi utazásokon többnyire Lengyel Balázzsal együtt vett részt, aki azonban nemcsak a naplók 
szereplője, hanem olykor szerzője is volt. 1956-os erdélyi útjukról felváltva készítettek feljegyzéseket. Kiadásunk közli a Lengyel Balázs által írt részeket is.
Néha ilyen utazós műveket is kell olvasni, most ez tetszett meg.

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
Egy ​lebilincselő esszékötet rengeteg témáról – a művészettől és művészektől az álmokig, mítoszokig és emlékekig – a New York Times bestsellerszerző Neil Gaiman mélyre hatoló, szórakoztató és egyéni stílusában.
Neil Gaimant, aki éles szemű megfigyelő, gondolatébresztő kommentátor és szorgalmas mesterember, már régóta nagyra tartják éles intellektusáért és meghökkentő képzeletéért, amelyek népszerű műveit áthatják. A Kilátás az erkélyről című kötet most először együtt mutatja be hatvan kiemelkedő nonfiction írását. Ebben a gazdag válogatásban analitikusan, de játékosan, ékesszólóan, mégis érthetően érdeklődési körök és témák széles skáláját találjuk, úgymint: régi és kortárs szerzők; zene; történetmondás; képregények; könyvesboltok; utazás; mesék; Amerika; ihlet; könyvtárak; szellemek. Ehhez jön még a címadó darab, mely hol meghatóan, hol öngúnnyal a szerző élményeit meséli el a 2010-es Oscar-díjkiosztó gálán Hollywoodban.
Az éles, gunyoros, szellemes és bölcs kötet azokat a kérdéseket és témákat taglalja, melyek a legjobban érdeklik Neil Gaimant, ezáltal bepillantást kínálnak korunk egyik legméltatottabb, legkedveltebb és legbefolyásosabb művészének fejébe és szívébe.
A Trigger Warning óta úgy érzem, hogy Gaiman novelláskötetei inkább nekem valók, mint a regényei. Mindenesetre ezzel is megpróbálkozom és reménykedem, hogy legalább annyira fog tetszeni, mint az utoljára olvasott műve.


Emery Lord: Amikor összeütköztünk
Jonah sosem gondolta volna, hogy létezik egy olyan lány, mint Vivi. 

Vivi nem sejtette, hogy Jonah hoz fényt az életébe. 

Egyikük sem gondolta, hogy ilyen nyaruk lesz… hogy olyan nyár lesz, ami felülírhatja a jövőjüket. 

Egy lebilincselő történet egy új szerelemről, régi sebekről, és a mélyben fortyogó erőkről… két fiatalról, akik rájönnek arra, hogy ha a megfelelő emberrel, a megfelelő időben „ütközöl”, az mindörökre megváltoztat.
Nyári sztori, valamiért mostanában elkezdett érdekelni az első szerelem témakör (a fülszövegből erre következtetek) és igazából ennyi az okom, na meg érdekesnek találom a borítót. A többi meg majd kiderül, ha hozzájutok ehhez a könyvhöz.

Laurell K. Hamilton: Bűnös vágyak
Anita Blake szúr, mint a kihegyezett karó, és kemény, mint egy ezüst pisztolygolyó” Olyan világban élünk, ahol a legfelsőbb bíróság döntése alapján a vámpírizmus megengedett. Ahol a halottkeltőnek lenni hétköznapi foglalkozás. Ahol a természetfeletti ügyeket a rendőrség különleges osztaga kezeli. Ahol mindennapos dolog, ha az ember zombikba, vagy patkányemberekbe botlik St. Louis-ban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni. Ő Anita Blake. A legdögösebb halottkeltő és vámpírvadász a városban: Azt hitte, már mindent látott, de ez az ügy még neki is okoz meglepetéseket.
Laurell K. Hamilton regénysorozata Anita Blake főszereplésével.
Ez nekem körülbelül olyan olvasatlan kultműnek számít, úgyhogy muszáj leszek bepótolni Anita Blake híres kalandjait.

Tabitha Suzuma: Forbidden - Kimondhatatlan
A szerelem nem ismer határokat…
Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz.
Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek.
Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható…
Ez a könyv nagyon régóta várólistás nálam, már majdnem a blogos kezdetem eleje óta (az nem most volt!) folyamatosan hallok róla és a KMK volt olyan bátor, hogy egy ilyen nehéz témát (incest) kiadott, én pedig megszereztem és itt vár nálam olvasásra végre a magyar példány. Hogy miért érdekel? Kíváncsi vagyok.

Ann Aguirre: Horda
A ​horda megérkezett.
Pikk élete örökös harcból állt, amíg Megváltásban be nem fogadták. A várost azonban körülzárták a mutáns korcsok, és félő, hogy a lány máris elveszíti a nem rég megszerzett biztonságot, új, szerető családját.
Barátaival, Fakóval, Kószával és Tegannal ezért lehetetlen küldetést vállal: titokban elhagyja a települést, hogy segítséget szerezzen és megmentse azokat, akiknek új életét köszönheti. Amikor útnak indulnak, Pikk még nem is sejti, hogy a mindent eldöntő csata felé száguld. A korcsok már nem azok az értelem nélküli szörnyek, amiket az Enklávéban megismert: uralják a vadont, emberek városait rohanják le, felderítőket küldenek ki. Véres háború közeleg, olyan küzdelem, amilyenre évszázadok óta nem volt példa. De az emberiség már elfeledte, hogyan álljon ki magáért.
Csak egy valaki képes összefogni őket: Pikk.
A tét ezúttal nem csupán egy enkláve, egy helyőrség, vagy egy városka. Az egykori vadásznő most a teljes emberi faj túléléséért kénytelen fegyvert rántani, noha ő maga sem tudja, egyetlen lány és maroknyi barát megállíthatja-e a pusztítás hordáját…
A trilógia harmadik része, már olvasnom kéne.


M. R. Carey: A Fellside börtön
Jess ​Moulson egy kórházi ágyon tér magához. Egy tűzesetben megégett az arca, ő azonban nem emlékszik semmire. Arra sem, hogy állítólag kábítószeres mámorban felgyújtotta a lakását, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki azonban túlélte a katasztrófát. Nem úgy, mint a házukban lakó tízéves kisfiú, Alex, akinek a halálért Jesst vádolják, majd elítélik, és a Fellside nevű börtönbe zárják. A börtönben Jess különös társaságot kap: megjelenik a halott kisfiú szelleme, aki szintén nem emlékszik, mi történt azon az éjszakán. Egyben azonban biztos: nem Jess ölte meg, hanem valaki más, egy másik lány végzett vele. Jess a kísértet segítségével a börtön falai közt próbálja meg kinyomozni, mi történt azon az éjszakán. Nincs könnyű helyzetben, mert közben több rabbal is összetűzésbe kerül, és a helyi kiskirály(nő), Harriet Grace is be akarja vonni Jesst a Fellside titkos kábítószerügyleteibe. 

M. R. Carey új könyve egyszerre természetfeletti thriller, izgalmas börtönregény és krimi, amelyben senki és semmi sem az, aminek látszik.
A Kiéhezettek szerzőjétől minden jöhet, meg amúgy is jó ez a krimi szál.

Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus
Ceony Twill folytatja papírmágusi tanulmányait, ám tanárával, Emery Thane-nel nem tud olyan könnyen dűlőre jutni, mint a tananyaggal. Amikor ő és Thane macska-egér játékba keverednek egy bosszúszomjas varázslóval, Ceonynak el kell döntenie: hagyja, hogy mások megvédjék, vagy ő próbálja megóvni a szeretteit a fenyegetéstől. 

Eközben pedig olyan titok birtokába jut, amely az egész mágikus világot kifordíthatja a sarkából, és csak rajta áll, hogy képes-e megakadályozni, hogy ez a veszedelmes tudás rossz kezekbe kerüljön. 

A papírmágus folytatása még magasabbra emeli a téteket, és egyaránt elbűvöli majd a fiatal és idősebb olvasókat is.
Ez A papírmágus folytatása, de mivel még azt sem olvastam, jobb ha nem is ismerem a fülszöveget, csak bemásoltam ide, de szeretném mindkettőt nagyon hamar előre venni, ezért került ide a ketteske.

Seth Dickinson: Komorán Baru, az áruló
Kormorán Baru számára bármilyen árat megér, hogy felszabadítsa a népét – még a lelkét is kész feláldozni. Amikor kislányként végignézi, hogy a Maszkák Birodalma leigázza az otthonául szolgáló szigetet, átírja a helyi kultúrát és hagyományokat, és megöli egyik apját, gyűlölet ébred benne, de csak úgy állhat eredményesen bosszút, ha minden lépését megtervezi. Beépül az ellenségei közé, egyre feljebb törve a szamárlétrán, hogy kellően magasra érve lesújthasson. Hogy teszteljék az időközben nővé érő lány hűségét, munkaadói birodalmi számvevőként a messzi Aurdwynnbe küldik, ahol rendet kell tennie a lázadók, informátorok és zavargó hercegek között. Barunak nincs könnyű dolga, de ha hatalmi játszmákról van szó, egyszerre könyörtelenül taktikus és a végsőkig eltökélt. 

Az epikus geopolitikai fantasyként emlegetett Kormorán Baru, az áruló a műfaj egyik fiatal tehetségének bemutatkozó regénye.
A cím, amit sosem tudok rendesen kimondani... Komorán, Korizé, na ez az. Inkább azért érdekel, mert a Gabo Kiadó egyik SFF-je, na meg geopolitika, azt meg szeretem.

Novák Andor: Armageddon teória
A nem túl távoli jövőben az emberek látszólag tökéletes társadalomban élnek. A mindent és mindenkit irányító politikai elit a média, illetve különféle pszichoaktív szerek segítségével mossa át az emberek tudatát.
A vezető elit és a hadsereg közötti ellentét a hatalom birtoklásáért kiélesedik. A konfliktus polgárháborúhoz, majd a rendszer teljes összeomlásához vezet. A hadsereg által kidolgozott terv, az Armageddon-teória, mely az új társadalmi berendezkedést hivatott volna megszervezni, kudarcba fulladt.
A harcokban milliók pusztulnak el és visszafordíthatatlan károkat szenved a Föld is. A túlélők reménytelensége egyre csak nő, persze tudják, hamarosan az embereknél egy sokkal kegyetlenebb ellenséggel kell szembenézniük…
NOVÁK ANDOR poszt-apokaliptikus történetének első kötete a Háborút megelőző eseményekről szól. Egy olyan kegyetlen, nyomasztó világot ábrázol, mely talán már a mi életünkben eljöhet.
Vagy észre sem vettük, de mi magunk is már ebben a világban élünk?
Csak jókat hallottam erről a könyvről és érdekel ez a kegyetlen világ.


Paige McKenzie: Sunshine - Megkísértés
Nem ​sokkal azután, hogy Sunshine Griffith megünnepli a tizenhatodik születésnapját, édesanyjával, Kattel a napos Austinból a ködös, esős Washington állambeli Ridgemontba költöznek. Bár Sunshine örökbefogadott gyermek, mégis igazi bensőséges, anya-lánya kapcsolat van köztük Kattel. Az új otthon azonban olyan sötét és megfejthetetlen érzéseket vált ki Sunshine-ból, amelyekkel nem tud megbirkózni. És bár Kat látszólag nem vesz róla tudomást, Sunshine jól tudja, valami nem stimmel a házzal… A Ridgemontban eltöltött első éjszakán Sunshine apró léptek neszezésére ébred, majd egy kísérteties gyermeki kacajt hall. Másnap mintha minden még félelmetesebb lenne. Kat meg van győződve arról, hogy csak a képzelete játszik a lánnyal. Hogy bebizonyítsa, Kat téved, Sunshine fotókat kezd el készíteni, abban a reményben, hogy dokumentálhatja a házban portyázó természetfelettit. Az új iskolában összebarátkozik Nolan Fosterrel, a a kedves – bár kissé könyvmoly – osztálytársával, akit szintén érdekel a fotózás, és hasonlóképpen érdeklődik a szellemek világa iránt is. Nolan felajánlja Sunshine-nak, hogy segít felderíteni, mi folyik a házban. De amit felfedeznek, jóval több, mint amire számítottak. Sunshine rádöbben, hogy a szellemek az anyját és őt is veszélybe sodorhatják, és az is világossá válik, hogy minden, amit a múltjáról eddig tudni vélt, óriási tévedés.
Ifjúsági horror kategória, amúgy is a fülszöveget olvasva valamiért az Anna sorozat jutott eszembe, a Vérbe öltözött Annának volt ilyen hangulatú világa. Mindenesetre hamarosan kiderül, őszi olvasmányként tervezem előszedni. De ez a név - Sunshine, Napfény - már kiakaszt, remélem a könyv nem lesz ilyen.

Robert Holdstock: Mitágó-erdő
Az Anglia egyik utolsó ősi vadonjaként ismert Ryhope-erdő rejtélye felemésztette George Huxley életét. Halála után két felnőtt fia nem csak a rengeteg szélén álló Tölgylakot örökli tőle, hanem megszállottságát is: amikor megsejtik, hogy a kihaltnak hitt állatok és ősi mítoszok hősei által benépesített erdő miféle titkot rejt, nem tudnak ellenállni a kísértésnek. Egymás után maguk is bemerészkednek a fák közé, és amit odabenn találnak, az furcsább és veszélyesebb, mint valaha is gondolták volna.
Robert Holdstock World Fantasy-díjas regényét a huszadik század legfontosabb fantasyjei között tartják számon, a szerzőről Angliában tavaly díjat neveztek el.
Szeretem az erdő központú regényeket, bár a legutóbbi a Kontroll nem igazán nyerte el tetszésem, de azért reménykedő vagyok még. 

Shelley Emling: Marie Curie és lányai
A Marie Curie-ről alkotott általános kép szerint egy félénk és zárkózott, laboratóriumába visszahúzódó tudós volt. Ám a kétszeres Nobel-díjas másik énje lerombolta ezt az imázst. Férje halála után a nála fiatalabb, nős férfival ápolt szerelmi románca kiváltotta az idegengyűlölő francia közvélemény és a hímsoviniszta tudóstársadalom ellenszenvét.
Ő azonban kitartott amellett, hogy a saját meglátása szerint élje életét, és lendületét a lányainak is továbbadta. Iréne követte anyja nyomdokait a tudomány világában, és Nobel-díjasként munkája kulcsfontosságúvá vált a nukleáris fúzió felfedezésében. Éve haditudósítóként beutazta a világot, majd humanitárius missziókban tevékenykedett. Marie Curie unokája is sikeres atomfizikussá vált.
Ez a tényekben gazdag, személyes és lebilincselő háromgenerációs családi történet a tudomány világának leghíresebb asszonyáról szól. Shelley Emling könyve lerántja a leplet a mítoszról, hogy megmutassa a mögötte rejlő valódi embert, barátot és anyát.
Egy kis ismeretterjesztés sosem árt... a Curie-k pedig szintén érdekelnek.

Drew Karpyskyn: Mass Effect - Felismerés
A ​világszerte nagy sikerű számítógépes és konzoljáték előzményének története.
A galaxis minden fejlett társadalma a Protheánok technológiájára támaszkodik, ez az ősi faj ötvenezer évvel ezelőtt tűnt el. A protheán technológia rejtekhelyének 2148-as marsi felfedezése után az emberi faj szétrajzott a csillagok között; a legújabb csillagközi faj küzd a galaktikus közösségben elfoglalt hely jogáért.
A gyarmatosított űr határmezsgyéjén David Anderson parancsnok és Szövetségi háborús hős vizsgálja át egy szigorúan titkos katonai kutatóállomás maradványait; holttestektől borított füstölgő romok és megválaszolatlan kérdések. Ki támadta meg ezt a helyet és mi célból? És hol van Kahlee Sanders, a fiatal tudós, aki titokzatosan eltűnt a bázisról – pár órával kollégái lemészárlása előtt?
Sanders az elsődleges gyanúsított, de megtalálni őt több problémát vet fel Anderson számára, mint amennyit megold. Társa egy sötét lelkű idegen ügynök, akiben nem tud megbízni, és egy olyan orgyilkos követi, aki elől nem lehet megmenekülni, Anderson lehetetlennek tűnő harcokat vív meg feltérképezetlen világokban, hogy lerántsa a leplet egy baljós összeesküvésről… de nem élheti meg, hogy elmondja bárkinek. Legalábbis az ellenség így gondolja.
Egyértelműen Mass Effect mániás vagyok, mindent el akarok olvasni amit a játékkal kapcsolatban kiadtak.


Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál
A ​tizenhat éves, színes bőrű Starr kettős életet él: az egyik világa a gettó, ahol felnőtt, a másik pedig a menő, külvárosi elitgimi. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent. 
A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. Ebben az izgalmas és erőteljes regényben megismerhetünk egy fiatal lányt, aki pontosan ezért harcol.
Angie Thomas Jacksonban, Mississippi államban született és nőtt fel; jelenleg is ott él. Korábban rappelt, legnagyobb sikereként tartja számon, hogy megjelent róla egy cikk (képpel együtt) a Right-On tinimagazinban. Kreatív írást tanult a Belhaven Egyetemen és egy nem hivatalos diplomával is rendelkezik hiphopból. Mai napig rappel, ha kedve tartja. A The Hate U Give az első regénye. A könyvből a Fox készít filmet George Tillman rendezésében, és Amandla Stenberg (Az éhezők viadala) főszereplésével.
Vannak témák amelyekkel foglalkozni kell, ilyen például az egyenlőtlen bánásmód, amiről ez a könyv szól. Erről a fülszövegről egyébként a Közel a tűzhöz jut eszembe, remélem legalább annyira fog ez tetszeni, mint a másik mű.

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai
Szent ​Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge, a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkok tudója, melyek a történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tak Lachensky, a sziget egyetlen órásmestere múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.
Egy egyszerű napon különös szemű jövevény érkezik a szigetre, és a világ kizökken a menetéből. Az öröklét ígéretének árnyékában a szigetnek és minden lakójának el kell gondolkoznia a halandóságán, és fel kell fednie igazi arcát.
Szeptember tizenhetedikén megáll az idő…
Évek, napok, percek. Az idő bolondjai az elmúlás könyve. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben. Megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események.
Benyák Zoltán mű, hogy a viharba ne akarnám én ezt olvasni?

Veronica Roth: Árnyak és jelek
Egy rejtélyes áram által átjárt galaxisban mindenki különleges adománnyal születik. CYRA a shotet nép fölött uralkodó kegyetlen zsarnok húga, akit áramadománya fájdalommal és hatalommal ruház fel. A bátyja a képességeit kihasználva az ellenségei kínzására kényszeríti a lányt, ám Cyra nem csupán fegyver a testvére kezében: szívós, fürge és eszesebb, mint ahogy azt a zsarnok sejtené.
AKOS egy földműves és egy orákulum nagylelkű fia Thuvhe fagyott bolygójáról, akinek hűsége a családja iránt nem ismer határokat, és akit különleges áramadománya védelmez. Miután Akost és fivérét ellenséges shotet katonák ejtik foglyul, kétségbeesetten küzd azért, hogy a testvérét kimenekítse – kerüljön bármibe.
Akos Cyra világába kerül, és az országaik és családjaik közti viszály leküzdhetetlennek tűnik. Vajon segítenek-e egymásnak túlélni, vagy elpusztítják egymást?
Az Árnyak és jelek Veronica Roth lenyűgöző története a barátság – és szerelem – erejéről egy váratlan adományokkal teli galaxisban.
Bár még a Beavatott sem került terítékre, amivel meg akartam nyitni az ismeretségünket a szerzővel, mégis felkerült az Árnyak és jelek ide. Nem tudom mire számítsak, de érdekel mi ez az áramadomány.

R. Kelényi Angelika: Az agyam eldobom
A könyv íróját – aki pánikbetegségének felbukkanása előtt nemcsak bírta a tömeget, de kereste is; kifejezetten „boltkóros” volt, a legsűrűbb szórakozóhelyeket kedvelte, és sosem mondott nemet a mozira, színházra – egyik percről a másikra mindettől félelem kerítette hatalmába. Ezt a naplót saját tapasztalatai alapján jegyezte le, önsajnálat nélkül, fanyar öniróniával. A pánik nemcsak a depresszióval, hanem a hipochondriával is kézen fogva jár. Kemény munka megküzdeni vele, s van, akinek sikerül, van, akinek nem. R. Kelényi Angelika úgy gondolja, meggyógyult. Ehhez azonban idő kellett, és sok-sok minden más is…
Pánikbetegség... minden érdekel, amit erről valaha is leírtak.

Joss Stirling: Misty
Misty egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének „hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes? 

Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül – egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd… vagy azon is túlra. 

A nagysikerű Lélektársak-sorozatból megismert savantok az eddigieknél is izgalmasabb kalandokba keverednek Joss Stirling izgalmas, humorral átszőtt regényében.
Az egyik kedvenc sorozatom, a Lélektársak széria negyedik része, alig várom, hogy olvashassam! 

Cecelia Ahern: A Tökéletes
A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.
A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?
Már olvastam az első részt, a második pedig hamarosan terítékre kerül, ideje felrakni a várólistámra ezt is!

Rachel Vincent: Brave New Girl
We have brown hair. Brown eyes. Fair skin. 

We are healthy and strong and smart. 

But only one of us has ever had a secret. 

Dahlia 16 sees her face in every crowd. She's nothing special – just one of five thousand girls created from a single genome to work for the greater good of the city. 

Meeting Trigger 17 changes everything. He thinks she’s interesting. Beautiful. Unique. Which means he must be flawed. When Dahlia can't stop thinking about him – when she can't resist looking for him, even though that means breaking the rules – she realizes she's flawed, too. But if she’s flawed, then so are all her identicals. And any genome found to be flawed will be recalled. 

Destroyed. 

Getting caught with Trigger would seal not only Dahlia's fate, but that of all five thousand girls who share her face. But what if Trigger is right? What if Dahlia is different? 

Suddenly the girl who always follows the rules is breaking them, one by one by one…
A cím alapján ez disztópia lesz (a Szép új világ befigyel) és nagyon is olyan érzésem van, mint az Örökké a tiéd előtt, úgyhogy remélem legalább annyira fog tetszeni ez a kötet, mint a korábbi.

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás
Grace nem tud élni egy sárga szemű farkas borzongató közelsége nélkül. 
Sam két életet él: a nyárban és a télben… 
Aztán Grace találkozik egy sárga szemű fiúval, aki olyan ismerős, hogy eláll a lélegzete. 
Az ő farkasa! Csak ő lehet! 
De a tél itt van a nyakukon…
Hagyd, hogy Maggie elbűvöljön a meséjével! 
Szeretni fogod.
Az első KMK-s Vörös pöttyös kötetek egyike, én meg még olvastam is... akkor mit keres itt? Újra előszedem, méghozzá igyekszem szeptemberben, vagy a télen, mert ehhez az évszakhoz illik a legjobban a kötet, de addig kerüljön váróra!

- Augusztusi címek -

És most jöjjenek azok a címek, amelyekkel a nyaraláson vagy azóta találkoztam és olvasásra megtetszettek.


Mike Grinti - Rachel Grinti: Karmok
Ebben a modern tündérmesében, amely ellenállhatatlan, akár a macskamenta, egy lány fölfedezi, hogy létezik olyan mágia, ami mélyen a húsba vág…
Emma nővérének nyoma veszett. A szüleik az összes megtakarított pénzüket elköltötték a felkutatására. Most pedig a családnak nincs más választása, mint hogy kiköltözzön egy rozzant lakókocsi-parkba, amely egy erdő szélén áll, csavargó hárpiák, boszorkányok és trollok szomszédságában. Emma nem tudja, látja-e még valaha Helenát, és érezheti-e még boldognak magát ebben az életben.
Azután barátságot köt…
…egy sima modorú, mocskos bundájú, fekete kandúrral, aki a Jack névre hallgat – és akiről kiderül, hogy van egy terve Emma nővérének kiszabadítására. Cserébe mindössze egyetlen aprócska szívességet kér…
Kávépénz áron, 350 Ft-ért szereztem meg ezt a könyvet és ezért is raktam fel. Korábban már szemeztem vele (és egy cica van a borítón!), de az igazi elhatározásom, hogy olvasni szeretném a vétel pillanatában jött létre.

Kieran Larwood: Rémségek
A Rémségek csapatát furcsábbnál furcsább figurák alkotják, ők a viktoriánus Anglia egyik mutatványosának éjjeli műsorában megcsodálható legfőbb látványosságok. Köztük van a kiváló szaglással rendelkező Sába, a farkaslány, Holdnővér, a villámgyors és kardjaival mesterien bánó keleti szépség, valamint Majomfiú, az emberi bűzbomba, aki bárhová fel tud mászni. Eme felettébb szokatlan társaság tagjai különös képességeiket nappal a legaljasabb bűntettek felderítésére használják: arra szánták el magukat, hogy összefognak, és megvédik a város legvédtelenebb, legártatlanabb áldozatait, az utcagyerekeket, akik rejtélyes körülmények között tűnnek el a nyirkos ködbe burkolózó, csalókat és gyerekrablókat rejtő Londonból.
Egy kicsit hasonlít a The Girl and the Clockwork Cat műre (amit folytatni fogok) és ezen kívül a kötet melletti érv az, hogy szintén 350 Ft-ért szereztem be.

J. R. Johansson: Paranoia
Parker ​Chipp – az események utóhatásaként, amelyek csaknem végeztek vele – igyekszik egyre jobban megbirkózni Álomlátóként élt életével. A jelek szerint működik is a dolog… egészen addig, amíg egy reggel a börtönben tér magához kínzó másnapossággal, és tizenkét órányi kiesett idővel. A Sötétség valahogy átvette felette az irányítást, és Parkernek fogalma sincs, hogyan fékezhetné meg. Valószínűtlen és váratlan szövetségesre lel Jack, a rejtélyes motoros dzsekis srác személyében, aki felajánlja Parkernek, hogy segít mesteri szintre fejleszteni Álomlátó képességeit. Ám miközben Parker gyakorol és fejlődik, a benne rejtőző Sötétség is egyre erősebbé válik, egészen odáig, hogy átveszi Parker teste felett az uralmat, és minden tőle telhetőt elkövet, hogy tönkretegye az életét. Amikor Jack felfedi előtte, hogy léteznek másfajta Éjjeljárók is, az úgynevezett Orzók, Parker töprengeni kezd, hogy vajon az Oakville-ben zajló különös dolgok nem többek-e puszta véletlen egybeesésnél. Végtére is, a helybéliek nem csupán alvajáróként viselkednek, annál jóval többről van szó. Kiürítik a takarékbetét-számláikat, anélkül, hogy emlékeznének rá, a város különös részein kóborolnak, eltünedeznek, sőt: akár még gyilkolnak is – mindezt álmukban. Ha Parker ki akarja deríteni, mi folyik itt, és szeretne még bármi reményt arra, hogy viszontláthassa az apját, szembe kell szállnia Jackkel, és a saját életét is kockára kell tennie… Mert minél többet tud meg ezekről a másféle Éjjeljárókról, annál bizonyosabbá válik számára, hogy itt már nem csak az ő élete a tét.
Szintén 350 Ft volt és még nem tudom, hogy ezzel kezdjem-e a sorozatot vagy az első résszel... nem is tudom igazán miért akarom olvasni, talán érdekel az álom és az ahhoz kapcsolódó történések? Talán.

Veronica Roth: A beavatott
EGYETLEN DÖNTÉS 
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 
EGYETLEN DÖNTÉS 
meghatározhatja az értékrendedet 
EGYETLEN DÖNTÉS 
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL
Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.
Láttam a filmet és meg szeretném nézni, hogy a könyv is olyan nagy hülyeség-e mint a mozi. Nekem nem tetszett a faék egyszerű világképe, mindenesetre ígéretet tettem magamnak arra, hogy megismerem a könyvet és csak utána írom le (természetesen csak akkor ha a mű olyan is).


On Sai: Esővágy
Exkluzív válogatás On Sai novelláiból 
Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás.
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz.
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést;
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér!
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó. 
Csemegézz, érezz, érts!
On Sai kötet! Juhú!

Ernest Cline: Ready player one
2044-et ​írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert.
A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.
Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is: Steven Spielberg rendezésében várhatóan 2017 végén mutatják be a mozik.
Ezt a könyvet már olvastam és most kaptam elő megint, mert jön a film és kell egy kis emlékezetfrissítés. Imádtam és most is szeretem! Sikeresen végeztem vele másodjára is, még mindig imádom!

Karen Marie Moning: Keserű ébredés
MacKayla ​Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. 
A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk.
Ezt is olvastam már vagy háromszor, de sosem jutottam el odáig, hogy írjak róla, ezért is fogom előkapni a közeli jövőben. 

A. M. Aranth: Oculus
Mit ​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
*
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
Szintén olvasott, szintén szeretett és emiatt kívánom újra előkapni. Többet azért nem írok a már ismert köteteimről, mert tervezek róluk bejegyzést kreálni és nem lenne jó lelőni minden poént.


Blake Crouch: Sötét anyag
Elégedett ​vagy az életeddel? Ezek az utolsó szavak, amiket Jason Dessen hall, mielőtt az elrablója leüti. Mielőtt egy hordágyra szíjazva ébred, vegyvédelmi szkafandert viselő emberek között. Mielőtt egy olyan férfi, akivel soha nem találkozott, rámosolyog, és azt mondja neki: Úgy örülök, hogy újra látlak, barátom
Abban a világban, ahol felébredt, Jason élete teljesen más, mint korábban. A felesége nem a felesége. A fia meg sem született. Ő maga pedig nem csak egy átlagos egyetemi tanár, hanem ünnepelt zseni, aki egy forradalmi dolgot alkotott – olyasmit, ami a lehetetlennel határos. 
Vajon melyik világ a valóság? És ha az emlékeiben élő otthona tényleg létezik, hogyan tudna visszajutni imádott családjához? A választ egy meglepő és hátborzongató utazás során kapja meg, miközben kénytelen szembenézni önmaga legsötétebb oldalával, és megküzdeni egy legyőzhetetlennek tűnő, rémisztő ellenféllel. 
Blake Crouch a nagy sikerű Wayward Pines-trilógia után ezúttal kvantummechanikával és alternatív világokkal feszegeti a tudományos sci-fi határait egy rá jellemző, gyors tempójú regényben. A Sötét anyag az év legjobban várt thrillere — egy zseniálisan kitalált, sodró lendületű és bensőséges, különös és mélyen emberi történet a legfontosabb döntéseinkről és arról, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni azokért az életekért, melyekről álmodunk.
Ezt a Crouch könyvet is olvastam, de úgy érzem szükségem van még egy átfutásra ahhoz, hogy értelmes dolgokat tudjak róla írni, úgyhogy újra előkapom majd a közeli jövőben. Egyébként ez a multiverzumos téma nagyon érdekel, ha ezt látom egy fülszövegben, általában várólistára rakom a művet.

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse
Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része.
Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat – Attila kezd egyre különösebben viselkedni.
Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak – ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat…
Magyar nyakba magyar szemfog!
Gaura Ágnes könyvét is ismerem már - hajjajj - és jobban is tetszett, mint az első rész, úgyhogy ez is felkerült a váróra, hamarosan olvasni fogom. 

Jónás Katalin: A C# nyelv és a programozás alapjai
Vannak, akik úgy gondolják, hogy a programozás a mai világban már elengedhetetlen tudás azok számára, akik az informatika világában kívánnak elhelyezkedni. Sokan úgy vélik, hogy a programozás segítségével megkönnyíthetik, hatékonyabbá tehetik a munkájukat. Mások pedig egyszerűen az alkotás örömét találják meg a programozásban.
A programozás alapjainak elsajátítása segíthet bennünket abban, hogy jobban megismerjük a minket körülvevő informatikai eszközök, hálózatok működését, ezzel egy teljesebb képet kapjunk a világ működéséről.
A könyv igyekszik bemutatni a C# programozási nyelv alapjait. A mintapéldák és ábrák a Microsoft Visual C# 2010 Express programmal készültek.
Remélem, ezzel a könyvvel könnyebbé válik a programozás világával való első találkozás! Ehhez kívánok kitartást, felfedezőkedvet és nagy adag kíváncsiságot mindenkinek!
Érdekel a programozás és ezt a könyvet jó kezdésnek tartom.

Joss Stirling: Storm és Stone
Az előkelő bentlakásos iskola borostyánnal borított falai között korrupció, botrány és egy összeesküvés baljós hálózata rejtőzik. 

Az Amerikából jött Raven Stone-nak feltűnik, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is ott vannak a titokzatos eltűnések. Aztán a tanárok hazugságai. 

És most pedig a halálos fenyegetések… 

A nyugtalanító történéseket csak tovább bonyolítja a rejtélyes Kieran Storm feltűnése, akinek nemcsak az agya penge, de a teste is döglesztő. 

Raven érzi, hogy beleszeret a fiúba, de megbízhat olyasvalakiben, akiről szinte semmit sem tud?
Elsősorban Joss Stirling miatt szeretném olvasni, másodsorban pedig most egy ilyen YA-hoz van kedvem. Évente előfordul.


Neil Gaiman - Terry Pratchett: Elveszett próféciák
Isten hét nap alatt teremtette a világot.
Az Ördög hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.
Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek: az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt; és Anatéma Apparáttal, bizonyíthatóan boszorkánnyal, akinek kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…
Ez lenne tehát az Útikalauz az Armageddonhoz Terry Pratchett, a méltán híres Korongvilág-regények írója, és Neil Gaiman, a több fantasy díjat nyert Sandman képregény-sorozat, és megannyi dark fantasy történet megalkotója tollából.
Ezt a könyvet is olvastam már, de alig emlékszem a cselekményre, csak arra, hogy nagyon tetszett, úgyhogy fel akarom frissíteni az élményt. Amúgy is, engem meg lehet venni az ilyen témákkal simán.

Lucy Keating: Dreamology - Álomgyár
Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi… 

Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője. És az ismerkedés korántsem olyan tökéletes, mint azt a lány remélte. 

Amikor pedig kiderül, hogy Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni. Úgy tűnik, véget kell vetniük a közös fantáziáknak, ezért mindent megtesznek, hogy kiderítsék a rejtélyes közös látomások okait. 

De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?
AniTiger írt róla és alapból is tetszik ez az álmos ötlet, kíváncsi lettem, mi sül ki ebből?

Silvia Zucca: Asztrológiai útmutató összetört szíveknek
Alice, ​az idealista és kissé lökött Mérleg egy feltörekvő tévécsatornánál egyengeti karrierjét. Előző pasija, egy szabadságmániás Vízöntő épp most jelentette be, hogy eljegyzi új barátnőjét, aki ráadásul terhes. Ha még ez nem lenne elég, a csatorna felvesz egy önimádó Oroszlánt, hogy leépítse az oda nem illő munkatársakat. Alice retteg új főnökétől, de ez nem akadályozza meg abban, hogy fülig beleszeressen. A lány egyetlen reménye, hogy új barátja, Tio mindent tud az asztrológiáról, és bölcs tanácsokkal látja el őt mind a munka, mind a szerelem terén. Alice el akar menekülni az Oroszlán iránt érzett vonzalma elől, hát beleveti magát az élet sűrűjébe, ahol szexmániás Nyilasokkal, higgadt Bikákkal, kitartó Kosokkal, hazug Halakkal és bosszúszomjas Skorpiókkal hozza össze a sors. Tiónak sikerül annyira a zodiákus bűvkörébe vonnia Alicét, hogy az már zöldségest és orvost is a születési képlete alapján választ, mígnem legjobb barátnője, a gondoskodó Rák orvoshoz viszi horoszkópfüggősége miatt
Silvia Zucca Milánóban él, fordítóként és újságíróként dolgozik, szereti az izgalmas lektűröket, a jó kávét, a finom bort és a cuki macskákat. Ez az első regénye.
Ahogy a Lírás posztomban írtam, inkább az összetört szív volt a hívószavam vagy kifejezésem. Bár érdekes lesz ez a horoszkopós téma, azért kicsit félek is, hogy nehogy az a szingliélet király vagy túl romantikus hülyeség legyen a lapokon (lásd magyar romantikus és szórakoztató filmek, brrrr) és nehogy belefussak ilyesmibe.

Korompay H. János (szerk.): Petőfi és Arany levelezése
Petőfi Sándor – Arany Jánosnak 
Pest, febr. 4. 1847
Üdvezlem Önt!
Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát! 
Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni, írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony… minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis – őszinte barátja Petőfi Sándor (Részlet a kötetből)
Nagyon régen kaptam ezt a könyvet (még gimiben) az egyik évfolyamtársamtól valamelyik ünnepemre, akivel már nem tartjuk a kapcsolatot, de a kötete még mindig megvan. Majd egyszer előveszem megint, egyébként korábban már elkezdtem olvasni, de nem sokáig kötötte le a figyelmem. 


S. L. Grey: Az apartman
Sokkoló ​történet egy házaspárról, akiknek a párizsi nyaralása rémálommá válik 

Mark és Steph boldogan él Fokvárosban a lányukkal, egy nap azonban símaszkos emberek törnek rájuk az otthonukban, és bár szerencsére fizikálisan nem bántalmazzák őket, de olyan lelki sérülést okoznak, amiből képtelenek egyhamar felépülni. Az egyik barátjuk külföldi nyaralást javasol egy népszerű lakáscserés applikáció használatával, és úgy tűnik, hogy Mark és Steph ismét boldog lehet: egy közvetlen, művészi beállítottságú párizsi házaspárnak köszönhetően létrejön a csere, és a tökéletes, romantikus utazás… Párizsban azonban semmi sem olyan, ahogy a hirdetésben szerepelt. A dolgok hirtelen erőszakos fordulatot vesznek, és Marknak és Stephnek hamarosan nem csak a házasságukban keletkezett töréssel kell szembenézniük, hanem egy természetfeletti, de nagyon valóságos gonosszal is. 

Az apartman az S.L. Grey nevű, dél-afrikai írópáros – Louis Greenberg és A hármak című regénnyel már itthon is népszerű Sarah Lotz – hátborzongató bemutatkozása a magyar olvasók előtt.
Létezik két ilyen peches ember? Érdekel, hogy mi az a természetfeletti, ami nem hagyja nyugodtan élni őket.

Georges Simenon: Maigret emlékiratai
Hogyan ismerkedett meg Madame Maigret az éhkoppot nyelő Maigret közrendőrrel? Kik voltak a „szöges zoknisok”? Mit keresett Maigret az erkölcsrendészeten? Hogyan adta kölcsön Simenon a lakását a regényhősének? 
Ezekre és még sok tucat más kérdésre kaphatnak választ a megrögzött Maigret-rajongók éppen úgy, mint azok, akiknek ez a rendhagyó könyv lesz az első kalauzuk a pipázó párizsi főfelügyelő világában. 
Rendhagyó, mert ezúttal nem Simenon beszéli el hőse újabb kalandját, hanem Maigret ragadja magához a szót, s ha már így esett, nem restelli retusálni, kiegészíteni, alkalmasint kétségbe vonni Simenon róla alkotott képét. 
Maigret emlékiratainak olvastán fel kell tennünk a kérdést: Simenon találta ki Maigret főfelügyelőt, vagy Maigret Simenont?
A fülszöveg ötletes, mindenesetre alig várom, hogy elmerülhessek a felügyelő újabb kötetében, mert nagyon érdekes az ő alakja és még mindig kiismerhetetlen számomra. Ezen változtatni szeretnék.

Tóth Csaba (szerk.): Fantasztikus világok
Szuperhősök, ​varázslók, jedik – sok mindenben különböznek tőlünk. A világok, amelyeket benépesítenek, mégis hasonlóak Földünk társadalmaihoz. E világok társadalmi és politikai kérdéseibe kalauzol el ez a könyv, ami Tóth Csaba A sci-fi politológiája című, nagy sikerű munkájának folytatása.
Hogyan kell megszervezni egy sikeres lázadást az elnyomó Galaktikus Birodalommal szemben? Indokolt volt-e a Trónok harcának Vörös Nászában a szószegő Starkok legyilkolása? Hogyan reagálna Földünk, ha hirtelen idegenek, netán zombik támadnák meg országainkat? E kérdések csak ízelítők azok közül, amelyekről ebben az antológiában olvashatunk.
A kötet tizenöt szerzője – a hazai társadalomtudomány, a közéleti elemzés és a tudományos-fantasztikus újságírás legjobbjai – megannyi izgalmas világba kalauzol el, hogy olyan összefüggésekre mutassanak rá, amelyek könnyen elkerülhették figyelmünket, miközben lézerkardok összecsapására, vámpírok és vérfarkasok küzdelmére, vagy éppen Batman pofonjaira figyeltünk.
A szerzők: Ceglédi Zoltán, Filippov Gábor, Földi Bence, Hoffman István, Kisteleki Károly, Lovász Dorottya, Muchichka László, Pintér Bence, Sik Endre, Szabó Zoltán Ádám – Oroszlány Balázs, Tóth Csaba, Török Gábor, Zotter Judit, Zsótér Indi Dániel
SFF mániásként alap ez a könyv számomra, úgyhogy tuti előkapom majd, még akkor is, ha nem ismerem a benne lévő műveket.

Cristina Caboni: A parfüm titkos útjai
Elena ​senkiben sem bízik. Legkevésbé a szerelemben. Csak amikor a saját parfümjeit készíti, tudja elűzni a bizonytalanságot. Csak a virágokból, fákból és fűszerekből készült eszenciákkal körbevéve tudja legyőzni a félelmeit. Az illatok útját követve jut el mások szívéhez. Az illatok neki a legmélyebb gondolatokról beszélnek, a legrejtettebb vágyakról, féltve őrzött titkokról: az írisz bizalmat ad, a mimóza boldogságot hoz, a vanília megvéd, a rekettye segít a mindennapi csaták megvívásában. És Elena rég megtanulta, hogy erősnek kell lennie. Amikor az anyja elhagyta, rádöbbent, hogy csak magára számíthat, és bezárta a szívét.
Huszonhat évesen a sors ismét próbára teszi, de különleges képessége utat mutat neki. Ez az út Párizsba viszi, a parfümök fővárosába, ahol még ősi módszerekkel állítják elő a palackba zárt illatokat. És Elena hamarosan mindenkit meghódít. Páratlan módon tudja megérteni és teljesíteni a vágyakat: képes arra, hogy megfelelő parfümöt készítsen egy elveszített szerelem visszaszerzéséhez, a félénkség legyőzéséhez, a nyugalom megtalálásához.
De azt az eszenciát, amely segít kibékülnie saját múltjával, amely erőt ad a megbocsátáshoz, nem sikerül elkészítenie. Egyetlen embernek van kulcsa a lelkéhez, csak ő segíthet begyógyítani a sebeket: Cail. Cail, aki tudja, milyen törékeny is egy virág, és hogy miként lehet óvni, szeretni. Mert még a leggyengébb bimbó is elég erős lesz ahhoz, hogy kinyíljon, ha elegendő fény éri.

A parfüm titkos útjai egy olasz elsőkönyves írónő műve, mely máris nemzetközi könyvszenzáció. Cristina Caboni meghódít és megindít, meghat és ámulatba ejt. Ez a lebilincselő történet az emberi lélek bizonytalanságairól szól, meg a bátorságról, amellyel szembenézhetünk velük. És a múlt sebeiről, amelyeket csak a legmélyebb szerelem tud begyógyítani.
Pontosan az érdekel, ami a fülszöveg első bekezdésében található: hogyan lehet eljutni mások szívéhez illatokon keresztül? A többi csak ráadás.


Dave Eggers: A kör
Mae, a huszonéves lány még csak pár napja dolgozik álmai munkahelyén, de máris teljesen átalakult az élete. Mihez kezdjen ezekkel a tapasztalatokkal? Dave Eggers sokkoló konkrétsággal rajzolja meg napjaink szép új világát. A Kör fiatalos, menő kaliforniai szoftvercég, amelyben nem nehéz ráismernünk a Facebookra vagy éppen Google-re. Lelkesedésük és profizmusuk pillanatok alatt elhozza a tökéletes modernizációt de mi a helyzet a privát szférával és az egyéni szabadságjogokkal? A Kör dermesztő víziója közelebb van hozzád, mint gondolnád.
Már a film megjelenése előtt tudtam, hogy létezik ez a regény és a magyar megjelenés előtt előrendeltem, mert az is érdekel, hogyan veszti el egy ember a privát szféráját egy multis cég miatt.

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.
A ​19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 

2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. 

Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. 

Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. 

A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… 

Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve. 

Készen állsz Te is a nagy utazásra?
Érdekel A. O. Esther hogyan ír meg egy disztópiát.

Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem
Az ​1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készülő 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik, először a szülők tudnak átjönni és a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradni, a régi viszonyai között új életet kezdeni, készülni a balettvizsgára, az érettségire; ottani életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell. Ha belép egy hivatalba, nem lehet benne biztos, hogy ki is jön onnan. Nyomában a titkosrendőrség és a fortélyos félelem, valamint a férfiak, akik egyre többet akarnak a sudár, saját testiségére ekkortájt ébredő fiatal teremtéstől. Felkavaróan őszinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól, nyomasztó árnyairól és váratlan derűiről. A könyv személyes regisztere és dokumentumértéke egyszerre letaglózó és felszabadító.
Táncról szól ez a regény, inkább ez érdekel, mint egy elnyomó hatalom.

Curtis Sittenfeld: Sisterland - Ikerország
Kate ​és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét. Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?
Szeretnék egy ikerkapcsolatról olvasni.


Az alábbi regények egyetlen (na jó, kettő) ok miatt kerültek fel a listámra:

1. Niki írt egy ajánlót A Romanovok könyvről
2. érdekel az orosz történelem és ezért felraktam a szerző könyveit a várómra.

Robert K. Massie: A Romanovok
1991 ​júliusában kilenc csontvázat emeltek ki egy sekély tömegsírból Szibériában, Jekatyerinburg közelében, alig néhány mérföldnyire az elhíresült pincehelyiségtől, ahol az utolsó cárt és a családját hetvenhárom évvel korábban meggyilkolták. De vajon a Romanovok maradványai kerültek elő? És ha igen, hol vannak a két legfiatalabb csontjai, akiket feltehetően a család többi tagjával együtt kivégeztek? Lehetséges, hogy Anna Anderson, aki több mint hatvan éven át szerepelt az újságokban, akinek az élete és személye könyvek és filmek témájául szolgált, valójában Anasztázia nagyhercegnő volt? A Romanovok mindezen kérdésekre választ kínál, izgalmas részletességgel írva le az igazság feltárására tett drámai erőfeszítéseket. 
A Pulitzer-díjas szerző élethű leírást ad a korabeli szereplőkről, ismerteti a kirobbanó tudományos vitát az orosz szakértők és amerikai kollégáik között, akiknek a vizsgálati eredményei – csakúgy mint Oroszország, Amerika és Nagy-Britannia DNS-specialistáié – kellettek ahhoz, hogy megoldódjon a huszadik század egyik legnagyobb rejtélye.
"Mindvégig leköti a figyelmet… úgy bomlik ki a történet, akár egy detektívregény. – Los Angeles Times Book Review
Robert K. Massie: Miklós és Alekszandra
Az ​ifjú orosz trónörökös beleszeret egy német nagyhercegnőbe; nem vágyik másra, csakis arra, hogy vele élhessen békében, nyugalomban, szeretetben. Érzelmei viszonzásra találnak – összeházasodnak. Közben meghal a trónörökös apja, az erős kezű cár. Az új uralkodó, aki a legszívesebben a feleségének és a gyermekeinek élne, nem alkalmas a kormányzásra. A birodalom hanyatlásnak indul; a nép elégedetlen, megjelennek az új eszmék képviselői: felüti a fejét a szocializmus és a kommunizmus. 
A házaspárnak négy leánya és egy fia születik. Alekszej cárevics, aki az apja, II. Miklós cár után trónra kerülhet, magában hordozza a hibás gént, amelyet dédanyja, Viktória királynő terjesztett szét népes családjukban. A kisfiú vérzékenységben szenved. A gyermekeiért élő-haló cári pár mindent és bármit megtesz annak érdekében, hogy enyhítsenek Alekszej szenvedésein, és biztosítsák számára a majdani uralkodás lehetőségét. 
Mindent és bármit… 
Akár arra is képesek, hogy közel eresszenek magukhoz egy szibériai parasztot, akit egyesek sarlatánnak, mások szent embernek, megint mások idegen hatalmak ügynökének tartanak. Miközben a cár – eleget téve családi és szövetségesi kötelezettségeinek – belevezeti Oroszországot az I. világháborúba, a hátországban Alekszandra cárné egyre inkább Raszputyin befolyása alá kerül. A rossz, de legalábbis megkérdőjelezhető döntések hátterében többnyire ez a furcsa ember áll – az ember, aki olyasmire képes, amire senki más: valóban segít a beteg trónörökösön. 
Talán örökre titok marad, milyen kapcsolatban állt a birodalmat tévútra térítő Raszputyin, valamint a Svájcban a szocialista forradalmat tervezgető Lenin a császári Németországgal: eszközök voltak csupán, amellyel a németek a félelmetes orosz sereget kívánták megfékezni, amellyel a cári Oroszországot akarták térdre kényszeríteni? Az azonban egyértelmű: ha Alekszej cárevics nem vérzékeny, a cári családnak nincs szüksége Raszputyinra, és ha a monarchia nem lett volna idejétmúlt rendszer, Lenin és társai sem kerülhettek volna előtérbe. 
A véletlenek furcsa összjátékának, vagy talán egy körmönfont, ravasz, éveken át előkészített terv sikerének köszönhetően a régi idolok porba hullottak, a rendszer megbukott, és a „nép akaratát” zászlójukra tűző önjelölt vezérek könyörtelen és végleges megoldást választva megszüntették a veszélyt, amelyet a cári család jelenthetett volna vörös rémuralmukra.
A Pulitzer-díjas szerző, Robert K. Massie eredetileg személyes okokból kezdte tanulmányozni Alekszej cárevics életét (az ő fia is vérzékenységben szenvedett), ám ezen a vonalon haladva fokozatosan megismerte, kibontotta, éveken keresztül kutatta a Romanovok történetét. Munkájának eredménye ez az egész világon sikeres könyv, amely az 1971-es, két Oscar-díjjal kitüntetett Miklós és Alekszandra című film forgatókönyvének alapjául szolgált.
„Valódi, emberközeli dráma.” – Saturday Review
„Megindító, izgalmas történet… A dokumentumokkal alátámasztott mű nem pusztán azokra a jelentős eseményekre koncentrál, amelyeknek az utolsó Romanovok szereplői voltak: a családot, az őket sújtó átkot is bemutatja… Helyenként bizarr, máskor melodramatikus sztori.” – Newsweek
„Bámulatos, élethű, színes és világos. Mr. Massie biztos kézzel vezeti a szálakat, együttérzéssel, megértéssel, emberi oldalról mutatja be a világra oly nagy hatást gyakorló eseményeket… A szemünk előtt formálódik a történelem.” – The New York Times
„Emberi, végtelenül emberi… Miklós és Alekszandra hibáit és erényeit is megismerhetjük… Időnként olyan érzésünk támadhat, mintha egy romantikus történetet olvasnánk.” – Newsday
„Csodálatos és bensőséges képek… Nemcsak a fő karakterek, de az egész korszak elevenné és megismerhetővé válik.” – Harper's Bazaar
Robert K. Massie: Nagy Péter élete és kora
Robert ​K. Massie, a narratív életrajzok nagymestere bámulatos képet fest a 17. és 18. század Európájáról és Oroszországáról. Nagy Péter pompás és ragyogó történetéből megismerhetünk egy kisfiút, aki kénytelen végignézni a sztrelecek véres tombolását Moszkvában, majd trónra jut, hogy féltestvérével karöltve uralkodjon a középkor ködében toporgó ország felett. Az energikus, tettre kész kamasz szívesebben tölti az idejét a szabadban, mint a moszkvai paloták fényűző unalmában. Egyik kirándulása során kincsre lel: egy csűrben egy kis vitorlás hajót talál, amelyet nyomban ki is próbál.
„Mert a legnagyobb fák is egyetlen magból születnek…”
Akkor még senki sem sejtette, hogy ez az epizód a magja annak az elképesztő eseménysorozatnak, amelynek során birodalmak buknak meg és emelkednek fel, flották és hadseregek születnek és semmisülnek meg; ekkor még senki sem tudhatta, hogy ez a hajó a katalizátor, amelynek hatására az ifjú cár átemeli országát a modern Európába. Ez az angol építésű hajó volt az, amely még inkább megkedveltette Péterrel a külföldieket, a nyugatiakat; ez a hajó volt az, amelynek hatására nekilátott az orosz hadiflotta megteremtésének, és ez a hajó volt az, ami arra ösztönözte, hogy bejárja Európát, uralkodókkal találkozzon, szövetségeket kössön, és elvegyüljön a közemberek között, ahol jól érezheti magát, ahol nem kell cárként viselkednie, ahol ő is lehet egyszerű hajóács.
Nagy Péter egyetlen álmát kívánta valóra váltani: a tengerre akart kijutni, de hogy ezt megtehesse, vagy a törököktől, vagy a svédektől kellett elhódítania bizonyos területeket.
A hódításhoz hadseregre van szükség…
Hát hozzunk létre egyet!
A hódításhoz fegyverek is kellenek…
Van elég érc az Urálban, építsünk kohókat és öntödéket!
És a flotta?
Építsünk hajókat! Küldjünk fiatalokat Nyugatra, tanulják el, ott hogyan csinálják.
És ki dolgozzon?
Van elég jobbágy, a bojárok meg majd csak megbékélnek azzal, hogy nem nekik robotolnak.
Nagy Péter átalakította országa iparát, társadalmát, kormányzatát; a nyugati példákat követve reformokat hajtott végre. Legyőzte XII. Károly rettegett svéd seregét, és ezzel tekintélyt szerzett Oroszországnak. Királyokat támogatott és buktatott meg, régiók, országok életére gyakorolt komoly hatást, városokat alapított, és ami számára talán a legfontosabb volt: megszerezte a hőn áhított tengeri kijáratot birodalma számára.
ROBERT K. MASSIE EZÉRT A MŰVÉÉRT 1981-BEN PULITZER-DÍJAT KAPOTT.
Robert K. Massie: Nagy Katalin
Hatalomra ​vágyó anyák, elképesztő különcök, délceg katonák, mohó karriervadászok, intrikák, hűtlenség és szerelem, gyilkosságok, politikai összeesküvések, szex, háború és szenvedély… Ebben az életrajzban minden benne van, ami egy kiváló történethez kell. 
– Bookreporter
A Pulitzer-díjas szerző könyvének főszereplője egy jelentéktelen német hercegnő, aki tizennégy évesen Oroszországba kerül, és a történelem egyik legjelentősebb, legnagyobb hatalommal rendelkező, legizgalmasabb egyéniségű asszonyává válik. 
A nem túl nagy befolyással bíró nemesi családba született Katalinból a véletleneknek és saját kitartásának, eltökéltségének köszönhetően Oroszország cárnője lett. Az éles eszű, kielégíthetetlen kíváncsiságú fiatal nő rajongott a felvilágosodás filozófusaiért, és miután trónra jutott, megpróbálta a gyakorlatban alkalmazni az újszerű elképzeléseket, ezek segítségével kísérelte meg az elmaradott orosz birodalom felvirágoztatását. Személyes vagy levélbarátság fűzte a kor legjelesebb történelmi és irodalmi személyiségeihez, Voltaire-hez, Nagy Frigyes királyhoz, Mária Antóniához, sőt még az amerikai haditengerészet hőséhez, John Paul Joneshoz is. 
Trónra jutását követően a Montesqueiu által idealizált „jóindulatú despotizmus” megtestesítője kívánt lenni, de szembesülnie kellett a jobbágyság intézményrendszerére felépülő orosz valósággal. Harmincnégy éven keresztül irányította és fejlesztette az óriási birodalmat, háborúkat vívott, támogatta a kultúrát, megpróbált segíteni a sokat szenvedett népen. Túljutott néhány magánéleti válságon, területeket hódított el más országoktól, megbirkózott a véres francia forradalom által elindított politikai változások szökőárjával, és nőiességének, éles eszének, intelligenciájának, ravaszságának köszönhetően élete utolsó pillanatáig trónon maradt. Voltaire és Diderot imádta és dicsérte, a legnagyobb klasszikus filozófusok közé sorolta, ugyanakkor voltak, akik rettegtek tőle, akik „Észak Messalinájának” nevezték. 
Családjának tagjai, barátai, miniszterei, tábornokai, szeretői, ellenségei, életének valamennyi fontosabb fő- és mellékszereplője életre kell ebben a színes és érdekes könyvben. Megismerhetjük ambiciózus, folyton intrikáló anyját; gyenge jellemű, mégis erőszakos férjét, III. Péter cárt; boldogtalan fiát, Pált; imádott unokáit és persze a kegyenceit, azokat a délceg, ifjú gárdatiszteket, akik mellett szórakozni kívánt, akiktől szerelmet és barátságot várt, akiknek segítségével vissza akarta nyerni ifjúságát; megismerhetjük annak a férfinak, Grigorij Patyomkinnak az életútját, aki minden bizonnyal a legfontosabb szerepet játszotta a cárnő életében. 
Elképesztő könnyedséggel megírt, szilárd tényeken alapuló történet. A szerző rámutat az összefüggésekre, közel hozza az olvasóhoz a történelem jelentős és híres alakjait; bemutatja az események, az egyes személyek és népek sorsát befolyásoló részleteket és emberi tényezőket, s teszi mindezt olyan közvetlenséggel, hogy az olvasó úgy érzi, II. Katalin cárnő és kortársai karnyújtásnyi távolságba kerülnek.

Az alábbi regények a Random a várólistáról gombbal kerültek kiválasztásra:

Peter S. Beagle: Tükörbirodalmak
Mi az a sóbor? Hogyan éli mindennapjait Lila, a vérfarkas? Válhat-e egy egérből macska? Ezen meglepő kérdésekre is választ ad Peter S. Beagle, a nagyszerű mesemondó összegyűjtött novelláit felvonultató – jelen formájában világpremiernek számító – kötet. A rendkívüli történeteket – köztük Az utolsó egyszarvú folytatását – a szerző saját soraival vezeti be, így az olvasók bepillantást nyerhetnek az életébe, jobban megismerhetik őt magát is. A Tükörbirodalmakban nemcsak vele, önmagunkkal s világunkkal is szembenézhetünk.
Peter S. Beagle-ről csak jót hallottam és kíváncsi vagyok arra, hogy én hogyan jönnék ki a műveivel, a másik pedig az, hogy a kiadott köteteinek borítói gyönyörűségesek. Mindenesetre most ezt dobta a program, hamarosan előkapom! (Remélem!)

Vavyan Fable: A Halkirálynő és a Kommandó
…Újabb ​tompa dörrenés hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már közelebbinek rémlik. Füst szaga keveredik a kavargó portól fojtogató levegőbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttünk. 
Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik. 
Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöttünk összeroskadó épület haláltusájában, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük. 
A száguldó Louis lámpája tovább küzd a sötétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apokaliptikus robajlás, füst – a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban. 
Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, magával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem. 
A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör olykor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pincében halok meg, ahonnan egyszer már kiszabadultam. 
A következő, még közelibb robbanás hatására a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mállanak. 
Wyne megroggyan a vállára zuhanó omladék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körülöttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk! 
S a fénysugár ismét a folyosó végét tapogatja. Már jártam itt! 
Előrevetődöm, s míg Louis felfelé világít, Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig letörnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját.
A regény 1987-ben jelent meg először, népszerűsége azóta is nőttön-nő.
Régen olvastam Fable-t, a Halkirálynő sorozatát pedig nem ismerem. Úgy érzem, hogy sikerült kikerülnöm a csömörből, amit a sok olvasott regény okozott, remélem, hogy nem kell csalódnom magamban és tetszeni fog a Halkirálynő első része!

Rejtő Jenő: Csontbrigád
A Csontbrigádot Rejtő nem más műveiből ismert fortélyos stílusában írta: egyszerű bűnügyi regény ez. Az alaphelyzet egy megsértett gentleman-agreement játékára épül. Az idegenlégió viszontagságaiban megfáradt két barát – Henry Fécamp és John Carew – elhatározza, hogy egyikük a másik halála árán leszerel a légióból. A szabadító ötlet Carewé: egyikük egy már elkövetett gyilkosságot – a másik bizonyító feljelentésének segítségével – vállal magára. Az ötleten túl a felkínálkozó szabadság is az övé: a fej vagy írás játék neki kedvez. De az erkölcsi jóvátétel és a végső igazság mégis Fécampé, mivel a regény végén kiderül, hogy a játékhoz ürügyül választott gyilkosságot Carew követte el. Fécamp meghurcoltatásának voltaképpen barátja bűnös jelleme az oka, mint ahogy a főhőssel egyetemben, a Csontbrigád többi száműzöttje is emberi vétkek miatt szenved – ártalanul.
Már olvastam Rejtő Jenőtől a Piszkos Fredet, de az nagyon nem tetszett és ezért úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt neki, hátha a Csontbrigád jobb lesz.

Meg Cabot: Airhead 2 - Nikki bőrében
Em vagy Nikki? A hétköznap lány vagy a topmodell? Ki lesz a győztes?…
Em Watts meg volt róla győződve, hogy nem is történhetne annál rosszabb dolog, mint ha egy fiús gondolkodású lány agyát egy tini szupermodell testébe ültetik át.
De tévedett.
Mert, mint kiderült, ennek a szupermodellnek annyi feladata van, hogy lélegzethez is alig jut tőle, ráadásul a főnöke folytonosan kémkedik utána az éterben, bár Em képtelen rájönni, hogy miért. Nem is beszélve Nikki titkos múltjáról, amelyről Em még csak most készül fellebbenteni a fátylat.
Hogyan tud Em megbirkózni az iskolai feladataival, a fotózásokkal, filmbemutatókkal és a hétvégi szereplésekkel a párizsi kifutókon – és mindeközben meggyőzni élete szerelmét, hogy a modellek nem is olyan lufifejűek… egyikük pedig különösen nem.
De végtére is senki sem állította, hogy könnyű lesz Nikki bőrében…
Nagyon régen olvastam az első részt, alig emlékszem rá, úgyhogy lehet, hogy újra előkapom azt is... valami agyátültetés történt és anno érdekelt. Most annyira nem, de egy szabadabb pillanatomban, amikor ilyen lightos mű kell, jól fog jönni.


Bihari Viktória: Tékasztorik és egyéb Vikuságok
Bihari ​Viktória humorista, blogger és internetes szökevény. Nem szereti a címkéket, főleg a bloggert és a humoristát nem, szereti viszont a szórakoztató irodalmat és a jól átsütött sertésoldalast. A szerző nem nyert proccos díjakat, nem tanult külföldön, és nem is a férje farvizén ért el sikereket ha a sok-sok lájkot sikernek lehet nevezni. 
A könyv, amit a kezedben tartasz, nem regény, nincsenek benne hatalmas életbölcsességek, sem szerelmi szál, bőgés vagy dráma. Van benne egy videotékás csaj, számos elmebeteg, piálás, némi párkapcsolati mizéria, sok káromkodás, politikai inkorrektség, az évezred legjobb arca, Fater, lúzerkedés, menősködés, szex és annak hűlt helye, és annyi hülye szitu, hogy el sem hiszed. 
A könyvet leginkább az amolyan litera-gasztronómiai disznósajt kedvelőinek ajánljuk, akik szeretnek minden tálba belekóstolni, nem bánják, ha zsíros lesz a kezük, és úgy általában nem veszik komolyan az életet, cserébe az élet sem veszi őket komolyan.
Fater azt mondta, az igazi nő táskájában mindig van egy pakli magyar kártya, egy laposüveg és egy bicska, valamint az igazi nő hűtőjében mindig van egy liter pálinka, egy fél kiló csécsi szalonna és egy nagy adag pörkölt. 
Nos, egy adag pöri híján igazi nő vagyok.
Már olvastam ezt is illetve a régi Tékasztorikat, check this out, és az újabb válogatás mintha kevesebb tékás szösszenetet tartalmazna... vannak új sztorik, meg új pasizós témák és nekem teljesen más rémlik az előző műből.

Lauren DeStefano: Hervadás
Az ​utóbbi évek egyik legnépszerűbb amerikai ifjúsági regénye. Akarnád pontosan tudni, mikor fogsz meghalni? Egy balul sikerült tudományos kísérlet miatt a világot élő időzített bombák népesítik be: a férfiak csak huszonöt, a nők pedig csupán húsz évig élnek. Genetikusok keresik az ellenszert, hogy az emberi faj újra erőre kapjon. Mindenközben a világon eluralkodik a szegénység és a bűnözés, gyerekek milliói maradnak árván, serdülő lányokat rabolnak és adnak el, hogy többnejű házasságban utódokat szüljenek. A tizenhat éves Rhine-nak már csak négy éve van hátra, amikor ő is erre a sorsa jut. Noha a kiváltságosok jómódú világába csöppen, és férje, Linden őszintén szereti, egyre csak a szökés jár a fejében. A varázslatos gazdagság közepette Rhine lassan ráébred, hogy a csillogó látszat mögött a valóság ridegebb, mint hitte volna. Miközben a génvírus miatt egyre fenyegetőbben közeledik Linden éveinek vége, Rhine bizalmas barátra talál, akinek segítségével talán esélye lehet a menekülésre. De vajon a káoszba süllyedő világban csakugyan lehetséges a szabadság?
A Hervadást is olvastam, de megbántam, hogy nem írtam le a véleményem anno és már késő... úgyhogy újra előkapom majd egyszer. Érdekes disztópia, hátha új oldaláról is meg tudom majd fogni, de egy biztos: a srác karaktert nem fogom most lánynak nézni a viselkedése miatt.

Amanda Stevens: Örök kísértés
A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.
John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.
A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…
Megvan ez a regény, még régen vettem, amikor kíváncsi voltam a szellemekre (mondjuk időnként most is) és ezért maradt. 

Nikki McCormack: The Girl and the Clockwork Cat
Feisty teenage thief Maeko and her maybe-more-than-friend Chaff have scraped out an existence in Victorian London’s gritty streets, but after a near-disastrous heist leads her to a mysterious clockwork cat and two dead bodies, she’s thrust into a murder mystery that may cost her everything she holds dear.
Her only allies are Chaff, the cat, and Ash, the son of the only murder suspect, who offers her enough money to finally get off the streets if she’ll help him find the real killer.
What starts as a simple search ultimately reveals a conspiracy stretching across the entire city. And as Maeko and Chaff discover feelings for each other neither was prepared to admit, she’s forced to choose whether she’ll stay with him or finally escape the life of a street rat. But with danger closing in around them, the only way any of them will get out of this alive is if all of them work together.
Ideje újra előkapnom, már olvastam, de letettem, mert... nem tudom. Nem volt hozzá kedvem, de most ősszel bármi megtörténhet, még az is, hogy elolvasom.


Carolyn MacCullough: Once a witch
It's ​hard to be the only normal one in a family in which everyone has a Talent that allows them to do such things as disappear, control the weather, read the future, or turn people to stone. Tamsin is bitter that she does not have a magical gift and dreams of the day she can move far away. So when a mysterious Scottish stranger, Alistair, shows up at her family's bookstore and assumes that the 17-year-old is her very Talented sister, Rowena, Tamsin jumps at the chance to help him find the family heirloom for which he is searching. She enlists the help of her childhood friend, Gabriel, who has recently reappeared in her life. Tamsin and Gabriel travel through time to find what sinister Alistair wants, and in doing so they will set in motion a chain of events that could mean the destruction of her family. Although Tamsin is a well-rounded character, the other people in the book are fairly one-dimensional. What is lacking in character development, though, is made up for in plot. This is an exciting book, and readers will be captivated until the very end. With a fairly easy reading level, an exciting story, and an edgier heroine (Tamsin drinks and smokes), this book is a good choice to hand to older reluctant readers.
Még Pupillánál láttam ezt a sorozatot és már akkor megtetszett, mondjuk nem kell nekem nagy bátorítás ha boszorkányos sztoriról van szó. Imádom őket.

Abi Ketner - Miss Kalicicki: Branded
Fifty years ago The Commander came into power and murdered all who opposed him. In his warped mind, the seven deadly sins were the downfall of society.
To punish the guilty, he created the Hole, a place where sinners are branded according to their sins. Sinners are forced to live a less than human existence in deplorable conditions, under the watchful eye of guards who are ready to kill anyone who steps out of line.
Now, LUST wraps around my neck like thick, blue fingers, threatening to choke the life out of me. I’ve been accused of a crime I didn’t commit, and the Hole is my new home.
Constant darkness.
Brutal and savage violence.
Excruciating pain.
Every day is a fight for survival.
But I won’t let them win. I will not die in the Hole.
I am more than my brand. I’m a fighter. My name is Lexi Hamilton, and this is my story.
Nem is tudom miért akartam anno olvasni, talán a disztópia jelző és a megérzésem miatt? Talán azért, mert az ,,Every day is a fight for survival" mondata felkeltette az érdeklődésem meg ez a hét halálos bűn alap is.

Junot Díaz: Fulladás
A dominikai születésű, Pulitzer-díjas szerző első nyomtatásban megjelent kötete az Amerikában élő latino bevándorlók életébe enged pikáns bepillantást.
Olcsó volt amikor megvettem és a szerző korábban kiadott könyve tetszett, úgyhogy adok neki egy esélyt. Meg amúgy is rövidke mű.

Kelley Armstrong: The Summoning - A szellemidéző
Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…
Erre csak ajánlásokat kaptam, de először Rémálomnál hallottam a regényről (bár most nem találok hivatkozást a blogjára) vagy csak beszéltünk róla? Mindegy, a lényeg, hogy megszereztem és olvasnám.


Jodi Picoult: Elrabolt az apám
A harmincéves Cordelia Hopkins életében látszólag minden nagyon rendben: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vőlegénye van, a munkájában – amely eltűnt személyek felkutatásából áll – rendkívül sikeres. Egy elfeledett emlékkép felbukkanása miatt azonban egy pillanat alatt mindez összeomlik: feltárul az eltitkolt múlt; kiderül, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy ő azt addig hitte. Anyja mégsem halt meg évtizedekkel ezelőtt autóbalesetben. Apja elrabolta őt, megváltoztatta a családi nevüket, lakóhelyüket, s átírta egész addigi életüket.
Jodi Picoult – éppúgy, mint előző, A nővérem húga címú, nagy sikerű könyvében – izgalmasan, krimiszerű feszültséget teremtve, mesterien gombolyítja a cselekmény fonalát az emberi viszonyok-érzések, a szerelem, a szenvedély és a szülői szeretet útvesztőiben. Vajon előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta eddig önmagáról, hogy elveszett?
Sok Picoult könyvet szeretnék olvasni, ezt is(egyelőre az összes tervben van), és ennyi az indok.

Shannon Lee Alexander: Love and other unknown variables
Charlie ​Hanson has a clear vision of his future. A senior at Brighton School of Mathematics and Science, he knows he’ll graduate, go to MIT, and inevitably discover solutions to the universe’s greatest unanswered questions. He’s that smart. But Charlie’s future blurs the moment he reaches out to touch the tattoo on a beautiful girl’s neck.
The future has never seemed very kind to Charlotte Finch, so she’s counting on the present. She’s not impressed by the strange boy at the donut shop—until she learns he’s a student at Brighton where her sister has just taken a job as the English teacher. With her encouragement, Charlie orchestrates the most effective prank campaign in Brighton history. But, in doing so, he puts his own future in jeopardy.
By the time he learns she's ill—and that the pranks were a way to distract Ms. Finch from Charlotte’s illness—Charlotte’s gravitational pull is too great to overcome. Soon he must choose between the familiar formulas he’s always relied on or the girl he’s falling for (at far more than 32 feet per second squared).
Elvileg olyan, mint a Csillagainkban a hiba és kell egy regény, amit angolul olvashatok, ez ilyen. 

Sharon Gosling: The Diamond Thief
No-one performs on the circus trapeze like 16-year-old Remy Brunel. But Remy also leads another life, prowling through the backstreets of Victorian London as a jewel thief. When she is forced to steal one of the world's most valuable diamonds, she uncovers a world of treachery and fiendish plots.
Cirkuszi történet, kíváncsi vagyok rá!

Richelle Mead: The Glittering Court
Big ​and sweeping, spanning the refined palaces of Osfrid to the gold dust and untamed forests of Adoria, The Glittering Court tells the story of Adelaide, an Osfridian countess who poses as her servant to escape an arranged marriage and start a new life in Adoria, the New World. But to do that, she must join the Glittering Court. 

Both a school and a business venture, the Glittering Court is designed to transform impoverished girls into upper-class ladies capable of arranging powerful and wealthy marriages in the New World. Adelaide naturally excels in her training and even makes a few friends: the fiery former laundress Tamsin and the beautiful Sirminican refugee Mira. She manages to keep her true identity hidden from all but one: the intriguing Cedric Thorn, son of the wealthy proprietor of the Glittering Court. 

When Adelaide discovers that Cedric is hiding a dangerous secret of his own, together, they hatch a scheme to make the best of Adelaide’s deception. Complications soon arise—first, as they cross the treacherous seas from Osfrid to Adoria, and later, when Adelaide catches the attention of a powerful governor. 

But no complication will prove quite as daunting as the potent attraction simmering between Adelaide and Cedric. An attraction that, if acted on, would scandalize the Glittering Court and make them both outcasts in wild, vastly uncharted lands…
Richelle Mead könyv és hamarosan jön magyarul, úgyhogy nem tudom, hogy angolul vagy magyarul olvasom majd. 


C. S. Lewis: A varázsló unokaöccse
Narnia ​birodalmának titokzatos történetét hét kötetben mondja el a világhírű angol szerző, C. S. Lewis, ezek közül az első, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény címűt vitte filmre a Walt Disney Pictures és a Walden Media.
A Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár a lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű.
Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban. Kiadónk sorozatban jelenteti meg a rajzokkal illusztrált hét kötetet. Sorozat ez, melyben minden mű önmagában is teljes egész, önállóan is lenyűgöző olvasmány. Kezdődjék hát meg a kalandok sora!
A NARNIA KRÓNIKÁINAK ELSŐ KÖTETE: 
A varázsló unokaöccse
Tudni szeretnél valamit Narniáról? Ez az a birodalom, ahol megszólalnak az állatok, ahol a legváratlanabb pillanatban egy boszorkány karmai közé kerülsz, ahol a Jó akaratából új világ születik. Ahová véletlenül keveredik a két barát: Digory és Polly. Ha kinyitod a könyvet, őket kísérheted el e titokzatos világba. Abba a világba, ahol semmi sem lehetetlen.
Újra szeretném olvasni a Narnia Krónikáit és kezdem is az egyik elfogadott sorrend elejével, vagyis ezzel a kötettel. Már ismerem, de régen kaptam elő, itt az ideje feleleveníteni a tudásom.

Lissa Price: Leszámolás
Callie Woodland rendkívüli lány: nem elég, hogy tökéletes szépség, de a fejében egyedülálló chip lapul. Ő az egyetlen Több FelHasználós Donor, vagyis egyszerre többen is belekerülhetnek a testébe, és irányíthatják őt. De még így sem olyan egyszerű Callie Woodlandet irányítani, mert aki valami gonoszságra akarja kényszeríteni, az előbb-utóbb rajtaveszt. Legyen bármilyen ravasz vagy bármilyen kegyetlen.
Callie Woodland rendkívüli lány: szép, okos és talpraesett, aki nem hagyja, hogy a gyengéket kihasználják, és nem lankad addig, amíg a szerettei biztonságba nem kerülnek ebben a spóraháborúk, ínség és egyenlőtlenségek sújtotta új világban.
Callie Woodland rendkívüli lány, akinek talán sikerül visszaszereznie még a saját testét is.
Az első részt már olvastam, most jön a kettes. Nem tudok róla többet írni, valami nagyszabású történetre számítok és majd meglátjuk, mi valósul majd meg belőle.

Sarah Lotz: A Hármak
Az ​évtized legfeketébb könyve. Négy repülőgép-katasztrófa. Három túlélő gyerek. Egy üzenet, amely örökre megváltoztatja a világot. 
Stephen King így fogalmaz a könyvről: A Hármak tényleg csodálatos. Elsöprően izgalmas és lebilincselő. Eddig 19 országban jelent meg, hamarosan tévésorozat készül belőle. 
Fekete csütörtök: ezt a napot senki sem felejti el. Négy utasszállító repülőgép szinte egyszerre zuhan le a világ négy különböző pontján. 
Csupán négy túlélő van. Három közülük gyerek, akik szinte sértetlenül megmenekülnek. De egyre furcsábban viselkednek. 
A negyedik túlélő egy amerikai háziasszony, aki nem sokkal a tragédia után meghal. Ám előtte fontos üzenetet küld a telefonjáról a lelkipásztorának. 
Az üzenet örökre megváltoztatja az emberek sorsát. 
Isteni gondviselés vagy ördögi cselszövés?
Ha bárkinek is Stephen King Carrie című könyve jut eszébe erről a regényről, igaza van. Mesterien kitalált, elsöprő lendületű thriller. (The Guardian) 
Egyszerűen letehetetlen. (Marie Claire) 
Ez a könyv nem ad kegyelmet az olvasóknak: őrült iramban hajtja őket végig a lapokon. (The Independent)
Érdekes az alapsztorija, főleg ha a Carrie-hez hasonlítják és kíváncsivá tett, hogyan és miért zuhannak le azok a repülők.

Jeff Vandermeer: Fantomfény
Az ​X Térség támadásba lendült, és felemésztette a kutatására létrehozott ügynökséget, a Déli Végeket. Van, aki ott rekedt, de még dolga van odabent. Van, aki visszatér, és van, aki hazatér oda. Van, aki még mindig válaszokat keres, míg mások csak a túlélésre játszanak. Van, aki még harcol az ismeretlennel, és van olyan is, aki már csak megismerni szeretné, ha meg nem is értheti.
Az X Térség pedig felfedi történetét és titkait, de azok jelentősége és következményei talán még mélyebbek és ijesztőbbek az eddigi bizonytalanságnál. Mert hatással vannak az egész világra – már ha létezik még az eddigi világ, és érdemes egyáltalán félteni azt.
Az X Térségben lévőknek pedig személyes szinten is meg kell találniuk a választ: létezik-e még korábbi énjük, és érdemes-e harcolni érte, vagy jobb elfogadni a változást? 
Jeff VanderMeer Déli Végek trilógiájának befejező kötete zseniális ötvözete és betetőzése az első két résznek. A cselekményszövés és az elbeszélés különleges módja még hatásosabbá teszi ezt a mesteri, hátborzongató, elgondolkodtató és izgalmas regényt, ami messze túlmutat a sci-fi határain.
Jön a trilógia befejező része én pedig remélem nem kapok majd olyan agybajt, mint anno a másodiknál.


V. E. Schwab: Gyülekező árnyak
Kell az egyik utolsó vérmágus, aki képes utazni a London varázslatos városa által összekapcsolt párhuzamos világok között. Négy hónap telt el azóta, hogy egy rejtélyes obszidián kő a birtokába került, és találkozott Szelina Barddal. Négy hónapja, hogy Fehér London uralkodói, a Dane ikrek elbuktak, és a követ a haldokló Holland testével együtt visszaküldte Fekete Londonba. Kell álmait most baljós mágikus események kísértik, ébren pedig folyton Lina jár az eszében. Mialatt Vörös London az Elemek Viadalára – egy háromévente megrendezett nemzetközi, barátságos mágikus vetélkedésre – készül, egy bizonyos kalózhajó egyre közeledik. Időközben egy másik London lassan új életre kel. A mágia egyensúlya kényes és veszélyekkel teli; és ahhoz, hogy az egyik város felvirágozzon, egy másiknak vesznie kell…
Vérmágia... kell ez a könyv! 

Nicola Yoon: Minden minden
Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.
Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye.
David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.
Rileey írt róla egy érdekfeszítőt, szeretem ha a hype-olt könyveknek megmutatják a rossz oldalait is. Hátha jó véleményem lesz róla, de nem tudom...

Cora Carmack: Színjáték
A ​New York Times és a USA Today bestseller, Szakítópróba szerzőjének, Cora Carmack-nak új kötete !
Mackenzie „Max” Millernek van egy problémája. A szülei meglepetésként váratlanul meglátogatják, és ha meglátják festett haját, a tetoválásait és a piercingjeit, talán még ki is tagadják a lányukat. És ami ennél is rosszabb, arra számítanak, hogy a barátja egy rendes, kedves fiú, nem pedig egy Mace nevű, tetovált nyakú srác, aki egy bandában zenél. A hazugságok hálója kis híján megfojtja Maxet, ám ekkor találkozik Cade-del.
Cade azért költözött Philadelphiába, hogy színész legyen, és maga mögött hagyja a problémáit Texasban. Eddig azonban a problémáktól nem sikerült megszabadulnia, a színpadra pedig nem sok alkalommal jutott fel. Amikor Max megszólítja egy kávézóban, és azzal az őrült ötlettel áll elő, hogy játssza el a barátja szerepét… Cade beleegyezik.
Az alakítása azonban túl jól sikerül, ezért arra kényszerülnek, hogy tovább folytassák a játékot. Minél hosszabb ideig színlelik a kapcsolatot, annál valóságosabbá válik.
Cora Carmack egy huszonegynehány éves író, aki huszonegynehány évesekről ír. Sok mindennel foglalkozott már életében. Volt unalmas munkája (pl. egy hipermarketben), izgalmas munkája (pl. színházban), stresszes állása (pl. tanárként) és álommunkája (pl. az írás). Imádja a színházat, az utazást és bármit, ami megnevetteti. Szereti a szereplőit a lehető legképtelenebb helyzetekbe hozni, és miközben segít rajtuk, megpróbálja őket összeboronálni valakivel. Hiszen a kétbalkezes embereknek is szükségük van szerelemre…
A Szakítópróba c. könyvet már olvastam, ideje lenne a folytatáson is átrágnom magam. Elvileg nem baj, hogy nem emlékszem az első részre, mert más a főszereplő...

Benjamin Percy: Vörös hold
Patrick ​Gamble sosem gondolta magáról, hogy különleges, míg egy napon föl nem száll egy repülőgépre, ahonnan egyedül ő kerül ki élve. Claire Forrester akkor jön rá, mennyire más, mint a többiek, amikor a kormány emberei berúgják a ház ajtaját, és meggyilkolják a szüleit. Chase Williams, az amerikai Oregon kormányzója sem nagyon tér el az átlagtól. Kissé megalkuvó, részrehajló politikus, aki végül is arra esküdött fel, hogy védelmezi az Egyesült Államok lakosságát a köztük járó gonosztól, de egyszer csak szörnyű felismerésre ébred. A fenyegetés pedig rettenetes, és ott van testközelben. Eddig kordában tudta tartani a törvény, az erő és legfőképpen a gyógyszerek, de a megdöbbentő történet hősei már tudják, hogy bármikor elszabadulhat a pokol. Mert hamarosan eljön a vörös hold éjszakája, amikor egy felismerhetetlen világ születik, és megkezdődik az emberiségért vívott harc… Benjamin Percy, az Egyesült Államok-beli Oregonban élő fiatal író tehetségét számos irodalmi díj bizonyítja. A Vörös hold című regénye városi fantasy, természetfölötti thriller, szerelmi történet és társadalmi példázat. Tükröt tart elénk, hogy szembesüljünk félelmeinkkel és ösztönös énünkkel. Hamingway prózáját idéző, sajátos irodalmi horrortörténete több mint félelmetes…
Régóta várólistás, talán most már lesz gyomrom, hogy végigolvassam. Vérfarkasos sztori, alig olvastam még ilyet, azért szeretném.


Szabó Péter: Állj félre a saját utadból!
Mindannyian kizárólag saját magunk állunk az áhított boldog élet elérésének útjában. Ahhoz, hogy ki tudjuk hozni az életünkből mindazt, ami benne van, arra van szükség, hogy igazán megismerjük, megértsük, és megszeressük saját magunkat. Ez a kulcs! A könyvben sok esetben személyes történeteimen, példáimon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, – ha alkalmazod őket! – a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed! Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, és hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!
Motivációs kötet, plusz ismerem a szerző előadásmódját, arra leszek kíváncsi, hogy az írása mennyire más, mint az előadása.

Stephen King: Az
Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.
Már régóta tervezem olvasni, de a film kapcsán előjött az érdeklődésem újra. Bár eddig nem irtóztam a bohócoktól, ezután bármi előfordulhat...

Ford Madox Ford: Az utolsó angol úriember - Vannak, akik nem...
Anglia ​az első világháború küszöbén. Christopher Tietjens, a tökéletes angol úriember páratlan önuralommal viseli felesége, Sylvia megnyilvánulásait, aki minden alkalmat megragad, hogy hitvesét mások előtt megalázza és nevetségessé tegye. A bájos asszonyt leginkább az a távolságtartó emelkedettség bosszantja, amelynek segítségével a kiváló képességű fiatalember igyekszik kapaszkodót találni a darabjaira hulló, korrupt társadalom útvesztőiben, ahol a szerelem, a barátság és a lojalitás a legjobb esetben is már csak a megszürkült hétköznapok elhervadt díszei.
Tietjens ebből a világból inkább a frontra menekül, mert vannak, akik dalolva rombolják le a régi értékeket, s könnyed flegmasággal rugdossák szét egy hanyatló világrend maradványait, de vannak, akik nem…
Ford Madox Ford a huszadik század azon írói közé tartozik, akik a huszonegyedik század emberét is képesek megszólítani. Grandiózus regényciklusának első részében a tökéletesen kidolgozott jellemek és a modern narráció – akár egy impresszionista festmény – egyszerűen, mégis megdöbbentő mélységgel tárja elénk a sok évszázados brit birodalom széthullásának időszakát.
A hazánkban is nagy sikerrel vetített filmsorozat után most a magyar olvasóközönség is megismerkedhet az eleddig méltatlanul mellőzött írózseni művével.
Anglia és világháború... néha erről is kell olvasni és a szerzővel már régóta szemezek, ideje megismerkednünk!

Alan Hollinghurst: A szépség vonala
A ​szépség vonala nagy ívű regény a felső tízezerről, a szexről és a pénzről. Nick Guest beköltözött a Fedden családhoz, melynek feje konzervatív parlamenti képviselő. A politikai és pénzügyekben ártatlan Nick belekeveredik Feddenék kicsapongó világába, miközben ő maga fáradhatatlanul űzi a szépséget. A Margaret Thatchert hatalomra juttató két választás szolgál keretül a regénynek, mely a változás és a tragédia rendkívüli éveit bontja ki.
Man Booker Prize for Fiction 
Whitbread Novel Award 
British Book Awards Author of the Year 
Commonwealth Writers Prize 
New York Times bestseller
„A szépség vonala önmagában egy szépséges dolog – elegáns és csábító regény… az olvasók csüggeni fognak minden egyes üdítő szaván. A szépség vonala talán a szerző legérettebb és legkidolgozottabb műve idáig. Talán a legjobb is.” 
(Philadelphia City Paper)
„Sosem elég Hollinghurst mondataiból… Ha valaki értékeli a stílust, az intelligenciát és a társadalmi szatírát, kihagyhatatlan ez az elegáns és szenvedélyes regény.” (Washington Post)
„A viselkedések varázslatos komédiája. Hollinghurst ébersége a legkisebb társadalmi és hangnembeli változásokat illetően sem lankad soha, szövege bővelkedik felülmúlhatatlanul humoros jelenetekben… kiváló regény.” (New York Times Book Review)
A gazdagokról szóló mesékre mindig is kíváncsi voltam, az pedig, hogy nyereménykönyv volt egy kissé bűntudatot kelt, úgyhogy hamarosan előkapom valamikor.

(Mondtam, hogy hosszú bejegyzés!)






HŐSISMERET

Ebben az időszakban csak hat hőst szeretnék fentebb tornázni a skill ranglétrámon:


Blitzcrank
Cél: lvl 7

Mit is vártam magamtól, hogy mivel kezdem a sort? Egyértelműen egy igazi szemétkedős hőssel... 
Természetesen egy támogató típusú champről beszélünk, aki trollkodásra kiválóan alkalmas. Régen nem szerettem, de most rájöttem, hogy mi az igazi erőssége és milyen szórakoztató vele játszani, különösen akkor ha a melléd kirendelt szerencs... akarom mondani lövészt sikerül behozhatatlan előnyhöz juttatni, ez pedig ahhoz vezetett, hogy sikerült elérnem a második legnagyobb szintet és már csak egyet kell lépnem és mestere leszek (level 7 incoming ples). Blitzcrank hooker típusú lény, azt jelenti, hogy az egyik képességével magához rántja áldozatát, a másikkal felüti, a harmadik érdekessége pedig az ultija, amivel területi sebzést és némítást oszt a szerencsétlen ellenfelekre. A negyedik képesség elhanyagolható ehhez képest: rövid időre felgyorsul, de cserébe utána tetűlassú lesz valameddig. Különleges faj a vele játszók népes tábora, tudniillik szokás egy-egy elrontott hook esetén villogtatni a hősismereti szintet, minél többet rontunk, annál inkább. Blitz az a hős, aki nagyon rá van utalva a csapatára és ezért nem szerettem régen és az sem mindegy, hogy kit húz be, mert nem szerencsés egy igencsak felszerelt fejszés muksót kikapni a többnyire gyenge ellenfelek közül, mert azzal hamar véget ér a harc és a hőssel játszó ember nyugalmával együtt a csapattársak miatt... körülbelül olyan szinten, mintha a börtönben ezután neki kéne lehajolgatnia a szappanért. 
Kedvenc mondatom az ajánlójából: ,,Meglehet, Blitzcrank összezúz mindent, ami csak az útjába kerül, de a szíve aranyból van… egy vastokban… és acélpáncél takarja."
Kayn
Cél: lvl 5

Nem Kayn a legutolsó érkezett tag a ligába, de az utolsó előtti igen. Mindenesetre a megjelenése nagy port kavart, mert különlegesebb, mint az eddig megjelentek, méghozzá azzal, hogy 
1. az első kinézetével a nőknek kedveztek, köszi Rito,
2. a harc során attól függően, hogy közelharcit, vagy távolságit támad, esszenciákat gyűjt. Amint megszerzi a kellő mennyiséget az egyikből átváltozhat (először csak abba a formába, amit elért, de ha nem azt szeretné az idézője, akkor megvárhatja, amíg az időkorlát lejár a másik formára) vagy darkin fenevaddá vagy árnyékorgyilkossá. Mindkettő erős a maga formájában, nem egy ranked meccsem ment el azon, hogy ezt a srácot az ellenfélnél a csapattársaim előszeretettel erősítették, persze nem önszántukból, bár a szintlépésem is egy Kayn-nek köszönhetem. Játszottam már vele (ikon járt érte), de mivel egy olyan ösvényen tartózkodik, amit én nem ismerek, ezért ha meg akarok tanulni játszani vele, a jungle szabályait is el kell sajátítanom, ami elég nehéz, mert mindenki ezt a szerencsétlent hibáztatja minden esetben (jó, néha a támogatót is, idézek egy majdnem mindennap olvasott mondatot: omg no help, no teamwork, idiot team, idiot jungler, report jungler for no help). Néha imádom ezt a közösséget.... Mindenesetre Kayn egy erős és nem olyan nehéz hős, van neki lassítása, felütése, falban tud közlekedni és az ultijával pedig megszállja az ellenfél testét és miután kilép belőle egy idő után, sebzést oszt attól függően, mennyire van előnyben a többiekhez képest. Ezek a képességek módosulnak a hős mindkét formájában, de kb ez az értelmük, úgyhogy nyugodt szívvel ajánlom magamnak és másoknak játékra. Ha sikerül az, hogy 
1. nem viszi el az ellenfél,
2. nem viszi el a toposod,
3. bepickeled és a ,,jófej" csapattársaid nem tiltják,
4. ha megúszod azt, hogy az ellenfeleid előrelátó hozzáállásának köszönhetően kirakják a ligából és nem tudod választani.
,,Én vagyok a fegyver! Te csak eszköz vagy."
Warwick
Cél: lvl 5

Warwick a kezdőknek lett kitalálva... legalábbis a jungle-t tekintve. A kutyus erős és cserébe könnyű használni, úgyhogy párszor már megkeserítette az életem, amikor az ellenfelek pickelték. Full életerőlopásból áll, úgyhogy nagyon nehéz elkapni a grabancát és ez könnyíti meg a játékbeli előrehaladását és ha elcsattan, akkor szinte esélyetek sincs a győzelemre. A kutyus most kapott egy frissítést, a régi idegesítő állatból, mára egy kellemetlen és sok gondot okozó champ lett, ő lesz az első, akit a jungle-be megtanulok. 
,,Vér… kiontva. A szörnyeteg elszabadult!"
Kalista
Cél: lvl 5

Kalista az a lövész, aki mellett a támogatója pokémonnak érezheti magát, mert az ultija az, hogy - a support döntésétől függően - vagy bevágja az ellenfelek közé őt, vagy éppen kirántja onnan, a felhasználás módját tekintve ez a kétféle lehetőség áll elő - ehhez pedig szükség van egy egyességre a két fél között. A hős támadási sebesség és életerőlopás keveréke, a képességei az előbbit teszik lehetővé és most éreztem meg milyen erős ez a hős, amikor egymás után többször játszottam vele az egyik játékmódon. Na de ami igazán megkapott Kalistában az a története, az elárult szellem, aki annak áll bosszút, akinek ügyét méltónak találja. 

Megkapó fanart, forrás
,,Aki ellen vétkeznek, annak igazságot szolgáltatunk. Akit bántanak, annak nevében visszavágunk. Akit elárulnak, azért a Bosszú Lándzsája vesz elégtételt!"
Sivir
Cél: lvl 6

Sivir számomra nem a legegyszerűbb lövész, ezért is akarom megtanulni használni. Egyrészt a négy elérhető képességből kettő nem killek szerzésére szolgál, hanem az egyik védelemre, a másik pedig gyorsításra, de ha ezeket jól tudja az ember használni, elég bosszantó ellenfél tud ez a hős lenni. Shurima zsoldosának másik két képessége az a hatalmas kereszt alakú fegyverre épül, az egyiket megértem, mert eldobja és bumerángként visszajön, de a másik, amikor sok picit keresztet dobálgat a nő?! Honnan van ennyi fegyvere? Oké, abbahagyom a kötözködést, a LoL-ban vannak érdekes bakik (meg amúgy is, a lövészek miért különféle kardokkal erősödnek, a tárgykészletük majdnem csak ezekből áll...). A lényeg, Sivir pont az a hős, aki valamennyire tud magára vigyázni és számomra ezért olyan vonzó opció az, hogy megtanuljam őt használni.
,,Nem érdekel, kinek az arca van a pénzeden, csak aranyból legyen."
Védelmező Vayne
Cél: Lvl 5

Vayne az a hős, akinek antikampánya megy a közösségben. Egyrészt minden kis másokat hibáztató, agyilag a kilencéves szintet megütő fiatalok kedvelt lövésze, aki ha véletlenül, ismétlem ,,véletlenül" begördül egy négy vs egy helyzetbe, azonnal másokat kezd hibáztatni és így tovább. A lista végtelen és én kifejezetten utáltam ezt a champet, amíg valamelyik nap el nem kezdtem vele játszani. Jó, nem túlzok, azért most sem fogom szeretni, ha önjelölt lövészistenek bepickelik és nincsenek még azzal sem tisztában, hogy mit kéne kezdeniük vele, de látom azt, hogy miért olyan kedvelt és miért olyan erős, ha kiépül a felszerelése. Rengeteg a lehetőség ebben az egy adc-ben és erre figyeltem fel és ennek oka a túlzott mozgékonysága: van egy képessége, amelyik által bukfencezik egyet és a mozdulat után extra sebzésre tesz szert. Van egy passzív képessége, ami által ha háromszor üti meg ugyanazt, tényleges plusz sebzést okoz, van egy harmadik lehetőség is a használatban: egy nyílvesszővel (ne kérdezd) ellöki magától az ellenfelet és ha az falnak ütközik, egy kis időre elkábul. Az ultija pedig maga a paradicsom: ha elnyomod és gurulsz egyet, láthatatlan leszel, így tiéd a lépéselőny és ezáltal rengeteg lehetőséged nyílik a lecsapásra emellett kapsz plusz sebzést is (hirtelen nem tudom, hogy támadási sebességet is vagy nem?). De tudom is miért nem megy ez sok embernek: használni kell a fejed, a sok kis dühgombóc pedig erre nem képes. Egyszerűbb másokat hibáztatni... de mentségére legyen a közösségnek, láttam már kiváló Vayne-ket, nemcsak youtube-on pl. Gosut, hanem a környezetemben is.

Ó és miért nem az alap skint raktam be? Mert a fenti kinézete fogott meg a legjobban és ezt is használom, számomra ez az alap. Plusz ezt kevesen ismerik és szeretik, úgyhogy kicsit magaménak is érzem, de a legfontosabb: két ismerősöm, akiket elismerek, mint jó Vayne játékos, ezzel a skinnel nyomják. 
,,Nem azért pusztítom a fajtádat, mert az a helyes. Hanem azért, mert élvezem."
EGYÉB


A sok panasz miatt - ami az évek során a közösségre érkezett - a fejlesztők dolgoztak egy kicsit a kitüntetésrendszeren, aminek jelképeit itt láthatjátok. Egy picit változott a rendszer: most már nem tudsz mindenkit kitüntetni, játékonként csak egy embert és ha elég honort kapsz, akkor szintet lépsz, amiért jutalmaz a rendszer különféle ládákkal, amikből skin- vagy hőstöredéket nyithatsz. Mikor elkezdtem ezt a bejegyzést, még a 3-as szint előtt álltam, most viszont az ötödik érkezik hamarosan, úgyhogy célként annak az elérését tűztem ki magam elé. Előbb vagy utóbb az is meglesz!

SKINEK

Újak érkeztek és érkeznek, méghozzá a híres Csillagőrzők bővülnek új tagokkal szeptember elején, skint kap: Soraka, Ahri, Ezreal, Miss Fortune és Ezreal én meg sírok, mert kettő kedvencem is köztük van... Itt találhatóak a kinézetek:

Csillagőrző Soraka

Csillagőrző Syndra

Csillagőrző Ahri

Csillagőrző Ezreal

Csillagőrző Miss Fortune
Érkezett a Omega squad alakulathoz egy csomó új kinézet is, mivel a Twitch megvan, mutatom Trist, rá fáj még a fogam, kérem ládából pls Rito:

Elit alakulat Tristana


Forrás


Nemrég találtam rá az MxM-re, ami nem egy pornó rövidítése, hanem a Master x Masteré. A játék ingyenes és végig az is marad ahogy haladsz szintről szintre, mindent ki lehet farmolni, minden skint, fejlesztést és egyebet és van PvP (harc más játékosokkal) és PvE (harc sz.gépes szörnyekkel). Nem kötelez rá a játék a PvP-re, a küldetések egyszerűek és teljesíthetők és én nagyon megszerettem ezt a játékot, pontosan a szabadszelleműsége miatt. A másik pedig az, hogy két hőst viszel a csatába, ha pedig úgy érzed, hogy meghal az egyik, válthatsz a másikra. Itt nem a csapatkompozíció számít, hanem az hogyan tudod a két választott mastered használni és hogyan tudod őket összedolgoztatni. A szemfülesebb olvasók kiszúrták, hogy a Rólam rész megváltozott az oldalsávban, méghozzá bekerült a Helix Master kifejezés, ami erre a játékra és utal és annak egy kasztjára (a jó az, hogy egy ilyenen belül nemcsak mágusok, hanem lövészek is vannak, de ez főleg a supportok és mágusok csoportja).

Itt találhatóak azok a kinézetek, amelyeket meg szeretnék majd szerezni:

SKINEK

Popstar Vita
Pinstripe Vita
Megszereztem.

Sailor Vita
Megszereztem.

Press pass Lorainne
Megszereztem.

Officer Lorainne

Druid Lilu

Gamma Suit Sizuka
Megszereztem.

Supersuit Arami

Megszereztem.

Lifeguard Vonak
Ladykiller Vonak

Megszereztem.

Corsair Vonak
Specter Demenos

Black Crystal Eirna

Sand Drifter Lua
Megszereztem.

Cosmic Lua
Illetve a hősök, amelyekkel szeretnék majd úgyis játszani, hogy rendelkezem velük:

HŐSÖK

Vonak
Megszereztem.


Ghost Widow

Lilu
Megszereztem.

Kromede

Poharan
Megszereztem.

Tehát lista és pipa amit megszereztem:

Popstar Vita
Pinstripe Vita ✔
Sailor Vita ✔
Press pass Lorainne ✔
Office Lorainne
Druid Lilu
Gamma Suit Sizuka ✔
Supersuit Arami ✔
Lifeguard Vonak
Ladykiller Vonak ✔
Corsair Vonak
Specter Demenos
Black Crystal Eirna
Sand Drifter Lua ✔
Cosmic Lua
Vonak ✔
Ghos Widow
Lilu ✔
Kromede
Poharan ✔




Két szám ragadott meg mostanában:



És



Eljutottál idáig? Jár a pacsi! Köszi, hogy kitartottál!

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -