Lehull a lepel #4: A varázslat tava

Sarah Addison Allen: Lost Lake – A varázslat tava


A varázslat tava az idei Könyvfesztiválra jelenik meg és ennek örömére posztolom én is a leendő borítót. 


- Fülszöveg -

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.

Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. És a tó hirtelen feldereng Eby múltjából. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait... és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amelyek a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

- A szerzőről -

Forrás
Sarah Addison Allen az észak-karolinai Asheville-ben nőtt fel. Egészen gyerekkorától odavolt a jó könyvekért és az ízletes ételekért - amiért újságíró édesapját és kiváló szakács édesanyját hibáztatja. A főiskolán irodalmat tanult, mert idézzük: 

"Imádtam a gondolatot, hogy azért kaphatok doplomát, hogy olvasok. Olyan, mintha csokievésre szakosodtam volna."

A diploma megszerzése után Allen komolyan elkezdett foglalkozni az írással. A nagy áttörést 2007-ben megjelent regénye, a A csodálatos Waverley-kert jelentette. Azóta igazi sikerszerző, többek között New York Times bestseller szerző.


- Reményem -

Sarah Addison Allen számomra mindig is az atmoszférateremtés és az érzékletes leírások mestere lesz, így maximális érdeklődéssel fordulok az új regény felé és biztos vagyok abban, hogy elhozza majd számomra a nyarat egy kis csipetnyi mágiával. 

- Kapcsolódó link -


Lesd meg őket is!

0 megjegyzés