Sorozat: Hófehér-trilógia 3.

   

A sorozat előző részei:

Vérvörös
Hófehér

---

Sokat áradoztam már a skandináv irodalomról - bár közel sem olvasok annyit északi testvéreinktől, mint szeretném - és most is tartom magam a korábbiakhoz: tetszenek az általuk írt regények, mert van bennük egyfajta komor hangulat, amit szinte csak az ott élő szerzők képesek megalkotni és tökéletesen kezelni a borzongás és a tél atmoszféráját akár komoly thrillerről, akár ifjúsági műről van szó. Ilyen a Hófehér-trilógia is, amelyből már mind a két előzménykötetet olvastam illetve értékeltem és szerettem, bár az első résznél voltak fenntartásaim, de a Hófehér már meggyőzött arról, hogy ez egy jó ifjúsági regényszéria. A harmadik rész pedig hozza az előző kettő színvonalát, sőt! Jó kis befejezést kapott, ezért én is adtam neki egy díjat a tavalyi év összegzőjében.

A történet szerint Lumikki éli a maga életét: úgy érzi sikerült továbblépnie az eddigi meghatározó kapcsolatain, vagy tragédiáin. Sampsa - új barátja - bátorítja és még arra is sikerült rábeszélnie, hogy egy iskolai adaptációban, a Hófehérkében szerepet vállaljon. A szerep Lumikki számára felkavaró, de nemcsak ez borzolja a kedélyeit, hanem egy rejtélyes idegen, aki Árnyéknak nevezi magát. Ő a lány nyomában van, zaklatja és minden lépését figyeli. Közben, hogy szerencsétlen főhősünk egy percet se unatkozzon, egy régi, de jól ismert karakter tűnik fel, hogy felforgassa az amúgy sem álló vizet.

Pár napja ezen az értékelésen ülök és majdnem csak sablonos közhelyek jutnak eszembe, például: ,,Szokásomtól eltérően nagyon vártam már az Ébenfekete hazai megjelenését és azért írom ezt, mert kevés sorozatot akarok ilyen mértékben és ennyire olvasni." Ez pedig nem jó, bár ha jobban belegondolok záró kötetről sosem hálás feladat írni, így pedig nem igazán panaszkodhatok annyit. Úgyhogy felesleges mellékduma helyett, csak annyit említek meg, hogy vártam az Ébenfeketét és tetszett, de egyúttal furcsa érzés volt a trilógia végére érni, mert egyrészt annyira nem emlékszem az első részre, hogy nyugodt szívvel kijelenthessem: teljesen lezárult a széria - úgy tudom van még itt hiány, bár ez megmagyarázható Lumikki hozzáállásával. Illetve azért is, mert csak egy nekem tetsző trilógia fejeződött be tavaly decemberben.

Lumikki egy jó hős a maga démonaival és a törekvésével egy jobb életre, bár tüskés és nehéz hozzá közel kerülni - mi sem bizonyítja ezt jobban Sampsánál, aki erre a két állításra tökéletes példa. Mellette a lány formálódik, változik, de Lumikki önámítása még így is mindig megvan és itt lépünk be a sztoriba: a főszereplő elmondása szerint boldog, de ez nem igaz, hiszen több jel is ennek az ellenkezőjére utal.

Ő a történetben magától is mozdulna a végkifejlet felé - szerintem - de a régi ismerőse SPOILER (kijelöléssel olvasható) Szikra SPOILER VÉGE felbukkanása egy nagyobb hajtóerő vagy katalizátor mert még inkább felkavarja a hősünk életét, ezért itt nem a történeten van a hangsúly, hanem a kapcsolatokon és a főhős helyzetén. Emellett párhuzam vonható a színdarab és Lumikki élete között - ezért tudta magát ennyire beleélni bizonyos részeibe vagy azért mert ez egyfajta menekülés a valóság elöl - és bevallom, nekem ez tetszett a legjobban, szerettem ennek a történetnek a rétegeit fejtegetni.

Élőben pedig nagyon szívesen megnézném az átdolgozott mesét! Bár nemcsak ennyi a fabulás rész, hiszen a szerző egy teljesen más szálat is vezet, amely hangulatos és a kötet komorságát emeli. Ez nem olyan mese, amely boldog véggel zárul és valamiért úgy emlékszem rá, hogy inkább hátborzongató, mint megnyugtató - de lehet, hogy akkor már hatott rám a kötet egész világa.

A többi karaktert annyira nem kedveltem meg, meg nem szerepelnek sokat és nem olyan rétegeltek, mint Lumikki. Ahogy az eddigiekben, úgy most szintén megkapjuk egy-egy szereplő gondolatát különféle helyzetekkel kapcsolatban és ahogy lenni szokott a Hófehér-trilógiában: ez érdekesebbé teszi az élményt (főleg Árnyék kissé narkotikus gondolata). Lumikki lélekrajza pedig ebben a részben teljesedik ki, rengeteg választ lehet kapni az eddigi viselkedésére. A lány életén túl azért izgalmat is szolgáltat az Ébenfekete, méghozzá Árnyék személyében, aki inkább hozzátesz a para érzéshez. A kiléte viszonylag hamar, de legalább a lelepleződés előtt kiderül mert egy idő után már nyilvánvaló, hogy a kevés szereplő közül ő kicsoda, de a könyv feléig homály fedi kilétét és izgalmas volt ezt találgatni. A rövid terjedelem miatt pedig a tempó megfelelőnek érződik, semmi sincs túlírva vagy lassítva és ez pont jó.

Az Ébenfekete egyébként egy jó záró rész, hiszen új témákat hoz be és ezt, meg a régi kérdéseket lerendezi, na meg pluszban nyitva hagy pár kiskaput a jövőbeli döntésekhez. Furcsának tűnhet, de itt nincs függővég. Egyszerűen úgy dönt a karakter, hogy abból a helyzetből később még bármit ki lehet hozni - legalábbis ezt látom - és a lány jövője sokkal kevésbé kőbe vésett, mint az összes többi, könnyen megtippelhető amerikai YA regényeknél. Lumikki egész szériabeli fejlődése bámulatos és tetszik az, hogy ehhez mérten a lezárás értelmes és valamennyire lírai - na ez bizony ifjúsági kötetek terén szokatlan. Majdnem olyan, mintha az élete egy regény lenne: ez a fejezet lezárult, jöhet a következő!

Rengeteg téma kerül elő benne, például a bántalmazás, amely mindhárom regényben jelen van és nagyon is befolyásolja a szereplő életét, viselkedését, döntéseit. Emellett pedig ebben az új részben egy másfajta trauma jelenik meg, ami rányomja a bélyegét az olvasóra, bár a szerző nem ír róla olyan részletesen és mélyen.

Tetszik, hogy Simukka harmadjára is újat tudott hozni, de az még jobban, hogy a benne megjelenő ,,szerelmi háromszög"-nek nevezett formáció nem a nyafogós fajtából készült, sőt! Annyira tudom szeretni, hogy Lumikki nem áll le ezen siránkozni, keseregni vagy egyszerűen csak nyáladzani! Benne ezen kívül még több szerethető vonás is található, például a bátorsága vagy az erőssége.

De azt hiszem ez a könyv, sőt a széria, nem fog mindenkinek tetszeni: mert nem szélsőségesen hozza a jellemzőket, tehát skandinávnak (és kriminek) nem elég borús, ifjúságinak pedig nem elég könnyed, olyan középutas regény. Viszont egy próbát mindenképpen megér, különleges élményt nyújt. Már csak az-az egy bánatom, hogy nem hosszabb ez a rész, de legalább egy jó lezárás kaptam! Mindenkinek ajánlom!

Erősségek:

- a hangulat
- a témái
- a hősnője