Csábítás Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, augusztus 30, 2015


Sorozat: -

,,Most elcsúfítunk, mondta anyám."
Szeretem az olyan regényeket, amelyek ,,egzotikus" helyeken játszódnak. Ebbe a kategóriába tartoznak azok az országok - természetesen csak az én olvasatomban - amelyekről kevés könyv jelent meg illetve jutott el hazánkba és számomra ilyennek számít Mexikó. Tehát a helyszín különlegessége na meg valamennyire a fülszöveg izgalmassága miatt a kötet felkerült a várómra és úgy voltam vele, hogy egyszer sort kerítek a regényre.
Bár nemcsak a fentebb írt körülmény miatt tettem a várómra a kötetet, hanem az is közrejátszott ebben a döntésben, hogy a történet nemcsak a képzelet műve...




   




Egyszerűen nem tudom, hogyan kezdjem el az értékelést. Mindig is nehéz realisztikus regényt értékelni, hiszen mire adjak pontot? Hogy létező emberek hogyan szenvedtek? Az olyan témájú könyvet lehet egyáltalán pontozni? Na meg ott van az is, hogy egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem ez a regény vagy sem, hiszen teljesen mást vártam, de erről még úgyis fogok írni.
A lényeg: a szerző egy nehéz témát dolgozott fel, vagyis könyvében megmutatja milyen a mexikói, vagyis pontosabban a guerrerói élet Ladydi szemén keresztül. Ott a lányok nincsenek biztonságban, mert elviszik őket a drogbárókhoz szexrabszolgának és a szabad élet csak az álmaikban létezik, ahol nem kell bujkálniuk és nem kell a szüleiknek elcsúfítaniuk őket illetve nem kell attól félniük, hogy ők is az Elveszett lányok népes országába lépnek be eltűnésükkel.
,,Mexikóban a maximum, amit elérhetsz, hogy csúnya lány vagy."
Guerrero kemény vidék, amelynek tövéről erős lányok fakadnak.
,,Tulajdonképpen egész Mexikóban tudják, hogy aki Guerreróból származik, az csupa harag, és van olyan veszélyes, mint az a fehér, átlátszó skorpió, amelyik az ágyban, a párna alatt rejtőzik."
Területe tele van szívós állatokkal, amelyek mérge halálos és bizonyos részeire a kormány mérget, parakvatot szór - vagyis nem a drogbárók földjeire, hanem a lakott helyekre. És nincsenek ott a védelmezőik, mert
,,a férfiak átkeltek a folyón az Egyesült Államokba. Bemártották a lábukat a vízbe, derékig gázoltak, de mire átértek a túloldalra, halottak voltak. Abban a folyóban lerázták az asszonyukat, a gyerekeiket, és besétáltak a hatalmas nagy Egyesült Államok temetőjébe."
Úgyhogy az Elveszett lányok országa társadalomrajzként mutatja be a mexikói emberek nehéz sorsát és hányattatott életét. Szigorúan csak a főszereplő lány szemén keresztül mutatja be ezt a helyzetet, na meg azt a sok problémát még, amik jellemzőek a világ ezen szegletére és nem tudom, hogy ez egy jó döntés volt-e. Inkább úgy vélem, hogy sokkal jobb lett volna ha mások gondolatai is bekerülnek a kötetbe, így egy sokkal átfogóbb képet kaphattam volna Mexikóról. Bár néha még a főszereplő szemszöge is elég a borzalmakhoz és az ő, vagyis Ladydi élete egyáltalán nem könnyű és ezért ez a regény egyáltalán nem egy vidám olvasmány. Ennek ellenére nagyon könnyen haladtam vele az tény és erre csak egy magyarázatom lehet: a stílus könnyedsége. Egyáltalán nem olyan sötét, mint a most olvasott Gyönyörű titkok múzeuma Alice Hoffman írónőtől, pedig azért itt is van rendesen rossz sors. Bár ha jobban belegondolok, az ELO nem mutatja meg a nagyon brutális részleteket, bár amire mégis kitér sem egy könnyű sétagalopp, de mégsem a drogbárók által elragadott lányok életére helyezi a hangsúlyt, nem bocsátkozik aprólékos leírásokba, nem akar húsbavágó lenni és ezért egy picit csalódtam, mert én az utóbbit nagyon vártam. Na meg sokkal inkább kíváncsi voltam a droggal kapcsolatos részekre és bár a fülszöveg nem áltatott engem, mert benne van hogy mi történik de olvasás előtt egyáltalán nem emlékeztem arra, mit olvastam benne, úgyhogy ez az egyébként picit irracionális elvárásom elrontotta az olvasásélményt és inkább ennek köszönhető, hogy nem tudom eldönteni, tetszett-e nekem a regény vagy sem.

Forrás
Határozottan nem tetszett viszont, hogy a narrátor ugrál az időben, ami kuszaságot eredményezett, én meg szeretem ha egy történet a maga egyenes vonalában halad, amely itt nem mindig van jelen.
Bár általában harapok a kiszólások miatt, itt annyira nem zavart az-az egy vagy két mondat, hiszen ebbe a történetbe illenek ezek. Ezzel a szerző nem néz hülyének, mint ahogy Bardugo tette a The Witch of Duvában, bár azért kicsit rosszul érint, hogy így belevont engem a kötet világába a narrátor, szeretek csendes és észrevétlen néző lenni és nem bírom ha direkt módon szólnak hozzám.

Az olvasás végéig azt szerettem volna, hogy a regény boldog véggel záródjon - elvégre az átlag olvasó szép lezárást szeretne - de nem igazán volt arról fogalmam, hogy hogyan is lehetne ezt kivitelezni. Egyáltalán van azon a vidéken boldogság? Aggódtam a szereplőkért. Egyébként lehet, hogy nem viselt meg úgy, mint ahogyan szomorúvá tesz egy másik regény, azért néha elakadt a szavam és dühösen lapoztam tovább, mert egyszerűen felháborított pár ,,kedves" vonás és hogy a kormány tehetetlen vagy a rosszabb: nem akar ezen a helyzeten változtatni. Ez, na meg egy-két helyi konfliktus - pl. a rendőr ítélkezése - igazán feldühített, úgyhogy az ELO érzéseket is kiváltott belőlem, az meg közismerten nem rossz tulajdonsága a könyveknek.

A karakterek viszont nem kerültek hozzám közel és nem tudom miért. Egyszerűen nem voltam képes ráhangolódni Ladydi történetére, pedig ez tele van érdekes tényekkel - például az édesanyja jellemével - de talán inkább az a bajom, hogy a lányon keresztül főleg az egyéni tragédiákra emlékszem igazán, engem pedig a társadalmiak érdekelnek főleg minél részletesebben és ezért lehet az, hogy picit csalódtam a kötetben, hiszen az utóbbi problémákból alig-alig kaptam - legalábbis szerintem ebből lehetett volna több is - az előbbi pedig nem igazán érdekelt. Viszont nagyon is kíváncsi voltam a börtön világára és ott elég sok és színes történetet kaptam, amelyek nagyon tetszettek, különösen Lunáé tett szomorúvá, Auroráért pedig vérzett a szívem.
,,Egy anya meg a lánya csendje egy hegyen, ahol bűntény történt, az a Föld két utolsó emberének a csöndje."
Szerintem az Elveszett lányok országa egy kevésbé véres de annál szomorúbb történet Guerrero vidékéről. Néhol szavam nem volt annyira kegyetlen dolgokról olvastam, de még mindig úgy érzem, hogy Jennifer Clement célja nem a földhöz szegezés, hanem a megdöbbentés volt. Fel akarta és akarja hívni a figyelmet azokra a lányokra, akik eltűntek Mexikóban illetve arra, hogy ez sajnos nem múlt idő, mert még mindig igen magas ez a szám.
,,Bár pontos statisztika nincs, Mexikóban az eladott nők száma nagyon magas. Az USA külügyminisztériuma szerint évente 600-800 ezer embert adnak el az országhatáron túlra. (Nota bene: ez a becslés nem terjed ki azokra, akiket az országhatáron belül rabolnak el.) Az elraboltak és eladottak többsége a szexkereskedelem vagy a modern rabszolgaság más formáinak esik áldozatul, mint a kényszermunka, az adósrabszolgaság vagy a pornográfiai célú filmezés."

pont nélkül

Amiben az Elveszett lányok országa erős:

- börtön világának történeteiben
- a témáiban
- könnyed stílusa van

Amiben nem az:

- a kuszaságban
- mást vártam

Ha tetszett a bejegyzés, itt lehet megrendelni a regényt:



A kötet a Libri Kiadónál látott napvilágot 2015-ben kemény kötésben, szép kiadásban, bár a borítója szerintem nem illik a történethez, az eredeti sokkal inkább tükrözi a lényeget:


Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Mexikó déli részén, Guerrero állam dzsungel borította vidékein, ahol a mákföldeket, marihuánaültetvényeket és a lakosságot helikopterről permetezik gyomirtóval, minden lány „fiúnak születik” – nehogy elrabolják a drogbárók lelketlen pribékjei. Még biztosabb üregeket ásni, és oda rejtőzni, ha a távolban felzúgnak a luxusterepjárók… ám a legtöbbjük így is a kartellek fogságában végzi.

Ladydi, az Elveszett lányok országának tizenhat éves főszereplője „megússza”. Legalábbis túléli, és elmeséli, hogyan telt a veszélyes idő a hegyi faluban, ahonnan minden férfi elmenekült, hogy átszökve a határon, az Egyesült Államokba keressen magának elviselhető életet. Elmeséli, hogyan került ártatlanul Mexikóváros legnagyobb női börtönébe, és milyen sorsokat cipelnek az ott élő fiatal nők.

Jennifer Clement lehengerlő regényében a szépirodalom erejével mutatja meg, hogy a drogbárók uralta vadonban is létezik barátság, van szolidaritás, és hogy az emberi szeretet feltárhatja a remény útjait.
Szerző: Jennifer Clement
Sorozatcím: -
Cím: Elveszett lányok országa
Eredeti cím: Prayers for the Stolen
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: felnőtt irodalom
Fordító: Mesterházi Mónika
Oldalszám: 264 oldal
Kiadó: Libri Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 3.490 Ft


   




Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -