Csábítás Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Lux
Posted by : Liliane Evans vasárnap, május 31, 2015


Sorozat: -

,,Mi vagyunk a történeteink hősei."

Csodálkoztam, mikor megláttam, hogy még nem írtam értékelést egy Neil Gaiman könyvről sem a blogban, pedig olvastam már jó pár regényt tőle. Az a helyzet, hogy nem vagyok teljesen kibékülve a szerzővel, mert olyan furcsa képzelete van és olyan megoldásai, amelyek nem szokványosak és ezzel megosztják a közönséget. Én pedig ha az eddigi viszonyom vizsgálom a könyveivel, azt kell írjam, két szék közül a földre estem, egyszer tetszenek a művei, máskor pedig nem értem, hogy azt miért jelentette meg? De tagadhatatlan, hogy Gaimannak túl sok fantázia jutott és jó hogy nem tartja magában a történeteit.

Egyébként a Trigger Warninggal is így jártam, mint ahogy általában szoktam a szerzővel, hiszen tetszett is, meg nem is. Az elején nagyon szerettem, majd a közepét untam - pl a Sherlockos novella simán kimaradhatott volna - viszont a vége, például a Ki vagy, doki? sztorival egészen bejött. De nem is ezért akartam erről a könyvről mindenféleképpen írni a blogban - mert olvasás előtt nem terveztem - hanem a szerzői előszó miatt. Imádnivaló ez az ember!
Egyrészt valami fergeteges volt úgy olvasni a szavait, ahogy azokat leírta közvetítő közeg nélkül  - khm a szerkesztési és egyéb aranyosságokra most nem szeretnék gondolni - és azt hiszem ez az első olvasmányom, amelynél igazán átéreztem milyen felemelő angolul olvasni. A gondolatain kívül írt még magáról, az írásáról, hogyan készültek a novellák, megmagyarázta a címet (hogy miért Felkavaró tartalom, a magyar verzióval teljesen egyetértek), figyelmeztetéseket szúrt be, jellemezte a szörnyeket és mindenről értekezett, ami engem érdekelt. Így pedig sokkal inkább közelebb került hozzám a szerző mint eddig és ezek után az összes könyvét el szeretném olvasni (még jó hogy van itthon pár).

Könnyű leírnom, miért fogott meg egyből magának a szerző: válaszokat akartam, na meg felcsigázott azzal a sok figyelmeztetéssel, amelyekben leírta hogy vigyázzak a szörnyekkel, azokkal, amelyek a kötetben rejtőznek és tükörképként mutatják meg a saját árnyékaimat ha a lapokra nézek. Ez a figyelmeztetés egyébként bizonyos mértékig állta meg nálam a helyét, hiszen nem minden novella tartalmaz ilyen elemet, de a legtöbb igen. Például nekem, akinek unalmas a szerelmi ömlengés főleg töményen, nem lett a kedvencem a szobor levele - azt a feléig bírtam végigolvasni, lehet hogy az utolsó mondat volt a lényeg, de nem vártam meg mert nem kötött le. Ugyanilyen problémákkal küszködött a Sherlock Holmes-os sztori is, amely egyszerűen nem ment nekem, bár azt végigszenvedtem, de sok különbség van közte és az általam legjobbnak tartott Dokis novella között. Az utóbbi egyébként egy picit spoileres novella a sorozatra nézve - gondolom az, bár én csak pár részt láttam belőle, ezért nem én fogom ezt eldönteni. Tehát az első kettő példával azt akarom mondani, hogy bizonyos esetekben elvész a mondanivaló és a felkavaró tartalom az unalom alatt.

Ám a többi novella hellyel-közzel hozza a színvonalat. A legtöbbjében a varázslat természetes elem, a szereplők és a helyszínek ezt árasztják magukból és a szerző fantáziája lenyűgöző még mindig, de az is mesteri ahogyan vezeti a történetek fonalát, valahogy pont olyan csavarosan vagy még jobban, mint szokta. Néha maximum csak a nyugalom megzavarására alkalmas mágia jelenik meg, de akadnak szívenütős sztorik, balladaszerűségek és nagyon durva történetek is, tehát a novellák színesek. Gaiman sokféle hangot üt meg és sokféle világot mutat be, de az egyből feltűnt, hogy horroros sztoriból kevés van, a műfajok közül pedig az urban fantasy dominál. Egyébként pár lírai formába öntött alkotás is helyett kapott ebben a gyűjteményben.

Talán a legszenvedélyesebb novella Bradburyhez kötődik és megható mennyire tisztelte őt Gaiman, tehát ha meg kéne mondanom, melyek a kedvenc novelláim a kötetből az egyik ez lenne, na meg ennek az alapja is izgalmas, pont fordítottja az előd fő művében található koncepciónak. Ide tartozik a Click-Clacks is, amely olyan, mint a táborozáskor éjjelente a sötétségbe suttogott rémtörténet, de attól még nagyot üt! Az Orange szörnyen furcsa, de tetszett és inkább azért emelném ki, mert gondolatébresztő, ahogyan az uninventor (szerintem ,,eltüntető", a regény alapján) tevékenysége is az. Tetszett a Doki legújabb kalandja, amely a legkedvencebb novellámmá vált olvasás közben és nem érdekeltek a szükségtelen kérdések, jó volt és kész. A Diamonds and Pearls a szokatlansága és furcsa tanulsága miatt érdekes, de az biztos, hogy egy megrázó történetről van szó, de mellette az In Relig Ohráin sem éppen könnyen emészthető, simán idézi a klasszikus horror szellemét, hát az még durvább, hogy szentekről van itt szó.

Ezzel szemben a The Sleeper and the Spindle történet simán belefért volna egy nagyobb terjedelmű könyvbe, mert egy picit kidolgozatlannak éreztem. Mi történt a többi törpével, egyáltalán mi volt ez az egész? Nem igazán tetszett, de talán azért, mert túlságosan kötöttem a novellát az eredeti történetekhez és ehelyett lehet úgy kellett volna kezelnem ezt a sztorit, mintha egy párhuzamos univerzumban járnánk. A főszereplőtől több érzelmet vártam, bár volt benne ilyesmi, de sajnos minimális mértékben. Egyébként jót is tudok erről a történetről írni, például hogy kirázott a hideg egyes jeleneteknél, plusz iszonyúan jó a novella csavarja.
Logikai cucc: miért nem eszik meg az alvókat az állatok? Ha a kaján mászik a féreg, akkor rajtuk miért nem? Vagy itt is van ilyen mágikus support, ami miatt pl nem halnak éhen sem?

A magyar verzió az idei Könyvhétre jelenik meg. A történetben akad pár érdekes szó bőven és én nagyon kíváncsi leszek hogyan fogja ezeket a fordító átültetni hazai viszonylatokra. Egyébként Gaiman egyszerűen fogalmaz, öröm volt olvasni a sorait. Látom a kontrasztot közte és a kezdő szerzők között: Gaiman úgy van vele, hogy nem kell túlbonyolítania semmit, mert az üzenet és a történet a lényeg.
És igaza is van.


10 / 8 pont

Pro: hihetetlen fantázia - csavarosság - jó történetvezetés - Neil Gaiman
Kontra: néha unalmas

Ajánlom a Gaiman rajongóknak, szerintem ők nem fognak csalódni vagy max. annyira mint én.


A kötet az Agave Könyveknél fog megjelenni 2015-ben, egyébként külföldön is ugyanebben az évben látott napvilágot.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Új novelláskötetében Neil Gaiman a maszkjainkat lerántva próbálja feltárni sebezhető, igazi énünket. Finom humora és borzongató képzelőereje olyan novellákat eredményez, melyeket újra meg újra el akarunk olvasni.

A Fekete kutya című, eddig sehol máshol nem olvasható történet az Amerikai istenek világában játszódik, és Árnyék kalandjait szövi tovább. A gyűjtemény többi része is hasonlóan varázslatos: Gaiman számos stílust és műfajt – horror- és kísértettörténet, science-fiction és tündérmese, tanmese és vers – felvonultatva deríti fel az emberi érzések, élmények és tapasztalatok birodalmát. Egy novella az Óceán az út végén mellé, egy öregkori Sherlock Holmes-rejtély, egy közösségi média inspirálta kisprózafüzér és további húsz írás található a kötetben, mely méltó párja a Tükör és füstnek és a Törékeny holmiknak. (a magyar verzió fülszövege)
Szerző: Neil Gaiman
Sorozatcím: -
Cím: Trigger Warning
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: urban fantasy
Fordító: -
Oldalszám: 400 oldal
Kiadó: William Morrow
Megjelenés: 2015
Ár: $18.10 - keménytáblás (Amazon)


   




Jelölések:

2015 - legjobb élmény
2015 - legjobb novella (most nem jut eszembe, de a Ki vagy, doki? átirata)
2015 - legjobb csavar (The Sleeper and the Spindle)
2015 - legjobb hangulat (Click-Clacks)
2015 - legnagyobb csalódás (negatív) (The Sleeper and the Spindle)

{ 4 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. (Elöljáróban annyit, hogy Gaimant a világ egyik legjobb írójának tartom, tehát teljesen elfogult vagyok)

    Szerintem a The Sleeper and the Spindle a létező egyik legjobb feldolgozás (nem mesefeldolgozás, hanem mint átirat általában) mert mindenki tudja, mik voltak az alapok, és mégis teljesen más és új.
    Innentől pedig kit érdekel, hogy hány törpéről van szó (az eredeti szempontjából is tök mindegy, igazából, lehettek volna ketten is meg tizenketten is, a sztorin ez nem változtat), jobban kidolgozni meg valahogy fura lett volna, elveszett volna a lényeg, a mondanivaló a nevek, kalandok meg személyiségek között.
    Nekem a vége olyan felszabadító, jó volt olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy írtál. :)
      Ennek csak örülök, sajnos én még nem jutottam dűlőre hogy szeressem-e Gaimant vagy ne, most az előbbin áll a mérleg.

      Sleeperes novella: nem is rossz ez így, csak én még olvastam volna. :D Amúgy sem a novellákhoz szoktam, hanem a regényekhez lehet ez a baj.
      Én szerettem volna jobban megismerni a főszereplőt, a világot meg úgy mindent, azért is írtam ilyesmit. :)
      Örülök, hogy tetszett a novella és hogy nem változtatnád meg! :) Én már csak ilyen kukacoskodó vagyok, de azt hiszem az is baj volt, hogy mást vártam. A csavar viszont zseniális.

      Törlés
    2. Kíváncsi lennék egyébént egy Gaiman-regény kritikára. :)

      Törlés
    3. :) Szerintem az Óceán az út végén lesz a legközelebbi amit olvasni fogok, de nem tudom mikor.
      Köszi. :))

      Törlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -