Csábítás Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Lux

Archive for március 2015

Extra #5 - interjú, HP Challenge, olvasás

Az Extra rovat mostantól ilyen formában fog megjelenni, maximum havi egyszer, egy posztban több érdekességet is mutatva:

Mivel megint nem igazán tudok gép előtt lenni és még nem szerkesztettem meg a A barackfa titka értékelésem, ezért megmutatom az Álomgyár Kiadóval készült interjút, amely a nőkorszak.hu oldalon jelent meg.


Részlet:

,,Kétféle magánkiadás van. Vannak magánkiadók akik ingyen, vagy néhány ezer forintért ígérnek „kiadást”. Mi ezt inkább “magángyártásnak” nevezzük, mert ilyen alacsony díjért nehezen elképzelhető, hogy profi szerkesztők, korrektorok vagy tördelők dolgoznának a könyvön. Ezen kívül léteznek magánkiadók vagy könyvkiadók, ahol a jelentkezők könyvei ugyanazokon a fázisokon esnek át, mint a hagyományos kiadók könyvei, csak a finanszírozó, ebben a modellben, maga a szerző. Természetesen, ebben az esetben is szigorú elbírálás alá esik a kézirat és csak a legjobbak kapják meg a lehetőséget a megjelenésre."




Néha nem igazán lehet eldönteni, hogy mit kapjunk le a polcról vagy éppen nem találunk megfelelő könyvet, mert az olvasó kifacsarva érzi magát egy jó regény után és általában ilyenkor kezdődnek el az olvasási válságok. Pont az ilyen esetekre jött létre az alábbi oldal, ahol csak begépeljük a legutóbbi kedvencünket, majd az adatbázis több könyvcímet is ajánl, amelyek hasonlítanak a beírt műre és nekünk már csak választani kell.
Hátránya, hogy teljesen angol nyelvű, tehát a goodreads felhasználók lesznek előnyben.




A következő kép egy nagyon hatásos edzésterv a Harry Pottert eredeti nyelven olvasóknak, legalábbis hatékonynak tűnik. A lényeg az, hogy a megadott feladatokat kell megcsinálni annyiszor, ahányszor az adott kifejezés elhangzik. Ötletes!

Forrás: moly.hu


Az utolsó érdekesség pedig a kihívásmániám kerül ide, mert nagyon szeretem az egyedi feladatokat és Miamonáéra ez jellemző. Bár én elfelejtettem listát készíteni (Szégyen és gyalázat!), de mindenféleképpen szeretnék egy újabbat létrehozni, ez a kihívás pedig nagyon is érdekel.



Joe Abercrombie: Half a King - Az uralkodó (Szilánkos Tenger 1.)


Sorozat: Szilánkos Tenger 1.

,,Egy dolgot megtanultam az életben: azt, hogy nincsenek igazi gonoszok, csak emberek, akik megpróbálják tenni a tőlük telhetőt."

Mostanában egyre inkább leköt a fantasy, sokkal többet igénylek a műfajból, mint ezelőtt mondjuk egy évvel - és itt persze nem az urban fantasy és társai kategóriára gondolok, hanem a teljesen kitalált világban játszódó, varázslényekkel meg egyéb aranyossággal felszerelt világokra, pedig anno, vagy két-három éve nem mondhattam volna ezt el magamról, hiába ha egyszer beszippant az SFF világ, akkor nem ereszt és ezer meg egy szállal kötődik az éppen abba belebolonduló olvasóhoz.
Így jártam én Abercrombie-val is, akinek egyik művével, pontosan a Hidegen tálalva cíművel, tavaly nyáron ismerkedtem meg és bevallom kellemes, bosszúval és vérrel teli két-három nap volt. Valami hasonlót vártam Az uralkodótól is és ezért kíváncsian vetettem bele magam a gettföldi ügyekbe, érdekelt nagyon, hogy vajon hozza-e a felnőtteknek íródott kötetének színvonalát.

Fentebb írtam, hogy találkoztam már Abercrombie művel, bár A penge magát nem olvastam, de az biztos, hogy ha Az uralkodó után kaptam volna elő Monza történetét, tutira meglepődtem volna azon, hogy mennyire más a két történet. Már csak amiatt is, mert az ifjúsági regény egy nézőpontos (nevezetesen Yarvi hercegé), a másik pedig váltottban mutatja be az igencsak őrült szereplőinek útját - hiába mennyit tesz pár plusz karakter, de a hasonlítgatásnak véget is vetek nyomban, nincs értelme egymáshoz mérni a kettőt. Tehát a gettföldi eseményeket csak Yarvi szemszögén keresztül ismerhetjük meg és a kötet elején lévő halálesetektől, a herceg bosszúhadjáratáig minden benne van. Ennél többről nem is igazán érdemes beszélni, mert már az első ötven-hatvan oldalon belül található egy viszonylag fontosabb csavar - amit korábban már kitaláltam, büszkén állítom - és emiatt szinte lehetetlen lesz annyit regélni róla hogy megmaradjak a spoilermentesség korlátain belül, de ettől függetlenül azért megpróbálkozom vele.
Először is fontos a mű cselekményessége. Kb a hatvanadik oldal környékétől (=első csavartól) kezdtem el igazán élvezni a történetet, addig pedig csak pislogtam, hogy hát ez nem köt le engem még annyira sem, hogy a vizsgám előtti aggodalmamat elmossa, pedig nem is lehet igazán azt írni, hogy unalmas lenne, mert már az első jelenet izgalmas azzal, hogy a miniszteri vizsgájára készülő ,,félember" - vagyis Yarvi - édesapja és bátyja meghal, így főszereplőnk az első fejezetben királlyá válik.

A történet eleje azért sem tetszett annyira, mert a szerző hirtelen bedobott pár nevet én meg azt sem tudtam hol áll a fejem a pár utalás után, de a cselekmény pörög és mikor feleszméltem, már a szerelmi vonal kezdeténél tartottunk, utána pedig a bosszúhadjárat legelején és igazából én itt azt hittem, hogy a regény a Hidegen tálalva ifjúsági verziója, de utána szerencsére elmúlt ez az érzésem. Yarvi nem olyan, mint a hideg és erős Monza, ő teljesen máshogy viselkedik, pont úgy, ahogy egy minisztertől elvárná az olvasó, mert a srác nem harcos, nem is királynak szánták és a kategóriájának megfelelően teszi a dolgait végig, amitől nem lesz hős, de teljesen emberi igen, például ahogyan egyszer-kétszer megfutamodna és a könnyebb de okosabb utat választaná.

Innen
A szerző a kötet kezdetekor a világ vallásának bemutatását is megejtette egy ötletes formában, amit később tovább színesített teológiai kérdésekkel és ezt nagyon szerettem, hát még a beszédet általában, ami telis-tele volt az istenek neveivel és az ilyen apróságok pedig azt mutatják, hogy mennyire ivódott be egy társadalom köznapjaiba az istenhit. Ide veszem még a mitológiát is, mert engem érdekel, hogy hogyan kerültek az elfépítmények a helyükre például, na meg az is, hogy vannak-e más lények a világon.
,,Néha arra gondolok, biztosan nincs is egy isten sem, de aztán rájövök, hogy valaminek lennie kell, különben ki az, aki ennyire pokollá teszi az életemet?"
A fentieken kívül érdekel még a világ történelme, a társadalom bővebb felépítése - úgy látom ez szakmai ártalom már megint - bár amit a szerző kifejt - például a hajóút és annak a bővebb jellemzése ilyen - izgalmas. Emellett a hierarchiára is tesz egy utalás, csak kár, hogy olyan kevés íródott róla.

Yarvi lelkének állapota az ami még erősebben megmaradt bennem, tehát az, ahogyan érzi magát, ahogyan bejárja az önmarcangolás útját és hogy annyira nem tartja magát semmire. Igazából fogalmam sincs, hogy mégis mi az ami hajtja, mert sem ő, sem a környezete (legalábbis szerinte) nem talál benne jót, de néha akkora valakiben az élni és a tenni akarás, hogy ennek ellenére is túlél dolgokat, tehát hogy nem hagyja, hogy ez legyőzze. Egyszerűen csak meglepődtem azon, hogy aki ennyire utálja magát - mert lényegében ezt csinálja Yarvi - hogyan képes ilyen erősnek lenni. Nem is igazán találkoztam még ilyen karakterrel ifjúsági regényben, de őszintén örülök neki. Ha arra gondolok, hogy teljesen természetes az ha egy-egy csapás után, csak a következő lépésre, írhatom úgy is, hogy evezőcsapásra figyel az ember és nem hagyja összeomlani a dolgokat önmagában, akkor teljesen elfogadható Yarvi erőssége.
,,Igaz, a Szilánkos-tenger partján nem élt még egy ilyen fondorlatos kereskedő, de Yarvi szerint őt még Laithlin sem tudta volna eladni királynak sehová."
A fenti bekezdés ellenére a kötet szerintem egyszer sem alakult át nyomasztóvá, maximum nyomasztóan izgalmas maradt végig, de nem éreztem sajnálatot, bár felmerül a kérdés: egy erős karaktert miért szánjak? Tehát maradt az izgalom, az apró, nem sablonos és egyes mondatok miatti szúrás, na meg a kíváncsiság, de ezekről már fentebb írtam. Yarvi úgy viselkedik, ahogyan tanították, kihozza a legjobbat a helyzetből és a nyavalygás sosem volt megoldás, ezért sincs ebből sok. A főszereplő hideg fejjel gondolja végig a dolgokat és nem hagyja, hogy összeomoljon, de nem is vártam mást tőle, ez bizony így volt tökéletes.

A karakterek közül Semmi volt a kedvencem, ő az-az őrült alak, aki állandóan csak harcolni akar, nem adja fel és én jól szórakoztam a mondatain, egészen színes folt volt a történetben. A többiekre egyetlen hízelgő mondatot tudok írni: senki sem úgy viselkedik, ahogy azt vártam tőle, meg is leptek rendesen. Sadiksirramot muszáj megemlítenem, nála idegesítőbb és nagyszájúbb valakit ritkán vet partra az irodalom tengere.

Sajnos a kötetnek akadt olyan része is, amely nem tetszett nekem, az első ilyen pedig a többiek nézőpontjának hiánya. Nagyon hiányoltam másokat, azt, hogy így színesedjen a világ (csak ahogy megszoktam a szerzőtől), bár ezzel nincs akkora gond, mert a következő rész már más főszereplővel fog játszódni a fülszöveg alapján. A második vonás, amely nem tetszett a túlzott cselekményesség, vagy inkább annak a töménysége, mert szinte átrohantunk az egészen, mintha Abercrombie felett ott állt volna a szerkesztője, hogy idő van, ennyi nem fér ebbe a kis regénybe. Néha már csömört éreztem, mert sokszor túl gyorsan történtek az események bár ez az érzésem egy idő után elmúlt szerencsére. Lehet az is baj, hogy megszoktam már a lassú cselekményvezetést, de az a lényeg, hogy a fenti problémán, szerintem simán segíthetett volna a több nézőpontos elbeszélésmód. Plusz ez a rész inkább volt egy utazás története én pedig jobban szeretem a trón körüli politikai csatározásokat, így remélem, hogy a másodikban ebből már több lesz.
,,Mert a miniszter legjobb eszköze mindig az ember."
A szerelmi szál alakulásán lepődtem meg a leginkább (pozitívan), de én esküszöm, hogy ilyen YA könyveket akarok olvasni és ha ez a vágyam teljesül már boldog leszek (egyúttal várom szeretettel az ajánlásokat akárhol). Ezen kívül üzenetekből sincs hiány kezdve ott, hogy a félemberség nem jelenti azt, hogy valaki rosszabb a másiknál, folytatva ott, hogy minden tettnek következménye van és a felnőttség azt jelenti, hogy vállaljuk értük a felelősséget.
Emellett a kötet végén nagyot néztem, bár korábban már kitaláltam mert nagyon figyeltem, de nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig. Kíváncsian várom a második részt! Legalább ilyen ötletes csavarokat kérek szépen!

Mielőtt lezárnám ezt az értékelést, azt muszáj megemlítenem, hogy úgy néz ki, nekem olyan művek és azon belül szereplők lesznek a kedvenceim, akik soha nem adják fel, szembeszállnak a túlerővel, vagy saját magukkal. Az uralkodó pedig bővelkedik az ilyen jellemekben, így hát nem tudok kisebb pontszámot adni (pedig két negatívumot is felsoroltam!):

10 / 9 pont

Szerintem ez egy nagyon jó ifjúsági regény, meglepő karakterekkel, izgalmas cselekménnyel és még inkább kibontásra váró világgal. Azt bírom a szerzőben, hogy ha elkötelezi magát egy karaktertípus mellett, nem fogja felesleges hősködésre késztetni és végigviszi úgy, ahogy eltervezte, meg azt, hogy ha hagynám az orromnál fogva vezetne.

Ajánlom a fantasy YA kedvelőinek, akik szeretnének a szokásos szerelmi száltól eltérőt a kezükbe fogni. Inkább a tizenéves fiúknak ajánlom, bár én sem tartozom ebbe a nem- és korosztályba tehát kivételek akadhatnak, de az biztos, hogy ez fiús könyv, nekem meg erre volt igényem, köszöntem! 

A kötetet az Athenaeum Kiadó jelentette meg 2015-ben, a Szilánkos Tenger sorozat első részeként. Külföldön nemrégiben jelent meg a második, a Half the World, szerintem idén érkezhet hazánkba is ez a kötet. A harmadik, a Half a War, 2015-re várható odakint (halkan jegyzem meg: ez hipergyors sebesség).

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobb fiát saját alattvalóinak cselszövése teríti le. Yarvi, a kisebb fiú, a „félember”, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét. De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé…
Szerző: Joe Abercrombie
Sorozatcím: Shattered Sea / Szilánkos Tenger
Cím: Az uralkodó
Eredeti cím: Half a King
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: ifjúsági, fantasy 
Fordító: Bottka Sándor Mátyás
Oldalszám: 384 oldal
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 3.490 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb YA főhős
2015 - legjobb YA regény

Árni Þórarinsson: A boszorkány ideje (Einar 1.)


Sorozat: Einar 1. (külföldön: 4.)

,,Ha az ember tudja mit akar, a csoda a mi kezünkben van."


Teljesen odavagyok a krimikért és a thrillerekért. Mondhatom úgy is, hogy bármi érdekel, aminek a fülszövege hullát és egy hozzá társuló gyilkost ígér (akinek profilja izgalmas és jobb esetben kontrasztban áll a vele szembekerülő nyomozóval / egyéb szereplővel illetve a kettejük között húzódó törésvonal adja a regény izgalmas és feszült helyzetét), legalábbis így van ez a számomra ideális esetben. Emellett nagyon szeretem az északi irodalmat, történeteket, meg azt az egy darab vloggert, akiről tudom, hogy svéd (PewDiePie), így nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb olvasni fogom-e a kimondhatatlan nevű szerző könyvét.

Érdekes, hogy mostanában lassú thrillereket fogtam ki a megjelenések folyamából (vagy ez most a fő trend) és ebbe a kategóriába esik A boszorkány ideje is, amelyben egy újságíró mindennapjait követhetik nyomon az olvasók. Einart kihelyezik vidékre tudósítani, aki magánya és korábbi szenvedélybetegsége elöl a munkába menekül. Ám a vidéki élet sem unalmas, mert a helyi édességgyár vezetőjének felesége meghal egy kalandtúra közepén, ami látszólag egy tiszta ügy, de ekkor a nő anyja felhívja Einart az idősek otthonából, hogy bejelentse: gyilkosság történt, az újságíró pedig beleveti magát az ügybe. Az állóvizet pedig egy másik - eltűnéssel kapcsolatos - ügy kavarja.

Magyarként szörnyen nehezen szoktam meg ezt a sok izlandi nevet, de semmi gond, az orosz realizmus könyveinél illetve a Vörös és feketénél forradalmasított módszeremmel hamar túllendültem a nemzetközi nehézségeken, mert mindig az első pár betűt jegyeztem meg, így Einar is valami e betűs volt majdnem a kötet végéig, bár ez még könnyűnek számított. Hiába, ezért is szeretem az északi regényeket, tesztelik a memóriám vagy a problémamegoldó képességem! De viccet félretéve kicsit sok volt már a jóból, bár én Battle Royale-on nevelkedtem és ahogy a BR esetében, úgy itt is fennállt a helyzet: akit ismerni kellett, annak a nevét szinte egyből megjegyeztem, pluszt azt is, hogy ki kicsoda és nagyjából mi jellemző rá.

Ha pedig az olvasó túljut a fenti nehézségeken, egyből az első tragédiánál találja magát és rájön, hogy nem ez lesz az év legizgalmasabb regénye, de sebaj, van itt még érdekesség. Ilyen például a főszereplő pasi, aki újságíróként találkozik a bűntényekkel, balesetekkel és ez egy jó nézőpont, mert még nem követtem végig így egy gyilkosságot. A szakmabemutató részletesre sikeredett a munkahelyi rivalizálásokkal, a főnökség által megkövetelt dolgokkal, de nemcsak ennyi az egész, hanem ott van még a nyomozás is, meg az ahhoz kötődő interjúk, beszélgetések, illetve a téglával való információcserék, amelyek miatt simán megbocsátottam a cselekményszegénységet.
Emellett az egyre melegebbé váló időjárás miatt sokkal inkább át tudtam érezni a kötet tavaszhangulatát, így egyáltalán nem borzongtam, csak azt éreztem, hogy mennyire is szeretem a húsvéti időszakot (még akkor is ha inkább a telet preferálom). Az ilyen pedig csak egyet jelenthet: A boszorkány ideje egy tavaszi regény! Ám nemcsak ennyi a svédcsavar, mert a fenti érzések ellenére a kötet felkeltette a gyanúmat és egy perc nyugalomban sem hagyott, mert én bizony éreztem a barátságtalan és baljós hangulatot, de hogy a magánéleti dolgaim miatt vagy azért, mert a szerző ilyen színekkel festett, azt nem tudnám megmondani. Árad a lapokból valami melankólia, közben süt a nap, jó idő van, de mégis érezni azt a tipikusan északi hangulatot, ami miatt imádom ezeket a regényeket.

Sajnos viszont hiányom is akadt, meg egy valamit nem értek: a fülszöveg alapján - a boszorkányrituálés idézetre gondolok - ennek egy természetfölöttis műnek kéne lennie és mégsem az, pedig majdnem az utolsó oldalig vártam valami misztikusságra vagy boszorkányra. A rúnák magyarázatánál úgy tűnt, hogy itt elkezdődött valami, ami kb egy fél fejezet múlva abbamaradt, pedig nagyon sok reményt fűztem hozzá. Tehát nincs misztikum, nincs egy valamirevaló banya sem, viszont van helyette izlandi politika, probléma, településfejlesztés (ezt szerettem a szakmámból kifolyólag), valamennyire a vidék és a főváros párhuzama, és újságírói szakmabemutató, de arról már fentebb írtam. Ez a pár mellékinformáció nem olyan részletesen kerül be a kötetbe, de mégis szerepelnek valamennyire és nagyon élveztem, hogy minél többet megtudhatok Izlandról.

A cselekmény lassan hömpölyög és néha azt éreztem, mintha a főszereplővel együtt csak arra várnánk, hogy valami indítsa be végre az eseményeket. Azt viszont nem írhatom, hogy Einar nem aktív, mert a magánéleti válsága elöl a munkájába menekül, tehát akad itt rendesen nyomozás és rohangálás, de egy ügynek néha holtponton is kell lennie, ahogy ebben a kötetben párszor előfordul. A második, vagyis az igazi ügy későn jelenik meg (kb. a századik oldalnál), amitől izgalmasabb lesz a kötet, már csak azért is, mert az egyik fontos szereplő személyiségének rekonstruálása történik és minden ilyen témáról szeretek olvasni. Egyébként a lélektani kategória nem véletlenül szerepel a lenti adatdobozban, mert a történet egy ponton átmegy betegségjellemzésbe és szó esik a hipochondriáról, a függésről és a nárcisztikus jellemekről is.

A karakterek közül a főszereplő a legizgalmasabb személyiség. Einarnál a munkája és a boldogtalan élete a lényeg, de amúgy benne a cinizmusán, az élvezetes narrációján és a vicces beszólásain kívül azt bírom igazán, hogy életképes és hogy küzd azért, hogy ne gyűrje le őt az alkohol, plusz megfelelően tud különféle szituációkra kérdezni. A többi karakter is érdekes valamilyen szinten, főleg a második eset főszereplője, akiről spoiler lenne bármit is írni, így nem teszem meg,

A történet, mint krimi, nagyon jól megállja a helyét, bár sejtettem a dolgokat, de a szerző a kötet végén olyan csavart vitt a történetbe, hogy csak pilláztam a jól ismert módokon. A lezárás nekem nagyon bejövős és nem szokványos egyáltalán, nem is gondoltam volna ilyesmire, így már csak ezért is megérte olvasnom. Azt hiszem többről nem is érdemes írni, itt a kedvenc idézetem a regényből:
,,Az író a papíron irányítja a maga teremtette világot, a saját morális mércéje szerint, talán azért, hogy a környezete erkölcseinek megfeleljen."
Az a baj, hogy nem éreztem ezt a regényt tökéletesnek, mert engem nem érintett meg a tragédiáival. Ez nem tudom mennyire tudatos, vagy mennyire nem vagyok érzékeny, de úgy érzem, hogy az egy fontos szempont. Egyébként a személyes kedvencem Einar személyisége és az izlandi problémák bemutatása volt.

10 / 9 pont

Ajánlom az északi irodalom és a lassú krimi kedvelőinek.

A boszorkány ideje című kötet a Scolar Kiadó gondozásában látott napvilágot 2014-ben, az Einar-sorozat első, külföldön a negyedik részeként és nagyon várom a továbbiakat, mert egy ilyen találékony szereplőről jó olvasni. A kötet borítója annyira nem jön be, olyan semmilyen szegény, viszont a kiadása szép.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

The Season of the Witch – valaki ezt a számot küldi az észak-izlandi város színkörének. A színkör vezéralakját másnap sehol sem találják… A rejtély megoldása Einarra, az alkoholizmusából frissen kigyógyult újságíróra vár, aki nemrég érkezett a fővárosból. A háta közepére sem kívánja az északi kiküldetést, melynek célja, hogy tudósítson a vidéki ügyekről. Először úgy tűnik, nincs miről írni, a legnagyobb port az kavarja, hogy a helyi édességgyár vezetőjének felesége balesetet szenved a céges kalandtúrán, és nem sokára életét veszti. Ám ekkor az áldozat idősek otthonában élő anyja felhívja Einart, hogy elmondja, bizonyos benne: gyilkosság történt. Csak a vénasszony képzelődik? És lehet-e ennek köze a fiú eltűnéséhez? Einar szembeszegül a rendőrséggel, a helyi kiskirályokkal és nem utolsósorban saját kollégáival, hogy pontot tehessen az ügy végére.
Szerző: Árni Þórarinsson
Sorozatcím: Einar
Cím: A boszorkány ideje
Eredeti cím: Tími nornarinnar
Eredeti megjelenés: 2005
Műfaj: krimi, lélektani
Fordító: Egyed Veronika
Oldalszám: 320 oldal
Kiadó: Scolar Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 3.750 Ft


   




A hónap borítója márciusban a Fumax kiadóé!

Nagyon tetszik A várúr borítója, íme:

Áprilisban még a könyv is érkezik, de ha szerencsém van, addig elolvasom az első részt végre. Húdebatáregydög!



Fülszöveg, akit érdekel:

A hatalmas sikerű fantasy debütálás, A vér éneke New York Times bestseller folytatása!

Hazatérése után Vaelint az új király kinevezi az Északi Végek várurának. A megfáradt harcos azt reméli, végre békére lelhet ezen a kietlen, fagyos vidéken, távol a királyság hazugságaitól és intrikáitól. Ám a vér énekével megáldottak nem élhetnek csendes életet.

Sok ellenség elhullott Janus király háborúiban, de nem minden legyőzött halt meg, így Vaelin célponttá válik, nem csak azoknak, akik bosszúra szomjaznak, hanem azok számára is, akik tudják, mire képes.

A Hit alapjai megrendültek, a királyságban egyre többen beszélnek nyíltan uralkodóváltásról. A vér éneke felbecsülhetetlen segítőtárs az ilyen vészterhes időkben, de használója az igazi hatalom töredékét birtokolja csak azokhoz képest, akik ismerik titkait. Valami ugyanis a királyság ellen vonul, valami, ami szörnyű erőknek parancsol, és Vaelinnek rá kell ébrednie: a végső megsemmisüléssel szembenézve még a legkelletlenebb kéz is kész kardot rántani.

Lényegében 2014 legjobb hősi fantasyje
- Fantasy Book Critic

Molyos adatlap

Benyák Zoltán: Csavargók dala - Grafoman Kiadó


Sorozat: -

,,Egyre többen vagyunk idelent."
Először nem igazán szerettem volna olvasni a Csavargók dalát, mert a fülszöveg alapján egy megterhelő történetnek ígérkezett és ez elég is volt ahhoz, hogy meggyőzzem magam, ezt a könyvet nem olvasom el mert éppen nem akarok sebződni. Ám ahogy folyamatosan szembejött velem a molyon elgondolkodtam rajta, hogy lehet hogy nem feltétlen jó ez a hozzáállás, plusz általában a piros és a kék pirula közül azt választom, ami a tudáshoz vezet - milyen hülye vagyok néha - és kíváncsi lettem. Egyébként nagyon szeretem Benyák Zoltán írásmódját és ez volt az utolsó indok, amivel teljesen elköteleztem magam az olvasás mellett.
,,Ez egy csavargó világ, és a csavargók dalába nem kell rím."
Az alap sztori egyszerű, mert három csavargó - Kócos, Priusz és Flúg - egy csecsemőt talál a szemétben és az a céljuk, hogy megkeressék az édesanyját, közben pedig próbálják életben tartani a kislányt. Ez az alap már önmagában különleges, mert egyrészt a hajléktalanság tabutémának számít és merész húzás foglalkozni vele. Emellé társult még a katasztrófaturistaságom, tehát a fenti megdöbbenés ellenére is folytattam a szájtátást vagyis olvastam tovább. Ha pedig nem a regény világában barangoltam Kócossal, vagy más szereplővel, akkor is foglalkoztatott a mű, mert folyamatosan csak azt kérdeztem magamtól, hogy vajon lehet-e jó vége egy ilyen történetnek? Egyébként valahol mélyen reménykedtem abban, hogy ez a mese jobban hasonlít az Ars Fatalis világára és hogy nem fog fájdalommal végződni, pedig a tapasztalatok alapján (főleg az olyan tanult mondatok miatt, hogy ,,aki az utcára kerül, onnantól számítva még két-három évig élhet a statisztikák szerint") várható volt, hogy különösen meg fog viselni az utolsó oldal.

Amikor végül úgy döntöttem, hogy egye fenyő, elolvasom a regényt, végiggondoltam, hogy mi az ami engem a legjobban érdekel ebből a világból? Kíváncsi voltam hogyan fogja a szerző megmutatni a társadalom reakcióját a csavargók bármiféle cselekedetére de ez itt nem igazán kerül előtérbe vagy legalábbis nem sokszor. Viszont amit az író megmutatott nagyon erős hatású, de még mindig nem az igazi és ezért az olvasás során nem egyszer éreztem azt, hogy a szerző ha akart volna sokkal durvábbat is tudott volna írni - ami azért vicces, mert még sosem olvastam ilyen mély döbbentettel könyvet és miért akarok én még erősebb hatást? Itt jön elő a katasztrófaturista énem, na. Bár azért ez nemcsak ennyiből áll, mert a szerző mutogat dolgokat, de még mindig úgy érzem, hogy lehetne nagyobbra is nyitni a szemem döbbenetemben például még több nyomorral, több egyéni és fájdalmas sorssal és több keserű monológgal, mert az utóbbinál lévő pesszimizmus nem nyom össze, nem okoz fájdalmat vagy csak rövid ideig, pedig ahhoz képest amit olvasás előtt gondoltam ez igazán alacsony szint.

A kötet feléig csak bámultam ki a fejemből bután és komolyan azt hittem, hogy ez a katatón állapot bizony kitart a végéig, hogy utána meg majd a posztnál csak nézzek nagyokat, mert miről regéljek annyit? És én még féltem olvasás előtt, hogy majd a szerző szembesít a félelmeimmel és rákényszerít arra, hogy vagy háromszáz oldalon keresztül bámuljak bele annak az arc nélküli pofájába, de hamar rájöttem, hogy amit Benyák Zoltán a lapokra vetett bizony az a tömény közönyös valóság és nem sebzett meg, ó, egyáltalán nem, de hogy a zsibbadt döbbenten kívül nem voltam másra képes az is biztos. Ez amúgy addig tartott, amíg a szerző nem kezdte el a mellékszereplői sorsokat lezárni és fel nem ébresztette bennem a szánalommal vegyes fájdalmat ami nem a félelmekhez kötődik.

A fenti bekezdésben írt állapot miatt csak egy jellemzőt tudtam kiragadni az első x oldalból (a kuszaságot) és azt hittem, hogy ez marad a kötet fő jellemzője az utolsó oldalig. Erre a részre a rövidség és a túl sok fejkapkodás a jellemző, az meg szerény számításaim szerint egyenlő a fejetlenséggel társuló káosszal. Ilyen például a baba pelenkájában talált pénz útjának első része, amivel később már nem akadt problémám.
,,Az olajoshordóban lobogó lángok éppúgy hozzátartoztak a folklórjukhoz, mint az ázott pokrócszag vagy a levágott ujjú kesztyűs kéregetés."
A szerző stílusa nagyon olvasmányos, mert egyszerű mondatokkal dolgozik és emellé társítja a nem olyan finom kifejezésmódokat, amelyek teszem hozzá okkal szerepelnek a kötetben és mint olyat, nem szoktam meg az Ars Fatalisban. Ez itt meglepett, de nem igazán bánom, mert ennek az a célja, hogy erősítse a világ olvasókra ható negatívumait. Ez az írásmód tökéletesen illik a témához, mert a regény a csavargók életét (osztozkodás, szabályok, ceremóniák) mutatja be. Benyák Zoltán ezen társadalmi csoport tagjai közül sokat foglalkozott hármójukkal, akik részletes életúttal rendelkeznek ebben a könyvben, ahol a karakterek egy-egy durva illetve kemény utat, eltérő sorsot és jellemet kapnak. Kócos az örök idealista, az álmodozó, talán vele lehet a leginkább azonosulni, akivel ellentétben áll Priusz önös érdekeket néző személyisége, vagy Flúg veszélyes tudatlansága. Utálni nem lehet őket, de szeretni sem tudtam. A mellékszereplők közül mégis csak egy nőre (rendőr felesége) tudtam gondolni állandóan, aki azt jelképezi, hogyan gyűrűznek tova a tettek, vagyis hogyan hat ez mások életére. Egyébként a többi csavargó is érdekes, legalábbis számomra azok voltak, mert nemcsak ők hárman kaptak saját történetet, hanem sokkal többen és a szerző ebből is megmutatott párat. Keserű pirula ez amit le kell nyelni, de ettől színes a Csavargók dala.
,,Szeretem, ahogy gyűlölik egymást. Ahogy meg se próbálják megérteni a másikat."
Két dolgot hiányoltam a kötetből, mégpedig azt, hogyan találkoztak ők hárman, hogyan sodorta az élet egymás mellé őket? Ez foglalkoztatott az olvasás közben majdnem végig és egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a kérdést, ezért is maradhatott itt. A másik amiből talán kevés jutott, az az eszmeisége. Egy kicsivel több filozófiai elmélkedés is jöhetett volna szerintem, bár ez főleg Kócoshoz kötődik és ha több lett volna ebből, lehet, hogy megterhelőbbre sikerült volna a Csavargók dala? Nagyon tetszett nekem az emberek fogódzójáról vagyis biztonságérzetéről alkotott gondolat.

De hogy mennyire emberszagú a történet, arra szavaim nincsenek, ahogy arra sem, hogy milyen jó ez az ábrázolás és mennyire jelképez minden embert akár jómódban élőt, akár szegényt a vágyaival, az érzelmekkel és hogy mindenki csak a túlélésre játszik. Ez az a világ, ahol csak eszközök vannak és ha van valamid, azt a város elmarja tőled. A sorsajtók pedig csak nyitódnak, csukódnak, senki sem tudja mire nyílik és hogy ott mi lesz. Nincs olyan hogy csak rossz vagy csak jó, emberek vannak hibákkal, lehetőségekkel és a szeretet utáni vágyakkal.
,,Mindenkinek van egy története."
Szerintem ez egy nagyon jó könyv, bár az Ars Fatalis számomra mágikusabb és sokkal közelibb marad, de nem haragszom majd meg, ha a szerző következő regénye is ilyen színvonalú lesz.

Egyértelműen kedvenc!

10 / 10 pont

Ajánlom mindenkinek!

A Csavargók dala a Grafoman Kiadó jóvoltából jelent meg 2014-ben. A borító illeszkedik az eddigi tematikába és nagyon tetszik, jól jelképezi a történet fő kapcsolatát.

Egyéb művei: Az idő bolondjai, Ars Fatalis.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.

És persze a kidobott kislány.

Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.

Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.
Szerző: Benyák Zoltán
Sorozatcím: -
Cím: Csavargók dala
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: szépirodalom
Fordító: -
Oldalszám: 284 oldal
Kiadó: Grafoman Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 2.900 Ft


    




Jelölések:

2015 - az év könyve

Salamon király szorong - Park Kiadó


Sorozat: -

,,Éltek hajdanán legendás királyok, akik boldogságot hagytak a léptük nyomán, és voltak palackba zárt meg másmilyen jó szellemek, akik egyetlen határozott mozdulattal elhessentették a balsorsot, de az nem a Sentier utca környékén történt."
Mosolyogva ültem le értékelést írni, mert nagyon jó volt ez a szerdai nap egy elég hosszú mélyrepülés után. Másrészt pedig azért, mert a kötet a szívem csücske lett és most, mikor értékelés közben ránéztem az asztalon heverő Salamon király szorongra, eszembe jutott az a sok humoros pillanat, amit köszönhetek neki. Ilyen például a jegyzetreptetéses jelenet, meg az utána következő bizonyos son of a bitch. Hehe, imádom ezt a könyvet! Ám nemcsak vicces sztorikból áll a regény, mert sajnos ennyi tulajdonság már nem elég, hogy az egyre kényesebbé váló ízlésemnek tökéletesen megfeleljen.
,,Arany középút. Egyenlő távolság a leszarom meg a beledöglök közt."
A Salamont, most már csak így fogom emlegetni mert hosszú mindig kiírni, a címében szereplő szorong miatt szerettem volna olvasni. Szorong Szűk helyre összezsúfolva, nehezen fér el. vagy Nyomasztó félelmet érez. Pontosan a szórólöveg és a szorongat közé ékelődött be, de hát nekem csak egy kis kéziszótáram van és mit gondoltam én, hogy egy Általános kislexikonban -ahol először kerestem - megtalálom a definíciót amely elveszi a szavak élét, de ezek szerint nem általános a szorongás? Szó - mert ezt is felkutattam - bizony hosszabb jelentéssel bír, mintha mindenre elég lenne és mindent megmagyarázna, pedig néha kevés van belőle és akkor már csak a hiány ordít. Kár, hogy nincs nekem egy Chuckom (a szavak embere), aki a Sorbonne-on szerzett tudásával, vagy autodidakta módon elsajátított saját értékrendjével nem elemez ki az utolsó sejtemig és nem mondja meg, hogy milyen is vagyok valójában.

De abbahagyom, mert úgysem sikerül visszaadni a szerző stílusát, ami a kötet legjobbja és egyik legerősebb része. Imádtam a karakter (Jean, vagy Jeannot nyuszi) humorát, a cinizmusát és azt, ahogyan hozzááll ahhoz a szerencsétlen portáshoz, Touloc úrhoz. Néha szakadtam a nevetéstől, néha pedig szorongtam, mert én is elkaptam a szereplőknél általános hangulatot, vagy ez már korábban kezdődött, mint ahogy szépreményű színészjelöltünk, Jean esetében is (megsúgom: korábban, igen) és rájöttem, hogy én ugyanabban a betegségben szenvedek, mint a főszereplő. A baj a szorongás és talán, ha újraolvasom a gyógyírt is meglelem benne, de most tényleg nem rólam van szó, pedig milyen könnyű elkalandozni, ha egy regény olyat ad, amitől megrészegül az ember és csak össze-vissza fecseg. Megrészegül Részeg lesz. Élménytől megmámorosodik. Ezek szerint, én most rendesen bebasztam.
,,A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."
Amennyire mámoros vagyok a kötettől, annyira felejtettem el az elmúlt pár percben hogy nekem van egy jegyzetem is, amiben leírtam a fő jellemzőket. Legszívesebben csak annyit írnék, hogy jó regény, minden olvasó vegye kézbe a Salamont, vagy akármelyik Romain Gary könyvet, én is ezt fogom tenni! Bár főleg a regény humora az, ami az értékelés írása közben hajtja a belső motorom, a műnek nemcsak ennyi pozitívuma van, hanem minden tökéletes és jól elhelyezett, a szerző érdekes és színes karakterekkel, egyáltalán nem sablonos történettel és egy olyan perspektívával dolgozik, amivel nem igazán találkoztam még, maximum csak Örkénynél (Macskajáték). Az író nem a magyar elődre jellemző grosztekségre törekedett és ami a hazai műben furcsának és kényelmetlennek tűnt, itt nem volt az, pedig az alap majdnem ugyanaz, csak a szemlélet más az öregség kérdéséről. Az irodalomban sem éppen gyakori központi téma, a propaganda majdnem olyan erős gátat teremt, mint ami Glukhovsky könyvében található, ahol a Halhatatlanságukat elvesztetett öregek elszigetelődnek. Ám nem szabad azt hinni, hogy a könyvbeli Salomon (84) ilyen lenne, mert Ő köszöni szépen jól van. Történetünk kezdetén találkozik a huszonöt éves taxisofőrrel, Jean-nal és már az első találkozásukkor kifizeti a férfi tartozásának összegét, majd megkéri, hogy álljon be az általa vezetett Jóbarát S.O.S.-hez, ahol több együttérzésre képes ember is a telefonnál ül és várják azon elkeseredett személyek hívásait, akik szoronganak és nem bírják elviselni az életet, ezért szükségük van olyan valakikre, akik meghallgatják őket. Salomon emellett másokon segít és bélyegeket gyűjt, na meg képeslapokat, hogy emlékezzen a korábban eltávozottakra.

A fülszöveg nem éppen jó ilyen téren, mert sokat elárul a történetről, bár az tény, hogy ennyi cselekmény van benne, a lényeg itt Jean fejében és mondataiban található és az érdekesség a karakterek lelkében fészkel. Jean fenomenális, imádtam az összes kis furcsaságát, főleg a cinizmusát és a világlátását, egyáltalán nem sablonos figura és benne mégis az a legszebb, hogy csont nélkül képes lapokon keresztül mondani a magáét, vagyis a narrációja bőbeszédű. Azért nyúl a kéziszótárhoz olyan módon, ahogy én fentebb megrészegültem, hogy a szorongását enyhítse, lehet én is kipróbálom ezt a módszert. A másik kedvencem Chuck volt, na ő az, akinek be nem áll a szája, csak mondja a kis lélektani elemzéseit és folyamatosan reagál a környezete ingereire, teóriákban. Másokról. A harmadik kedvencem Salomon úr, akinek alakja a kötet legnagyobb rejtélye, mert sajnos hajlamos vagyok nem hinni a szereplők véleményeinek és így jártam a kedélyes öregúrral. Róla végül egy nagyon részletes kép bontakozott ki és Salomon egy egészen új oldalát mutatta meg, amely a regény egyik nagy mondanivalójával kapcsolódik össze szorosan, méghozzá azzal, hogy az öregség nem lehet gát, élhet valaki teljes értékű életet 84 évesen is és hogy
,,Az ifjú emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad."
Érdekes utazás volt ez a regény, mert nem volt ám mindig ilyen felhőtlen a kedvem, mint most, hiszen nem véletlenül írtam, hogy átragadt rám is a szereplők szorongása, kényelmetlen volt nekem ez az egész helyzet. Eleget gondolok a halálra, szorongok a napi butaságaim miatt és küzdök, minek kell nekem ezzel az irodalomban szembenézni? Ezért is volt a kötet keserédes, mert Jean humora az, ami természetes és oldja a feszültséget és a szorongást, de közben pedig ott van ő maga is, aki fél a haláltól és félti azokat, akiket szeret. Állandóan csak erre gondol és közben kényszere támad arra, hogy megmentse a környezetét, akár egy madarat, amely csapdába esett, akár egy közelében lévő asszonyt, aki szenved a magánytól, vagyis Cora kisasszonyt. Ám a szerző Jean által azt is megmutatta, hogy mekkora a szakadék életkor és életkor között, hogy a fiatalabbaknak milyen gondolataik vannak idősebb társaikról.

Szörnyű gondolkodásmód az, hogy ha az ember mindenhol hátsó szándékot lát főleg akkor amikor embertársunk segít ott ahol tud. A gyanú egy rossz fertőzés és a fertőzött csak a rosszat látja, azt, hogy valaki csak azért segít embertársain, mert érdeke fűződik hozzá és bevallom, én is kerestem arra a választ, hogy miért segít Salomon az embereken? Mi az oka ennek? Persze a segítség egy másik formája is megjelenik a kötetben, méghozzá az a tényleges példa, hogy azért segít valakin egy személy, hogy neki jobb legyen a közérzete (ld lentebbi idézet) (bár ez éppen többjelentésű, én most a pozitívabbra gondolok, tehát a megnyugvásra, hogy segített valakin, vagy hogy az ad neki pluszt, ha segít másokon) és felvetődött bennem a kérdés: ez olyan nagy bűn? Ha azért segít valaki valakin, mert mondjuk ettől jobb lesz a közérzete vagy tudomisén? A lényeg az eredmény. Valahogy mindig az jön ki az egész szituációból, minden egyes igazi esetben, hogy valami oka van a segítségnek és nem igazán létezik olyasmi, hogy teljesen önzetlen felebaráti támogatás... vagy talán belekódolták ebbe a cselekedetbe a kölcsönösség elvét? Vagy csak én is fertőzött vagyok, hogy nem hiszek a tiszta gondolatokban? Sőt továbbmegyek: nem hiszem, hogy bűn lenne a kölcsönösség elve.
Salomonra visszatérve én először azt hittem, hogy fájdalmat takar ez az egész, de még Chuck pszichoanalízisére is hajlok, hogy a cél az, hogy a fenti istenség egy kicsit kapja össze magát a jótékonykodás terén.
,,...csak azért gondolok másokra, hogy ne kelljen magamra gondolnom, mert ha van valami a világon, amitől félek, hát ez az."
Érdekelt még az S.O.S. működése is, szerencsére kaptam ezekből a részekből, méghozzá pont annyit, amennyi szükséges az egyensúlyhoz és a szimmetriámhoz. Emellett meg kell említeni a végét, ami miatt összetört a szívem, ahányszor csak ránéztem arra a mondatra, arra az egyre ott a végén és fucking shit, alig bírom visszatartani a könnyeket, de már legalább nem szorongok, de akkor is ezek a fránya könnyek... csak befelé peregnek.

Nem szabadna azt mondani, hogy ez vagy az az ember nem ért el semmit az életében, mert élt és szeretett és akár ilyen könyveket olvasott, amitől sokkal több lett és lehet, hogy megpróbálta az életet máshogy nézni, úgy, ahogyan egy 84 éves öregúr képes, aki még jósnőhöz is elmegy, csakhogy tudja mit tartogat még számára az élet.
,,...és egyszer csak bekövetkezik az idő, mint például Cora kiasszonynál, amikor kezded érezni, hogy késő, lassan betelik a számlád, és az élet csak elvesz, de adni nem ad, és akkor jön a szorongás. Salamon király szorong, ezt szoktuk mondani az S.O.S.ben."

Elfogytak a szavaim. Olvassa el mindenki! 

10 / 10 pont

A Salamont a Park Kiadó jelentette meg 2014-ben, szép kiadásban, keménykötésben, igényesen. Kérek még a szerzőtől, kíváncsi vagyok rá! Előttem még az Előttem az élet!
,,Nagyon szemétláda az idő, elevenen megnyúzza az embert..."
És még egy idézet:
,,Szerintem rossz taktika, ha valaki inkább beledöglik, de juszt se lesz boldog."

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

„A dolgok jó oldalát érdemes nézni, Cora kisasszony, igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő."

A címadó nem Dávid és Betsabé bölcs fia, hanem a párizsi illetőségű, nyolcvanöt éves Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparban szerzett vagyonából ajándékküldő és lelkisegély-szolgálatot finanszíroz, sőt álmatlan éjszakáin maga is odaül a telefonhoz, enyhíteni halálfélelmét, illetve tagadni annak elkerülhetetlenségét.
Ez a Salamon király rokon lélekre talál Jeanban, a huszonöt éves taxisofőrben, aki elkeseredett küzdelmet folytat a természet törvényei ellen, és egyáltalán, minden állatért és emberért, amelyet vagy akit kihalás vagy meghalás fenyeget.
Veszélyeztetett egyed például Madame Cora Lamenaire, az egykor szebb napokat látott, hatvanöt éves sanzonénekesnő, aki a német megszállás alatt egy gestapós szépfiúra cserélte Rubinstein urat, és a hetvenes évekre már nagyon mélyre süllyedt, egészen egy söröző alagsoráig, vécésnéninek.
Jean nem személyre szóló, hanem általános humanizmusból felkarolja, és táncolni, majd ágyba viszi Madame Corát, ami bizonyos megaláztatásokkal és igen áldozatos kompromisszumokkal jár, de végül minden jóra fordul…
Szerző: Émile Ajar (Romain Gary)
Sorozatcím: -
Cím: Salamon király szorong
Eredeti cím: L'angoisse du roi Salomon
Eredeti megjelenés: 1979
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Bognár Róbert
Oldalszám: 316 oldal
Kiadó: Park Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 3.500 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb humor
2015 - év könyve

Információk a közeli jövőről - helyzetkép

Így alakul majd az értékelések közzététele a blogon:

Kész: március 12.
Kész

március 19.
(lehet a Csavargók dala elé kerül)

március 18. 
OlvasásAz uralkodót olvasom, de elég sok könyvbe belekezdtem tegnap, meg ma is, mégis ez a fő. Na meg ma The Duff este lesz...



Ajánló, hogy ne legyen olyan üres a poszt:

KennyTheOne egykori és jelenlegi Antifaces tag, egyedül vezeti a Retroshock csatornát, ahol természetes humorral, zenés elemekkel színezett videóiban a régi filmeket mutatja be. 
Ez a legutóbbi videója:



Az ő intrója a legjobb eddig, csak a Hercules 2-nél pont nem ez volt: (Akad benne pár poén, amelyek csak az előző részek ismeretével válnak érthetővé.)

 

Lauren Beukes: Tündöklő lányok - Gabo Kiadó


Sorozat (kiadói): Gabo SFF

,,Mert ez a baj a halállal, a gyilkossággal éppúgy, mint a szívrohammal, vagy az autóbalesettel: az élet megy tovább."
Pár hónapja bizony nekem is megakadt a szemem Tündöklő lányokon. Valljuk be, nagyon is vonzó opció az, ha egy regény által beleláthat az olvasó egy időutazó sorozatgyilkos fejébe és lelkébe. Emellett találkoztam már a Moxylanddel korábban, plusz most is tart a thrillermániám és nagyon érdekel a könyvbeli gyilkosok lélekrajza. Tehát többszörös motivációt találtam ahhoz, hogy érdekeljen Beukes műve.
,,Sokkal színesebben és mélyebben kell élnünk annál, mint az oké szívem!
A történet Harperről, a sorozatgyilkosról, illetve Kirbyről, az áldozatról, szól, akiknek nézőpontján keresztül követhettem az eseményeket Harper első olyan gyilkosságától, ahol egy tündöklő lányt öl meg, egészen a helyzet megoldásáig, amit most nem írhatok le, pszt. Kettejük, illetve még mások narrációja adja a feszültséget a könyvben és teszi érdekessé a történetet az olvasók számára. Viszont arra készülni kell, hogy bár az izgalmakat a gyilkos személye és maguk az ölések adják, elég gyér cselekménnyel rendelkezik a regény. Bármilyen történés akad, azok a váltott nézőpontú ,,egyéb" szereplőknél jönnek elő, az ide-oda ugrálás miatt pedig a történet kuszává válik, ami viszonylag követhető, de ha nem figyel az olvasó simán bele lehet ebbe kavarodni, de még hogy!

Tehát a regény egy sorozatgyilkos és az áldozatok története, ami egy klasszikus thriller felállás, mert van egy őrültünk, aki kapott nézőpontot, emellett még a sok áldozatot is megismerhettem nagyjából, ami színessé tette a könyvet és nagyon tetszett ez a mozaikszerűsége, ahogy a különféle korok embereit különféle problémákkal mutatta be a szerző és általában ezeket a részeket - hogy konkrétumot írjak, nem Kirbyét - szerettem. Ha pedig már elspoilereztem, hogy mi az amit nem kifejezetten kedveltem a könyvben, akkor beszélni kell az első problémáról, Kirbyről. Vele annyi a baj, hogy unalmas a szála és nem igazán kötött le az élete, viszont az jó, hogy nyomozgat legalább ez adja az izgalmakat nála. Ahogy a Lány a hegyennél, úgy itt is megjegyzem: túl sok a köznapiság, túl kevés a misztikum.

Itt pedig a második olyan vonás kerül elő, amely nem igazán tetszett nekem, ez pedig a válaszok hiánya és nem értem miért van ez így. Harper, a gyilkos az, aki a Ház segítségével tud lényegében bármit is csinálni és a kötet végén lévő csavar zseniális, csak nem magyarázza meg a felvetett kérdéseket. A Ház maga kész rejtély volt az olvasás során, folyamatosan próbáltam megfejteni mit jelent a feltűnése és még az is megfordult a fejemben, hogy ezt át kéne fordítani a szimbólumok nyelvére, de sajnos ötletem nincs, hogy hogyan kéne ezt tegyem, mert ha valamit megszemélyesít/tárgyiasít - pl a gyilkos lelkét - akkor sem kapok magyarázatot arra a kézzelfogható tényre, hogy hogyan utazik az időben? Miért pont őket kell megölnie? Hogyan kezdődött minden? Még a tündöklő lányok magyarázatával elvagyok, azt könnyebb kitalálni, mert arról van szó, hogy ezek az emberek különlegesek és a kisugárzásuk tündöklő vagy éppen az élethez való ragaszkodásukról lehet szó, de hogyan képes ezt észlelni a gyilkos? Azt hiszem néha túl földhözragadt vagyok, azért jó ha a szerző mindent leír és nem hagy több teret a képzeletnek, mint szükséges, mert így túl sok kérdésem marad. Attól függetlenül, hogy nem igazán bő a leírás a kidolgozás tekintetében, a könyv a Halhatatlan sötét hangulatát nagyon jól hozza.

A többi áldozat személye jelenti a színes foltokat a történetben, különben ha élhetek egy olcsó poénnal, ezek tündökölnek, a regény maradék része sajnos nem igazán jött be nekem, csak szürke foltok annyira jellegtelenek és lehet azért, mert ez így nekem kevésre sikerült. Bár ha azt nézzük, az egyéni sorsok, tehát a nézőpontok sem olyan részletesek és lehet ez a baj, mert akkor mi viszi el a hátán a regényt, ha semmiből sincs elég? Bár azért akad itt érzelem is, egynémely sztorinál elszorult a torkom, de belefért még a túlzott naturalisztikus részek miatti undor is, mert emlékszem, hogy általában a gyilkosságok leírása nem igazán részletes, tehát nem közvetít a legelső vércsepptől kezdve az utolsóig gyomorforgató módon, de egyszer igen és az én sokat próbált szervezetem ezt már nemigen fogadta be. Érdekes történet Julia Madrigalé, akinél a szerző megmutatja hova vezet a halála és hogy hogyan hat más sorsára a tragédia tovagyűrűző hatással. Azért is emelem ki az ő példáját, mert ez a kedvenc mondatom a regényből:
,,A halála lökéshullámai végigfutnak az összes ismerősén, és rengeteg ismeretlen életén is."
A szereplők közül tehát Kirbyé a legrészletesebb szál és sajnos számomra az övé többnyire köznapi, de legalább a megszállottsága és az ezzel együttjáró nyomozás ad egy kis izgalmat, bár Sherlock legyen a talpán aki ezt ki tudja nyomozni (amúgy ez az időutazás egy ideális körülmény a tökéletes bűntény elkövetéséhez, de hát mégsem az...). Azért érdekes az élete, mert az látszódik, hogyan nyomja rá az egyéni sorsra a bélyegét egy ilyen tragédia, bár őt nem igazán kedveltem meg, teljesen semleges számomra. Egyedül Dannel szimpatizáltam, aki a lány segítője és néha fékje ebben a történetben. A többiek sem igazán maradtak meg bennem, neveket egyáltalán nem csak jellemzőket tudnék felsorolni így, két-három héttel az olvasás után, és ezek közül a rádiumporos táncosnő története a legérdekesebb szerintem. Viszont tetszik, hogy mindenki kapott valamennyi helyet a könyvben, történettel és egyébbel együtt, csak ez nem elég számomra. Sajnálatomra Harper is így járt, alig tudtam meg róla valamit és pont az nem derül ki, ami a legjobban érdekel, a gyerekkori emlékei pedig újabb kérdéseket szültek nálam és nem a megoldást. Viszont tetszett az, hogy a múltból érkezvén bírálja a jövőt, az viszont nem, hogy semmi érdekes nincs benne.
,,Az idő minden sebet begyógyít. A hirtelen fellángolások elmúlnak. A szálkákat kiveti a hús. Ami persze nem jelenti azt, hogy a hátrahagyott seb nem viszket."
Szerintem ez a történet nem széplelkűeknek való, illetve akinek nem edzett a gyomra nem ajánlott, elég véres és brutális részletek kerültek anno leírásra. A kidolgozás számomra kevés volt, több magyarázatot simán elfogadtam volna és a szerző a kis mozaikokkal, amelyek a különféle nézőpontokhoz kötődnek, nem igazán ad részletes korképet de hát nem is ez a lényeg, hanem a gyilkos és Kirby kettőse.

A pontozás érdekesen alakult, mert először nyolc pontot akartam adni, de ahogy írtam az értékelést és végiggondoltam minden egyes részletet, sajnos rá kellett jöjjek, hogy ez így nem lesz jó. Annyira nem rossz hogy ennél kevesebbet adjak, de olvastam már jobbat is az a helyzet:

10 / 6 pont

Ajánlom a lassabb sztorikat kedvelőknek és azoknak, akik szeretik a szerző további munkáit. Bár emlékeim szerint nekem a Moxyland sokkal inkább volt lüktető és színes történet, ebből hiányzott valami, de hogy mi, azt nem tudnám megírni.

A regényt a Gabo Kiadó jelentette meg 2014-ben. A borító nekem nem igazán jön be, mert utálom a babás elemeket, mindig a horrorsztorik jutnak róluk eszembe, de hát erről nem a kiadó tehet. Komolyan, mikor készültem a középfokú nyelvvizsgámra, urban legends címszóval ilyen történeteket olvastam és egyik-másik jobban beparáztatott, mint egy horrorkönyv. Azóta ez egy örökségféle nálam, ha baba van valahol és kb így néz ki, akkor én azt nagyon nem szeretem.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

A LÁNY, AKI NEM HALT MEG, KERESI A GYILKOST, AKINEK NEM LENNE SZABAD LÉTEZNIE.

Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.

Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.

Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.

Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot…
A Tündöklő lányok 2013 legjobb thrillereinek egyike, hátborzongató térkép egy időn átívelő gyilkosságsorozathoz.
Szerző: Lauren Beukes
Sorozatcím (kiadói): Gabo SFF
Cím: Tündöklő lányok
Eredeti cím: The Shining Girls
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: thriller
Fordító: Körmendi Ágnes
Oldalszám: 384 oldal
Kiadó: Gabo Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 2.990 Ft


   




Jelölések:

2015 - legjobb csavar és megoldás

Középpontban a Scolar kiadó #9 - közel és távol

A Scolar Kiadó várható megjelenései:


Március:


Per Petterson – Tagadom (norvég)

Kategória: skandináv irodalom (norvég)

Megjelenés: már megjelent

Díjak és elismerések:

  • Winner of the Booksellers' Prize 2012, 
  • Nominated to the Youth Critics' Prize 2012, 
  • Nominated to the P2 Listeners' Prize 2012, 
  • One of the 10 Best Fiction Books 2014, 
  • Guardian One of the Best Fiction Books 2014, 
  • TLS One of the Best Fiction Books 2014, 
  • Sunday Morning Herald.

A Lótolvajok világhírű szerzőjének új regénye a barátságról – két barátról, akik harmincöt évig nem találkoztak, amikor véletlenül összefutnak Osló külvárosában egy téli hajnalon.

Magyarul megjelent művei a Scolar Kiadónál:

  • Lótolvajok (2009), 
  • Átkozom az idő folyamát (2012)

A szerzőről:


Per Petterson 1952-ben született Oslóban. A regényíráshoz nem vezetett egyenes út: Petterson eredetileg könyvtárosnak tanult, majd beszerzőként helyezkedett el egy oslói könyvesboltban. 1987-ben debütált Aske i munnen, sand i skoa (Hamu a szájban, homok a cipőben) című novelláskötetével. 1990-ben egy szörnyű tragédia során elveszítette szüleit, egyik testvérét és egy unokatestvérét. A baleset motívuma, a fiú szüleihez fűződő kapcsolata állt ezután prózájának homlokterében.

Az igazi siker Petterson számára a Lótolvajok 2003-as norvégiai megjelenése után érkezett el. A regényt többek között angol, német és francia nyelvre is lefordították. Norvégiában elnyerte a Könyvkereskedők, illetve a Kritikusok Díját, megkapott több francia elismerést és az IMPAC díját, megelőzve olyan neves írókat, mint Salman Rushdie és J. M. Coetzee. A könyvet 2007-ben a New York Times az év öt legjobb szépirodalmi műve között tartotta számon. Az Átkozom az idő folyamát című, 2008-ban megjelent regénye szintén jelentős irodalmi sikert aratott: az Északi Tanács irodalmi díjával és a neves norvég Brage-díjjal tüntették ki.





Janne Teller – Minden (A Semmi szerzőjének új novellás kötete)

Várható megjelenése: 2015. március 12.

Kategória: skandináv irodalom (dán)

Tartalom:

Janne Teller elsősorban fiataloknak szóló népszerű és sikeres könyvei élénk vitát kavarnak a világban. Elég, ha csak a Semmi körüli nemzetközi botrányokra gondolunk (a ma már kötelező olvasmánnyá avatott regényt először betiltották még a toleranciáról híres Dániában is!). A dán írónő Minden című novelláskötetében ismét olyan konfliktusokat helyez a középpontba, melyek mindnyájunkat érintenek. Mi kényszerít például egy fiatalembert arra, hogy erőszakot alkalmazzon? Meg lehet-e érteni az intoleranciát és a szélsőségességet? A bosszú mikor elfogadható indíték, egyáltalán erkölcsileg elfogadhatóvá lehet-e tenni a bosszúállást? Teller új, fontos és provokatív könyvében súlyos és kényelmetlen kérdéseket tesz fel, szembesít tetteink legszörnyűbb következményeivel, és állásfoglalásra kényszerít. Minden egyes novellában döntenünk kell helyes és helytelen, jó és rossz között.

Úgy tűnhet, az összes írás középpontjában az erőszak áll, noha az csak a felszín. Az számít, mit mutat meg, mit hoz felszínre az erőszak. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik számomra, hogy minden történet arról szól, hogy eljön az életben az a meghatározó pillanat, amikor bepillanthatunk önmagunkba vagy a másikba – egy olyan helyzet, mely megmutatja, kik vagyunk igazából.” 
– Janne Teller

Janne Teller Magyarországon megjelent írásai:

  • Semmi (2011) 
  • Ha háború lenne nálunk (2012)
  • Ahogy úgy ringatják a csípejüket… (kortárs dán novellák – címadó mű) (2012)


A szerzőről:

Az osztrák-német felmenőkkel rendelkező dán írónő 1964-ben Koppenhágában született. Eredetileg közgazdaságtant és jogot tanult, majd az ENSZ és az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként dolgozott szerte a világban. Munkája során olyan veszélyeztetett térségekben is tevékenykedett, mint Tanzánia, Mozambik vagy Banglades. 1995-ben hagyott fel szakmai karrierjével, hogy teljesen az irodalomnak szentelje magát. Életét jelenleg Koppenhága, New York, Milánó és Párizs közt osztja meg.

Több esszé, novella és tanulmány után debütáló regénye, a modern északi saga stílusában elbeszélt Odin szigete 1999-ben jelent meg. Azóta számos sikerkönyvvé vált kötetet publikált. Leghíresebb műve, a nagy port felvert Semmi (Intet) nem egyszerűen ifjúsági regény, hanem súlyos filozófiai, erkölcsi és generációs problémákat boncolgató mű. Hatása példátlan volt Dániában: eleinte betiltották az iskolákban, majd a megjelenést követő évben (2001) váratlanul elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját – azóta kötelező olvasmány. A botránykönyv nemzetközi bestseller lett; 2008-ban megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat (Le Prix Libbylit). Dániában, Svédországban, Finnországban, Norvégiában és Franciaországban színdarab formájában is előadják.

Teller Minden című novellagyűjteménye 2013-ban jelent meg Dániában, s nemcsak hazájában, hanem Németországban is nagy sikert aratott.





Április:

Karafiáth Orsolya verses kötete


Április (Könyvfesztivál):


Méhes Károly – Néma galambok utcája

A szerző két, tényszerűen önéletrajzi regénye (Túl élő – 2009, Hegymenet – 2011) után egy irreális eseményekkel teli, mégis a legmélyén a lehető legvalóságosabb történet a Néma galambok utcája. Porr Benedek negyvenöt éves, anyja egykor ideggondozóba került, apja, akinek örökét viszi tovább történelemtanárként, igazgatója volt annak a gimnáziumnak, ahol most ő is tanít, de már nem él. Felesége jó ideje Angliában dolgozik – vagyis egyedül van, igazából csak magáért tartozik felelősséggel.
Hírét veszi, hogy egy volt osztálytársa meghalt, nem sokkal azután, hogy ők ketten – sok-sok év után – újból találkoztak, és felmelegítették régi, gyerekkori barátságukat. Hősünk rádöbben, hogy mindez vele is egyik napról a másikra megtörténhet, és kétségbeesik a gondolattól, mennyi minden nem tett még meg az életben. Vajon mennyi ideje van még rá, hogy megtegye ezeket? Holott nem nagy dolgokról van szó, csupán apró, valahai vágyakról, melyek elsüllyedtek benne, de mégis kínozzák valamiképp. Úgy dönt, hogy egymás mellé rakosgatja ezeket a vágy-mozaikokat: felkeres embereket, megtesz bizonyos dolgokat. Kihasználja az idejét.
Ekkor kapóra jön a halott osztálytárs élettársának kérése: menjen el egy barátnőjéhez, Marához Győrbe segíteni. A feladat szürreális. Mara hétéves kislánya sok évvel korábban vízbe fulladt. Az asszony azóta halott lánya emlékének fogságában él. Életét a kislány életét végigdokumentált naplók szerint pergeti, hétéves ciklusokban. Ám van néhány napnyi „lyuk”: a vízbe fúlás dátumától a megszületésig. Ezt az időszakot eddig – két ízben – István élettársa töltötte barátnője mellett, de most a gyász miatt erre képtelen.
Elutazik Győrbe, ahol különös időszak veszi kezdetét. A teljesen ismeretlen Mara mellett voltaképp annak rég elvált férjét kéne alakítania, miközben – legalábbis Mara képzeletében – velük van még a gyerek is, Sárika. A régi napló lapjain szereplő bejegyzések szerint telnek a napok, egyszerre a múltban és a jelenben, és ezalatt Porr Benedek egyre távolabb kerül saját életétől, illetve belefolyik egy új, saját életbe.
Ezzel még koránt sincs vége Benedek történetének: az élet-kaland egy autóstoppos úttal folytatódik, majd egy gyilkossági kísérlet után hősünk Tiszta István kastélyában találja magát…








Száraz Miklós György – Lovak a ködben

Egy felvidéki kislány kalandjai az ezredforduló Budapestjén. Egy egyetemista lány tanulóéveinek története. És egy nagy szerelemé. A lány tizennyolc évesen érkezik felvidéki városkájából, és már az első nap összetalálkozik leendő szerelmével. Mondhatnánk azt is, hogy kettejük néhány bolond szerelmes évének krónikája ez a könyv. De akkor nagyon is keveset mondanánk. Hiszen a két ember közös sorsa mögött ott örvénylik és gomolyog a múlt. Két család, két csonka család sorsa is kirajzolódik ebben a sodró, hömpölygő, napsütéses és zivataros könyvben. Az országé. A nemzeté. Álmok és ábrándok, szomorú és vidám, szívszorító és kacagtató emlékképek, napsütött vagy ködbe vesző történetek színes forgataga ez a kitűnő regény. Egyszerre derűs és szomorú, és persze melankolikus is. Keserédes, miként maga az élet. Megríkat, aztán újra megnevettet. A végére megtanulunk egyszerre sírni és nevetni. Az Ezüst Macska szerzője ismét varázslatos világba kalauzolja el olvasóját. (moly.hu)





Szvák Gyula (Kvász Iván) – Tréflidolog

Tréfadolog – ez is lehetne a kis kötet címe, ha nem baloldaliságról, zsidóságról, ruszofíliáról, ha nem az emberarcát nem lelő államszocializmusról vagy perifériás kapitalizmusról szólna. Persze, nem tudományosan, hanem egy bizonyos Hirsch Jenő élményeinek kavalkádjából elő-előbukkanva. Személyes történetek laza füzére ez, amely hol méla búval, hol kültelki vagánysággal, néhol harapós, máshol megértő iróniával, de kellő távolságtartással idézi fel az utolsó fél évszázad történéseit – alulnézetből, ahogy azokat egy kőbányai srác, egykori Fazekas-diák, majd egyetemi tanár megélte.






Jolsvai András – Holnapra jobb lesz

A Vova – azaz Vorosilov – névre hallgató vaddisznó békésen szundikál az akáctelki kiskocsma előtti dagonyában, miközben a nagyföccsre betérő hajdani horthysta katonatiszt – aki mostanság inkább parkőrként keresi a kenyerét –, a szükség esetén besúgóként „munkát vállaló” kocsmáros, a helyi focicsapat nőcsábász üdvöskéje vagy a régi idők eleganciáját őrző ügyvédúr vakargatja-simogatja szeretettel széles tokáját. A kocsma hálás közönsége mindeközben békés egyetértésben vesézi ki a helyi focicsapat, a dicsőségesen menetelő Hercules lehengerlő győzelmét… no meg Eleknek, a tősgyökeres akáctelki család legkisebb fiának a szabadulását a börtönből.
Az ismert publicista-író regényében az 50–60-as évek Magyarországa elevenedik meg, a vaskos, majd a szorításból kénye-kedve szerint engedő, krumplistészta-szagú Rákosi- és Kádár-világ. Ahol nagyüzemben folynak a kitelepítések (vagy épp a visszatelepítések), hangosan kattognak a jelentéseket zongorázó írógépek, s elvtársak-kartársak-tagtársak zengik Moszkva dicsőségét – s mégis van egy apró sziget, ahol nem szűnt meg az otthonosság, létezik még a meghitt barátság, sziporkázik a humor és, ha jólétre nem is, de legalább békére találhat mindenki. És e szűk pátria – Akáctelek – lakóinak összetartása nemcsak a közösséget menti át a jövőnek, hanem védelmet nyújt a mégoly különböző honpolgároknak is: a „virtigli proletárnak”, a kosztosokból élő arisztokrataasszonynak, a fifikás „anyagbeszerzőnek”, a lelkes pártmunkásnak és a kevésbé lelkesnek egyaránt.




Szeptember/Október:


Rainbow Rowell: Fangirl


Hallgrímur Helgason: 101 Reykjavík

A huszonnyolc éves Hlynur Rejkjavik külvárosában éli eseménytelen életét. Nappal otthon teng-leng, éjjel pedig lányokat szed fel a diszkókban. Elvált anyja még mindig gyereknek tekinti őt: esténként megfürdeti, és még az alsónadrágját is beszerzi fia helyett. A felnőtté válásnak mindenáron ellenálló Hlynur élete egy csapásra megváltozik, amikor szilveszter éjjelén lefekszik anyja barátnőjével, Lolával (Victoria Abril). Csak később derül ki, hogy a tüzes spanyol nő anyja leszbikus szeretője, aki teherbe esett a vad szilveszteri szeretkezéskor...

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -