Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux

Archive for december 2014

Ilyen volt 2014 és... Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Forrás
És íme 2014 utolsó posztja... nehéz év volt és nagyon remélem a következő már nem lesz ilyen. A magánéleti és jövőbeli tervekről most nem szeretnék írni, arra lesz még megfelelő alkalom, így csak egy visszatekintést készítek az évemről.

A nehéz év az olvasmányaim számában is visszaköszönt (például április - május hónapokban a szakdogámat írtam és vizsgáztam, na meg szakdogát védtem, plusz államvizsgáztam de előtte meg szakmai gyakom volt) de még így is sikerült 34.000 oldalt olvasnom, ez szám szerint 110 könyvet jelent mindennel együtt. Volt egy titkos fogadalmam is anno mégpedig az, hogy regényt csak nagyon indokolt esetben hagyok félbe és ezt a számot sikerült is kb öt alatt tartanom. Érdemes még megemlíteni azt, hogy négy darab angol könyvet olvastam el az év második felében, ezt a számot - már csak a célkitűzésem miatt is - növelni szeretném. Megcéloztam a huszonötöt, de boldog leszek ha a tíz sikerül, mert ez az a pont a Több alvás! cél mellett, amely a legkétségesebb.

Ebben az évben harminchét sorozatot kezdtem el (előzménynovellákkal együtt) és egyet fejeztem be, ezért is írtam a célkitűzéses posztban, hogy szándékomban áll folytatni is a megkezdettjeimet, ezért 2015-ben készítek majd egy összefoglalót róluk, mert nem szeretném, hogy ilyen kavar maradjon ezen a tájékon. Tizenöt sorozatot folytattam legalább a második résszel vagy éppen a kiegészítő novellával.

A szerzőket tekintve 31 könyvem alkotója magyar származású (a tankönyveim íróival együtt), a többiek külföldiek és az egészből 65 kötetem szerzője volt írónő.

Ebben az évben 148 könyvet szereztem meg (bár ebbe beletartozik a legális ebook illetve az előolvasói példányok is, legalábbis remélem hogy jelöltem anno molyon) és ez a 2013-as 219 könyvhöz képest haladás! Az ehhez kapcsolódó idei kihívást viszont csúnyán elbuktam (Edd meg amit főztél!), de legalább valamennyit sikerült elolvasnom!

Kategóriák:

A leghasznosabb regény:

Kate Middleton: Kiút a szorongásból

Egy könyv a szorongásról és a pánikbetegség felé vezető útról szól, hát hogy a viharba nem ez a könyvecske lenne a leghasznosabb, mikor egy komoly problémával foglalkozik!



A legizgalmasabb regény:

Ian McDonald: Síkvándor

A szerző nagyon jól kezelte mind az akciót, mind a világkidolgozást, így ő a kategória nyertese, de simán berakhatnám a Hidegen tálalva regényt is, mert az sem unalmas.


A legszebb kiadás:

A Corvina kiadó nagyon kitett magáért Nyáry Krisztián könyvénél, ennél szebbet még nem igazán láttam.


Legszebb borító:

Kira borítóit nagyon szeretem és az Üveghegy az idei kedvencem!


Legjobb sorozatkezdő:

Erre kapásból a Méregtant tudom írni, mert nagyon tetszett nekem az ifjúságihoz képesti durvább világképe és nagyon várom a folytatást. Ugyanilyen szenvedélyt váltott ki anno a Füst és csont leánya illetve a Seraphina amit újraolvastam az idén, így a kategóriának három győztese lenne, de az utóbbi kettő már tavaly is szerepelt a listámon:


Legjobb sorozatfolytatás:

Pont azért, mert a szerző meglepett és nagyon tetszett a szektás téma, tehát a nyertes a Hófehér. Emellett jó még az Üveghegy is, bár azzal előolvasóként találkoztam.


Legjobb világkidolgozás:

A Futu.re kapná a díjat, de mivel még nem fejeztem be, ezért azt 2015-ben fogom rangsorolni. A Viharpárduc nagyon részletes és bár akad benne furcsállnivaló, megérdemli ezt a címet.


Legjobb magyar és külföldi szerző:

Moskát Anita és Kleinheincz Csilla között nagyon nehéz döntenem és nem is tudok, így őket teszem meg kategóriagyőztesnek. Mindkettőjük műveit másért szeretem, de a közös az, hogy megőrülök az új könyveikért.

Jodi Picoult a külföldi részleg győztese, mert nagyon szeretem ahogyan ír és képes a tárgyalótermeket izgalmas helyszínné varázsolni, kivéve ha éppen az elefántok szokásait mutatja be.

Legjobb stílus:

Egyértelműen Vivien Holloway Mesterkulcsa!


Legjobb kezdőmondat és egyben a legjobb halloweeni hangulattal rendelkező könyv:

Sosem gondoltam volna, hogy Leigh Bardugo felkerül majd erre a listára, hát még két kategóriában!

Pedig de:


Kedvenc kiadói sorozat:

A Gabo SFF vált a nagy kedvencemmé, bár szerintem ezt sokan észrevették. Érdekes, hogy ahova a régi Ad Astra szellemisége megy, azt én képes vagyok majdnem vakon követni, szörnyen bejött nekem ez a fajta sci-fi, fantasy-vonal.

Legrövidebb és leghosszabb regény:

44 oldallal The Witch of Duva, a leghosszabb pedig 600 oldallal a Sapphique.

Legjobb csavar:

Az évben a Queen of Someday erősen veri a mezőnyt.


Legszöszmötölősebb értékelés:

Caspar viszi a pálmát.


A Top 5, olvasás utáni legnagyobb lelkesedést kiváltó könyvek sora, avagy inspiráló kötetek (ifjúsági):

1. Maria V. Snyder: Méregtan

Űz és hajt előre a lelkesedés, ha azon múlna már régen elolvastam volna a sorozat maradék részeit is.

2. Kiera Cass: A Párválasztó

Pedig olyan ementáli ez a történet és ezért nem ő az első... de szörnyen addiktív.

Újraolvasási kényszert okoztak:

3. Megan Abbott: Riválisok

4. Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! 

Az ötlet, a világ lelkesedést okozott:

5. Catherine Fisher: Incarceron

Legjobban várt megjelenés:

Kiera Cass: The Heir --> május
Maria V. Snyder: Shadow Study --> február



A 2014-es évet hivatalosan is lezárom (a blogon)!

Minden kedves olvasómnak - tekintve hogy csak a legkitartóbbak értek el a poszt aljáig - BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! SOK SZERENCSÉT, BOLDOGSÁGOT ÉS ÖRÖMET!

Forrás

Izolde Johannsen: Anglia (A kárhozat éjjele #2)

,,A halhatatlanok irigylik az élőket rövid életük tökéletes egésze miatt. A miénk nem az. Örök életünk egyetlen vérgőzös orgia."

Sorozat: A kárhozat éjjele #2.


Igazából sosem gondoltam volna, hogy feltűnik majd egy olyan szereplő, akit már másodjára utálok meg egy éven belül és ez a személy nem más (tekintve, hogy éppen A kárhozat éjjele második részének értékelésén belül vagyunk), mint... Hölgyeim és Uraim! Retroshock! CASPAR!

A regény szám szerint két jelölésben is indul az év végi nagy összegzőben; egyrészt A legnagyobb indulatokat kiváltó kötetről van szó, másrészt A legszöszmötölősebb blogposzt címet is simán odaítélhetném neki. Ez utóbbit azért, mert szörnyen sokat gondolkodtam a könyvön és sokáig húztam az értékelés közzétételét, hogy biztosan minden a helyén legyen, különben nem szoktam ennyit szenvedni egy-egy poszttal.

Az alap: Caspart ugye az előző kötetben kitiltották eddigi élőhelyéről Wulvard király megölése miatt és ezért úgy dönt, hogy a legjobb hely számára Anglia lesz ahol szokás szerint csak kíséri a történelmet amit egészen a tizenegy-tizenkettedik századig tesz meg ebben a részben.
Sejehaj, azt hittem könnyű lesz megírnom ezt az értékelést tekintve hogy a jegyzetem oldalainak száma az egekben és nagyjából már kitaláltam pontosan mi a baj ezzel a történettel... hát erre meg nem majdnem beletört a bicskám a fenti (,,Az alap...") bekezdésbe?! Egyrészt minden olyan spoileres lenne és mivel azt nem szeretik a népek, ezért én sem szeretem, pedig milyen könnyű lenne minden ha röpködhetnének az összeesküvés elméletek a lezárással együtt, de hát ez van. Másrészt pedig semmi említésre méltó nem történik Casparral.

A helyzet az, hogy semlegesen álltam neki a kötetnek - és ezért is írtam azt korábban, hogy kétszer utáltam meg a szereplőt - mert egy év mégiscsak sok idő plusz kíváncsi voltam vajon mi történik vele illetve hogy mennyit fejlődött az írónő az előző rész óta. Így semmi ellenérzés nem volt bennem Caspar iránt... a jelenlegi indulatokat az váltotta ki, ahogy a második részben viselkedik. Ezért, megállapításom szerint két fő elem akad, ami elrontja a regénytaz a *sípszó*... Caspar és az eltúlzott történelem.

Nagyjából két részre osztom a könyvet az egyik a nagyon is tetsző, majdnem erős nyolc csillag a tízből egység, ami a könyv eleje, mert itt Caspar egészen szimpatikus volt és kb azt a szintet hozta az önmegtartóztatásával, identitáskeresésével ami érdekessé tesz egy vámpírregényt. Viszont a maradék háromnegyedben majdnem belefulladtam az unalomba a sok történelmi leírás miatt, ami azért durva, mert én imádom ha egy történet kidolgozott és ha részletes a történelme, de az Angliában sajnos ez már túl sokra sikerült.
Egyébként ennek a sztorinak inkább amplitúdói vannak, tehát nem egyenletesen rossz hiszen akad benne pár nagyon jó megoldás és ötlet, mert például kifejezetten szerettem Ralphot... khm szigorúan a megjelenésekor és a vérfarkasok feltűnéséig de csitt, vagy éppen a boszorkányüldözések részletes leírásait, amik kifejezetten átérezhetővé tették a történetet. Viszont a kötet bizonyos része megállná a helyét száraz történelemkönyvként, mert a királyok, vikingek, egyebek csak jönnek és jönnek és még most is jönnek. Általában egy ilyen egység után egyből Caspar jelenetezik amely végre izgalmas, de aztán megint ugyanaz a forgatókönyv ismétlődik. A másik nem éppen szerencsés eset a történet szempontjából az, hogy ezt a kort kifejezetten utálom, bár erről nem a szerző tehet.

Na de Caspar...! Én, ilyen elemi gyűlöletet még semelyik szereplő iránt nem éreztem... és hogy miért? Mert akadna pár értelmes, elvekkel rendelkező ember - például Ralph - és őket azonnal el kell pusztítani, plusz minden egyes tartással bíró embert a sárba tipor és utána még csodálkozik, hogy egy jó ember sem maradt a földön... mit vár akkor, mert ő teszi tönkre őket?! Ralph a kedvenc karakterem volt! Hogy érne napfény délben egy nyílt mezőn! 

A kötet első egységének határvonalát addig tudnám meghúzni, míg a vámpír azt keresi hogy mi lesz vele a halála után és hogy próbál idomulni a kolostorbeli élethez, tehát amíg Caspar át nem tér vikingföldre. Itt úgy éreztem, hogy valami elkezdődött és vártam, hogy mi lesz a következő állomás. Ezután viszont nem arra halad a sztori, amerre gondoltam, hogy fog... mert valószínűleg az a baj, hogy a szerző nagyon jól tudja mi játszódik le a vámpír lelkében... ööö belsejében csak ez nem igazán jön át, mert még mindig nem értem Caspar jellemét, másrészt nincs meg benne a finom lélekábrázolás, az amitől szerethető lenne a karakter és néha az volt az érzésem, hogy baltával csapták a jellemét és nem vésővel dolgoztak rajta. Nincs ábrázolva például az a folyamat, hogy hogyan jut el az Istenes végkövetkeztetésig, hogy SPOILER (kijelöléssel olvasható) Isten nem létezik szerinte SPOILER VÉGE mert ez csak úgy ott van a vége környékén. Megvan az eleje, a vége... de hol a közepe?
,,Te még akkor is létezel, amikor én már rég nem leszek. Új korok hajnalát látod majd, olyan időket élsz meg, amit én el sem tudok, de nem is merek elképzelni. Ragadd meg ezt az isteni kegyet, ne tétovázz többé!"
Hiányoltam a vallást, mármint azt, hogy Casparnak mi a véleménye, viszont sajnos olyat kaptam, amit nem lett volna szabad. Remélem tévedek, de a szerző nagyon rossz véleménnyel van az egyházról és a hitbeli kérdésekről... egyszerűen két kezemen meg tudnám számolni hány jó ember fér a regénybe abból a rengeteg felvonultatott személyből és az a baj, hogy az egyháziakról festett képet egyáltalán nem tudtam elfogadni, mert a hit nem ilyen. Jó persze, akadtak a szentéletűeknél is durva dolgok a történelem során és nem azt írom, hogy mindenki szent volt mert lehetett sok csaló is, de ez még az a kor, ahol a szerzetesek meg az egyházfők várták Jézus visszatértét, nem volt még világháború, hogy Isten meghaljon az emberek számára, tehát nem viselkedhetnek úgy mint a mai kor embere. Tanultam egyháztörténetet és én ahhoz szoktam, hogy nincs ennyi romlandóság az egyházi világban, főleg nem ebben a században! Egyetlenegy igaz hitbeli meggyőződést találtam csak a pár száz év alatt! Nem, ez így nem jó! Ezért ez számomra teljesen elfogadhatatlan már csak a tanultak miatt is, de emellett a könyv már túl sok rosszat mutatott és átbillent egy olyan oldalra, amiről nem szívesen olvasok, hát még ha nagy mértékű pedofíliáról, szexualitásról is szó van. Vagy akkor legalább a főhőst tisztelhetném, de Caspar még Jorgnál is rosszabb antihős. Emellett az is zavaró, hogy mindenki azonnal bosszút akar állni a sérelmekért, ami különösen Casparnál bosszantó, mert hány embert ölt ő meg kaja címszó alatt? Hány hozzátartozó karózhatná meg őt, mert éppen megette az öccsét, leányát, anyját, szeretőjét, dédnagyanyját, stb-jét? Tehát hagyjuk a képmutatást...

A világkidolgozás a száraz történelmi leírások mellett sajnos elég gyenge, mert a szerző inkább foglalkozott azzal, mint a természetfelettivel és például kimarad a vámpírok hierarchiájának további bemutatása, jó mondjuk vérdíj van Caspar fején így ezt most megértem, hogy miért nem jön elő. Viszont tetszett nekem a nem keresztény istenek feltűnése, szerintem jobb lenne ha a szerző inkább ezekre koncentrálna illetve a misztikus lények megjelenésére és kíváncsi vagyok mennyire szélesedik még a világ. Jobb lenne ez a vonal, mert ez az, ami az első könyvet megmentette anno, itt pedig pont ebből van a legkevesebb.

Casparral az a legnagyobb problémám, hogy túlságosan kihangsúlyozódik a tökéletes teste és ez zavaró a könyvben, de hogy a jelleméről is szót írjak, egyszerűen nem tudom, hogy hogyan zajlik a fejlődése. Emellett szörnyű, hogy nem tisztel másokat, mindenkit megront csak (pl Metód), könyörgöm hagyd abba! Ha nem akar ölni, akkor ne kényszerítsd rá az elvei elvetésére! És Ralph... a szerző szerintem direkt a szívemre taposott, mert a drága és jó herceggel így bánni... *sóhaj* És itt van az amiért mégis hiszek ebben a sorozatban, mert megkedveltem Ralphot, meg másokat is, csak Caspart nem. Ellene szól még az, hogy őt csak egy ösztönlénynek látom, aki bárkit megtámad ha ahhoz van kedve. Na meg az önsajnáltatása... főleg amit Litgardnál művel le... és mi a helyzet az áldozatok hozzátartozóival?

Az a baj a sorozattal, hogy a szereplőnek már kiforrott jelleme van és itt már csak az ismétlések jöhetnek, még akkor is ha a fő cél az, hogy végignézze a történelmet, mert a lélektani finomhangolások nélkül az egész csak egy üres héj, mert nincs miért megszeressem a történetet.
A könyv nagy paradoxonja pedig az a feloldhatatlan ellentét, amely abból áll, hogy a könyv egyszerre hosszú és az egészet tekintve rövid. Ez a rész három-négyszáz évet ölel fel körülbelül és ahhoz képest túlságosan elnagyolt a leírás, viszont önmagában ez a hatszáz oldal rohadtul hosszú, főleg hogy a történelem dominál és nem a szereplők fejlődése.

Egyébként ez még mindig egy iszonyúan jó alap és még nem késő, szerintem a szerző gondolkodjon el azon, hogy megváltoztatja a történelmet. Túl nagy kapufa, ezért ne legyen többé passzív Caspar! Vagy ha nem is változik a múltunk, akkor is legyenek aktívabbak a szereplők, tehát a szerző csavarja a történetet a saját szájízére! Bár sokkal izgalmasabb lenne azt figyelni, hogyan változik meg minden egy vámpír kénye-kedve szerint, de persze egy koncepció alapján, mert az rettentően unalmas, hogy csak nézik a történelmet, főleg olyan ellentmondásokkal, mint például azzal, hogy a szerzeteseket megeszi két vámpír pedig akkor éltek túl egy ostromot? (Ez jelentős esemény!) Meg ezért szabadítanak ki foglyokat? Nem ilyen apróságokat szeretnék, hanem politikai levezetéseket, történelmi spekulációkat és ne legyen hangsúlyos az, hogy nem szólnak bele a történelembe ha pedig igen! (Egyébként ez egy durva ellentmondás, mert ki tudja, hogy akit megölnek, az később nem lett volna-e nagy ember? Vagy a fia, lánya, leszármazottja?)

Caspar fiának szála, mert olyan is akad biza, érdekes is lenne, csak már megint C. tolakszik előre... de a bosszúja nem teljesedhet be és igazán nem értem az összefüggést, miért támadták meg őt emberként és hogy mi a motiváció és egyáltalán miért nem fejeződött be végül a vendetta? Tessék Germaintól tanulni küldetéstudatot! A többiek szála hozzá képest többnyire lezáratlan, bár van egy-két érdekes és kidolgozott is, de abból kevesebb jutott és a boszorkányperes résznél - amit amúgy szerettem - azért akad hiba, mert például SPOILER (kijelöléssel olvasható) Corentine mit várt a néptől, amikor megátkozott pár embert és a képükbe röhögött?  Na meg cukkolta őket? Ha pedig nagy az ereje és az vetekedett Casparéval, akkor miért nem varázsolta ki magát a tömlöcből? Erre lenne magyarázatom, de mivel nem volt benne a könyvben, ezért nem vehetem alapnak. SPOILER VÉGE

A szerző sokat fejlődött a Róma kifogásolt első kiadása óta, mert itt tetszik a stílus és összeszedettebb leírások jellemzik az Angliát, bár azért vannak érdekességek (Caspar nézőpontról átvált másra, aki visszaemlékszik valamire) amik miatt kusza lesz az-az adott szakasz. Az E/1 jót tenne a történetnek, bár... ha Caspar továbbra is önsajnáltatja magát, akkor legyen inkább a fia a főszereplő! Egyetlenegy furcsaságot emelnék még ki a történetből, amit nem tudtam hova tenni: ,,kék szemében még ott égtek a vörös lángok". Többször is szerepel ez a kifejezés és ekkor mindig Light, a Death note szereplője jutott eszembe és az hogy ez így túl színpadias illetve újra filmes / animés eszköz. Ami a sorozatban indokolt, hiszen a készítők Light igazi természetére és az L-lel való konfliktusára utalnak, itt viszont nem, mert regényben szörnyen furának hat...

Így néz ki az animében:

-->


A vége szerintem túl hosszú, mert a perek után kellett volna abbahagyni és az utána lévő jelenetek már feleslegesek. Emellett a szerelmes részekkel is sok bajom volt, mert azonnal és mindenki halálosan szerelmes lesz én pedig ebben az első látásra módiban nem hiszek.

Szerintem ez egy jó alap és még mindig nem értek egyet azzal, hogy Caspar csak nézze a történelmet, nagyon kíváncsi lennék arra, milyen az amikor komolyabban is alakítja! Viszont hiszek az írónőben még mindig, így ha lehetőségem lesz, akkor a harmadik részt is elolvasom majd. A stíluson, a túlzott történelmi leírásokon kell javítani na meg részemről Caspart napoztatni akarom írni Caspart belevezetni a hatalmi játszmákba és máris izgalmasabb lesz minden.

10 / 5 pont 
Lesz ez még jobb is!

Ajánlom annak az olvasónak, aki ismeri az első részt és szereti a részletes történelmi regényeket!

A könyvet az Underground kiadó jelentette meg 2014-ben puha kötésben. Az Anglia A kárhozat éjjele sorozat második része.

Köszönöm, hogy elolvastad!





Fülszöveg:
Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit. Anglia. A kényszerű száműzetés helyszíne. A tengeren ismeretlen erők közelednek. A békés napoknak vége. A keresztény világ megismeri a kard és a lánc fogalmát. Mi vár még az ezeréves vámpírra? Mi adhatja vissza létezése értelmét? A partmenti szél talán elfújja végre az örökös magányt.
Szerző: Izolde Johannsen
Sorozatcím: A kárhozat éjjele
Cím: Anglia
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: történelmi fikció, fantasy
Fordító: -
Oldalszám: 568 oldal
Kiadó: Underground Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 3.500 Ft

    




Célkitűzések és Top Ten Tuesday #10

Forrás
Hűha, eltelt egy újabb év és már készülődöm 2015-re, ami bizony nonstop rohanás lesz kb nyárig, már látom előre, de hát nem zavar ez engem abban, hogy míg ügyködöm az év utolsó értékelésén bizony készítsek egy újabb listát - decemberben már vagy a huszadikat, mert annyi kihívásra jelentkeztem fel - így azokból összeállítok egyet és azt teszem meg a blogos pipálnivalónak. Izgalomra semmi ok, nagyjából mindegyiknek ugyanaz az alapja, nem választottam új könyvet mindegyik kihívásomhoz, mert annak bizony nem sok értelme lenne...

Fő kihívások:

Csökkentsük olvasatlan, idegen nyelvű könyveink számát 
Várólista Csökkentés 2015

Mivel lesz egy külön posztom is az évről, jó kis statisztikával már várom előre, ezért itt inkább csak a jövőre koncentrálnék és nem tekintek vissza, bár a tavalyi célkitűzéseim csak részben sikerült teljesíteni, így most számokat is adok meg, hogy mérhetőbb legyen a következő decemberben az eredményesség. A célkitűzéseim a már megkezdett folyamatokhoz idomulnak, tehát:

1. Minél több könyvet olvasni magyar szerzőktől! (Legalább huszat, ami kevésnek tűnik, de sok kihívásom van és teljesíteni is szándékozom őket!)

2. Tíz sorozatot befejezni! (Mert nagyon szeretem a kezdéseket, de nem mindig sikerül befejezni őket.)

3. Huszonöt angol könyv olvasása! (Most nem hirdettem meg a kihívásom és legalább egyszer jó lenne teljesíteni, így legyen ez a nagy vállalások éve!)

4. Goodreads-es kihívásom: legalább százötven könyv olvasása!

5. Átnézni és lehúzni a várólistámról azt, ami nem érdekel már. (Ez is meló!)

6. Ötven magánkönyvtári regény olvasása!

7. Húsz sorozatot elkezdeni!

8. Több sci-fi illetve fantasy klasszikust olvasni! (10)

9. Többet aludni! (Bár ezek után...)

10. Rendbehozni a blog oldalait (sorozatok, rovatok, szerzők, stb.)

11. Húsz darab 2014-ben megjelent könyv olvasása.

Ezek alapján így néz ki a blogos listám, avagy az idei utolsó Top Ten Tuesday:

1. Mira Grant: Deadine

Már nagyon akarom olvasni a Feed folytatását és mivel még se híre, se hamva szerencsétlen folytatásnak itthon, belekezdek angolul.

2. Laini Taylor: Vér és csillagfény napjai

Ajándék könyv, tehát a fenti kategória egyikébe simán beleillik.

3. Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Ez egy szép újraolvasás lesz, de az értékelés írásához szeretném újrázni.

4. Nyáry Krisztián: Igazi hősök

A Futu.re teljesen elveszi az időm, így ez a könyv csak januárra marad, pedig még az idén akartam olvasni.

5. Max Barry: Lexikon

Karácsonyra kapott könyv, nem szeretném sokáig váratni szegényt.

6. Robert Holdstock: Mitágó-erdő

7. Ben Aaronovitch: Soho felett a Hold

Az előző kettő Gabo SFF-es és nagyon kíváncsi vagyok rájuk!

8. Jodi Picoult: Találj rám!

Minél több Picoult, annál jobb!

9. Robert Galbraith: Kakukkszó

A diploma megszerzése után kapott ajándékkönyvem, muszáj olvasnom és Rowling nagyon jól ír!

10. China Miéville: Kraken 

Mert már nagyon kíváncsi vagyok rá!

Képekben:




Most csak ennyi könyvet teszek fel a jövő évi listára és egy kicsit elég volt a sok listagyártásból, de hát a december már csak ilyen. Holnap jövök egy mega-giga összefoglalóval és utána pedig indulhat a buli!

Apró értékelés #7: Jodi Picoult - Larger Than Life / Szelíd vadak


Sorozat: Találj rám #0.5 (előzménynovella)


A Larger Than Life, vagyis magyarul a Szelíd vadak a Találj rám! regény előzménynovellája, amelyet ingyenessé tettek az amazonon és én onnan szereztem meg. Emellett a Szelíd vadak c. regényt is elolvastam nem sokkal az angol könyvecske megkaparintása után, amit egy éjszaka alatt - vagyis pár hajnali órát feláldozva - ,,befaltam" és úgy voltam vele, ha már megvan eredeti nyelven, akkor miért ne olvassam el azt is?

A történet főhőse Alice, aki éppen egy mészárlás helyszínére vezet, ahol öt halott elefántot és egy még élő ,,apróságot" (már amennyire egy elefánt az lehet) talál a tetemek között. Megsajnálja Őt, hazaviszi és megpróbálja addig életben tartani, amíg egy új családot nem keresnek neki.

Nemhiába szeretem Picoult könyveit (és ezt a novellát is), mert ismét bebizonyította, hogy tud írni. Egyrészt újra egy érzékeny témát választott alapanyagul (orvvadászat) amit jól épített fel (a tudósok hozzáállása a kutatáshoz illetve az elefántok viselkedése) és elővette a szereplők tragédiáit (Alice sokat követelő édesanyja) is.

A szerző nagyon részletesen foglalkozott a tudósok életével - amelyik egyébként az egyik kedvencem részem volt - és megmutatta azt, hogy csak a saját tudományukkal törődnek és nem avatkoznak bele a természet rendjébe csak kísérletezés céljából. Ezzel ellentétes az elefántok viselkedése, amely a családcentrikusság egy nagyon jó példája a matriárkával, és azt is bemutatta, milyen az amikor nélküle, tehát a csorda ,,kollektív emlékezete" nélkül kell boldogulniuk. Ezek bizony érdekes tények illetve izgalmas leírások és nekem ez sokkal jobban tetszett, mint Alice élete és kapcsolata másokkal.

A viszonyok alakulása inkább Alice és az édesanyja illetve a nő és Neo illetve a kiselefánt, Lesogo, között fontos. Ezek is kidolgozottak és a második olvasáskor ez volt az a szál, amit untam és sokkal jobban érdekelt engem az elefántok szokása, mint az emberek közötti kapcsolat, bár Picoult ezt is jól kezelte. Ebben segít a sok leírás illetve Alice narrálása, mert ebből több került a könyvbe mint a párbeszédekből és mivel a múlt a jelennel keveredik, így elég részletes képet kaphat az olvasó a főszereplőről és az életéről, illetve a környezetében lévőkről.
,,Ez most túl sok nekem és elkezdek sírni, mert mindig rossz dolgok történnek, mert elkésem. Mert ezek az elefántok tegnap még egy család tagjai voltak, ma pedig már megszűntek annak lenni."
A kisregény tanulsága egy nagyon durva arconcsapás és erről aztán órákat lehetne vitatkozni, hogy vajon melyik a jó döntés és hogy egyáltalán a főhős jól választott-e a kellő pillanatban. Igazából ez egy olyan helyzet, amelyben nem szívesen lennék és ilyen az, amikor a jó szándék tévútra megy, vagy hogy máshogy is fogalmazhatok ilyen egy igazi ördögi kör és amikor ezt írom, akkor Lesogóra gondolok. Kegyetlen tanmese a természetről és arról, ahogyan a jó szándék mennyire félremehet. Vérzik a szívem a szereplőkért!
Bár kritikát kevésszer fogalmaz meg azokkal szemben, akik a fogyasztói és haszonélvezői az elefántok levadászásának, egyedül ennek a bővebb kifejtését hiányoltam a kötetből, bár ha jobban belegondolok akkor erre nem is igazán van szükség...

Szerintem Picoult újra alkotott, nekem nagyon tetszett ez a novella és kíváncsian várom a Találj rám! c. könyvet!

Ajánlom a Picoult rajongóknak és azon olvasóknak, akik szeretik az állatszereplős történeteket.

Az Athenaneum Kiadó jelentette meg 2014-ben magyarul, ez a kötet a Találj rám! előzménynovellája. Csak ebook verzióban kapható.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Nincs mese: meg fogom szegni a szabályokat. Megint." Alice az egyik utolsó épen maradt édenkertben az elefántok viselkedését kutatja. Botswanában mindennapos rutin a küzdelem az orvvadászokkal, a tragédia azonban nem érintheti meg a kutató lelkét. A feladat: dokumentálni az eseményeket és nem befolyásolni ezeknek a csodálatos állatoknak az életét. Egy nap azonban Alice egy elárvult bébit talál anyja teteme mellett, és a következő napok örökre megváltozatják az életét. Jodi Picoult novellája elemi kérdéseket feszeget. Felülírhatja-e az anyai ösztön a tudós hozzáállását? Lehetséges, hogy egyetlen apró momentum elindíthat egy olyan lavinát, amely emberi sorsokat változtat meg?
Szerző: Jodi Picoult
Sorozatcím: Találj rám!
Cím: Szelíd vadak
Eredeti cím: Larger Than Life
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: novella
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Megjelenés: 2014
Ár: 590 Ft


    




Kleinheincz Csilla - Nyulak, Sellők, Viszonyok - Stádium kiadó

,,De azt hiszem, szorosan egymás mellett állni és beszívni egymás illatát, az felér a beszéddel."


Sorozat: -


Kleinheincz Csilla műveire az Ólomerdő óta nagyon kíváncsi vagyok és csak annál nagyobb volt az örömöm, amikor megtaláltam ezt a kis novelláskötetet - főleg mikor elérhetővé vált számomra! Bele is vetettem magam és az orvosi rendelőben a mellettem ülő férfi hiába próbált velem beszélgetni, nem nagyon jött össze, mert beletemetkeztem az első két novellába. Bár ilyenkor antiszoc vagyok, de ha kérdeznek általában válaszolok, kivéve akkor ha nem fogom fel hogy egyáltalán kérdeznek valamit. És bár délelőtt kezdtem el olvasni a könyvet, stílusosan Éjfél után, de még hajnal előtt fejeztem be egy nappal később.

Az alapot nehéz most meghatároznom, mert a novelláskötet különféle kisebb művekkel ékeskedik és nem igazán vettem észre szerveződési erőt. A legtöbbnél a szerelem a központi téma, de lehetne éppen a misztikum a közös pont, de sajnos az sem jelenik meg mindegyikben, így inkább az a legjobb válasz, ha azt írom, hogy az emberek közötti kapcsolat a fő, mert a szerző erre helyezte a legnagyobb hangsúlyt.

Egyébként sokáig gondolkodtam, hogy mi lehet a közös pont, az a kohézió, amitől ezek a kisebb művek egy egységbe szerveződnek és olvasás után illetve közben eltöprengve a történeteken, rájöttem, hogy mégis a kapcsolatok kerülnek előtérbe, bár sokáig azt hittem a Hollók a dróton apropójából kiindulva, hogy a misztikum lesz az. Nagyon különbözőek ezek a novellák és igazából annyira egyediek, hogy nem is tudom őket bekategorizálni illetve részekre osztani, mert annak nem sok értelme van ha úgy fogom meg őket, hogy ,,ebben volt misztikum, ebben meg nem". A hatásukat vizsgálva azt kell írjam, hogy léteznek a hatástalanok, amelybe egy sem tartozik mert ez egy szép kis üreshalmaz, emellett vannak olyanok, amelyek kevésbé fogtak meg de elgondolkodtam rajtuk, ez a Nagyerdő, Egy csepp málna, Nyulak, Emma utazása, Jambalaya és az Éjfél után, hajnal előtt. Ezekben a történetekben találtam különleges vonást (különben az előzőbe kerültek volna ha nem) és bár az Emma utazásának egy másik kategóriában is lenne helye, nekem mégsem tetszett annyira mint az alábbiak, amelyek nagyon tetszettek és elgondolkodtam rajtuk: Hollók a dróton, Sellődal, Egyetlen esztendő, Szolgálati járat.

De visszatérve még az előző kategóriához az első csapat legkiemelkedőbb alkotásának tartom az Emmát, mert abban a szerző egy nő érzéseit - főleg a fájdalmát - és gondolatait mutatja be mikor meghal a szerelme. Csilla azt a kérdést taglalja főleg, hogy vajon egy szeretőnek joga van-e ott lenni szerelmének temetésén vagy ez csak a feleséget illeti meg? Szokatlan nézőpont, szokatlan téma és ezért tetszett nekem annyira, de sajnos annyira nem hatott rám, mint az Egyetlen esztendő. A Jambalaya az ételek ízéhez kötött emlékekről szól, az Éjfél után pedig egy nő igencsak zavaros és durva története legalábbis annak az lesz, aki megfejti és nekem, aki mindig a legrosszabbra gondol, elég volt ennyi is hogy a lehető legszomorúbb életút táruljon elém. Ezek igazából nem nagyon mozgattak meg engem (talán a rövidségük miatt), és melléjük társul még a Nagyerdő is, Csilla írt már ennél nagyobb hatású művet!
Az Egy csepp málnában a szerző bebizonyította, hogy mennyire szépen tud alkotni, ez volt a kategóriában a legszebb. Ezzel együtt ez egy fájdalmas történet, mert arról szól, hogy a tó felébred az öngyilkosságot elkövetni szándékozó férfi fájdalmára és még az utolsó pillanatban megmenti őt, hogy utána egy lány képében kisétáljon a partra és induljon a kapcsolata a férfival. Itt nekem főleg az tetszett a szép írásmód mellett, ahogyan elgondolkodtam azon, hogy vajon a tó hogyan és miként érezhet. Természetesen a misztikumot hagytam kibontakozni, nem kérdezgettem a hogyanokat, én csak természetesnek vettem, hogy megtörténhet. A Nyulak c. novella pedig egy leszbikus pár kapcsolatának végét mutatja be, jelképekkel (például a kislánnyal).

A kötet illetve a második kategória tetőpontja - ha szabad így fogalmazni - az Egyetlen esztendőben van, ez a kötet legösszetettebb története. Egy jövőbelátó férfi lánya a főszereplő akinek a narrálásban megismerhető apja élete és a kapcsolatai másokkal vagyis a magánya. Tetszett nekem a Szolgálati járat félelemkeltő hangulata (éjszaka olvastam!), amelyben a busz a túlvilágra viszi az utasait. Egészen más kérdéseket tárgyal a Sellődal, amely a szerelem különbözőségeit mutatja be és az összes lángolás egy közös pontját - mert mindenki máshogy éli meg, de a vágyak és az esetleges fájdalom ugyanaz. Ebben viszont megtaláltam az Ólomerdő egyik jelenetét, csak a másik oldalról megmutatva.
A Hollók a dróton pedig egy teljesen más kategória, mert itt a misztikum sokkal jobban előtérbe kerül és már szükségszerű a jelképekben való gondolkodás. Egy kicsit hasonlít Niffenegger Hollókisasszonyára, bár itt inkább a vágyakról van szó és a másság kérdéséről illetve a helykeresésről, de lehet hogy nem is ebből kéne kiindulnom, tehát ez a kis történet a mai napig kész rejtély a számomra.

Szerettem a szerző stílusát, a szokatlan nézőpontjait, a komolyabb témákat. Keserédes és depresszív - ez a két szó jutott róla eszembe, egyszerűen szomorú voltam olvasás közben. Néha pedig olyan érzésem volt, mintha régi fényképeket nézegetnék és Csilla elregélné nekem a megfakult fotók történeteit. A könyv vége felé (Szolgálati járatÉjfél után, hajnal előtt) pedig már inkább a Rémmetró manga horrorisztikus hangulata került előtérbe.

Szerintem ha Csilla egy szakkönyvet írna, az is tetszene nekem, mert nagyon szeretem ahogyan ír. A történetek mindegyike egy ablak a különleges világok egyikére.

10 / 10 pont

Ajánlom: aki szerette az Ólomerdőt és kíváncsi Csilla műveire, illetve az olyan olvasóknak, akik szeretik a szép írásmódot.

A könyvet a Stádium Kiadó jelentette meg 2009-ben kemény kötésben. A borítója nem jön be annyira, de itt a belső tartalom a lényeg.

Köszönöm, hogy elolvastad!






Utószó:

A tizenkilenc éves Kleinheincz Csilla 1997-ben, a Huszonötödik óra c. antológiában (melynek az ő verse volt a címadója) szinte kötetnyi verssel mutatkozott be. Nem ment ez akkor ritkaságszámba; kötetbeli társai Grecsó Krisztiántól Rózsássy Barbaráig ugyanennyi vagy még több költeménnyel szerepeltek. Akkor még szívderítőbbnek látszott a költészet helyzete s vele az egész kultúráé, akárcsak a diktatúrából alig néhány éve kiszabadult társadalomé is. Nem úgy, mint tizennyolc elszelelt évvel később, amikor a Lehetsz-e még hármasikrek? című – egy híján húsz Gérecz-díjas költőt tömörítő antológiánál –, már a címének megfejtésébe is fogát törő kritikus telejajongta írását, amiért olyan rengeteg vers elolvasására kényszerült. Látszott is a cikken, mennyire nem birkózott meg a feladattal.

Nyilván ez az (egyre silányodó) közszellem hajtotta Kleinheincz Csillát – költőtehetsége védelmében is – a pályamódosításra. 2005-ben jelentkezett Város két fül között meglepő című, fantasztikus témájú első, majd 2007-ben Ólomerdő című második, a tündérmesék világának sok évszázados kincstárából merítő regényével.

Az Ólomerdő szerzői utószavában Kleinheincz Csilla figyelemre méltó kijelentést tett. Szívesen idézzük, mert innen, harmadik könyve, a Nyulak • Sellők • Viszonyok végéről visszatekintve, új, pályamódosítással fölérő jelentéstartalma van. Utószavában az íróról szólt, aki néha varázsló – mágus – lehet: „Nem feltétlen jó mágus – csupán mágus, aki hírvivőjévé válik egy történetnek.” Majd még ezt tette hozzá: „közvetítő voltam”.

Most ez a tíz novellája – a kisregény terjedelműtől az alig néhány oldal rövidségűig – mutatja legérzékletesebben, hogy mennyire lehet valóban közvetítő. Tóth Árpád-i értelemben Lélektől lélekig hatoló, nagyon is a hajdani költői indulás elszántságáig és rátermettségéig visszagyökerezetten. A prózaíró innen eredeztetett új ereje hősei és viszonyaik életre keltésében és életrevalóságában mutatkozik meg elsősorban. Maradandó kisugárzású-e, hosszú, erős emlékezetű-e az író által teremtett alak? Megráz-e, felkavar-e novellájának cselekményszövése? Szereplői elismerésünkre, egyetértésünkre számíthatnak-e, vagy a meg-nem-érintettség közönyével haladunk el mellettük? Vagyis Kleinheincz Csilla ki tud-e szólni a legbensőnkből?
Tud, de még mennyire! Példa rá az Egyetlen esztendő robosztus-szuggesztív apafigurája. Az Éjfél után, hajnal előtt vak nője. A toronyőr, akinek sellő volt a felesége (Sellődal). A szerető temetésére utazó Emma, mikor a vonat elragadja (Emma utazása). Az Egy csepp málna lánnyá megszemélyesedő tava. A Jambalaya fűszeres ízeiből kedélyes-puha életszeretővé formált férfi. Mélyen, felejthetetlenül emlékezetünkbe vésődnek egytől-egyig.

De akkor még nem szóltunk Kleinheincz Csilla izzó-lobogóvá hevített vagy jéggé dermesztett novella-jeleneteiről, prózájának emberi viszonyairól. Amilyen a Nagyerdő kisfiú Zolija, kezében bicskájával, ahogy eltévedésük erdejében vakbélműtétre görnyed ájult barátja teste fölé. Vagy a Nyulak Amandájának és Verájának külön éje a közös ágyban, szerelmük utószezonján. Vagy az Egyetlen esztendő indiai találkozása Judit és Iván között a megjövendölt halál órájában.

Kik vagyunk valójában az embert próbára tevő, többnyire tragikus helyzetekben? – Kleinheincz Csilla novelláival pályája eddigi legdrámaibb értékeit gyűjtöttük kötetünkbe.

– a Kiadó
Szerző: Kleinheincz Csilla
Sorozatcím: -
Cím: Nyulak, Sellők, Viszonyok
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Kategória: novelláskötet, kortárs
Fordító: -
Oldalszám: 162 oldal
Kiadó: Stádium Kiadó
Megjelenés: 2009
Ár: 2.400 Ft


    




- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -