Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux

Archive for augusztus 2013

Agave infók: szeptember 5








Rory Clements Herceg című regényében John Shakespeare továbbra is Sir Robert Cecil, a királynő főminiszterének szolgálatában áll, és újabb, még szövevényesebb rejtélyeket kell kibogoznia. 1593-ban járunk, az országban egyre növekszik a nyomor és ennek vonzataként az idegengyűlölet. Uszító hirdetmények tűnnek fel London utcáin, sőt az újságokban is. A királynő azonban nem engedheti, hogy a kincstárnak jelentős hasznot hajtó holland kereskedőket és tisztes puritánokat fenyegessék, talán el is üldözzék az amúgy is nehéz napokat élő birodalomból. Shakespeare feladata utánajárni ezen hangulatkeltőknek, azonban kiderül, hogy nem egyszerű hőzöngésről van szó, hiszen puskaport robbantanak több helyen is, és az áldozatok között van Shakespeare felesége is.

Közben híre kel egy eltitkolt hercegnek, Stuart Mária állítólagos fiának, akit eddig a spanyolok neveltek, és aki most talán színre lép, hogy elfoglalja előbb a skót, majd az angol trónt. Ezt azonban nem hagyhatják, hiszen ezzel az ország a spanyolok gyarmatává válna. Shakespeare egyre inkább belebonyolódik a rejtélyes ügybe, amely, úgy tűnik, összetettebb még a legvadabb elképzeléseknél is. Pokoli tervek szövődnek, sátáni szerkezetek készülnek, közben skót boszorkák járnak ördögi táncot. A gyász és a sorscsapások közepette Shakespeare és segítői igyekeznek megelőzni az összeesküvőket. London olyan, akár egy felbolydult méhkas, miközben közelít a pestis, és egyre kevesebb az idő…

A szerző:



Az újságírói pályafutását hátrahagyva Rory Clements családjával Norfolkba, egy tizenhetedik századi farmházba költözött, hogy az írásnak szentelje minden idejét. Saját elmondása szerint a John Shakespeare-sorozata indulását több mint egy évtizedes kutatómunka előzte meg. A Mártír című első rész 2009-ben jelent meg, és hatalmas sikert aratott az olvasók körében. A Bosszúálló című folytatásért már komoly szakmai elismeréseket is kapott, például elnyerte a rangos Ellis Peters-díjat, amit a Crime Writer’s Association a legjobb történelmi kriminek ítél oda évente. A sorozat azóta további kötetekkel bővült, az ötödik könyv The Heretics címmel 2013 februárjában jelent meg.

Forrás: Agave Könyvek

Lélektársak - Sky

Fülszöveg:

Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.

Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt…

A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál… 
Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme – a trilógia első része, a világsiker után, végre magyarul is!

Figyelem! A kötet a Lélektársak sorozat első része! Angol sorozatnév: Benedicts.

Még most sem tudom, hogy milyen értékelést adjak a könyvek. Sajnos nem az én korosztályom regénye ez, ha a Harry Potter után olvasom (arra a korra gondolok, amikor az első részt először kaptam kézbe) akkor nagyon szerettem volna. Így, felnőtt fejjel kissé bizonytalan vagyok ezt illetően, illetve annyira nem, mert aranyosnak tartom a könyvet.

Tehát Sky életében változások történtek: új város, új élet, új lehetőség és ő rühelli ezt. Félénk ember lévén nem szereti az új dolgokat, megnyugvást számára csak a zene hoz. Az új iskolában ezzel nincs gond, a zeneóra tárt karokkal fogadja az új tehetségeket. Oda jár Zed is, az iskola egyik rosszfiúja, akibe főhősünk azonnal beleszeret ám ő nemhiába érdemelte ki ezt a nevet, a lányt is úgy lekezeli, ahogy a többieket egészen a focimeccs pillanatáig.
Ebből a leírásból teljes mértékig kihagytam a szupererőt, szóval arról majd később írok.

Igazából az egész könyv izgalmas, nagyon könnyen elolvastam és csak peregtek a lapok, főleg a vége felé és úgy érzem, hogy jó a cselekmény illetve a hétköznapi történések közötti arány és egyszerűen jó volt olvasni és sikerült kikapcsolnia. Ahogy visszagondolok rá úgy érzem, talán egy kicsit lassan indul be a történet, a századik oldal körül volt az első jelentősebb csavar, addig csak ismerkednek és folyamatosan halmozódik a feszültség. Igazából ott raktam félre a könyvet egy kicsit, de nem azért, mert untam (dolgoztam) és kicsit később tudtam elővenni, de akkor már szinte végigszaladtam a könyvön. Az igazi élményt viszont az utolsó negyede adja, ott már nem tudtam letenni.

Viszont amit megpróbál Skyról elhitetni az elején, az nem feltétlen valós. Épp ez az, hogy aki félénk annak idő kell, hogy feloldódjon. Az első találkozásnál már poénkodik és ez szerintem így nem hiteles vagy csak nem találkoztam még ezzel a típussal. Igen, én félénk vagyok, az első harminc percben csak mosolygok és figyelek, maximum elejtek egy-egy megjegyzést és ennyi, sőt ismerek olyat is, aki a sokadik találkozásig meg sem mer mukkanni. Vagy amikor arról van szó, hogy milyen okos, amikor a raftingról azt hitte, hogy a tutajt neki kell összeállítani. Magyarországon sincs vadvízievezés és mégis tudom, hogy az kb. hogy működik. A polgárháborús esetet is ide akartam sorolni, de az tényleg hiteles, hogy a felszólítás lefagyasztja és elfelejt mindent. A raftingos szituáció pedig baráti környezetben hangzott el, tehát kifogásként nem lehet ráhúzni a ,,lefagytam, bocsi" dolgot.
A Hogwarts magyarul Roxfort.
A tragédia, ami történt vele komoly és a gyerekkori reakciója érthető, de a felnőttkori annyira nem hiteles és pont a fentit hozom példának, aki félénk, az nem így viselkedik vagy ha ilyen traumák érték, akkor nem gyógyul ki ebből ilyen szinten, még (nevelő)szülői segítséggel sem szerintem.
A vége felé, pedig az írónő megmutatta, hogy azért bátor (vagy vakmerő?) és ott már megszerettem.

Sokszor éreztem azt, hogy a párbeszédek túl gyerekesek, ilyen korban már nem szokás panaszkodni a srác apjának a fia bunkóságáról, viszont Zed egyszer ilyen, egyszer olyan viselkedésének magyarázatát elfogadom. SPOILER A többivel úgy igazán csak akkor volt baj, amikor Sky azon aggódott, hogy nem tudta, hogy randizik a fiúval, ahelyett hogy azon parázott volna többet, hogy rájuk lőttek. Ide tartozik még a szülők nem normális reakciója is, ahol az aggodalom megvolt, de a nagyobb bajt a ,,kilógtál otthonról" jelentette. SPOILER VÉGE

Zed rajzolt képen.
Egy gondolat: ha Zed azért kezdte kedvelni Skyt, mert ő a lélektársa, akkor az nem igazi szerelem. 
A lánynak egyből megtetszik a fiú, úgymond instant szerelem lesz belőle, ami később árnyalódik azzal, hogy nem tudja kezelni ezt az eleve elrendelés dolgot. Úgy érzi a félénksége és a traumája miatt nem lehet jó társa Zednek és a korábbi emlékek sem segítenek neki. A könyv közepétől eltűnt az a sok rossz véleményem és gondolatom, a vége felé egész jó kis történet kerekedett az egészből és pont az előbb leírt szál miatt.

Mini SPOILER
Hiba #3: Ha rájuk lőttek és meglátták a lányt, akkor miért mondják azt, hogy nem lesz veszélyben?
SPOILER VÉGE

Az írónő nagyon szerette a Bridgertonok történetét, enyhe utalások vannak a másik sorozat szereplőire, már csak a nevek tekintetében is. Tehát Julia Quinn regényeiben a szereplők ABC szerinti nevet kaptak (tehát Anthony, Benedict, Colin, stb.) és itt is ugyanez a helyzet, csak visszafelé (Zed, Yves, Xav, stb.) és a sorozat részei is ugyanerről a hasonlóságról árulkodnak, mert a második kötetben már Yves lesz a főszereplő és a későbbiek során a többi fiútestvér is külön részt kap. Ez nagyon tetszik! Örültem a hasonlóságnak és az utalásnak és az alap is hasonló csak itt most nem házastársat keresnek, hanem lélektársat.

Fentebb írtam már Skyról egy-két dolgot, ezért itt most nem ismételném, hanem hozzáírnék még egy pár infót. Nem esik le neki a képességes dolog, még önkéntelenül is eszébe kéne jutnia, hogy van különleges képessége. Tehát tudja, hogy régen látott fura színeket az emberek körül, igazából elnyomja ezt magában és amikor közlik vele, hogy ő savant (direkt nem írom le ki mondja), még véletlenül sem jut eszébe, pedig ha ez megtörténik, akkor a történet átlépett volna egy önmagát kereső, helyét nem találó és tagadó karakter problémájává. Itt nagyon jó szál lett volna az öntagadás, hogy ő nem savant, de így csak a felfogóképességében kezdtem kételkedni. Bevallom én a könyv feléig nem szerettem Skyt, viszont ahogy egyre több helyzetbe kerül, úgy kezdtem szimpátiát érezni iránta és persze drukkoltam, hogy a végére minden jó legyen.
Igazból még az is zavart, hogy a gondolatolvasásnál (ld. fülszöveg) nem rohant azonnal pszichológushoz. Az pedig furcsa, hogy ezt azonnal elfogadta, míg a lélektárs dolgot pedig nem. Az írónő okosan kihagyta az elfogadás folyamatát, jobb volt, hogy ugrottunk egyet az időben.

A többi karakter nem volt olyan lényeges, Zeden kívül. Érdekes, hogy mindenki próbálta elhitetni Skyjal, hogy a fiú gonosz, csak kihasználja és hogy egyéb rossz dolgokat tesz majd vele, amit a lány nem akart elhinni. Itt viszont nem érzem jónak a dolgot, nem elég ha mindenki csak egyszer mondja és röviden, hogy Zed miért gonosz (ami nem is állja meg a helyét), hanem komolyabb érvek kellenek és mivel azok nincsenek, így ezt ki kellett volna hagyni a regényből. Amúgy nagyon kedveltem Zedet, nekem ő a kedvencem. A többi Benedict fiúval ugye később fogunk megismerkedni, így most nem is baj, hogy alig tudunk róluk valamit. A mellékszereplőkről sem tudunk meg semmit, a kötelező elemeken kívül például a védelmező barát, aki szerelmes a... *spoiler* -be, így erről inkább nem írnék. Pozitívumként említeném meg, hogy a fiúk neveinek jelentése van és jellemzi is őket a kapott név (Nomen est omen.).

A félénk Sky.
Felmerül megint az eleve elrendelés gondolata, csak itt most a párkapcsolati témába ágyazva. Ennek mélyebb filozófiai kifejtése van, ez egy jó szál, mert kapcsolódik hozzá az a gondolat, hogy a Földön a lelkünk csak egy fél rész, meg kell találni a társunkat ahhoz, hogy egészek legyünk. Akkor, ha a savantoknak lélektársaik vannak,  hiszen ha ez így sorsszerű, tehát eldöntetett és nincs ebben semmi véletlenszerűség, akkor az nem zár ki egy magasabb irányítót, tegyük fel egy Istent. Sky viszont ezt ellenzi a legjobban, a traumákból kifolyólag akarná tagadni a dolgot. Amúgy most kissé elrugaszkodtam a könyvtől, vallási oldal nincs benne, egyedül a sorsszerűség kérdése jön elő és ezt egy kicsit sajnáltam. Viszont Sky ateista lenne, ha mégis lenne benne egy kis teológia.

Eddig csak úgy tűnik, hogy nem szerettem a regényt, pedig erről szó sincs. Annyira várom a második részt, de nem akartam elkezdeni az első bejegyzés megírása közben/elején. Lelkes vagyok, a fülszöveg nagyon ütős történetet ígér, igen, ez pont olyan, ami ha nem létezne, akkor szívesen megírnék csak hogy ilyen legyen. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni és ki tudja, meg győz-e az írónő, hogy jobb eredményt adjak neki. Ígéretesnek tartom és kíváncsi vagyok a sorozat végére is, biztos hogy végigolvasom majd mindet. Magyarul egyelőre a második kötet jelent meg, ez a Phoenix, de várjuk már a harmadik, Crystal címűt is, ami szeptember 25-én fog megjelenni. Plusz tetszik, hogy a női oldalról kapták a nevüket a részek.

A könyv gyönyörű. Nagyon tetszik a borító, a szöveg elrendezése és a kiadó nagyon szép és igényes munkát végzett velük. A fejezetek elején díszítés található, a borítón lévő mintákat használták fel és le a kalappal előttük!

Érdekesség:

 Mivel a második részről is szeretnék bejegyzést írni, ezért arra gondoltam, hogy az életrajzot akkor fogom hozni, most egy érdekességgel készülök. (Tessék figyelembe venni, hogy nem vagyok profi fordító.)
  
Tippek kezdő íróknak Joss Stirling tollából:


 Sokszor felkérnek arra, hogy adjak tanácsokat a fiatal írópalántáknak. Meg kell találnod a saját utad, nekem ezek a tippek segítettek:


 A top három:
  • Írd végig a vázlatot és ne aggódj amiatt, hogy amit alkottál az jó-e - bármikor tudsz javítani, ha kész a teljes kézirat.
  • Mindig legyen kéznél egy jegyzetfüzet, mert nem tudhatod mikor jut eszedbe valami fontos, vagy veszel észre valamit amire később szeretnél visszaemlékezni.
  • Az írás öröme miatt kezdj bele egy regénybe; a kiadás siker.
 Még több tanács, ha szükséges...
  • Fontos a tapasztalat ami gazdagítja a történetet. Sok inspirációt találtam más könyvekben, azon belül is a történelmiekben.
  • Olvass sokat! Nem tudhatod mikor és honnan kapsz ihletet.
  • Légy egyedi! A legtöbb írópalánta csak másol, ám a trükk az, hogy légy szabad és álmodd meg a történeted és írd meg a saját szavaiddal őket.
  • Olvass hangosan! Segít majd abban, hogy a kötetlen beszéd simábban menjen és később hallani fogod, mi az ami nem működik.
  • Szerkessz könyörtelenül! Ha kételkedsz az adott szakaszban, minden valószínűség szerint mennie kell!
  • Mérd össze tudásod másokkal! Légy kész arra, hogy a profik olvassák majd a műved és akár nyerhetsz is. Ez egy reálisabb cél, mint hogy egyből elküldöd egy kiadóhoz. Kevés kéziratot karolnak fel abból a halomból, ami a kezdő íróktól érkezik. Ne engedd, hogy letörjelek ezzel, de nem akarom, hogy csalódj.
  • És amit már írtam: élvezd, amit csinálsz! Ez az, ami tényleg számít.


Értékeljünk!

Azért tértem át a skálára, mert néha így jobban ki tudom fejezni, hogy mit adott a könyv. Ez a majdnem jót mutatja, mert sajnos nem tudok elsiklani a fentebb zavarónak tartott jellemzők mellett, viszont ígéretesnek tartom a sorozatot és alig várom, hogy az írónő bizonyítson nekem a következő kötetben.

Köszönöm, hogy elolvastad!




Eredeti megjelenés: 2010
Eredeti cím: Finding Sky
Magyar megjelenés: 2012
Kiadja: Manó Könyvek
Fordította: Totth Gitta
Illusztrálta: -
Oldalszám: 352 oldal
Ár: 2990 Ft

Könyvtárból jöttek 3

Amíg készül a Lélektársak első részének bejegyzése (fordítás is lesz!) és amíg a Bőrben szünetet tartok (éppen hullanézés van folyamatban, nem kellemes rész) addig itt az újabb bejegyzés a könyvtárból kihozott könyvekről. Az újakról, mert még maradt itt régebbi is.



     

Tessék megmondani: melyik a kakukktojás? A hónap teljes mértékben a Könyvmolyképzőé, most ilyen hangulatom volt. Szeptemberben jár le a tagságom, ezért vissza is kell majd őket vinnem, így nem fűzök hozzá sok reményt, hogy az összes regényt elolvashatom.

Most amúgy a Zombiháború kiegészítését olvasom, a Zombi Túlélő Kézikönyvet a fentiek közül és ezt muszáj volt elkezdeni.
Azt a szegény, egyedülálló Scolar könyvet régóta kinéztem, most jutott eszembe elhozni, a trailere igazán figyelemfelkeltő, bár nem tudom. Remélem jó lesz!


Az Anna és a francia csók sikerén meglepődtem, előítéletes vagyok ezzel a könyvvel szemben, de ezt az olvasásig úgyis elfelejtem.

A Torres fivérek és az Abraham Lincoln... azért jött velem, mert a Hard Selection sorozat tagjai és mostanában sokat bizonyított, hogy jó könyveket választanak oda. Reméljük itt is így lesz! Bár szkeptikus vagyok az utóbbival kapcsolatban, de a kíváncsiság hajt előre.

Az Úgyis elfelejtem angolul van meg és lehet egyszerre fogom olvasni a kettőt, ha eljutok még odáig, mert azért még nem bízok annyira a nyelvtudásomban, hogy egy teljes könyvet egyedül olvassak végig mindenféle fordítás nélkül.

Az utolsó könyv az Ethan és Carter, kíváncsi vagyok a kiadó új sorozatára.

A csudafa

Fülszöveg:

Nagy mesemondónk népszerű meseregénye az elvarázsolt, rút Bűbájosról szól, aki minden varázstudományát összeszedve igyekszik elnyerni a hétszer szép királykisasszony szerelmét, aki megválthatja őt a gyermekkori átoktól. Baglyok, varázsitalok, a félszemű nagy Bűbájos, a félelmetes Föld Szelleme, a végighas Méz király, a Tündérkirálynő, no és a csudafa segítik-terelgetik Bűbájost kalandos útján.

Nem szeretek mélyelemzést írni a könyvekről, főleg, hogyha nem nagyon értek a műfajhoz, az én saját tudásbázisomhoz képest próbálom a legjobbat adni minden egyes értékelésben. Így inkább eltekintenék most a szépirodalmi elemzéstől, nem értek én a mesékhez. Sajnálom, de be kell valljam a Grimm-meséken nőttem fel és hálát adok, hogy nem találkoztam korábban Andersen meséivel... viszont a magyarokkal kapcsolatban, már nem írom ezt.

Tudom, hogy a magyar kultúra gazdag, például nagyon szeretem a népdalokat, ezért rálátok, hogy már csak ezen a területen is milyen kincsek vannak. Fentebb írtam, hogy nem éppen a hazai műveket olvastam kicsiként, ismerek egy párat, de iszonyúan nagy a hiányosságom és ezt nagyon sajnálom. Igazából nem is emlékszem, hogy Benedek Elektől bármi mást is olvastam volna, mint a Hunor és Magyar kötetet, amely válogatott legendákat tartalmaz, többek között Csaba királyfiról és az őseink bátorságáról és nagyon nagyon szeretem azt a könyvet, régebben többször is elolvastam. Ezért amikor megláttam A csudafa borítóját, felnőtt fejjel megvesztem ezért a könyvért és ez a borító gyönyörű! A Főnixes könyvek közül ezt választom a legszebbnek! Kertai Zalán illusztrálta és a fedőképért is őt illeti az elismerés. Az első találkozás egyúttal facebookon történt, ott láttam meg ezt a szép borítót és nagyon örülök, hogy a Főnix Könyvműhely kiadta ezt a könyvet, az biztos, hogy szegényebb lettem volna, ha nem olvasom el.

Viszont a molyon lévő ajánló becsapós, a kötet nem éppen egy mesefüzér, én először arra gondoltam, hogy olyan lesz, mint a fentebb említett Hunor és Magyar, hogy több kisebb történetet kapunk, de nem ez történt. A történet főszereplője Bűbájos, akit gyermekkorában elátkoztak és meg kellett tanulnia együttélni csúnyaságával és a mellé ,,ajándékba kapott" hatalommal. Úgy érzi a hercegnő szerelme megválthatná ettől az átoktól és minden eszközzel igyekszik megkaparintani magának pillangó, visszhang vagy akár madár képében.

A csudafa és a hercegnő.
Ez a kötet egy gyönyörűen szép mese. Mostanában ritkán volt alkalmam mesét olvasni és elfelejtettem, hogy milyen optimista szemléletmód jellemzi őket és ez jó dolog, mert boldogságot ad. Napjainkban a legtöbb történet azért sikeres, mert ezt a formulát dolgozza fel: van a csúnya/szegény fiú, aki hosszú küzdelmek árán végül elnyeri hercegnője kezét és ez rengeteg feldolgozásban visszaköszön, már ha csak a könyvek világát nézzük és ekkor még nincs is szó a filmekről. A legismertebb történet a Szépség és a Szörnyeteg, a Disney filmek egyike, ami rokona lehetne a most tárgyalt könyvnek a hasonlóságok miatt.

A műfaj sajátosságai itt is visszaköszönnek, tehát az idealizált, túlírt szereplők, a hiányos karakterjellemzők és a szerelembe esés furcsa folyamata (na, ha ezt így nézzük akkor a királylánynak különös ízlése lehet a szerelemben, a fiú éppen pszichopata módon viselkedett), tehát szokás szerint a történet több helyen is sántít. De ezért szeretjük, nem? Emellett a számmisztika is beköszön egy-két megjelenés erejéig, például a hétszer szép jelző a királykisasszony titulusában vagy a hármas szám az alakváltásnál, és mi a helyzet a palota hetvenhét ablakával? Plusz sajátosság még, hogy nem is kell kiraknom a spoiler jelzőt, mert tudjuk mivel végződik a történet.

Nem is hiányozhatna az igazi vonzereje a regénynek: a rejtett tartalom. A csúfság ugye párhuzamba állítható a varázserővel, vagyis a hatalommal, annak megszűnése esetén a Bűbájos visszakapja az eredeti alakját, viszont megtalálja a saját boldogságát és ez utalhat arra is, hogy a hatalom nem boldogít. Ugyancsak tanulság a királykisasszony esetében, hogy megesik a szíve a szerencsétlen Bűbájoson, vagyis végül mégiscsak elfogadja a csúnyaságát. Az igazi mégis az, hogy szeretettel minden lehetséges, általa megváltható egy ember a szenvedéséből.

Zavar, hogy sem az ő, sem a királylány nevét nem tudjuk meg, miért nem lényeg? Bár a történet szempontjából tényleg nem az, a titulus adja a szereplőkre ráhúzott sablonjellemzőket. Itt ugyancsak megemlíthetném a szépséget vagy a varázserőt.

Igazából én nem szerettem a lányt, szerencsére ő keveset szerepel az elején és amikor találkozunk vele abban nincs sok köszönet a felszínessége miatt. Bűbájos annál inkább szerethető, szerencsétlen próbálkozik, az ő fejlődése jobb és erősebb, mint a királylányé: önző érdekből akarja magáénak és ezért sorra bukja a kihívásokat, míg végül rájön, hogy csak beleszeretett a hercegnőbe és az eddigi útja téves volt, ám őt mégsem utáltam a rossz tulajdonságai miatt. A Mézkirály az alattomos embert jelképezi, sunyi módon próbál érvényesülni és így akarja elérni, amit kíván. A könyvben megjelennek még a tündérek, mint védelmező, örökké tavaszban élő lények és ők adják a címszereplő csudafát a királynak, hogy az megvédje a lányát a Bűbájostól. Ám nemcsak neki vannak segítői, a Nagy Bűbájos névrokonát segíti meg, egy korábban elhangzott ígéret miatt. Nem lövök le mindent itt, ezért itt most csak ennyit írok, hogy az ígéret komoly és jól kidolgozott az ok is.

A kötet nagyon szép szerintem, bár a hátsó színeket nem szeretem, viszont fogalmam sincs, mivel lehetne helyettesíteni. Fentebb írtam Kertai Zalán nevét, most itt is leírom, hogy Ő illusztrálta a könyvet. Az a baj viszont, hogy a regényben lévő ábrák nagyon halványak, ezzel kéne valamit csinálni, vaksi is vagyok, nem látom rendesen őket. Amúgy a betűszín is barna, az is halványabb a megszokottnál, bár ez nem zavar. A könyvecske rövid, egyszerű tartani, 2013-ban jelent meg újra. Tetszik még a borítón lévő, rovásírásra hajazó formájú cím is, nagyon ötletes!

Benedek Eleknek rengeteg alkotása jelent meg, a lentebbi szövegdobozos részben egy kisebb összefoglalás olvasható róla, viszont a műveiről nem, így inkább egy linket hoznék, mert hosszú lenne leírni mindent. Olvasásra ezek közül a Hunor és Magyar kötetet ajánlom A csudafa után vagy előtt.

Szerintem ezt a könyvet nyugodtan olvashatják a felnőttek is, bár a célközönség a fiatalabb korosztály. Jó érzés nosztalgiázni egyet a sorok fölött.

A szerző:

 (1859–1929)


Benedek Elek (1859–1929) nevével elsősorban a Magyar mese- és mondavilág (1894–96) forrott össze. Időnként jelentkeznek irodalomtörténetírásunkban olyan törekvések, amelyek szélesíteni kívánják Benedek oeuvrejének (blogger megjegyzés: jelentése életmű) határait s külön beszélnek a szépíró vagy a politikus Benedekről. Jogos a megemlékezés e vonásairól is, de ezeket is úgy kell tekintenünk, mint utat és eszközt a gyermekirodalom megteremtéséhez. Ez a törekvése többet jelent a gyermekek egyszerű szórakoztatásánál; kulturáltságot, művelődési alapot, a nép szellemi kincse egy részének átültetését is jelenti. Benedek Elek gyűjtője, feldolgozója és részben írója is a gondolkozásunkkal annyira egybeforrt meséknek.

Benedeket egész életén és írói pályáján végigkíséri szülőföldjének, az erdélyi Kisbaconnak és lakóinak emléke. Hiába kerül a távoli Budapestre bölcsésznek, hiába lesz újságíró, lapszerkesztő, gondolatai vissza-visszaszállnak szülőföldjére, végül is hazaköltözik, s ott végzi nagy kultúrmisszióját.

A szülőföld és népének szeretete szélesedik ki nála az egész haza és nép szeretetévé. Népmesei gyűjtésével – amelyet Gyulai adott ki elsőnek –, újságírói tollával, s később – mint képviselő – politikai beszédeivel, szépírói tevékenységével is egyetlen célt szolgált: a szegény kisemberek igazának hirdetését. A századforduló könyörtelen gazdasági és erkölcsi viszonyai között mélyen humanista, tiszta erkölcsiséget hirdet, s lírai igazságszolgáltatásával válik kora embertelenségének leleplezőjévé.

Írói eszközei egyszerűek, mint a nép, amelyet beszéltet és leír; történetei nincsenek csattanóra kihegyezve, balladikus – nem szaggatott – szomorú folyásúak, néhány népi szólással megtűzdelve, a természetes szó adta vezetéssel, minden különösebb megszerkesztettség nélkül. Ez az igényes természetesség kora fejlett novellairodalmában is helyet biztosít Benedek elbeszéléseinek.

Különleges regionalista író Benedek: nagy lokálpatrióta, a székelyek szerelmese, s maga is közülük való, mégsem él a későbben annyira közkeletűvé vált "góbéságokkal". Ő nem a külső jellegzetességre tört, székely figuráiban is az egyetemes emberit látta és írta meg. Életének és munkásságának mindvégig fő törekvése maradt, hogy azt a nagy szakadékot, amely a népet a műveltebb osztályoktól elválasztja, a kultúra terjesztésével minél jobban áthidalja.

Forrás (kép):
http://www.benedekelek.ro/fooldal.php
http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/04/544.html
(A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1849-TŐL 1905-IG)


Értékeljünk!











Erre nem tudok rosszabbat adni, még mindig olyan lelkes vagyok, amikor a könyvről van szó, hogy rájöttem a jövőben meg kell ismerkedem Benedek Elek további műveivel is.



Eredeti megjelenés: 1927
Eredeti cím: -
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Főnix Könyvműhely
Fordította: -
Illusztrálta: Kertai Zalán
Oldalszám: 140 oldal
Ár: 1780 Ft



Köszönöm, hogy elolvastad!
Forrás:
http://www.pagony.hu/images/products/230/13707.jpg

Maigret nyomoz

Fülszöveg:

Picratt's egy kis éjszakai klub Párizsban, ami hajnali négykor zár be. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve Arlette-et, az egyik táncosnőt, aki a körzeti rendőrőrsre indul, hogy bejelentsen egy tervezett gyilkosságot. Állítása szerint két férfi arról beszélgetett a mulatóban, hogy másnap megölnek egy grófnőt. Bár az elmondottak részletei meglehetősen ködösek, reggel a bűnügyi rendőrségen Maigret felügyelő és kollégái kihallgatják a lányt, aki viszont visszavonja a bejelentést arra hivatkozva, hogy előző éjjel részeg mámorában nem is tudta, mit beszél. Maigret-nek azonban bogarat ültet a fülébe a történet, majd délelőtt befut egy telefonhívás; gyilkosság történt, de az áldozat nem az, akire számítottak…

Georges Simenon 1950 decemberében fejezte be a Maigret és az éjszaka örömei című művét, ami az egyik legismertebb Maigret-regénnyé vált: mind a francia, mind az angol televízióban számos feldolgozás készült belőle.

Figyelem! A kötet a Maigret-sorozat harminchatodik része! (Forrás: goodreads)
Magyar megjelenés szerint a negyedik!

Már régóta tart az Agatha Christie mániám, párommal folyamatosan gyűjtjük a könyveit és elég tekintélyes mennyiséget olvastam az írónőtől, szeretem a krimijeit. Régebben nem voltam ilyen nagy bolondja a műfajnak, a barátom szoktatott rá. Igazából engem untatott az a sok nyomozás, az a rengeteg beszélgetés Poirot részéről, ám a lelkesedés ragadós és mára felfedeztem a műfaj szépségeit és hiszem, hogy Agatha igencsak jól ismerte az emberi jellemeket, sőt még ironikusan le is vetítette őket egy falu népességére. Úgy gondoltam, hogy ideje más krimiírók műveit is olvasnom és mikor megtudtam, hogy Simenon népszerű és keresett író és folyamatosan találkoztam különböző művekben az utalásokkal, elhatároztam, hogy elolvasok egy Maigret könyvet és először az Agave Könyvek beharangozójánál ötlött fel úgy a gondolat, hogy az tettlegességig fajult. Igaz, hogy a goodreads szerint ez a harminchatodik rész a sorozatból, de sosem zavart a sorrend felrúgása a sorozatok esetében, plusz ez volt elérhető. Akkor, amikor megláttam, nem is figyeltem a címre, a borító nyűgözött le és a könyv alakja, annyira tetszik az összhatás! Akkor néztem meg tüzetesebben és láttam meg, hogy hoppá ez Agavés és egy Simenon krimi.

Utólag még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e. Egyszerűen nem tudom, olyan semleges nekem a regény, hogy azért krimirajongó lévén, valamit hatnia kellett volna... vagy mégsem?
A könyv olvasása közben nem tudtam elvonatkoztatni a Poirot-féle történetektől a mostani regény kárára. Meglepődtem, nem ezt vártam. Az a baj, hogy annyit hallottam erről a sorozatról, annyiszor szembejött velem, hogy a tényleges találkozásunk csalódással végződött. Egyúttal pedig a regény önmagában nem állja meg a helyét, rengeteget unatkoztam, a karakterek nem kidolgozottak, a cselekmény érdekes, de nem elég hogy elvigye a hátán a történetet és a világkidolgozás nem teljes, több is lehetett volna.

A fenti megállapítások nem állják meg a helyüket érvelés nélkül, tehát lássuk miből élünk. Először is, ez egy sorozatrész. Nem vagyok szőrszálhasogató ilyen téren, tehát figyelembe veszem, hogy ez egy krimisorozat sokadik darabja, ezért nem lehet minden részben kifejtett karakterjellemző, világkép, stb. Ezeket szépen lassan ismerjük meg, lassan szeretjük meg a karaktereket és ez így jó, ebbe nem is tudok belekötni, mert felesleges. Viszont a regény önmagában valami borzasztóan kevés és a lentebb látható közepes értékelésem a kettőnek egyvelege, hiszen adok esélyt a többi résznek is, de ha egyedülállónak veszem, akkor ez rosszabb lenne... AC Poirot-ja stílusos, megvan benne az a nagyképűséggel társuló intelligencia és kisugárzás, ami szerethetővé teszi őt. Ezzel szemben Maigretről annyit tudok meg, hogy iszákos és kutyaharapást szőrivel gyógyít.
Jöhetne a kérdés: akkor miért nem adok öt pontot neki, ha ennyire bízok a sorozatban? Azért, mert én a regényt értékelem és nem az összbenyomást írom le és azért nem, mert nem ismerem a sorozatot. A legközelebbi értékelésben már elfelejtem Christie-t, legalábbis remélem így teszek majd!

A bűntényt nem éreztem erősnek, ne haragudjatok, de már megint vissza kell nyúlnom az általam ismertebb írónőhöz, hogy ezt meg tudjam magyarázni. Szóval Christie-nek kétféle regénye van, szerintem: a logikus, jól átgondolt és levezetett alkotás és van a másik ,,se füle, se farka, fogalmam sincs, hogy ez hogy a fenébe kapcsolódik össze szálból levezetett, logikusnak logikus, csak éppen nem hiteles mű". Simenon könyve inkább az utóbbinak tűnik, de mégsem az. Annak gondoltam, mert az ilyen egymástól távol eső bűntények összehozása nagyon nehezen megoldható, mármint hogy hiteles is legyen, viszont az író megoldotta. Ezt így jónak érzem, de böki a csőröm és ez már inkább az én hibám, mint a szerzőé. Megint eszembe jutott AC és olyan érzésem volt és jogtalanul, mint amikor AC A fogorvos székénél elkezdett kilométerekkel arrébb indulni a tervezett helytől - pont mint a terepgyakomon - és nem értettem minek és ezt úgy kell érteni, hogy két teljesen messze lévő bűntényt próbált összehozni és csak a végén derült ki, hogy mégis mi közük van egymáshoz, de azt már erőltetettnek éreztem és nagyon nem tetszett. Itt viszont van kapcsolódási pont, a táncosnő bejelentése és nem sikerült izzadságszagúra.

Igazából Maigret teljesen átlagos. Ennek a szériának ez lesz a legnagyobb vonzereje szerintem, hogy mégiscsak egy egyszerű rendőrőrsről van szó, a felügyelő pedig csapatjátékos Poirot-val szemben. Ő mozgatja az embereit és ez tetszett, viszont kíváncsi vagyok a bővebb kapcsolati bemutatásra is, ez így kevés volt, mármint hogy érdemileg is megtudjunk valamit a társai és a közte lévő interakciókról. Lapointe az, aki egy kicsit többet szerepel és Lognon a másik rendőr, akivel többet érintkezik, de róluk sem tudunk meg sokat.

Az utolsó mondat nagyon tetszett, jót nevettem rajta. Kicsit olyan érzésem volt, hogy Simenon itt engedett fel és addig csak görcsösen írt és írt, hogy minél hamarabb kész legyen. Természetesen nem azt írom, hogy összecsapta, mert amire szánták, azt teljes mértékben hozza és ez a szórakoztatás.

És ki a gyilkos? Na hát ez szerintem így nem jó, legalábbis ha viszonyítva nézzük. Egyszerűen annyira hidegen hagy az egész és ez egy kriminél ez szörnyű kritikának számít. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvashasd!) Nem ismerjük a gyilkost. Miért nem? Ez szerintem nagyon nem jó, így az a maradék érzelmi töltet is elveszik, amit ez a szál jelenthetett volna a számunkra. Hol marad így a találgatás, a gyanúsítgatás? Már Christinél is zavart volna, ha így zár le valamit. Tessék ezt elfelejteni, tudom késő bánat, már nem lehet változtatni rajta. SPOILER VÉGE
A nyomozás közben nem éreztem azt a mindent elsöprő izgalmat, amit mondjuk más sorozatoknál szoktam, ez így nagyon kevés sajnos.

Ebben a regényben kevés a leírás és a bemutatás ahhoz, hogy igazi hangulatról és atmoszféráról lehessen beszélni. Sajnos sokszor csak untam és vártam, hogy mikor lesz végre érdekesebb. A társadalom bemutatása egy szűk rétegre koncentrál és abban sem merülünk el, gondolok itt a drogos szálra vagy éppen a lebujok hangulatára és közönségére. Egyszerűen nem éreztem, azt a füstös, fülledt atmoszférát aminek ott kellett volna lennie. 

Simenon sajátossága a tömör és félbeharapott stílus. A könyv rövid, minden zsúfolt és lényegében pár nap alatt megoldják a bűntényt. Észrevettem, hogy amikor kérdeznek valamit, sokszor nincs válasz és egyből ugrunk a következő részre, ez pedig olyan összecsapottnak hat szerintem. Ez viszont nem teljesen van így, mert ha az egészet nézzük, egyáltalán nem jellemző rá a kapkodás.

Viszont én csak szerettem ezt a regényt és igaz, hogy nem tudom egyelőre hova tenni a munkásságát, de eszemben sincs rosszul ítélni. Több könyvét is el fogom olvasni az biztos és meglátjuk mi sül ki belőle, sikerül-e teljesen megszeretnem Simenon krimijeit.

Az író rengeteg könyvet írt, hazánkban az Agave Könyvek adja ki a legtöbbet (régi kiadásúak is vannak), a legújabb magyar Az elátkozott hajó (vö. Tíz kicsi néger2013. augusztus 22-én jelent meg.

Értékeljünk!











Átlagos önmagában, kíváncsi vagyok mennyire fog módosulni az ítéletem a többi könyv elolvasása után. Egy rész az egészben és ez így roppant kevés.

Hasonló könyvek:
Agatha Christie: A link az írónő molyos profiljára visz, a Tíz kicsi négert ajánlom elsőre.
Az elátkozott hajót pedig azért ajánlom, mert én is azt fogom előkapni a következő körben.

Köszönöm, hogy elolvastad!



Eredeti megjelenés: 1951
Eredeti cím: Maigret au Picratt's
Magyar megjelenés: 2012
Kiadja: Agave Könyvek
Fordította: Sóvári Judit
Illusztrálta: Kuszkó Rajmund
Oldalszám: 160 oldal
Ár: 2280 Ft

Október 24: új Asterix képregény

A külföldi borító.
A világpremierrel egy időben magyarul is megjelenik az új Asterix képregény!

Nyolc év után jelenik meg új Asterix-képregény, az első, amelyet nem az eredeti rajzoló készít, és amely Magyarországon is a világpremierrel egyszerre lesz kapható.

Albert Uderzo 2005-ben rajzolta utoljára Asterix, a gall kalandjait. Az akkor több mint hárommillió példányban készült album befejezése után pár évvel bejelentette, hogy mivel idős kora miatt ő maga már nem tudná folytatni a sorozatot, engedélyt ad rá, hogy – felügyelete mellett – a kiadó más szerzőkre bízza a további részek elkészítését.
Az új alkotópáros kiválasztása hosszú folyamat volt. Előbb az íróra sikerült rátalálni. Jean-Yves Ferri személyében tapasztalt képregényes veszi át a stafétát Uderzótól, aki eredeti szerzőtársa, René Goscinny 1977-ben bekövetkezett halála óta a történetek írását is magára vállalta. A már több humoros sorozattal bizonyított Ferri maga is rajzoló, amint az új rajzoló, Didier Conrad is dolgozik íróként. Érdekesség, hogy mindketten épp ugyanabban az évben, 1959-ben születtek, amikor az Asterix-sorozat debütált a Pilote című hetilap oldalain.

A 2013. október 24-én egyszerre huszonhárom nyelven, köztük magyarul is megjelenő új történet jól illeszkedik a Goscinny és Uderzo teremtette hagyományba, amennyiben a gall harcos és elmaradhatatlan társa, Obelix egy másik országba látogatnak, ahol anakronizmusoktól sem mentesen ismerkednek meg a helyi népekkel és szokásokkal. Az Asterix és a piktek a mai Skócia területén játszódik, és Ferri annyit már elárult – a szigorú titoktartás ellenére –, hogy hőseinknek lesz alkalmuk megkóstolni a whiskyt, skót dudások játékát hallgatják, és megismerkednek a Loch Ness-i szörny ősével.

Az Albert Uderzo által lépésről lépésre nyomon követett alkotói folyamat végén olyan album kerül a rajongók és az új érdeklődők kezébe, amely egyszerre méltó az eredeti alkotók által teremtett hagyományhoz, és felel meg a mai kornak, hiszen több mint ötven év telt el az első Asterix megjelenése óta. Ferri meg sem próbálja utánozni Goscinny egyedülálló humorát, mégis hű marad a szelleméhez. Conrad vonásai sem másolják összetéveszthetetlenül Uderzo stílusát, hanem apró finomságok módosításával, hozzáadásával hozzák létre a modern kor Asterixét.

Míg már megszokhattuk, hogy az amerikai sikerfilmek a világpremier napján kerülnek a hazai mozikba is, az Egmont kiadónak köszönhetően most először vehetnek kézbe a magyar olvasók egy világhírű képregényt ugyanazon a napon, mint bárhol másutt.

Tűz Engelsforsban

Fülszöveg:

Az Engelsfors trilógia második kötete Vége a nyárnak és a kiválasztott hat lányt a gimnázium második osztálya várja. A szünidő szinte rettegésben telt el, és ők felkészültek a gonosz erők következő lépésére. Ám a veszedelem olyan irányból fenyegeti őket, ahonnan egyáltalán nem számítanak rá. Egyre nyilvánvalóbb, hogy valami nagyon nincs rendjén Engelsforsban. A múlt összefonódik a jelennel, az élő találkozik a holttal. A Kiválasztottak között még szorosabb lesz a kötelék, és a lányok megint rádöbbennek, hogy a rendkívüli képesség vagy a varázslat sem vigasztalja a boldogtalan szerelmeseket és nem gyógyítja meg az összetört szíveket… A svéd szerzőpáros fiatal felnőtteknek szóló trilógiájának első kötete, a Kör, óriási sikert aratott az egész világon, és nagy várakozás előzte meg a folytatást, melyben újabb sötét és misztikus fordulatok borzolják az olvasók idegeit.

Figyelem! A kötet az Engelsfors trilógia második része!

Hú. Hát aktívan ez az olvasás két napig tartott, átrohantam a könyvön és hiányérzetem van: azonnal akarom a következő részt!
Előre írom: sok a kép... olyan jókat találtam, vétek lenne őket kihagyni!

Én és az északi irodalom, ez lehetne a címe a következő kis bekezdésnek, de hát azt már régen nem használok, tehát most így lesz, cím nélkül.
Réges-régen még anno gimnazista koromban Margit Sandemo műveivel ismerkedtem és a sorozatai közül a Boszorkánymester nagy kedvencem volt, emellett pedig a Jéghegyek népe az, amit igyekszem elolvasni, mert hát már megszereztem azt a 47 db részt... de nem is ez a lényeg, hanem a téma alapja: a boszorkányság. Itt is, ott is megjelenik és ezért tudom őket egymáshoz kötni és amikor először találkoztam a Körrel, a Tűz első részével, egyből a korábban olvasott könyvekre és azok alkotójára gondoltam. Viszont a regények között csak ennyi a hasonlóság, mert Sandemo nem ír olyan terjengősen legalábbis egy kötetet nézve, egy sorsot egy, max két kötet alatt lerendez, nem úgy, mint mostani könyvünk párosa.

Balról jobbra: Vanessa, Minoo,
Linnéa, Anna-Karin.
A Tűz a Kör második része. Igazából egy mostanában a való világban is megfigyelhető jelenség, a nagy meleg uralkodik a városban és hőseink, a Kör megmaradt tagjai próbálnak felkészülni a következő év nehézségeire, közben pedig a saját problémájuk is komoly gondként jelentkezik. Anna-Karin érzi, hogy baj van a természettel, Minoo gondban van a képességeivel, Vanessa Wille miatt, Linnéa pedig öntudatukra ébredt érzései miatt vacillál és Ida... nos ez a kötet most igazán róla szólt, így most a kisebb bevezetőben nem lőnék le semmit.

Ebben a kötetben két - három ellenség jelenik meg, az egyik a Tanács, amelyik felelősségre vonja Anna-Karint első kötetben elkövetett bűneiért, a másik a démonsereg, a harmadik pedig saját maguk és az életük.

Műfajilag ifjúsági regény, egy paranormális urban fantasy. A Harry Potter sorozat olvasása óta szeretem a boszorkányos, varázslós témákat és ez a sorozat azonnal a kedvencem lett. A második rész hozza az első formáját, jó talán vérengzésben annyira nem, de nagyon jó lett!

A címével kapcsolatban úgy igazán fogalmam sincs, hogy mit jelenthet, sejtéseim vannak, de nincs az a bizonyos ,,tudom, hogy igazam van" érzésem, ezért nyugodtan lehet bombázni összeesküvés elméletekkel, örülnék neki, kíváncsi vagyok mások véleményére, de a többi bejegyzéssel majd később foglalkozom.

Térkép, mert szeretjük.
Ezt a regényt nagyon szerettem. Ritka, bár mostanában egyre többször van, hogy leköt egy adott mű és folyamatosan, megállás nélkül végig tudom olvasni anélkül, hogy unnám vagy azt nézném, hogy mégis hány oldal van még hátra. Na ez egy ilyen könyv, bár - ahogy látom - nem mindenkinek, volt aki arról panaszkodott, hogy nem tudta végigolvasni úgy, ahogy én, hanem szünetelnie kellett, mert unta. Erre az a válaszom, hogy nem vagyunk egyformák, számomra egyáltalán nem volt unalmas, a filler jellegű részek is érdekesek voltak, pont azért, mert az a karakterekről szólt, ez a második rész! A trilógiában itt még nem lehet epic harc, itt fejlődni kell, felnőni a feladathoz. Vagy valami hasonlónak kéne történnie, mert hát az egyértelmű, hogy még van mit tanulniuk és hát a harmadik is valami hasonló lesz és nem lehet egyből a démonoknak ereszteni őket... Viszont a vége... hát azt ki nem találtam volna soha, ügyes!

A képregény egy részlete.
A könyvben ezt találtam az egyetlen hibának: miért kellett olyan szavakat eredeti nyelven bennehagyni, ami lefordítható? Például ott az edző (coach), a hand-out vagy a paperback. A legtöbb szexjelenettel dolgozó könyv ott bukik, hogy rossz szavakkal festik le azt az amúgyis kényes témát és ott látszódik a legjobban, hogy fontos, milyen környezetbe, milyen szavak kerülnek. Aláírom, hogy a kettőt nem lehet összehasonlítani, de az ifjúságiknál, ha ilyen előfordul, akkor az nagyon zavaró tud lenni, kiesem a hangulatból és nehéz visszarázódni. Itt is ez történt sajnos.

A lányok élete nehezedik a konfliktusok miatt, fentebb már írtam, hogy Ida karakterfejlődésénél érzem a hangsúlyt. A saját életük problémáin kívül meg kell küzdeniük azzal is, hogy a kapcsolatuk még nem erős, szorosabb kötelék kell ha le akarják győzni a démonsereget. Apropó, démonok... itt sem jelennek meg teljes valójukban, manipulatív eszközökkel játszanak, de ezt már lehet tudni egyrészt az első részből, másrészt pedig, hogy azért könnyen kitalálható, hogy a főellenség nem változott sokat az első rész óta. Viszont a regény ezzel együtt tartogat meglepetéseket, a lányoknak rá kell jönniük ki az aki ténylegesen irányít a démonok közreműködésével és hát a könyv végi csavar meghökkentett, bár sejthettem volna... Szóval ebből a szempontból is megállja a helyét.

Új karakterek tűnnek fel Viktor és Alexander személyében, akik a Tanácsot képviselik. Újabb titkokra derül fény a szervezettel kapcsolatban és tetszik ennek az abszurditása. Pontosan olyan, mint a Könyv, van, de mégsem tölti be a funkcióját és teljesen önkényes. Viktort jobban bírtam és én már gondolkodom egy jövőbeli szerelmen az egyik Kiválasztott és közte, hiába, nagyon kedvelem a Romeo és Júlia történeteket.

A képregény borítója.
A régiek is hozzák a formájukat: Matilda ismét megjelenik és sokkal többet tudunk meg a dolgok működéséről, a Tanácsról és úgy általában a veszélyről. Közben megismerjük a lányt is és kiderül, hogy mi történt vele valójában. Nicolaus, mint mellékszereplő igazán kidolgozott és róla is egyre több mindent tudunk meg. A Kiválasztottakról ömlesztve írok egy kicsit, mivel azt is írtam, hogy a karakterfejlődéseken van a hangsúly - jó a kiváló cselekményvezetés mellett - ezért az lenne, a legnagyobb spoiler, ha elmondanám mi történik, így csak egy rövid, pár mondatos értékelést írnék a lányokról. Az első részben úgy éreztem, hogy Minooé az egész regény, itt pedig most Idával kapcsolatban gondolom ugyanezt, az ő fejlődése és civódása önmagával sokkal hangsúlyosabb volt, még akkor is ha rövidebb ideig tartott, mint a többieké. Vanessa ez esetben a második helyezett, de az csak a végén derül ki, hogy miért, így ezt most nem lőném le. A többiek annyira nem voltak hangsúlyosak, Minoo önmarcangoló magatartása a képességei miatt bennem nem hagyott olyan mély nyomot, mint mondjuk Ida része, Anna-Karin félelme a tárgyalástól és a felelősségre vonástól sem volt olyan erős szál, Linnéa pedig csak a szokott formáját hozza... komolyan, rajta lepődtem meg a legkevésbé.

A világkidolgozáson még esetleg, talán van mit javítani, kíváncsian várom a harmadik részt. Ez nem a legerősebb szál, van egy normál világ, egy önfejű varázskönyv (megint), egy makacs és szemellenzős Tanács plusz a démonok, akik el akarják foglalni a világot. Imádtam! (Nem gúnyos, az utolsó mondatom igaz.) Az egyszerűségben rejlik a vonzerő!

Az egész könyv egy gyönyörűség, annyira szép és még tartani is jó. A borító egy kicsit furcsa lehet, erre magyarázatot Linnéa által kapunk, de pszt! Ez spoiler! A Geopen kiadó adta ki 2013-ban.

Hasonló érzésem volt közben, mint amikor A Negyedik című könyvet olvastam Pittacus Lore-tól. Ugye itt jobban megismerjük a démonok céljait, mozgatórugóit és azt kell írjam hasonlít a fentebb említett műre. Igaz, hogy ezt lentebb szoktam írni, de most hadd tekintsek el tőle! Jobb helyen van itt...

A szereplők.
Mivel szeretek a karakterekhez képet keresni, a könyv facebook oldala segítségemre is sietett és mégsem, mert kukacoskodom, na. A fenti képben azért elég sok kivetnivalót találok, miért tették meg Vanessát központi alaknak? És miért ő Vanessa? Én kapásból Idát mondtam rá. Linnéán, mi az a rózsaszín cucc, amikor mindig feketében járt? A mellette lévő szőke lány Ida, no comment. Minoo úgy-ahogy jó, de mi ez a fintorgás Anna-Karintól? Az utolsó lány Rebecka. Én nem így képzeltem el őket, az tuti!

Az első részből film készül, a várható premier 2015-ben lesz, Benny Andersson és Ludvig Andersson rendezésében. Hát nagyon cinikus vagyok ezzel kapcsolatban... könyörgöm, a fenti kép csak rajongói legyen! Bár a honlap szerint éppen zajlik a szereplőválogatás...

A trilógia harmadik, befejező része 2013. november 15-re várható, svédül. A hazai megjelenésről nem tudok még sok mindent, szerintem mi már csak 2014-ben vehetjük kézbe az utolsó kötetet.
Aki nem tud a Kiválasztottak kalandjai nélkül élni, illetve illusztrációkat is látni szeretne, azoknak a figyelmébe ajánlom a két regény képregény változatát (Tales from Engelsfors) amely nyolc rövid történetet tartalmaz, Kim W. Andersson, Karl Johnsson és Lina Neidestam közreműködésével.

Értékeljünk!


Szerintem ez egy jó ifjúsági könyv és örülök, hogy sikerült teljesen kikapcsolódnom olvasás közben. Egy dolog nem tetszett, arról már fentebb írtam, nem szeretném ismételni magam.

Kinek ajánlom? 
Annak aki szereti az ifjúsági regényeket és nem veti meg az urban fantasyt sem. Illetve annak, aki már olvasta az első részt...

Alapadatok:




Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: Eld
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Geopen kiadó
Fordította: Péteri Vanda
Oldalszám: 660 oldal
Ár: 3990 Ft



Köszönöm, hogy elolvastad!
Források:
http://25.media.tumblr.com/tumblr_m7ib3tqrmd1qe32b3o1_500.jpg

https://fbcdn-sphotos-e-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/p480x480/734028_522475717796296_920910874_n.jpg

http://2.bp.blogspot.com/-qMfc772Gx94/UW2jvHmd2fI/AAAAAAAAKxY/P49ET6Vzyl4/s640/engelsfors+hexorna+2.JPG

http://3.bp.blogspot.com/-aFzQsQIGOaQ/UGbjkepyStI/AAAAAAAACYw/8rn_JPJNKaE/s400/ES_omslag_rgb_final_ljusare.jpg

Forrás

Agave infók: augusztus 22

„Simenon regényei súlyosak, tömörek, hihetetlenül változatosak, és olyan frappánsak, mint a jó popdalok.”
Luc Sante

„Picasso előtt máshogy festettek. Trenet előtt máshogy énekeltek. És Simenon előtt máshogy írtak.”
Frédéric Dard

„Félek, hogy nem lesz elég bátorságom leereszkedni a lidércnyomás legmélyéig, amit Simenon oly elviselhetetlen művészettel ír le.”
François Mauriac


Rövid tartalom:
Sokat látott matrózok azt mondják, létezik egy átok, amely a világ bármely pontján sújthatja a hajókat, ráadásul senki nem tudja pontosan, hogy mi rá a magyarázat. Talán csak a véletlenek kegyetlen összjátékáról van szó.
Baljóslatú események egész sorozata kezdődhet egészen ártatlan módon, de egy tapasztalt tengerész látja a különbséget. Hirtelen, minden ok nélkül elpattan egy árbockötél, és eltöri az egyik matróz karját. Egy hajósinas megvágja az ujját krumplihámozás közben, és másnapra belehal a sebfertőzésbe. És ez csak a kezdet.

Petersen kapitány, a Norvég-tenger tapasztalt tengeri medvéje már a kihajózáskor érzi, hogy valami nincsen rendben a fedélzeten. Amikor végül bekövetkezik a szerencsétlenség, gyanakodni kezd nem csak a legénység új tagjaira, hanem az utasokra is, kivétel nélkül. Hamarosan kiderül, hogy bűnöző rejtőzik köztük, a hajónak azonban folytatnia kell útját észak felé. A fedélzeten egymást követik a furcsa események, és Petersen egyre elszántabban próbálja előkeríteni a tettest, hiszen mindnyájuk élete veszélyben forog?



Részlet:

A siló

Fülszöveg:

A Siló félig-meddig földbe süllyedt betontorony, ahová a lakosság egy része szorult be az egykori nagy csapás elől, ami a külvilágot lakhatatlanná, mérgezővé tette. Az összezártságban csak a szigorú rendszabályok könyörtelen kikényszerítésével képesek rendet tartani a száznegyvennégy szintes, túlnépesedett monstrum hatóságai – ideig-óráig legalábbis, hiszen nyílt titok, hogy legalább minden generáció idején zavargások robbannak ki, amelyek következményeit rendszeresen eltitkolják a később születendők elől. Így senki sem tudja, mi tette lakhatatlanná a világot, egyesek pedig arra kezdenek gyanakodni: talán senki, talán átverik őket, a külvilág nem is olyan szörnyű, amilyennek hazudják… Ez az eretnek gondolat a Siló seriffjének történelem után érdeklődő felesége fejében is megfogan, és a seriffnek nincs más választása, mint hogy saját asszonyát is takarítani küldje – a külvilágba, ahonnan nincs visszaút…

Hát... a könyv a Siló sorozat első része! Bár a borítón a Wool van feltüntetve, én a Silót használom amíg ki nem derül mi lesz a sorozatcím.

Igazából e körül a könyv körül egy kisebb botrány alakult ki hazánkban, sok helyen lehetett hallani a háborgást az öt részesre tervezett könyv kiadása körül, mert ez végül is egy regény részekre osztását jelenti. Elsőként öt részben jelent meg a sorozat angolul méghozzá ebook verzióban, utána pedig a Wool Omnibus kötetben kiadták az egészet papíralapúként. Én ezt most figyelmen kívül hagyom, mert egy darab könyvet kaptam kézhez és ezt fogom elemezni és ez nem fogja befolyásolni a pontszámot, az én feladatom az olvasás élményének felmérése és bemutatása és nem az, hogy kritizáljam a kiadó üzletpolitikáját. Bár engem nem nagyon zavart ez a módszer. Ezt most azért írom le, mert láttam olyan értékelést, amiben az illető nem akarta pontozni a könyvet, mert ez egy bevezetés. Ezzel viszont nem értek egyet, én ezt nem tartom annak, hiányosnak viszont igen.

A magyar borító mesteri ilyen szinten. A bekeretezett rész a kamera által közvetített kép, amely koszolódik, az alap csúnya barna és néha itt-ott zöld háttér jelentése a regényben kiderül és én ezt jónak tartom, itt nagyon visszaadták a lényeget. Bár hangulatról itt nem tudok beszélni, kevés volt ahhoz a leírás.

Egy siló. A könyvbeli egy része a föld alatt van.
Forrás: http://www.kwa.hu/bigfoto/image13.html
A Siló az emberiség utolsó menedéke, a körülötte lévő világban pusztulás uralkodik, legalábbis ezt látják azok, akik a tákolmány vetített képeit nézik, amik azt mutatják ,hogy a kintben már csak barna és élettelen világ létezik. Holston a Siló egyik lakója, de már nem sokáig. A feleségét évekkel korábban kiűzték zendülés miatt és most úgy döntött, figyel szerelme korábbi szavaira és bízik elméletei helyességében, ezért választja önként a száműzetést. Utolsó napját tölti azon a helyen és feladatául kapja - ahogy korábban mindenki, akit száműztek - hogy tisztítsa meg a Siló kameráit.

Most - miközben írom a bejegyzést - nekem személy szerint a World War Z jut eszembe, onnan is Észak-Korea, a felvetődött kérdések majdnem hasonlóak és el tudom hogy képzelni, hogy a föld alatt élők is valami hasonlón agyalnak, csak hát ott nem a környezet miatt félnek, hanem a zombik jelentik a veszélyt.

Nem történik benne sok minden, kevés a cselekménye és az egészet Holston gondolatai uralják, az ő kétségeit olvashatjuk, hogy akkor most mi az igazság, mennyire diktatórikus a vezetés, egyáltalán mi történt korábban, ez az egész csak egy szemfényvesztés vagy nem az, és még sorolhatnám. Nekem nagyon tetszett ez a része, tetszett, hogy felébred a kétség az emberekben és Holston is ezt éli meg. Hogyan ültetik el benne ezt a magot és ez hogyan szökken szárba, majd jut el a mai napi döntéséig, hogy a felesége után megy.

Annyit tudunk meg a Siló történetéről, hogy időről-időre fellázadnak a népek és hogy fogalmunk sincs mi történt, amiért az emberiség erre a kis ,,szigetre" kényszerült, illetve hogy vannak-e még túlélők, semmit sem tudunk. Csak azt, hogy az ott élők szigorú és szabályozott körülmények között tengetik napjaikat és egyszerűen így nincs értelme a létüknek! Ez az-az életforma, amit olvasva előjött a klausztrofóbia érzete, tuti megőrülnék ott! Mit lehet ott tenni? Semmit! A létezés értelmetlenné vált!
Eddig ez a legkényelmetlenebb disztópia a számomra, amit volt szerencsém olvasni, iszonyúan várom a folytatásokat, legszívesebben azonnal ugranék a teljes angol változatnak, de nem szabad, mert rengeteg az olvasnivalóm. Ha ez mégiscsak bevezetés, akkor valamit nagyon tud az író! Ilyen sürgető kényszerem még nem volt a második rész azonnali beszerzésére...

,, Minden élet lekoptat egy réteget, ahogy a siló is felemészti azt az életet."

Image and video hosting by TinyPic
Jasper Scheurs fanartja.
Forrás: http://i47.tinypic.com/iv8ruw.jpg
Az itt ábrázolt társadalom a totális diktatúra egyik példája, erőszak nélkül. Aki a rendszer ellensége, azt száműzik és feladatul kapják a kamerák megtisztítását, amint kiérnek a külvilágba. Itt volt egy kis filozofálgatás, hogy akkor most tulajdonképpen aki már kint van, annak nem érdeke, hogy a bent lévőknek szívességet tegyen, miért teszik meg hát mégis? Erre a válasz, nagyon jó, elfogadható. Itt éreztem egy kis zavart az erőben, mert a végére már egészen kusza lett, de ez a csavarosság meglepett.
Plusz a társadalmi kép iszonyúan hiányos, nem tudjuk meg hogyan alakult, milyen csoportok vannak stb. Rengeteg, rengeteg a kérdés és nem tudom hogy ezekre lesz-e válasz, remélem igen!

Miért pont egy silóba menekültek? Nagyon kíváncsi vagyok az eredetre! És ki irányít?

Igazából ez egy karakter drámája, a cselekmény itt nem olyan lényeges és Holston lényén keresztül ismerjük a történet egy részét és nagyon kíváncsi leszek, hogy a következő részekben kiket fog megszólaltatni és hogyan, mert ez viszont így tényleg kevés volt és remélem kijavítja ezt a hibát és végre többet fog mesélni.
Kicsit olyan érzésem volt, hogy Hugh feldobott egy labdát ezzel az ebookos dologgal és megnézte, hogy lesz-e aki ezt lecsapja, érdekel-e valakit is a történet hiszen ez a rész röpke 60 oldal, a következő pedig ennek duplája. Írnom sem kell, egyre népszerűbb és népszerűbb lett a történet, basszus, Hugh, te aztán tudsz valamit!
Holston érzelmeibe is belepillanthatunk, az egész lényét áthatja a gyász, és a fájdalom az elvesztett szerelem és gyermek miatt. Ez a része csekély leírású, nincs benne túlírtság és ettől lesz működőképes, mert így is képes vagyok elhinni, bár átérezni nem, itt köszön vissza a rövidség átka. Sajnáltam Holstent, de ennyi, nem éreztem át igazán a helyzetét és ez így nem jó.
Emellett pedig a kimondatlan mondatok és gondolatok is ott tolonganak a regényben: aki végignézi a kimenetelt, mit láthat? Nem jut eszébe az, hogy ő is kimenjen?

Ebben a könyvben nincs főgonosz, az ember ellenségévé a környezete vált. Igazából kicsit várom a globális felmelegedés elleni kampányt, meg a hasonló ,,tönkretesszük a világunkat" gondolatmenetet, majd meglátjuk mi lesz még itt, de az biztos hogy nem fogunk unatkozni!

Az egész könyvben felmerül a lázadás lehetősége, a rendszer nem tűri az önálló gondolatokat, nevezetesen azt, hogy mi van ha ez az egész egy kitaláció? Ha valaki csak kényesen terpeszkedik a karosszékében, miközben kéjeleghet azon, hogy több embert is irányíthat? Miért lázadtak fel korábban a népek? Spoilerezni nem fogok, ebből a részből kiderül hogy mi a helyzet a kinttel kapcsolatban. Annyit írok még, hogy a szerző jókat szórakozik velünk...

végéről is olyan szívesen elmélkednék, de annyira nem akarok spoilerezni, aki kíváncsi rá, annak levélben megírom, de itt most nem jelenhet meg, pedig az a legellentmondásosabb a hatalom szemszögéből.

Úgy érzem kidolgozottság szempontjából még nem írhatok semmit, kíváncsian várom a további részeket és érdemileg erre és a fenti kérdéseimre akkor fogok tudni válaszolni, addig egyszerűen felesleges lepontozni ezt a könyvet. Lehet hogy ilyen szempontból bevezetés az alkotás, viszont a többiben nem az!

A szerkezete egyszerű, fejezetekre tagolt. A stílus nagyon, nagyon tömör, szeretem ezt a formát. Minek ide a bölcsészi túlírtság?

A Siló sorozat részei így jönnek sorban: Wool omnibus, Shift omnibus, Dust. A kis részek címét nem írom most le.

Elnézést ezért a kis rövidke posztért, a kapott anyagból ennyit tudtam kihozni, a következő résznél hosszabbat fogok alkotni.
Részlet a könyvből:

Értékeljünk!

Igazából azért nem tudok rá öt csillagot adni mert hiányos, de ezzel nem tudok most mit kezdeni. Amit viszont kaptam jó volt és figyelemfelkeltő. A mostani mérés eredményével bizalmat szavazok a következő részeknek, de szerintem azt már teljesben fogom elolvasni mert nem fogom kibírni a részek megjelenése közötti időt, valahogy csak átrágom magam a Wool omnibuson, utána pedig jöhetnek a magyarok is!











Hasonló könyvnek a World War Z-t írnám, itt a molyos adatlapja:
http://moly.hu/konyvek/max-brooks-world-war-z-zombihaboru

Kinek ajánlom?
Annak, aki disztópiamániás, egyértelműen. Viszont javaslom, hogy várja meg az egész könyvet magyarul és csak utána kezdjen bele, ha nem akarja lekaparni a bőrt az arcáról türelmetlenségében.



Eredeti megjelenés: 2011
Eredeti cím: Wool
Magyar megjelenés: 2013
Kiadja: Könyvmolyképző kiadó
Fordította: Rákócza Richárd
Oldalszám: 60 oldal
Ár: 1499 Ft kartonált, 1999 Ft kemény kötésben



Köszönöm, hogy elolvastad!

Csábítás

Fülszöveg:

Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot, lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek fekete falait mágikus írásjelek borítják. 
Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány. 
Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak – még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond… 
Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?

Figyelem! A kötet a Daemonica sorozat első része!

Én azt hittem, hogy ez a regény max csillagszámot fog kapni, mert egy nap alatt végigolvastam, szinte alig tudtam letenni, annyira tetszett az alapja és a kidolgozása is, viszont hatalmas problémáim vannak egyes elemekkel és ezért sajnos kevesebbet fog kapni.

Igazából, ami megmaradt fő érzésként az a harag a hősnő iránt, ritkán utálok valakit ennyire, mint őt... ilyen bevezetés mellett nézzük meg, hogyan viszonyul a piac a démonos könyvekhez.

Igazából olyan üres a fejem egy démonos könyv sem jutott eszembe, amikor az incubus szóra néztem (a címkék között), hirtelen megvilágosodtam: itt az Agave Könyvek egyik regénye, A szukkubusz dala. Ezzel együtt a Kísértés Rt-ben is előfordulnak, sőt csak a démon szóra a moly 331 könyvet dob ki (címke szinten). Ez is azt mutatja, hogy a téma igen érdekes, sokan nyúlnak hozzá szakkönyvek, regények, novellák, stb-k formájában. Ez is egy olyan dolog, ami a Bibliához kötődik, ugye ők elvileg a Sátán szolgái és mint olyan, nem lehet róluk megfeledkezni, egy alap bibliai elemeket felhasználó könyvben ott kell lenniük, viszont ennek ki tudna ellenállni? Olyan egyszerű pár démont dobni a közösbe és már kész is az instant gonosz. Érdekes, hogy a kereszténység előtti időkben minden szellemet démonnak tekintettek, tehát nemcsak a rosszakat, hanem a jókat is és imádták őket... na de eltértem a tárgytól, kétségtelenül vonzó a téma és nagyon sikeres.
Magyarországon több démonos könyv jelent meg, például a mostani alkotás is ilyen, a Csábítás.

A történet szerint Tayla, az Aegis démonvadásza megsérül egy harcban és a jószívűnek mondható Skulla miatt bekerül egy kórházba, ahol mindenféle démont - persze aki megfelel a szabálynak - ápolnak. Eidolon, a főorvos, felfedez egy titkot a lányban, ami végül megváltoztatja annak életét. Testvére rossz tréfájának köszönhetően pedig az első negyven oldalon belül letépik egymásról a ruhát és erotikus jelenetek következnek.

Az első találkozás a molyon történt, néztem a kiadó frisseit és akkor raktam várólistára, sokan írták, hogy ez egy jó könyv és kíváncsi voltam, hogy milyen lehet. A borító is tetszett így hozzájárult ahhoz hogy én ezt a könyvet olvasni akarjam.

Műfajilag urban fantasy, erotikus szórakoztató irodalom, egy könnyed paranormális románc.

Azt vettem észre, hogy a könyv hasonlít a Mágikus találkozás című könyvre abból a szempontból, hogy a második rész már más szereplőre helyezi a hangsúlyt. Igazából ezzel a formával Diana Wynne Jones Palota sorozatánál találkoztam először és már akkor is furcsának, idegennek találtam, nem vagyok én ezzel kibékülve. A következő rész már nem Eidolon szemszögéből fog játszódni, hanem a testvérére, Shade-re, koncentrál majd és ez furcsának hat bár lehet, hogy jobban fog járni vele mindenki és ezt komolyan így gondolom.

Incubus
Ennek a könyvnek az erőssége és egyúttal gyengesége a lehetőségekben rejlik, amit a démoni vonal nyújt és úgy érzem ezt ki lett használva... részben. Szerintem az írónő nem tudta kezelni ezt a sok démont és így egy nagyon hiányos képet kapunk az egészről és ez nem jó így, hiányolom, hogy még több démont megismerjek; viszont a kapott kép színes és jó is, de néha még ez is kuszának hat, hát még ha teljesült volna a teljesség iránti vágyam. Például a regény elején fogalmam sem volt milyen démonok vannak, oké a Heroes: Might and Magic sorozatból ismerem a szukkubuszokat és kisebb utánajárások után már azt is tudtam, hogy mi azaz incubus, de itt ki is merül a démonismeretem. Most egy ilyen olvasónak, mint én vagyok - az elején lévő fogalommagyarázat hiányos volta miatt - szörnyen kusza volt, fogalmam sem volt, hogy képzeljem el az adott lényt.

Viszont ami nagyon tetszett a kidolgozottságon a belül az, hogy látszik, hogy az írónő próbálkozott és igencsak lelkesen továbbgondolta az egészet és látszódik a kutatómunka is, csak nem volt lehetősége belerakni a további jellemzőket mert alig van leírás, vagy legalábbis nekem kevés. Ahogy az egészet kitalálta - vagy átvette valahonnan, ennek még nem néztem utána - az nagyon jó és igazán ötletes, itt igazából az incubusok (fél)kakukkfióka jellegére gondolok, aki olvasta tudni fogja mi ez, még ha nem is pontosan használom a kifejezést, ilyennel még nem találkoztam regényben, majdhogynem zseniális.
Igazából várom a további démonfajtákat, szinte biztos vagyok benne, hogy rengeteg új lénnyel fogunk még találkozni, még akkor is ha a következő kötetben is incubusokról lesz szó.

A kezdő lökés meglepett, az első negyven oldal utáni szexjelenet. Nem gyors ez egy kicsit? Ez az érzés teljes mértékben áthatotta a könyvet, egyszerűen már azt éreztem, hogy az erotika csak azért kell, hogy kitöltse a könyv maradék részét és untam. Ez a könyv a másik véglete A szürke és társainak, ahol a röhögőgörcsbe fullad bele az ember, viszont itt én érzem magam kínosan, hogy semmi oda nem illő szó nincs benne, mégsem működik. Ez viszont azért van, mert nem tudom elhinni a két szereplő közti vonzalmat. Oké, egy incubus esetében nem is kell érzelemnek lennie, de akkor ne legyen szó társról meg szerelemről. Plusz ha egy démont nyakon szúrnak, nem hiszem, hogy az első reakciója a szex lenne...

Itt egy Tayla
Azt írtam, hogy nem működik a vonzalom és ez így van sajna. Eidolon még szerethető, jobban kedveltem őt mint Taylát az tuti, egyszerűen én nem bírtam ezt a lányt és fogalmam sincs mit lehet rajta szeretni. A végére persze jellemfejlődik, rájön a dolgokra, de olyan lassan, hogy ez megint csak időhúzásnak tűnik, hogy meglegyen a szószám és igazából a tulajdonságai nem rosszak, de amit a fejlődés előtt levágott, amiatt én iszonyúan utálom. Persze ez nem mindenkinél fog előjönni, mások szeretni fogják, én nem.
Amit értékeltem az írónő ábrázolásánál, az a trauma és annak kihatása az életére, ezzel el kéne ismernem, hogy jó főhősnő, de nem fogom, hogy bátor, tesz azért, hogy erős legyen és megpróbál megváltozni és van benne erre hajlandóság. Igazából akkor én miért is utálom? Mert elvakult volt egy szervezet felé, túl lassú felfogása van és nyafog. Nem akarja beismerni, de folyamatosan ezt csinálja. Plusz rasszista jeleket hordoz magán, népirtás van kéremszépen és elég lassan kérdőjelezi meg a világképét.

Eidolon viszont nekem szimpatikus volt, a folyamatosan meredő zászló ellenére, szerintem egy szerethető karakter, viszont amit leművel a végén, nem bocsátom meg sem az írónőnek, sem a párosnak.
SPOILER (Jelöld ki hogy olvasni tudd!)
Nem baj, hogy még dúl a harc, itt van még egy kis szex, nem volt belőle eddig is elég.
SPOILER VÉGE
Ezzel a sok szexjelenettel egy problémám van, szerelemnek veszi. A szerelem lelki kapcsolat, aminek egy erős ragasztóeleme a testi érintkezés - tegyük hozzá: normális esetben - itt viszont, nincs szerelem. Oké mondják hogy mégis van, de ez kilométerekkel távolabb van az eszményi képtől és ez nem jó; ha valaki szex alapján választ partnert abból jó nem sülhet ki és itt-ott volt egy-két megvédelek, meg minden, de mégiscsak az jön le, hogy ők csak testileg érintkeznek, erre hozok egy példát: a komplexusleküzdés, itt nekem az tűnt fel, hogy a cél az, hogy mindenkinek jó legyen az ágyban, nem az, hogy a lány esetleg ne legyen lelkileg sérült. Viszont a végjátékot nagyon elszúrta, ha az jól sikerült volna és nem éreztem volna úgy, hogy most egy ,,jujj gyorsan megírom, mert határidőre le kell adni" projekt része, egy négyest tuti adtam volna rá, de így sajna nem.

A köztük lévő feszültség jó (démon vs. vadász), néha szórakoztató volt a párbeszéd, nem is tudom, volt-e olyan könyv aminek a két főhős közti párbeszédet végignevettem, azt hiszem ilyen még fordult elő...

Még egy incubus
A történet csavaros, ezzel nincs baj, igazából szerettem olvasni, de a fentebb leírt dolgok nagyon zavartak. A függővég elviselhető, rengeteg kérdés nyitva maradt, amikre később fogunk választ kapni és remélem a már kijavított hibákkal.

Aminek nagyon megörültem a regény kapcsán, az a vallási rész volt, ez az elmélet a Sátán teremtette szabad akaratú démonokról zseniális. Tetszik ez a rész és az ilyenek miatt írom, hogy Ione tehetséges és lehet hogy nem erotikus urban fantasyban kéne próbálkoznia, annyi műfaj van, szerintem próbáljon ki mást is.

A Daemonica sorozatcímet az írónő szépen megmagyarázza, ezt inkább nem lőném le, inkább leírom a sorozat részeit. Magyarul csak két kötet jelent meg, a Csábítás és az Elszabadult vágyak. A sorozat öt részes, egy nulladik és három felesnek számító résszel, sorrendben így alakulnak a címek, durva fordításban:

1. Csábítás
2. Elszabadult vágyak
3. Passion Unleashed (Elengedett szenvedély)
3.5. Eternity Embraced (Megragadott örökkévalóság) ez tuti vámpíros lesz
4. Ecstasy Unveiled (Leleplezett elragadtatás)
5. Sin Undone (Befejezetlen/Félbehagyott bűn)
5.5. Supernatural (Természetfeletti): a kötetben található egy kis rész.
5.7. Snippets of Daemonica Life (Töredékek)
0. The Daemonica Compendium

Azt hiszem, hogy az Egmont kiadó Dark része egy facebookos hozzászólásban ígéretet tett a folytatásokra, kíváncsian várom a többi részt.

Az írónő egyelőre három sorozatot ír, a Daemonicát, a Lords of Deliverance-t és a MoonBound Clan Vampire-t.

A kötet állapota jó, puha kötés és strapabíróbb, mint a Könyvmolyképzősök. Nem gyűrődik a széle, bár nem nagyon tesztelgettem a határait. A borítója tetszetős.

Amúgy a második részt Shade miatt várom, nekem ő volt a kedvencem, amit ígér a fülszöveg az jónak tűnik, csak könyörgöm, felejtsük el a szexet!


Értékeljünk!


Szerintem ez a határon van. Voltak benne szerethető részek, de többségében mégiscsak olyan elemekkel találkoztam, amik nem tetszettek. Kicsit csodabogárnak érzem megint magam, mert alig vannak olyan molyok, akik vallják a nézeteim, legalábbis pontszám tekintetében, az első pár értékelés 4-5 csillagos. Azt írom, hogy különbözőek vagyunk, nem tetszhet mindenkinek minden, nekem ez most nem jött be, de az nem azt jelenti, hogy a következő regény nem fog tetszeni, tiszta lappal fog indulni az írónő nálam.

Kinek ajánlom?
Aki szereti az erotikus történeteket és nem zavarja a sok szex.

Hasonló könyvek:
Mágikus találkozás
Szerintem a Mágikus találkozás jobb, mint a most tárgyalt regény, szóval én inkább azt ajánlanám.



Eredeti megjelenés: 2008
Eredeti cím: Plesure Unbound
Magyar megjelenés: 2012
Kiadja: Egmont kiadó
Fordította: Balogh Imre
Oldalszám: 440 oldal
Ár: 3999 Ft



Köszönöm, hogy elolvastad!
Képek forrása:
http://jesscscott.files.wordpress.com/2012/01/incubus_demon.jpg
http://www.stickboydaily.com/images/2011/11/Tenille-Tayla.jpg
http://fc00.deviantart.net/fs70/f/2011/112/a/a/incubus_demon_by_shoker91-d3enakb.png

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -