Elveszett lelkek


Fülszöveg:
Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?


Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem – de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?



Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora – szövetségesei sorait erősítve – teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.



Két össze nem illő lélek – és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…


A könyv az Összetört glóriák sorozat 1. része!

Első találkozásunk a molyon történt, amikor megláttam a borítót és elolvastam a fülszöveget is, rájöttem hogy szeretném olvasni. Szerettem volna végre egy olyan angyalos történetet látni olvasni, ahol nyafka 18 éves írónők nem rontják el az egész Bibliai világot... Khm Adornetto... khm... és szeretem a Biblia világát is és az angyalokat is szóval alap volt, hogy ezt a regényt el kell olvasnom.

Viszont nekem, hogy szakmámbeli szóval éljek kissé tájidegen volt ez a könyv, fogalmam sincs miért.
Érettebb olvasóként haha nem szoktam beleszeretni újra a szereplőkbe ahogy a többieket látom, nálam nincs ilyen  és így egy kicsit Elijah karaktere nem volt annyira vonzó számomra, hogy érezzem a többiek lelkes rajongását és így hát marad a szőrösszívű kritikus itt, aki igyekszik megfejteni miért idegen egy kicsit neki a regény, mert már marhára nem bírom kivárni és olvasnám a következő részt!

Az alap a fenti fülszövegben olvasható szokás szerint: bajban van a világ, angyalok küzdenek vállvetve a Térítőkkel, hogy visszaszorítsák a gonosz erőit, vagyis a Sötét Angyalokat. Eközben Sophiel egy angyallányka szembekerül az egyik ilyen Angyallal, Elijah-val és súlyosan megsebesül. Elijah valamiféle kötődést érez Sophiel felé és nem tudja megölni.

Sophiel egy kissé tündéres szárnyakkal...
Ezt kicsit ,,instant szerelemnek" éreztem, nagyon olyan illatú itt a fenti rész is, viszont logikusan végiggondolva nem nagyon lehet más utat találni, mert egy Sötét Angyal miért könyörülne meg az ellenségén? Szánalomból? Az nem a ,,sötét oldal" sajátja. Itt nekem az jutott eszembe, hogy egy angyal fogságba esik, a gonosz Elijahnál raboskodik, cinikus mindenki és végül hosszabb szócsaták után egymásba szeretnek mert közben minél jobban megismerik egymást és kiderül a regény alaptanulsága is: a sötét oldal nem is olyan sötét, a világos meg elvakult (ez az utóbbi mondatrész a regényben van így). De mivel ez nem az én történetem, ezért nekem ez a regénybeli megoldás is jó. De azért ez a fenti egybőli kötődés, szúrja a szemem, egy kicsit.

A háttér a Térítők az Angyali segítséggel a Sötét Oldal (mindig Darth Vader jut eszembe ennél a szónál...) elleni harca. Tehát térjünk most ki egy kicsit az angyali vonalra; a Földre jönnek le harcolni az angyali seregek, több magasabb rendű angyallal az élen, találkozunk itt Gabriellel is. Szóval ez a háttértörténet meglepően hiteles lett szerintem, ezen a téren nincs kifogásolnivalóm.
Pár kérdésem viszont lenne: Sophiel egy egyszerű angyal, szóval nincs semmilyen különleges képessége? (Gondolom nincs, mert akkor már kiderült volna, de ez így nem hangzott el.) A másik a bukott angyalokkal kapcsolatos: miért nem léphetnek be a pokolba?

A cím azokra az ,,elveszett lelkekre" utal, akik a Mágus üvegpalackjaiban raboskodnak és akiket lényegében az angyaloknak kell kiszabadítaniuk.
Bár a rajzstílus nem tetszik, de volt
egy ilyen rész a könyvben is. :)
Csak a sok vér hiányzik... meg most veszem
észre: a lány szárnya...
Tetszik ez a fajta Deus Ex Machina (a következő könyvem a Deus Ex lesz), vagyis Isteni közbeavatkozás, mert ilyen típusú ,,kérj és megadatik csodákról" a Bibliában is lehet olvasni. Az ördög a részletekben rejlik, nagyon tetszik hogy az írónő gondolt ilyenekre is.
Az Összetört glóriák sorozatcím valószínűleg Sophiel jövőjére utal... attól függ mit választ.

A cselekmény szempontjából szerintem egy kissé lassabb az eleje, szóval találkozik Elijah-val (ez még izgalmas volt), utána jön viszont a manós rész ami nekem nem nagyon tetszett. Kicsit untam sajnos és örültem, hogy végre Elijah is feltűnt a színen (újra). Utána pedig izgalmas volt és letehetetlen.
Egy kissé zavart az, hogy mindenki mindenkivel olyan udvarias, Sophieltől még elnézem, mert angyal, de a manók is olyan előzékenyek voltak, vele is és szerintem bárkivel aki oda betéved. Kicsit veszekedősebbek is lehettek volna, mert ez így nem hiteles.
A manók japán nevei aranyosak voltak.

@Kellyolvas kritikáját láttam, el is olvastam és komolyan nagyobb vágyam támadt arra hogy elolvassam a könyvet és alig vártam, hogy belevessem magam. Nekem tetszik ez a kurtizános szál, bár furcsának találom. Szerintem ez itt izgalmas rész volt, egy angyal, akit megbélyegeztek eléggé érdekes téma, főleg az az érdekes hogy a ,,jó" oldal vajon mit szól hozzá.

Ami nagyon tetszett a regényben a jin és jang párhuzam, tehát az, hogy az oldalak egyáltalán nem sablonosak, tehát nem lehet azt mondani egyikről sem, hogy ez csak jó, vagy a másik csak gonosz. Már a kiűzetés történetében is lehetett látni ezt, viszont a Térítők viselkedése is ezt mutatja (jó, mondjuk ők emberek). Az angyali hiba ebben a regényben, az az elvakultság.

Sajnos a stílusról nem tudok olyan jót mondani, mint amilyet szeretnék, mert az elején nagyon zavart. Olyan fennkölt vagy nem is tudom van-e jobb szó rá. Nem bántásként írom most ezt. Szóval az egyszerűséget jobban preferálom a leírásoknál és itt nincs meg ez. Az a baj, hogy Sophiel majdnem mindenről olyan ódai hangvételben beszél, hogy ez egy idő után zavaró (szerintem).

Akkor itt leírom, mi nem tetszett még a regényben: az állandó ismételgetés. Sophiel érzéseit Elijah iránt nagyon sokszor olvashatjuk újra és újra. Ezt viszont javítani kéne...

A regény szerkezetére jellemző az egyszerűség, szóval 38 fejezet van (mindegyik címmel ellátva) és nincsenek nagyobb egységek.
A történet inkább Sophiel nézőpontjából mutatja a dolgokat, de Elijah szemével is láthatjuk a világot (egyszer volt ilyen).

A végéért nagyon jár a pluszpont, jó kis függővég, alig várom hogy olvashassam a következő részt!

A karakterek közül nekem Gabriel volt a kedvencem. A második rész ajánlója alapján nagyobb szerepet fog kapni a történetben, alig várom! Igazából Sophielt annyira nem kedveltem meg a fentiek miatt, viszont Elijah-t igen. A fő kedvenc akkor is Gabriel.

A könyv kiadása nagyon igényes! Kemény kötés, tehát nem fog szétjönni és van benne egy könyvjelző is. A lapok tetején minimális díszítés van, ami szebbé teszi a könyvet. Egy problémám van vele: az hogy fehér. Könnyen koszolódik...

A sorozat következő kötete a napokban jelenik meg (a Szandi szerint 14-én) és már alig várom, (tényleg!) hogy a kezembe foghassam! A borító nagyon nagy kedvenc és a történet szerint... jujj lesz benne Gabriel!
A harmadik rész borítóján pedig nagy valószínűséggel Elijah szerepel... egyébként a regény Az Életfa címet fogja viselni.

Miért van rajta borosta? Tönkreteszi a képet...
Jajj a szőke hajú nem Elijah, elvileg ő itt Lucifer
de nem találtam jobb képet.
Olyan tipikus Bibliai ábrázolásmód...
Megpróbáltam keresni Gabrieles képeket, nem jött össze, csak őket találtam (elfogadhatónak). Majd ha találok, akkor posztolok.


Összesítés:
Az írónő első könyve, ahhoz képest egész jó. A második dolog: már most megveszek hogy olvassam a következő részt, tehát nem adhatok rá rosszabbat, ezért sem. A hibák pedig remélem megjavulnak.



Eredeti megjelenés: 2012
Eredeti cím: -

Magyar megjelenés: 2012
Kiadja: Decens Magazin Média
Fordította: -
Oldalszám: 444 oldal
Ár: 3.990 Ft



Köszönöm, hogy elolvastad!


Lesd meg őket is!

0 megjegyzés