3

Fallen

Hú hát a terepgyakorlat és a Neptun nevű katasztrófa túlélése után újra itt vagyok. Kevés órám van, szóval elvileg nem lesz szünet, de nem tudom mennyire fogok tudni gép előtt ülni, szóval nem tudom mennyire lesz bejegyzés. Nagyon sok mindenről kéne írnom, de szerintem mostanában csak rövidke bejegyzések születnek majd. Azért igyekszem. Formailag a mai bejegyzés rendhagyó lesz.

SPOILEReket tartalmazhat!

A mai könyv, amit hoztam a Fallen. Angyalok, tiltott szerelem, reinkarnáció ezekkel lehetne jellemezni ezt a sorozatot. Szóval azt mondanám, hogy érdekes az alap, bár később a megvalósítás igencsak az elvárt alatt van. Az alapról annyit, hogy Luce egy bentlakásos intézménybe kerül a Sword & Crossba amit a fülszöveg nem említ hogy egy javító intézet. Na mindegy, ide kerül és találkozik is a rejtélyes Daniel Grigorival aki iránt első pillanatban vonzódást érez, bár a fiú kedvesnek cseppet sem nevezhető gesztusokkal adja tudtára, hogy ő nem szívleli a lányt.

Szóval ez az alap, egész jónak tűnik bár engem zavart az hogy beküldik egy javítóba, mert az előző barátja bennégett egy tűzben ahol ő is ott volt és nem emlékszik semmire. Hát oké.

A cselekményesség: bevallom nekem fordítottan van mint a többi embernek, általában. Az eleje tetszett, azok a kis semmiségek amikben nem történik semmi most jobb volt mint a vége ami tele volt akcióval. Lehet hogy azért nem szerettem a végét, mert a semmiségektől már besokalltam. Amúgy a végén történik minden, annyira nem kitalálható, de azért lehet számítani a dolgokra.

A reinkarnáció részével nem vagyok megelégedve. Mi ez a baromság, hogy megkeresztelkedése miatt tud újra születni? Halihó, ez két külön vallás, az egyiknek semmi köze a másikhoz. Szerintem nem volt az írónak jobb ötlete vagy nem tudom, de ez így elfogadhatatlan. Amúgy a reinkarnációs szál önmagában jó lenne, valami helyénvalóbb indokkal.

Az írásmód egész kellemes, mondtam, hogy azok a részek tetszettek ahol nem történt semmit, szóval felvetem hogy esetleg az írónő stílusa miatt. Amúgy a könyv tele van hibákkal, elgépelésekkel, amik egy szerkesztőért kiáltanak.

A kötés nem a legjobb, a puha verzió hamar szétesik és a sarkai is meggyűrődnek. Könyvtári példányt olvastam, azon látom hogy ha nem vigyáznak rá milyen csúnya lehet.

A borító gyönyörű. Erre kár több szót pazarolni, ez egy tény és kész.

A szereplők jelleme nem fejlődik. Luce csak nyáladzik Daniel után és ez a könyv első része. Komolyan. Ez nem valami felemelő tulajdonság. Danielről nem tudunk meg semmit, csak hogy mikor néz csúnyán a lányra, vagy hogy egyszer ilyen, egyszer olyan. Azt sem tudjuk meg mit keres itt?

Jajj, ez a regény. Több potenciál van/volt benne és sajnos nem sikerült kihozni belőle a legjobbakat.

Összesítés:
3/5 Egy tipikus tiniregény, nem több. Egyszeri olvasásra tökéletes.

Kedvenc szereplő: -
Utált: -

Kedvenc rész: a szobor majdnem rájuk esik
Utált: a vége, már nagyon untam

Köszönöm, hogy elolvastad!

Lesd meg őket is!

0 megjegyzés