Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans szombat, augusztus 11, 2012

,,A lány elbámult Ankh-Morpork háztetői fölött, és eképpen érvelt: az írás pusztán emberek kimondta szavakból áll, amit papírrétegek közé préseltek, míg csak meg nem kövesedett (a Korongon jól ismerték a kövületeket, a nagy, csigavonalas kagylókat és rosszul megalkotott teremtményeket, amelyek azon időkből maradtak fönn, amikor a Teremtő még nem igazán döntötte el, mit is akar valójában csinálni, és, ami azt illeti, csak léhán gyurmázott a pleisztocénnel)."

Terry Pratchett művei közül igazából az Elveszett próféciákat olvastam (amit ugye Neil Gaimannal együtt írt) és félig olvastam A mágia fényét is (illetve hangoskönyvben kezdtem és félbehagytam). A kihívások miatt olvastam el mégis az Egyenjogú rítusokat, amiről kijelenthetem hogy jobb lett mint számítottam rá.

A bejegyzés a Könyvmolypárbajra készült. Még 3 könyv van hátra.

Angol címe az Equal Rites, amit ugyanúgy átvett a magyar is. 3.84-es átlaggal rendelkezik, 27 ezer szavazat alapján. A magyarok 86%-ot adtak 87 csillagozással. Hát egész jó arány, de lehetne jobb is.
Maga a könyv a Korongvilág sorozat 3. része, itt meg lehet nézni a többi részt is: Korongvilág a molyon.

Nagyon mást vártam az elején. Ugye olvastam már A mágia fényét ami - valljuk be - nem nagyon tetszett. Az is az ilyen ,,vicces" könyv kategóriába tartozik és sajnos a más szerzőtől írt paródiakönyvektől pl. a Heri Kókler sorozat vagy a sajátos stílusú Vavyan Fable-től már egy kicsit csömöröm van. Ezért nagyon nem akartam ezt elkezdeni, de így visszatekintve nem bántam meg. Igaz, hogy a vége felé sikerült csak megnevettetnie de sikerült és az is valami, mert nálam nagyon nehéz ezt elérni. Mondjuk A mágia fényénél is akadt pár vicces pillanat, de ennyi. Kicsit később újra fogom olvasni és meglátjuk mennyit változott a véleményem.

Az alaptörténet nagyon tetszett. Adott egy varázsló Dob Kvartély, aki halála előtt átadja varázserejét és varázsbotját a nyolcadik fiú, nyolcadik fiának. Csak később derül ki, hogy mi is történt valójában, tehát hogy a fiúnak hitt csecsemő lány volt. A tan szerint pedig a lányok nem lehetnek varázslók.

Nagyon szeretem az ilyenféle történeteket, alapból a fantasyt is kedvelem, egyik kedvenc műfajom szóval már az elején megkedveltem a történetet is és a szereplőket is. Cselekmény van, nagyon jó hogy 210 oldal a könyv, mert se nem elnyújtott, se nem összecsapott szóval a hossz tökéletes. Érdekes ahogy Pratchett mesélt, tényleg olyan hatása volt mint ha megkért volna, hogy üljek le mellé van egy szokatlan története egy világról ahol A'Tuin hordja magán a korongot és a hol a mágia mindenhol ott van, mindent átjár és... egyszerűen imádtam! 5 pont

A szereplők is tetszettek, Esk bátor kislány, a Néne haláli figura volt (erről jut eszembe a Halál csak egyszer szerepelt a műben, az elején és én is nagyon kíváncsi vagyok rá, a második részben jó volt a szövege). Szóval a műben a boszorkányok is érdekesek voltak, szívesen olvasok még róluk. 5 pont

A borító nagyon nagyon tetszik. 5 pont. Josh Kirby munkássága a többi Pratchett regényen is feltűnik, már érdemes őket megnézni!

Ez a teljes borító.

Akkor el is érkeztünk ahhoz a részhez ami nem nagyon tetszik és ez maga a viccessége. Valahogy az ilyen varázslós történeteket szeretem komolyan venni és inkább velem van a hiba, mint Pratchett úrral. A cinizmus jöhet, azt nagyon szeretem olvasni. Lehet hogy túl sok Heri Kóklert olvastam, mostanában ez a stílus nem jön be. Amúgy újra (gondolom K. B. Rotring úr vette át) találkoztam már a Heri K. sorozatban előforduló elemekkel is és ami ott fárasztó volt, itt is az. Főleg sokadjára. A végén azért tudtam derülni, szóval nem írom még le a szerzőt, de nagyon remélem innentől kezdve csak jobb könyveket fogok olvasni tőle. 4 pont.

Ha a Törékeny örökkévalóság és Gaiman is kap esélyt (amúgy Gaiman már kedvenc lett) akkor Pratchett is kap. Egyszerűen nem tudom elfelejteni neki a Föld horoszkópját az Elveszett próféciákból (kedvenc regény lett) és nem tehetem hogy semmibe veszem ezentúl. 

Kaphatóság:
Hát bookline-on van, a kölcsön kapott kiadásom 1999-es (Cherubion) és újra kiadták, szóval az újabb még kapható. Az új 2010-ben jelent meg a Delta Vision jóvoltából. 
Meg is van: a Libriben 2790 Ft. Ez jó hír!

Összesítés:
4,5/5 pont, hogy hű legyek a molyos értékelésemhez.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Képek forrása: google képtalálatok.

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -